Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-27 / 43. szám

2 Nagybányai Hírlap 1912. Október 27. Mutatja ezt a szolnoki és nagybányai festőtelep; mutatják ezt a vidéken rendezett s nagyon szép anyagi sikerrel járó képkiállitások. AzonÖkn minden vonalon radikálisan keltene a vidéknek föllépnie, ügy, mint az Erdélyi Mu­zeum, mely egyetlen erdélyi leletet sem bocsát ki a kezéből. Ha a vidék a maga kulturális tevékenységét teljes mértékben ki tudja fejteni, jól fogja érezni magát az inteligencia s nem fog arra törekedni, hogy hacsak lehet, a fővárosba jusson. A kultúrához azonban pénz kell. Az a kér­dés, kik adják ezt a pénzt? Maguk az egyes vidé­kek, a vidéki emberek. A vidéki ember, ha a fő­városba rándul, rendesen egy csomó pénzt visz magával s végigjár minden látnivalót: színházat, orfeumot, tárlatot. Ha ezt a pénzt a saját othonába adja ki, ha megérti, hogy ezzel a saját jólétének és kulturkörnyezetének az alapját építi, akkor lesz majd a vidéken is kultúra. Ha a közönségben megvan ez a kulturkedv, akkor a vidéki direktor azzal fog válaszolni a szerződésszegésre csábitó pesti direktornak, hogy többet fizet annak á szí­nésznek, mint amennyit Ígérnek neki. És ha az a festő művész képeinek az értékét megkapja, nem sokat törődik azzal, hogy nem a budapesti Mű­csarnokban adta el őket. A kultúra decentralizálása elsősorban is a vidéki közönség áldozatkészségén múlik. Mi bízunk benne, hogy az erre vonatkozó mozgalmak el nem alszanak, hanem követésre találnak. Szép tiszta éj ... — Irta: Isac Emil. — Szép tiszta éj, tele szomorúsággal. Ó, kedvesem a sírást hallod-e ? Én sírok, mert már nincs hitem a fényben, S már hervadoz a virág élete. Lelkemnek mélyén egyre viszhangoznak Bús elmulási a hervadt daloknak. , Künn zug a szél, Egy csillag sem, ragyog, sehol. A ködtengerben a hold fuldokol, Ezüst küllője a földig nem ér. Jaj, "S'zük határ köríti 'álmainkat, A humuszok, mind feketébben intnek. Megátkoznám a dalt, s a fehér hajnalt, Amelyek a legszentebb boldogságra Kötöttek egybe minket, Hogy hajónkkal evezzünk, te meg,én, A fájdalmaknak széles tengerén. . 5 legyünk a gyásznak meghitt bolyongói, Megbüvölői egy tavasznak, Mikor az éj szerelmek éje volt csak És nem hittük mélységét annak! Ma az életnek holtjai vagyunk csak, Kívánjuk abszint s morfin édességit; Ezek fájdalmink csöndes szüntetöi. S a hajnal fénye mégis egyre késik .... Románból fordította: Révai Károly HÍREK. Október 26. f 7* .i -j.y A Protestáns Irodalmi Társaság. Ma tartja a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság rendes évi közgyűlését Szatmáron, melyre váro­sunkból is sokan átrándultak. Holnap pedig hozzánk látogat el az illusztris társaság, hogy itt irodalmi estélyt rendezzen. A programmot már véglegesen megállapították; e szerint az érkezés városunkba holnap 9 órakor lesz, amikor is a vasúti állomáson Égly Mihály városi főjegyző fogadja a Társaságot a város nevében. A ven­dégek az István szállóban szállásoltatnak el, honnan rövid villásreggeli után 11 órakor Alsófernezelyre rándulnak a kohók megtekintésére, mely alka­! lommal Balthazár pezső dr. püspököt Oblatek Béla főbáriyatanácsóá kalauzolja. Délben közebéd lesz az Istvánban; délután 5 órakor pedig a Lendvay színházban irodalmi estély. Az estélyen beszédet mond a püspök. Dr. Kováts István és Sebestyén Jenő theologiai tanárok pedig felolvasást tartanak. Az énekszámokban Fröhlich Dóra úrnő és Jánosy Antal szerepelnek. Belépő jegyek a rendes színházi árakon válthatók Kovács Gyula üzletében, d. u. fél 5 órakor pedig a pénztárnál. Este közvacsora az. Istvánban; kedden reggel el-j utazás. A kulturális esemény felett érzett öröm külső kifejezése céljából kívánatosnak látszik, hogy váro­sunk közönsége hétfőn házait fellobogozza. Soltész Elemér ref. lelkészhez érkezett értesítés szerint Dr. Balthazár Dezső püspök társaságában városunkba érkeznek Dr. Erdős József, Zoványi Jenő, Novák Lajos, Szöts Farkas theologiai profeszorok, And- rássi Kálmán, Szemes László, Murányi János, Cso- masz Dezső, Nagy Lajos, Papolczy Zoltán, Bog­dán Lajos lelkészek. Nyilvános nyugtatás. Gróf Dégenfeld Sán­dor erdőszádai nagybirtokos a Protestáns Irodalmi Társaság felolvasó ünnepségére a páholyjegyet 100 koronával váltotta rrieg, a mit hálás köszönettel ezúton is nyugtáz a ref. egyház presbitériumának elnöksége. ... Halottak napja. Pénteken, Mindszentek napján d. u. 6 órakor a róm, kath. plébánia templomban Bujdos Balázs .segédlelkész fog pré­dikálni. Halottak napján kigyulnak a kegyelet és emlékezés pislogó mécsesei az elhunytak koszo- ' írukkal borított sirhantjain s a szomorú elmélyedés :pár órára leköti az.--, életkiizdélemben elfásult halandók figyelmét. Az elmúlás keserű érzete elfogulttá, érzékenynyé teszi a lelkeket, hogy magukba szállással adózzanak az eiköltözöttek emlékének ! A 'nőegylet új alapitó tágja. Dr. Makray Mihályné,;-a jótékony Nőegylet volt alelnöke a mi­nap nemes szivéhez illő cselekedettel' a Nőegylet alapitó tagjai közé belépett s az alapitó tagsági :dijat, 100 koronát az egyesület pénztárába befizette, miért hálás köszönettel adózik a Nőegylet elnök­sége. . . A november 6-iki hanyverseny. Rend­kívüli érdeklődés nyilvánul meg Miss Helén Ware amerikai hegedüművésznő november 6-iki hang­versenye iránt. Valóban elmondhatjuk, hogy első­rangú műélvezetben lesz része a nagybányai ; közönségnek^ csak hálásaké lehetünk .az István szálló bérfő részyé/vytársaság igazgatóságának, ! hogy tetemes áldozatok árán sikerült a világhírű művésznőt^ megnyerni. Vidéki városok ritkán jutnak abba a helyzetbe, hogy ilyen 'nagy mű­vésznőt falai közt meghallgassanak. Azért olyan általános az érdeklődés iránta. A művésznőt Opler Elza énekesnő is lekiséri, kinek tempera­mentumod szép hangjában is gyönyörködni fogunk. Páholy és ülőhelyeket lehet előjegyeztetni Glavitzky Károly üzletében. Megjelent Révai Károly legújabb kötete. A selmeci Bursch-dalok. Megrendelhető 1 koronáért a kiadónál: Kovács Gyula könyv- kereskedőnél. Városunk intelligens közönsége körében | élénk részvétet váltott ki szigeti Barthos Zsigmond nyug. pénzügyigazgatósági igazgató-helyettes várat­lanul bekövetkezett halála, mert a megboldogult köztiszteletnek örvendett a társadalmi érintkezésben tanúsított előzékeny, figyelmes magatartásáért s rokoni körben kifejtett odaadó szeretetéért és támogatásért. Mint a nagykárolyi kir. pénzügy­igazgatóságnál alkalmazott igazgató-helyettes vonult pár