Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-18 / 7. szám
V. évfolyam. Nagybánya, 1912. február hó 18. 7. szám. TÁRSADALMI ZÉ2S SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árjik: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14» ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----— Szolgáljunk egy urat! — Itfta: Ajtai Nagy Gábor. — l I / Február 17. Szolgáljunk egy urat; már ha ez az egy minden kifejthető erőnket igényli. Itt persze az átlagemberből indulok ki, mert az Übermenschek mindig kivételek, bár sokszor csak önmaguk szolgálatában emésztik fel az isteni adományokat! Egyébként a főhiba a rendszerben rejlik. Abból az ötletből, hogy városunk agilis főjegyzője most dolgozza át a város szervezési szabályrendeletét, ne essék zokon az illetékes köröknek, ha gondolkodásra kérem fel: Nem volna-e kívánatos megtestesíteni azt az eszmét, a mely itt- ott nem egyszer volt már szóbeszéd tárgya, hogy a városi tiszti ügyészi állást szét kell választani a városi takarék- pénztári ügyészi (ma jogtanácsosi) állástól? . Sietek kijelenteni, hogy a magam részéről érdekelt nem lehetek, mert egyik állás betöltésére se érzek még magamban elegendő erőt, azért belátható időn belül egyikre nézve sem fogok polgártársaim bizalmáért folyamodni; ily helyzetben tehát csak egyszerűn propagálom az eszmét, mert nekem is őszinte meggyőződésem, hogy ezt a két hatalmas urat egyszerre nem lehet szolgálni; vagy ha lehet, ez a szolgálat tökéletlen, vagy ha kivételes erő kezében nem is tökéletlen, de mindenesetre hiányos és immorális! Bár a város és a kizárólagos tulajdonát képező takarékpénztár érdekei épen a viszony természeténél fogva sem lehetnek szembeötlően ellentétesek, mindazonáltal ezeknek a nem ellentétes érdekeknek külső vonatkozásban való képviselete a bifurkátiót egyenesen megköveteli mindazok előtt a hatóságok előtt, melyek egy helyen és időben kettős érdeket bírálnak el. Világosabban egy példával. Az apa, mint törvényes képviselő kéri az árva széket, hogy a kiskorú fia részére építendő ház költségeinek fedezetére engedje meg, miszerint 8 percenttel kamatozó tízezer koronát vehessen fel a városi takarékpénztárból. A pénz-piac nagyon olcsó, de az apa felületes. A tiszti ügyész beleszólhatna a dologba, hogy a rrräsik pénztár 7%-ra is adna kölcsön; még se szól bele, merj: csak nem fogja a másik gazdája érdekeit csorbítani! Anélkül, hogy ez igy volna, de köny- nyen igy lehet, még csak egy másik példát, mielőtt hozzáértő jogász- és pénzkapacitásaink a példák egész sorozatát volnának szívesek e helyen felemlíteni. A kiskorú házastelkét árverezik. Az árvaszék a tiszti ügyészt küldi ki az eljáráshoz; a takarékpénztár az egyik „perügyvédjét.“ A takarékpénztár, mint egyedüli árverelő, megveszi az ingatlant oly áron, hogy a maga követelése kitelik. A tiszti ügyész ebbe belenyugszik, mert a maga takarékjával szemben nem tartja kötelességének a gyámanyát sarkalni, neki segédkezni, hogy utó-ajánlatot tétessen, esetleg egy másik pénzintézet segítségét vegye igénybe, mert az ingatlan tulolcsón ment el. Anélkül, hogy ez igy volna, de a legjobb akarat mellett is megeshetik, nem immoralis-e ez az ugyanazonos érdekképviselet? Még csak egy példát! A város le nem dolgozott tűzifa előlegért pereli adósát; ugyanekkor ennek az adósnak rég lejárt takarékpénztári tartozását perli - ha nem is a tiszti ügyész, de a perügyvéd. Egy bírónál referáltatván az ügy a takaréki perügyvéd siet az eljárással, hogy megelőzze a tiszti ügyészt, a ki nem bánja, ha a takarék az adós ingatlanán előbb is szerez zálogjogot - mind a kettő végeredményben városi érdek! Vájjon csakugyan városi érdek? Aligha, mert sokszor csak a takaréki perügyvéd költségei kerülhetnek ki, holott ha a városi ügyész jutott volna elsőnek a telekkönyvbe, csak kész kiadásait kapja kézhez a városi követelés teljes kielégítése előtt. Tessék hozzászólni! R nagybányai Hírlap tárcája. Az orgonista. — Irta: Junior. — Rugékony fiatalságában, mikor még