Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-27 / 43. szám

1912. Október 27, egyesület férfikara. 13. Ünnepet befejező ima. Tartja: Bortnyik György alesperes. 14. „Maradj meg ke­gyelmeddel.“ 290-ik ének 1. 2. 3. vers. — A föl­szentelő ünnepséggel kapcsolatban tervbe van vé­ve egy műsoros estnek rendezése is, melyben bib­liai tárgyú életképeket mutatnának be. Az előké­születek már is javában folynak. A selmeci Bursch dalok. Megjelent a könyvpiacon a bányászok daloskönyve. A német szöveg mellett most már magyarul is lehet énekelni a szép bányászdalokat. A könyv kiadója: Kovács Gyula könyvkereskedő mindent elkövetett, hogy az értékes könyv a legszebb külső formában kerüljön forgalomba és ennek dacára árát oly csekélyre (darabonként 1 koronára) szabta, hogy mindenkinek hozzáférhetővé tehesse. Akiknek gyűjtőivel vannak, küldjék be nevezett könyv- kereskedőnek, hogy a szétküldést megkezdhesse. A könyv iránt érdeklődők forduljanak egyenesen Kovács Gyula Rákóczi-téri üzletébe. Uj ügyvéd. Dr. Horváth József itteni kir. járásbiró Budapesten ügyvédi vizsgát tett. A hazai általános katonai biztosító részvénytársaság működését immár megkezdette. Foglalkozik az életbiztosítás minden módozatával. Vezetősége: Bolgár Ferenc v. b. t. tanácsos, elnök; Gergely Tódor, az Első Magyar Általános Biztositó Társaság igazgatója; Horváth Elemér, a Magyar Általános Hitelbank igazgatója; Libits Adolf udvari tanácsos. Vezértitkár Havas Miksa. A társaság irodája a Hazai Általános Biztositó Társaság főügynökségénél van. Mozi. A múlt heti moziképek ismét egytől- egyig szépek voltak. Gyűlt is össze közönség minden alkalommal igen szép számmal és gyönyör­ködött a Pathé képeiben. Mindazok, kik Buda­pesten megfordultak, oda nyilatkoztak, hogy a fővárosi mozik semmi tekintetben nem állanak magasabb színvonalon, mint a nagybányai. Ez pedig csak dicséretére válik az István király szálló bérlő részvénytársaságnak. A függetlenségi párt értekezlete. Múlt vasárnap a függetlenségi párt választmánya az István szállóban ülést tartott, melyen az Ipar- testület és a Kereskedők. és . Kereskedő Ifjak Köre is képviseltette magát. Az értekezlet egyöntetű megállapodásra nem jutván határozathozatal nélkül oszlott szét. Kitűnő, tiszta és gyors kiszolgálásról jól ismert Tréger Lajos elsőrendű borbély- és fod­rász-terme, illatszer-raktára: Rákóczi-(Fő)-tér, Mi- norita-rendház alatt. — Ugyanott megrendelhető mindennemű hajtnunka és köpülyözés; eszközöl­tetik massirozás és tyukszemvágás a legnagyobb szakszerűséggel és vigyázattal. Vasúti arcképes igazolványok az 1913. évre. A máv. igazgatóságától nyert értesülés sze­rint azon városi tisztviselők, akiknek féláru vasúti jegyváltásra jogosító arcképes igazolványukon 100.000-en aluli szám látható, azok az 1913. évre leendő érvényesítés céljából egy darab uj fényképet és 2 kor. értékű postabélyeget, akiknek az igazol­ványa 100,000-en felüli számmal állíttatott ki, csak 2 korona értékű postabélyeget s a jelenlegi arc­képes igazolványt tartoznak kérvényükhöz csatolni. Nők az államszámviteltani tanfolyamon. A király a vallás- éá közoktatásügyi miniszter előterjesztésére megengedte, hogy a tizenhatodik életévüket betöltött és négy középiskolai osztály, vagy annak megfelelő, a nők kiképzésére szolgáló egyéb tanintézetek sikeres elvégzését igazoló nők a tudomány-egyetemek jog- és államtudományi karán, illetve a jogakadémiákon tartani szokott államszámviteltani tanfolyamokra rendkívüli hall­gatókul a vallás- és közoktatásügyi miniszternek esetről-esetre kikérendő előzetes engedélye alapján felvehetők legyenek. Rövid bőrgyógyászati útmutatót mindenki kaphat, ha azt a Kolozsvári (Heinrich) gyógy- szappangyár részvénytársaságtól (Monostori-ut 54.) levelező-lapon kér. Köszönet-nyilvánítás. Alantirott úgy az összes testvérek, valamint az összes rokonság nevében is köszönetemet nyilvánítom mindazon jóbarátaimnak és jóismerőseimnek, kik megbol­dogult, feledhetetlen édesatyám: néhai Balázs József nyug. m. kir. gépfelőr elhunyta alkalmával részint a végtisztesség tételére való személyes megjelenés, részint részvétnyilatkozatuk által