Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-18 / 7. szám
2 Nagy toány «,1 Hírlap 1912. február 18. Az anyák iskolája. Nagyobb városokban az orvosok, tanárok elhatározták, hogy az „anyák“ számára ingyenes oktató felolvasásokat rendeznek, hogy a csecsemő-védelem intézményeit megismertessék velők. A mióta meggyőződéssé vált, hogy a humanizmus jótékonysága a gyermekvédelemnél kezdődik, azóta a csecsemővédelem mozgalmai is a legnagyobb tiszteletre, elismerésre és támogatásra érdemesek. A törvényhozás hatalmas intézményekkel siet a gyermekvédelem támogatására; a társadalom lángoló lelkesedésssel törekszik azok felhasználására. Ám a gyermek természetes védője, ápolója, őre nem az állam és nem a társadalom, hanem elsősorban az anya ! A nemzetek jövője az anyákon fordul meg. Jó anya csak az lehet, aki ismeri az anyaság egészségtanát, aki tudatosan ápolja anyaságát, táplálja, óvja gyermekét. A tudás megkíméli az anyát attól, hogy kétesértékü tapasztalásra bízza magát és gyermekét. A tudás, fegyver az anyát és gyermekét veszélyeztető babona ellen. A tudás megvédi őt a kísérletezés veszélyétől. Az ijesztően nagy gyermekhalandóság igazi oka nem annyira fertőzés és nem is a betegségek, — hanam a tudatlanság. Nevelési rendszerünkben eddig elenyésző kis rész jutott az anyaságra való előkészítésnek. Pedig szükséges megtanulni azt, hogyan teljesítse az asszony az ő legfenségesebb hivatását : az anyaságot. Amit nagyobb városokban megtehetnek, azt nálunk Nagybányán is akadály nélkül véghez vihetik. Ahol annyi jeles képzettségű orvos van, mint itt, — feltétlenül óriási eredményeket tudnának felmutatni s az anyák okszerű felvilágosításával megapadnának a kicsiny keresztek és sirhalmok a temetőben. Orvosaink mily nemes cselekedetet vinnének véghez, ha maguk közt felosztanák az ?,Anyák iskolájának“ tananyagát s megkezdenék előadásaikat minél előbb. Egy megmentett nemzedék hálája s az anyák forró imája kisérné egész életükön át. Ajánljuk felvetett eszménket a nagybányai orvosok szives figyelmébe! Csomagolni való papirok nagy mennyiségben Morvay Gyulánál Főtér 14. ., Métermázsánként 14 korona. pasztorálékat. fugát, miséket orgonáit. Néha fenségesen harsogtatta a teljes • kíséretet. A pedálék dörgése megzirrentette az ablaküveget és az erős hangtömegek nekinyomódtak a kopár falaknak. Aztán hirtelen' halkra csapódott le a zsongás, a szoba elsötétedett és vékonyan, gyöngén, fáradtan lihegett a kedves hangszer. Csöndes gondolatok bogozódtak ki rajta. Az arcát egész közel görnyesztette a homályosodó í billentyüsor fölé. Hogyha ilyen szentséges pillanatokban valaki zavarta, összerázkódva ébredt és pláne odavolt egész napja, ha vevő jelentkezett valamelyik zongorára. Majdnem sírva borult a felcsomagolt ládára, mintha a szállítók tulajdon gyermekéért jöttek volna, aki a szivébe nőtt. Vasárnap a zenés miséket a sötét templomfülkében hallgatta végig. Annyira emlékezett még a mélységből felzokogó zsoltárokra, hogy egyszer csak keresgélni kezdett a lába a pad alatt, mintha a pedálokat nyomkodná az orgonán. Egyszer-másszor szeretett volna felugrani, felrohanni a kórusra, elhajtani a világ végére az orgonistát, amiért olyan érthetetlenül, gyámoltalanul csuszkái át egyik hangnemből a másikba. Kinos borzongást okozott neki a prelúdiumok erőltetett, ügyetlen botorkálása és elszorult a lélekzete, mikor megkallotta a Vox Humana, a Cello, Oboa lágy változatait. Hogy játszotta ő azokat valamikor! . . . Hogyan tanulta az öreg mesterétől ezelőtt ötven esztendeje! . . . Csodálatos, hogy már mint kisdiák, valami beteges vágyódása volt a hangszerek királya iránt. Boldognak érezte magát, ha csak odaülhetett is mise után a