Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-31 / 13. szám
V. évfolyam. Nagybánya, 1912. március hó 31. 13. szám. TÁRSADALMI ÉS SZiÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér, gjelenik minden vasárnap 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------A nagyhét. Az a poétikus allegória, mely a bibliában, az egész kereszténység könyvében rejlik s mely különösen a nagyhétre vonatkozólag nyilatkozik meg mennyei magasztossággal: tanulságos és egyúttal példát adó is s bátorítja a csüggedő emberfiát, aki bizalmában ingadozva tekint a jövő elé. Jézus szenvedései tárulnak fel előttünk. Árulás és gonoszság, fizikai fájdalmak, emberi erejének végessége nem képesek az Istenfiát nyomorúságba, sa- nyaruságba ejteni. A keresztfa előtt megjelenő római lándzsája végül egy döfést mér a szent testre, kibuggyan a vér és a kinzók műve befejeztetett. Ám azért az isteni rendeltetésen nem esik makula! Beteljesedett, amit emberek végezhettek, de az üdvözités emberfeletti munkája is beteljesedett. Hatalmas kövek, miket a sirra raktak, nem pusztítják el a nagy művet, a feltámadás megtörténik, minden hitetlenség, minden lándzsaszurás, minden nehéz kő dacára.! Egy közönséges gonosztevőnek a kinszenvedése is száz és ezer embernek szivét tölti el mély fájdalommal; de az istenembernek szenvedése milliók szivében ver gyökeret és csal ájtatos zsolozsmákat az ajkakra, reményt és boldogságot kérve és könyörögve a Mindenhatótól, a láthatatlan édes atyjától, aki egyetlen fiát küldte le az emberiség megváltására. / Es a hit, a remény egybeforrva a szeretettel, nemcsak a földi élet keserveit és szenvedéseit igyekszik elviselhetővé tenni, de boldogan tűr és szenved, mert hiszen a jövő életben, a jövő élet boldogságában remél. Krisztus szenvedésének története emeli vallásos érzületünket s útmutatást ad további magunktartására nézve. Megedz a szenvedés és nyomorban s reánk erőszakolja azt a meggyőződést, hogy a szerencsétlenség tetszhalálából létezik egy föltámadás ; hogy elfognak gördülni azok a kövek, melyek bennünket nyomnak és befog következni egy újabb, boldogabb korszak ideje. Fel tehát a fővel és ne csüggedjünk ! Erős hittel ama hatalomban, mely nemzetünk sajátossága, bizvást remélhetjük, hogy csakhamar ütni fog a megváltás órája s a sok fájdalom és kin, mellyel a sors gonoszsága meglátogat: állandó, változatlan boldogságot érlel. Adjuk át magunkat áhítattal a nagyhét ünnepeinek, melyeket a feltámadás előhírnökeinek tekintünk és ne veszítsük el abbeli hitünket, hogy nemzetünk nemsokára a feltámadás ünnepét fogja megülni ! Nemzetünk szabadságának sírboltjára hengeritett nagy kő el fog gurulni a magyar nemzeti szellem ősi erejének feltámadása napján. Úgy legyen ! Városunk fejlődésének problémája. Egyik laptársunk a nemrégiben itt tartózkodott országgyűlési képviselőnk beszédéhez oly commentárokat fűzött, a melyekkel nem érthetek egyet. A mindenekfölött osztályérdekek szerint való csoportosulás megboszulná magát, mert minden vonalon reactiót szülne s ezért az országos politikának kötelessége első sorban az állami berendezkedés oly irányú megváltoztatása, a mely lehetővé teszi a városok érdekeinek kellő kielégítését is. Mert az államnak kötelessége legfőképen az oly dolgokat, minők a közoktatás- és közegészségügy, a közbiztonsági szolgálat, teljesen állami feladatnak ismerni el és a városokat minden ezekből származó tehertől megszabaditni. így városunk az elemi iskolák, a gimnasium, a rendőrség; csendőrség, a csatornázás és vízvezeték terhétől megszabadulna. Azt a tervet, hogy Fernezely és Giródtótfaluval egyesüljön a város, mely egyesülés után 15.000 lakóval biró város házbéradója ll°/0-ról 14°/p-ra emelkednék, nem tartom helyesnek; úgyis elég adót fizetünk, mire azt növelni! Azután a faluk iskolája, rendőri és egyéb dolgai