bírta a munkát, orgonista volt és éneket, zenét tanított a nőképezdében. Már jó néhány esztendeje nyugdíjba küldték. Az elbocsájtást egykedvűen fogadta. Elkészült már rá előre. Meg se lepte a miniszteri kézirat. Egyszerűen csak annyi változás állott be az életében, hogy nem ment attól kezdve minden nap az iskolaszagu folyosókra, ahol hosszú időn keresztül, fürge lépésekkel lóbázta kezében az örökös kottacsomókat. Többé nem nyitott be a tanári szobába; nem vitatkozott tizpercekben a cigarettázó kollégákkal; nem mondta mosolygós arccal a fehérképii, nyugtalan növendékeknek: kérem, ide figyeljenek! Megmaradt egy darabig orgonistának. A következő télen súlyos betegség teperte ágyába és csak tavasz felé lábalt ki belőle. Azalatt találtak egy ügyes, fiatal kántort, és mikor vissza akart szegődni újból a templomba, pelyhes szájú, vállas legénykét talált az orgonán. Elsápadt, mikor felért a kórusra. Az uj orgonistát nem ismerte. Egyszer kétszer körül tipegte-topogta orgonáját. Nem szólt semmit az utódjának. Visszanézett az ajtóból s lement a kórusról. Délben elment a priorhoz. Ott megmondták neki, ne fárassza magát, nem szorult ő rá a mellékkeresetre. Az a fiatal tanító is el- kántoroskodik a templomban. Csak nagy ünnepekben fognak majd érteküldeni, mikor szükség lesz a művészetére. S aztán nem is hívták. Csupán egyszer, nagy sokára. így maradt ki az életből . . . Útja kiszaladt a sötétbe, mint a kósza üstökös parabolája. Nekiülhetett a pihenésnek. Más ilyenkor behúzódik a szobába. Elpi- pálgat az ablaknál. Szemközt az asszony köt vagy foltozgat a karszékben. Ráncosodó, hűséges asszonya, akit azelőtt a dologidőben naponta csak háromszor láthatott. Aztán jön valaki, a szomszéd, vagy a három öreg tarokkista, vagy a fiú, leány és az unokák És ég a kályhában a fekete szén, meleg a lakás és dönögnek, kávét töltenek, tányért csörgetnek, újságot mesélnek, így van ez másnál. De Hajek, az orgonista magános ember volt. Öreg szolgájával három szép szobájuk nézett a főutcára. Szerettek volna valamerre csöndesebb sikátorba költözködni. Itt kellett maradniok az üzlet kedvéért. Zongorákkal, pianinókkal, harmóniumokkal kereskedtek. Égyik szoba tele volt friss politurszaggal. Jánosnak szigorúan megtiltotta, hogy oda belépjen. Remegett, hátha kárt tesz valamelyikben. Elég oda, ha csak a seprűvel nekibök és kész. Végigkaparódik a síkos fényezés. Hisz Jánosnak romlik a szeme, nem tehet róla, öregszik, totyogósodik. A zongorákkal maga bajlódott. Ha hoztak újat, ő hajladozott, mig kihámozta a lazsnakokból. Az embereknek csak annyit engedett meg, hogy kivegyék a lomha alkotmányt a ládából és talpra állítsák. A többi az ő dolga maradt. Legelsőbb is kinyitotta, nem tört-e benne valami nemes rész. Aztán hozzájaült a csavarosszéken, megpróbálta, milyen a szava. Lenn kezdte a dörgő hangokon. Oktávákat, kvinteket vert ki rajta, aztán lassan haladt a primbillentyük felé, amelyek ezüstösen csilingeltek, pityegtek. Felülről aláig meghangolta alaposan, mig csak olyan fátyolta- lanul nem csendültek az akkordok, mint a harangjáték és a hullámok sima gömbökben folytak ki a szűk hangszekrényből. Délelőtt az íróasztalnál szíttá szivarját. Hosszukat lélekzelve kapta be a füstöt. Irt. Kottázott. Előszedett ősi himnuszokat és azokra komponált szigorú kantátákat. Ilyenkor nem nézett fel, ha kocsi robogott el az ablak alatt. A füle csodás dallamokat hallott az üres szobában. Agyában visitós és búgó hangszereket kapcsolt összhangzatba. Szája összecsücsörödve a vezérmotivumotfütyülte halkan; a keze orgonát játszott az asztal szélén és a taktust verte a szemöldökével. Sokszor kihűlt mellette az ebéd az asztalon, nem hallotta, mikor János bejön, leteszi a tányérjait és halkan szólítja. Délután újságokat olvasott a díványon, vagy német összhangzattanokat. Aztán felkelt, beszélgetett magában, jobbra balra tett-vett kicsit, végrs hóna alá csapta templomos kottáit. A másik szobában egy erőshangu harmóniumon Lapunls. mai száma 3 Oldal.