lecsukott orgona padjára s csendben lenyomta a pedálék halkan nyikkanó lécbillentyüit. Mise alatt mellette állt az ősz mesternek és leste a strófa végét. Akkor egyetIPARUGYEK. Az ipartestület közgyűlése. Az Ipartestület múlt vasárnap d. e. 11 órakor tartotta meg rendes évi közgyűlését, a melyen az 1911. évi zárszámadásokat és az 1912. évi költségvetéselőirányzatot elfogadták. Ezt követőleg Kapás Mihály személyében új elnököt választottak, a kit széleskörű tapasztalata és magas intelligenciája praedesztinált e helyre s a ki a következő talpraesett beszédben jelölte meg azokat az elveket, a melyeket az egyesület vezetésében követni fog: „Mélyen t. Közgyűlés ! Tagtársaim nagy többségének bizalmából az ipartestület elnökévé választatván meg, amidőn a szavazatszedő bizottság elnökének felszólítására az elnöki széket elfoglalom, megvallom, nagy elhatározás alatt állok. Nehéz elhatározás alatt állok azért, mert teljes tudatában vagyok annak, hogy amint minden ipartestületben, úgy a mienkben is a testületi élet és a testületi szellem emelkedése, avagy hanyatlása a megválasztott elnök tevékenységétől függ. Manapság pedig, amikor a létért való küzdelem nagy munkájában a mindennapi kenyérkereset gondjai kétszeres sulylyal nehezednek különösen az iparosok vállaira, — igy az én vállaimra is, — kettőzött megfontolást vált ki részemről annak a kérdésnek föltevése, hogy vájjon a fokozottabb mindennapi munkám.és üzleti gondjaim mellett képes leszek-e a most reám ruházott elnöki tisztséget az ipartestület hasznára és előmeneteli nívójának emelésére eredményesen és méltóan betölteni? Megkísérlem! Megkísérlem azért, mert bízom az ipartestület minden egyes tagjának, de különösen a testület elöljáróságának odaadó és szeretetteljes támogatásában, hogy összetett erővel és összetartással sikerülni fog nekünk ezen hatósági feladatokat is teljesítő nagy testület ügyeit és feladatait közmegelégedésre vezetni; sikerülni fog nekünk magát az ipartestületet, annak erkölcsi nívóját a mi kereskedelmi és iparkamaránk hét vármegyés területén működő testületéi között a lehető legmagasabbra emelni. A teendőkre nézve progrämmot nem adok, mert én a legszebb programúinak azt tartom és azt fogom tartani, amikor már eredményes munkával fogunk beszámolni; azonban szives engedelmükkel legyen szabad egy általános kijelentést tennem és pedig azt, hogy elnöki minőségemben a múltakon okulva a: iparlen mozdulattal elvágta a sikongató sípok harsogását. Ilyenkor sikoltani szeretett volna az izgalomtól és hideg verejték nedvezte meg a kezétől a regisztereket. János sokszor kihallgatta, mikor a szomszédok Hajekről mesélgettek. Néha három-négyen is álltak az ablak alatt, ha hihallatszott a szélesen zsongó, csodálatos templomi hangverseny. Voltak, akiknek eszébe jutott, melyik darabot játszotta két éve husvétkor a nagytemplomban. Mások azt látták, hogy az öreg egy idő óta feltűnően megrokkant, megy össze, az arca fakó és bizonytalanul lépeget a fal mellett az utcákon. Akik ismerték abból az időből, mikor korán reggel szaladt a templomba, onnét az iskolába, — azok sajnálkoztak rajta és félteni kezdték. És a dologban volt valami szomorú valóság. Annyira, hogy Hajek mester is szinte elkedvetlenedett. Néha a szivar se ízlett neki. A munka hamar elcsigázta, jobban, mint valaha és súlyosnak, törődöttnek érezte a testét. Mindene fájt és estefelé már kívánta az ágyat. János lehúzta róla a kabátot, segített • a vetkőzésnél. Látta, hogyan remeg a térde; elijedt, hogy a halántékát mintha valaki benyomta volna hüvelykujjal. A száraz nyakán a madzagforma inak fonnyadtan rángatóztak. János egész nap úgy érezte, hogy van valaki a szobában. Nemcsak ő. Nemcsak az ur. Egy uj, harmadik. Havazós, decemberi reggel korai csengetés verte fel Jánost. Hajek is hallotta a csengőt. Rosszul aludt. János kinyitotta a folyosóajtót. Kívül gyerekhang beszélt sirós-vékonyan. Hajek feltá- pászkodott. Papucs volt az ágya mellett. Az ajtaját kicsit kinyitotta.