Nagybányai Hírlap bennünket, a pótoihatatlan veszteség folytán mélyen sújtott testvéreket vigasztalni s fájdal­munkat enyhiteni szívesek voltak. Alsófernezely, 1912. október hó 14-én. Balázs Kálmán m. kir. kohóaltiszt. Közkorházunk ügye. A város válságos pénzügyi helyzetében elült a sokat emlegetett köz- korház létesítésének életre való eszméje, pedig az 1913. évi állami közköltségvetés-előirányzat indo­kolásában a belügyminisztérium felhatalmazást kér a törvényhozástól, hogy az országos betegápolási pótadó eddigi 5 százaléka helyett ezentúl 10 szá­zalékban állapíthassa meg a pótadó tételét. A belügyminisztérium az adónak e száz százalékos felemalését azzal indokolja, hogy a betegápolási- alap kiadásai 1913-ban meghaladják a 21 millió koronát, ellenben a pótadó csak 10 millió koronát jövedelmez. Minthogy pedig a gyermekvédelmi kiadások emelkedése és a halaszthatatlan kórházi építkezések igen nagy illetékben veszik igénybe 'az állam erejét, ennek folytán mellőzhetetlennek tartja a kormány az adókulcsnak a kétszeresére való felemelését. Az ekként felemelt adó jövedel­méből a kormány évenként 4 millió koronát óhajt kórházak építésére fordítani és pedig ebből 3 millió koronát a vidéken. A betegápolási adó kétszeresére való felemelése bizonyára igen kellemetlen meg­lepetés lesz az adófizetőkre nézve. Mégis a kelle­metlen érzések mellett 'elő kellene lassanként készítenünk a közkórház megvalósításának rég vajúdó ügyét, mert az országos kormányzat emlí­tett gondoskodása mellett halvány reményünk mé­gis csak lehet az állam istápolására, melylyel ez ideig ugyan városunkkal szemben éppenséggel ridegen elzárkózott. A bolgár király távirata. A mikor Bulgária megüzente a hadat Törökországnak, Ferdinánd király a következő sürgönyt intézte Hontmegye főispánjához: „A komoly sorsú és nehéz időkben is gondolataim azokon a történeti nevezetességű helyeken időznek, ott, ahol az én dicső magyar őseim ellenség ellen küzdöttek és az ő nemes vérüket szeretett hazájuk szent földjéért ontották, ott, ahol minden fiatalkori felejthetetlen emlékemből további jövőhöz erőt és vigaszt meríthetek. Murányi gróf.“ Úgylátszik Ferdinánd a bolgár trónon is megmaradt magyar embernek. Hangverseny. November hó 17-én este a Lendvay színházban, az evang. egyház javára hangversenyt rendeznek. Helyárak: Nagy páholy 20, oldal páholy 15 és kis páholy 10 korona; földszinti ülőhelyek 3 és 2 korona. Előjegyezni lehet az ev. lelkészi hivatalban. A „Vasárnapi Újság“ október 27-iki száma képben és szövegben rendkívül gazdag és változatos tartalommal jelent meg. Szendréné Dárday Olga eredeti regénye, Barrie fordított regénye mellett Szőllősi Zsigmondtól közöl e szám pompás novellát, Csengey Gusztávtól verset, Szép Ernőtől cikket, Juszkó Béla kiváló raj­zait a háborús Keletről, eredeti Konstantinápolyi fény­képfölvételeket a mozgósítás napjaiból, Massányi Ernő cikkét az átlátszó házi repülőgépekrül stb. s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték, stb. — h.,,Vasár­napi Újság“ előfizetési ára negyedévre öt korona, a „Világ- krónikáival együtt hat korona. Megrendelhetü a „Vasár­napi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem­utca 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. Esküvők. Tegnap délelőtt volt Martiny Ilonka, Martiny István főbányatanácsos leányának esküvője Czillinger János m. kir. alerdőfelügye- lőv§JL Pénteken este szükkörü családi estély volt az örömszülők házánál. Szombaton d. e. 9 órakor vonult a nászmenet az anyakönyvi hiva­talba s onnan a róm. kath. templomba, hol Szőke Béla plébános áldotta meg az ifjú párt. A déli fél 12 órás vonattal a boldog házasok Budapestre utaztak. — Csordás József M. Á. V. ellenőr, az i itteni állomás főnöke kedden vezeti oltárhoz Né­meth Ödön pénzügyminiszteri irodaigazgató leányát Margitot Budapesten. A házasságkötés egyik tanúja Smaregla Mihály rendőrkapitányunk lesz. — Troplovits Imre dr. itteni gyakorló ügyvéd ugyan­csak kedden tartja esküvőjét Weinberger Idával Miskolczon, A boigár háború és a magyar csizma­dia ipar. Polakovits Lajos> a bolgár hitelbank igazgatója és Stryanov Trakó Adám főtisztviselő Szófiából Gyulára érkezett és megvásárolta a csiz­madiáknál készletben levő 2000 pár czizmát a bolgár hadsereg részére; ezenkívül a bőrszövet- kezet kötelékébe tartozó 280 csizmadiával szerző­dést kötöttek 10,000 pár csizma szállítására, melyet Gyulán átvéve, megbízottak Temesvárott hasonló megrendelést tettek. Gyuláról Debrecenbe mentek csizmavásárlás végett. 