is csak terhet jelentenek a városra. - Az adóalanyok szegény emberek; nem sokat várhatunk e reformtól, legfeljebb több adót. R Nagybányai Hírlap tárcája. A török asszony. — Irta: Krizsán Péter. — — Jönnek — szólt reszketve az asszony és odahúzta férje kerekes ágyát az ablakhoz. Künt, a széles sivatagi utón láthatóan le- verten, de mégis rohanó lépésekkel közelgett egy olasz csapat. A haldokló török vezér egy utolsó erőfeszítéssel fölemelkedett, vértelen barna arcát egészen az ablak üvegéhez szorította és szinte meredten nézte, figyelte a futó katonákat. — Ah Allah! — orditott föl nemsoká’ — ott . . . ott . . . ott jön! Asszony! — nézd! Látod ? Az a magas, az a legmagasabb, az a fekete ... az, volt! ... — És lehanyatlott. Meghalt. Az asszony ráborult zokogva a halottra és bosszút, véres török bosszút fogadott. A rohanó alakok ügyet sem vetettek az utszéli házra. Hiszen amerre ők járnak üres minden ... Még talán a pálmavirágok kelyhe is ... * Gionettó, a fiatal, daliás olasz kapitány őrült módon futott a vad éjszakában. Futott sisak nélkül, kúszott hajjal, vérbeborult szemekkel, mint az oázis hímoroszlánja, mely méltó, egyenletes harc nélkül nem akar elpusztulni. A gábeszi-öből felöl sivitva száguldott vele szembe az erős tengeri szél és kegyetlenül csapdosta arcához az ut nagyszemü homokját. De ő pihenés nélkül, nagyokat hörögve futott tova. Háta mögött pedig, úgy egy —két kilométernyi távolságról orditó hangok közeledtek mindig jobban és jobban. Néha rqár egy-egy szót ki is lehetett hallani a zsivajból: — Chaur . . . Chaur . . . * — Asszony, török asszony! — szólt véres ajkakkal a menekülő - ments meg! A te istenedre, Allahra kérlek, ments meg. Nem! most nem akarok meghalni! Ott a küzdelemben vártam és osztottam a halált, de rabláncra fűzve rettegek tőle. Ments meg! Az asszony elsápadt és megtántorodott. Csak nagysokára szólalhatott meg: — Éredj be oda! A jó mozlimok a „híres bey“ házát ismerik, itt nem fognak keresni. " Az olasz bement, levetette magát a dús- selymü kerevetre, az asszony pedig ájultan összeesett. Kívülről arab paripák vágtatása és pokoli ordítások hallatszottak. * Gionetto összekötözve aludt. Ki volt fáradva úgy, hogy álma hasonlított egy halotti álomhoz. Nem érzett semmit. Az asszony kiküldte a két szolgát és odaült az alvó mellé. Mozgása közben megvillant kezében a tőr. Halkan ült ott majdnem egy óráig és folyton nézte a kapitány fiatal, barna arcát, nyílt homlokát, göndör hajfürtjeit. Ezalatt — egyik pillanatban sápadt, a másikban pírral elöntött — arca, szúró kék szemei viharzó lelkét híven tükrözték vissza. Asszonyi finomságú, fehér nyakán pedig meg-megzörrentek a gyöngyök. Gionetto végre fölébredt. Mozdulni nem tudott. Csak nézett csodálkozva a mellette ülő asszonyra. Amannak végigfutott arcán egy démoni mosoly és a férfi elé tartotta a tőrt: — Ismered ezt chaur ? — Ismerem, az enyém volt — kiáltott fel és egy pillanat alatt átlátta rettenetes helyzetét. — Igen, a tied volt és a „hires bey“-nek, az én férjemnek, uramnak melléből húztuk ki. Kihúztuk, de ő mégis meghalt; — elment a hívők paradicsomába, Allahhoz. És én itt maradtam. De csak azért, hogy mégegyszer visszaadjam neked e tőrt; hogy uram véréért elvegyem a te véredet. Es Allah segített, Allah mindig megsegíti a hívőket, mikor nem is gondolják. Te itt vágy! Ah! — édes lesz látnom halálodat és nyugodtan fogok mehetni férjem után. Mert a török férfi első-asszonya mindig követi az ő férjét. Én is! Csak téged vártalak. És őrült kacajjal, arcán a legnagyobb bosszúvággyal emelte föl a tőrt. — Ne! még ne! — szólt halkan az olasz és belenézett hosszan az asszony szemébe. — Várj még! Most már nem félek a haláltól és a te kezedből szívesen veszem azt. Ölj meg, bősz. szüld meg férjedet, de előbb teljesítsd a leg. XjapunliL mai száma 8 Oldal.