- Ki az, János ? — Mond, hogy nem mehet. Beteg. testületét a politikai pártóskodás eszközévé, vagy prédájává nem teszem, azzá tenni senkinek sem engedem! A politikai pártoskodás helyett az összes iparosság érdekében inkább álló iparfejlesztés munkáját fogom az ipartestület legfőbb feladatává tenni és emellett tőlem tel- hetőleg igyekezni fogok iparostársaimban ápolni azt a meggyőző tudatot, hogy a testületi életben, a testületi szellem emélésére irányuló törekvéseinkben, a testület falai között, de sőt azon kívül is, künt, a társadalmi érintkezéseinkben az egyént, az egyéniséget sohasem annak foglalkozása, vallása, nemzetisége vagy ami mindig hiba volt a múltban: politikai pártállása szerint értékeljék és becsüljék, hanem aszerint, hogy ki milyen módon, milyen tevékenységgel, milyen tehetséggel és amit legjobban hangsúlyozni kívánok, milyen önzetlenséggel járul hozzá az összes iparosok közös érdekeinek, gazdasági és társadalmi jólétének előmozdításához. Ezek volnának, tisztelt közgyűlés, azon kijelentéseim, amelyeket, mielőtt az elnöki széket elfoglalnám, szükségesnek láttam előrebocsájtani és amelyekhez kérem az Önök szives hozzájárulását és támogatását is. Ezek után pedig szives támogatásuk reményében bízva, köszönetét mondok a belém helyezett bizalmukért s kijelentem, hogy az elnöki tisztséget elfogadom.“ Az uj elnököt az iparhatóság képviseletében Égig Mihály városi főjegyző üdvözölte. Csiszár József és társai indítványára a közgyűlés Szerencsy Józsefet, az ipartestület régi érdemes elnökét, tiszteletbeli elnökké választotta meg s ezzel honorálta azokat az érdemeket, melyeket városunk köztiszteletben álló polgára az ipartestület életében szerzett. Az elöljáróság lejárt mandátumu tiz tagjának helyét a következőkkel töltötték be : Csepei Ferenc, Csiszár József, Szent-Ivány Sándor, Korcsog Mihály, Jancsovits József, Némedy Vargha Jakab, Takács Károly, Kovács Lajos, Török István és Kovács Béla. Póttagok: Suba János, Székó Péter és Gábor János. Számvizsgálók: Sziklai András, Szabó Sándor és Vértes Ignác, Portörő-utca 27. és 29. számú ház, mely áll 3—3 szoba, konyha, kamara, gyümölcsös kert és istállóból, azonnal kiadó.- Mi, mit akar, János?- A sekrestyés fia ... Eredj, nem mehet.- Te gyerek, Hallod! Mond, csak öltözöm. Megyek. János kétségbeesve csóválta a fejét. Bejött az ura után a szobába. Rémülettel nézett a gazdájára, aki visszadobogott az ágyához, leült az ágy szélére és kapkodva kezdett öltözködni. A szeme különös meredten nézett. János kétszer is mondott neki valamit.- Tört pedál . . . Viola . . . Principal . . . Capula . . . Gampa . . . Magára rángatott mindent. Jánosnak nem is kellett segítenie. Lihegett nagyokat, nehezeket nyögdelt. Bevágta a kaput. Reggelit sem evett. János betámolygott az ablakhoz. Rémséges űrt érzett a mellében. A szél sípolt a kályhában. A kémények füttyögettek. A levegő nekinyomódott kívülről az ablaknak. Hajek evezett a kezeivel. Néha oldalt kapta I a fejét és fiatalosan verte a sarkát a földre. Sietett. Roskatag lábai nagy lépésekkel kalimpáltak. Valaki köszönt neki; nem vette észre. A szél visszafujta a télibundája alsó szárnyait. János úgy maradt az ablaknál. Hideg volt az üveg. A homloka forró. Félóra múlva íiakker kanyarodott az utcába. Lassan, lépésben. Mégégyszer magához tért az öreg mester. Intett Jánosnak.- Szomjas vagyok ... Fiam . . . János adott neki vizet.