évvel ezelőtt nyugdíjba s akkor költözött városunkba, hol mindenki rövidesen nagyrabecsülte és tisztelte. Tegnap d. u. temették nagy részvét mellett. A gyászesetről a család a következő lapot bocsátotta ki: Szigeti Barthos Zsigmondné szül. Laszke Mária • neje, Laszke Domokos örökbe fogadott fiók és neje Janisch Emma, Laszke Aladár uflokája, testvérei, sógorai, sógornői, unokaöcscsei és húgai, valamint az összes rokonok nevében is mély fájdalomtól megtörtén tudatjuk, hogy a felejt­hetetlen férj, drága jó apa, testvér, nagyapa és sógor szigeti Barthos Zsigmond nyug. p. ü. igaz­gató-helyettes folyó hó 24-én d. u. fél 1 órakor, áldásos életének 68-ik és boldog házasságának 40-ik évében hosszas szenvedés után csendesen jobblétre szenderült. Felejthetetlen drága halot­tunkat folyó hó 26-án d. u. 3 órakor fogjuk róm. kath. vallás szerint, Bercsényi Miklós-utca 12. számú gyászházból örök nyugalomra helyezni. Jó lelkének üdvéért a szentmise-áldozatot a temetés napján délelőtt 10 órakor fogjuk az Egek Urának felajánltatni. Nagybánya, 1912. október hó 24. Béke lengjen porai felett! Áldás emlékére! Az evangélikus templom fölszentelése. Említettük már, hogy november hó 17-én Geduly Henrik tv. püspök nagy ünnepségek közt fogja az újonnan épült evang. templomot felszentelni. A fölszentelő -üunepélyre a következő .meg­hívót bocsátották ki. A nagybányai ág. h, tv. egy­házközség ujonan épített templomának f. év no­vember 17-én, azaz Szentháromság ünnepe után következő XXIV. vasárnapon lesz a fölszentelő ün­nepélye, melyre testvéri szeretettel meghivju k s fölkérjük, hogy részvéteiét, — valamint,érkezésé­nek idejét — velünk nov. hó 10-ig tudatni niél- tóztassék, Nagybánya, i9l2. október 20-án. Ré­vész János lelkész, Szabó Adolf felügyelő, Fülöp András gondnok, dr. Homola. László jegyző. A fölszentelő ünnep sorrendje a következő: 1 Gyüle­kezés a lelkészlakon, onnan indulás a templomba pont d. e. 10 órakor. 2. „Nyissátok meg a kápu- kat“ megnyitó zsoltár, a templom kapujában'Mélt és Főtiszt. Geduly Henrik püspök ur intonálására énekli a lelkészi kar. 3 Szabó Adolf felügyelő.,, a püspök urnák átadja a templom kulcsát, mire Ő- méltósága a templom fő ajtaját megnyitja s á me­net bevonul, a lelkészek a szent edényeket és a bibliát beviszik a templomba. 4. „Óh, vajha ezer nyelvem volna“ közének, 12. sz. 1. 2 vers. Or­gonaszó nélkül énekli az ünneplő közönség. 5. Is­ten, kinek egy szavadra.“ Énekli a nagybányai dal­egyesület férfikara. 6. Geduly Henrik püspök úr Ömél­tóságának fölszentelő beszédje és imája. 7. „Erős vár ami Istenünk“ 256-ik ének, 1. 2 vers. Énekli az ünneplő közönség orgonaszó mellett 8. „Gyöt­rődik;. az én lelkem.“ Közének: 320-ik szám, 1. vers. 9 Materfii Lajos főesperes Úrvacsorát oszt a híveknek, Révész János lelkész a kiosztásban se­gédkezik. 10.. Közének: 320-ik szám, 1. vers. 11. Rédei Károly nagykárolyi lelkész keresztel 12. „Is­ten, ki fent uralkodói.“ Énekli a nagybányai dal­Barthos Zzigmond. természetes gyógyásványviz vegyi alkatrészeinél fogva a legjelesebb gyógyhatása felülmúlja a hason összetételű külföldi ásványvizeket. Kapható mindenhol. Árjegyzéket kívánatra küld a Bikszádi Gyógyfürdő Igazgatósága

Next

/
Oldalképek
Tartalom