3 Kérdezze meg házi orvosát, hogy nem-e akkor cselekszik legokosabban, ha már szappant vásárol, hogy csak a Kolozsvári Heinrich-féle Szent László fertőtlenítő pipere szappant Veszi. Megóv minden ragályos betegségiül. Tambura zenekar városunkban. Tudo­másunkra jutott, hogy Török Pál helybeli ven­déglős igen nagy áldozatok árán szerződtette a Magyarország legnagyobb és legelsőrendübb tam­bura zenekarát, mely zenekar a jövő héten kezdi meg hangversenyeit a nevezett vendéglőjében. Felhívjuk a t közönség figyelmét arra, hogy a zenekar pártfogást érdemel, mivel a legújabb magyar dalok, operák, operettek és kupiék kerülnek előadásra, mely darabokat a legnagyobb művészettel adják elő. Bővebbet falragaszokon. Csengéi Gusztáv. Réges-régen milyen tűzzel szavalgattuk: „Be világos a cár palotája!“ A lengyel nemzet keserűségét elsirató költemény akkordjai itt rezegnek még most1 is lelkűnkben. Csengéi valóban igazi költő, de akit sajátos végzete arra kárhoztatott, hogy ifjúi munkájának diadalmas sikerével maga állítson gátat sok későbbi alkotásának sikere elé. De mindegy! .Pályája érdemes, irodalmi munkássága elismerésre méltó igy is s most, hogy írói működésének ötven éves jubileumát üli lakóhelyének, Eperjesnek ün­nepeiben résztveszünk mi is, vidéki irók és köszöntjük az ősz jubilánst! A feísült képviselő. Egy zsidó képviselővel történt az alábbi mulatságos eset: A képviselő úr lement a kerületébe, hogy pár napot napot hívei közt töltsön el. Választóinak nagyrésze róm. kath. vallásu, kik mikor képviselőjük megérkezett, „Dicsértessék a Jézus Krisztus“-sal fogadták. Ez kissé bosszantotta a képviselőt s ott tartózkodását arra használta föl, hogy választóit leszoktassa a fenti katholikus köszöntésről. — Barátaim, — igy szólt hozzájok, — nagyon szép az Önök köszöntése, de mától kezdve már egy újabb köszöntés járja az egész országban! — Milyen az? Halljuk! — faggatták választói. — Hát azt kell mondani ezután; „Nem lesz addig nyugalom!“ — Furcsa, — vélekedőnek a hívek, — furcsa köszöntés, de hát miért nem lesz nyugalom ? — Azt nem kell mondani, hogy miért? úgy is tudja minden ember; aki azonban nem tudná, annak megmondom: „Nem lesz addig nyugalom, mig meg nem csinálják az általános, titkost!“ Ezzel aztán pár napi mulatozás után a kép­viselő hazament. Néhány hét múlva választói közül egy 25 tagú küldöttség ment föl Budapestre hozzá, valami regale ügyben. A képviselő úr az országházban fogadta kerületének embereit. Amint beléptek, egyhangúan üdvözölték őt: „Nem lesz addig nyugalom!“ — Brávó fiaim, ezt már szeretem! — szólt lelkesülten a képviselő úr, — hát aztán mind­nyájan tudják-e már, hogy miért nem lesz nyugalom ? — Tudjuk hát, — felelte a küldöttség szónoka, — addig nem lesz nyugalom, mig a zsidót ki nem verjük az országból! Az történt ugyanis, hogy a község katholikus, papja néhány hét alatt az egész község lakósait a „Dicsértessék“ helyett erre a köszöntésre tanította. Értesítés. A m. kir. technológiai Ipar­múzeum igazgatósága átiratban értesítette az Ipartestület vezetőségét, hogy a tél folyamán asztalos- és szabó-ipari továbbképző és mester tanfolyamokat rendez városunkban, ha ezen tan­folyamokra megfelelő számú mester és idősebb segéd jelentkezik. Felhívjuk azért azon asztalos- és szabó-mestereket, valamint az idősebb segé­deket is, kik ezen tanfolyamon részt óhajtanak venni, hogy ezen szándékukat az Ipartestület jegyzőjénél jelentsék be; ki a tanfolyamra vonat­kozó minden egyéb tudnivalókat is közölni fog az érdeklődőkkel. Mindkét tanfolyam teljesen díj­mentes. Az Ipartestület elnöksége. Duráncai őszi barackot legmagasabb árban vesz Tóth csemege-kereskedő Nagybányán, Főtér (Minorita-rendház.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom