Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-19 / 20. szám
4 Nagybányai Hírlap 1912. május 19. A hétről. A múltkor a Pintér-estélyen két pompás kupiét hallottam; az egyik úgy kezdődik: „Kis nőcském adj ma kimenőt, Hadd mulassak, mint. ezelőtt.“ A másiknak az a refrénje: Mert az asszony drága kincs, Jó, ha van, de jobb, ha nincs!“ Mindkettő a kirugó férjek gyönyörűségére van megírva. Mert kirugó férjek voltak, vannak és lesznek mindörökké. A kirugó férjek mellett aztán vannak: türelmes, közönyös, siró és veszekedő asszonyok. Úgy hiszem, a szögnek a fejére ütök, ha azt állítom, hogy a veszekedő asszonyból van a legnagyobb százalék. Még_ olyan is, kiről alig tételeznék föl az ismerősök, - úgy veszekszik, akárcsak egy huszárőrmester. Eszembe jut egy régi barátom, kinek neje szép, kedves,, bájos asszony volt, jámbor mint egy bárány, és csöndes, néma mint egy hal. Mert hát a szép asszonyka születésitől fogva siket-néma volt! Egy pompás éjjeli korhelykedés- ben szó volt egyszer az asszonyokról, hogy ki, minő arccal fogadja az urát, mikor hajnal felé haza kerül ? Eldöntöttük, hogy legjobb dolga van X barátunknak, mert asszonykája siket-néma. Szegény barátunk szomorú arcot vágott s csak annyit felelt: Igaz, hogy siket-néma, de a kezével erősen tud beszélni! - Lám, mennyire csalódik az ember! A veszekedő asszonyon az sem segít, ha siket-néma! * * * Helyesen jegyezte meg a múltkor egyik laptársunk, hogy az ismétlő iskolások mikor esténkint kivonulnak a tanítási óráról, mint a csürhe vonulnak végig az utcán; ordítoznak, taszigálják egymást, verekednek s oly trágár társalgást folytatnak, hogy abban az időtájban tanácsosnak látszik, ha a nők férevonulnak az utcából. Sokszor tettük mi is szóvá ezt az állapotot. Nem régen irtunk arról, hogy a házak falait telefirkálják a pornográfia elsőrangú rajzaival s még magyarázatot is Írnak hozzá. Hát mi elismerjük, hogy a tanitó urak erről igazán nem tehetnek. De azt elvárjuk a csend- és rendőr uraktól, hogy ilyenkor sétáljanak végig abban az utcában, ahol az iskola van s figyeljék meg a csürhét. A tanitó urak meg se pirongat- hatják a nagyreményű ifjakat, mert esetleg visszagorombáskodhatnak. Egy tanitó beszélte nekem, hogy egyszer két verekedő ifjút fogott kérdőre: közösíti ki, sőt szerető gonddal ápolja s a gyermekeket fölneveli. Németországban csak nem régen nyílt meg egy menhdz a balga leányok részére. De meg is apadt a gyilkosságok száma! Magyarországon az agglegényeket kellene e célra megadóztatni. Hiszen leginkább ők járnak tilalmas mezőkön! Hány szegény árva gyermeket lehetne megmenteni az agglegények filléreiből! * * * Az elmúlt héten annyi mindenféle esemény torlódott össze, hogy riporterünk nem győzte versbe szedni. A főbb eseményekről azonban mégis sikerült egy klasszikus verset összekalapálnia. íme a klapánciák. Itt Picardi! Itt a hírhedt! Szól a dobja, cirkuszt hirdet. Van galamb, eb, ló s akárhány Kezes bárány s tüzes sárkány. Leány is van kettő három S a ki vágyik mindenáron, Trikót látni formás testén : Az ott legyen minden estén! Az „Istvánban“ Pathé Frérnek Plakátjai alig férnek : Gyöngyalakok, ismerősök» Egytől-egyig mozihősök. Egyik Móric, — Pali másik, Aki nézi, — sohsem ásít/ Az Istvánban van egy asztal, Ha odaülsz - megvigasztal. A bányászok minapában Odaültek mindahányan; Ettek, ittak és daloltak Sorban megvigasztalódtak. Banket is volt egyik délben Tan még most sem maradt félben. Egy lánynak szólt a hozanna, Ki sok lánynak édes anyja! Egy pár hírem még tán volna, És a lantom szépen szólna. Arról, aki most jött Pestről, De félek a r.yaklevestől! . . . X BRMYR5ZflT X Utóhangok az angol bányász=sztrájkhoz. — Miért verekedtetek ? — Azért, mert Pista csúfot mondott! — felelt Jancsi. — Miféle csúfot ? — Azt mondta, hogy egyem meg a tanitó ur rücskös orrát! — Hát aztán mit feleltél vissza ? A gyerek ránézett a tanítóra s csufondáros hangon igy szólt: — Azt feleltem, hogy egye meg a fészkes fene ! S azzal nyargalt is tovább, mintha a tatárok kergetnék. A nagyreményű ifjak ilyenekkel hálálják meg a tanítók fáradozásait. * * * Nap-nap után olvasunk híreket újszülött gyermekek meggyilkolásáról, néha pedig a változatosság kedvéért gyermek kitevésről. Az első eset borzalmas, a második szánalmas. Az anyai lélek elvadulásának bizonyítéka mindkettő. De mig az utóbbira van mentő szavunk, a gyilkosságát nem vagyunk képesek felfogni s lelkünk teljes fölháborodásával Ítélhetjük el. Két eset fordult elő a napokban. Az egyik - a rémesebb — állítólag itt közelünkben, a másik - a kitevés — Budapesten. A budapesti anyát a törvény humánus célzattal egyhangúan felmentette. Felmentette pedig azért, mert a budapesti anya, mikor gyermekét a lelencház kapujába kitette: annak a javát célozta. Nem tört a gyermek élete ellen, sőt ellenkezőleg védte, óvta s jobb sorsra juttatta. Az ítélet megelégedéssel tölthet el minden humánus gondolkodású embert. Egészen más érzelmeket vált ki belőlünk a másik bestiális eset. A lány, hogy szégyenét palástolja, gyilkosságra vetemedik. Megöli saját testének és vérénők gyümölcsét! Még az állatok közt is ritkán előforduló eset. Hiszen .az anyai szeretet magasztossága abban rejlik, hogy állati érzésből fakad. Az anyai ösztön isteni és állatias egyidejűleg. Franciaországban a törvénytelen anyákat védi törvény és a társadalom. Nem (Folyt, és vége.) Elérkezünk most a bányamunkások történetének egy érdekes fejézetéhez, melynél kissé hosszasabban kell hogy időzzek, mert hiszen kevéssé ismeretes, pedig talán eléggé meglepő. Mikor Hadrianus császár alatt a keresztény üldözések megkezdődtek, a fogságba jutott keresztényeket is épen úgy bányamunkára Ítélték, mint a hogyan Titus alatt a fogoly zsidókat, vagy Konstantinus alatt a Manicháusok szektájának híveit. Algírban, Béni Melout községben, a Djebel Sidi Rgheisnél, hányok, korpák hosszú sora, valamint bedőlt tárna-szájak mutatják a régi viruló bányászatot. Ezeket a bányákat 200 óta Severus császár fogoly keresztényekkel tartotta üzemben, kiknek egyedüli vétkük az volt, hogy az uj vallásra tértek át. Az Ampsaga folyó mellett fekvő Sigusnál található rézbányákat is ily keresztények művelték. 257-bén Valerianus és Gallienus procon- sulok rendeletére Cyprianus karthagói püspök, még más kilenc püspökkel együtt, papokkal, diakónusokkal és számos keresztény hivővei ide deportáltattak, hogy azután az ércfejtésnél robotoljanak. Egyiptom nagy kőfejtőiben is százával dolgoztak a kényszermunkára Ítélt, vallásukért üldözött keresztények. Ciacconius Alfonsus: „Vitae et rés gestae Pontificorum Romanorum“ cimü művében olvashatjuk, hogy I. Kelemen pápa a „Sanctissimus Clemens“, a ki körülbelül 100 bán K. u. halt meg, a Fekete tenger mellett, a Maeotis ingo- ványai közelében, a Chersonesoson, a mai Krim félszigeten, több mint kétezer keresztény emberrel együtt, kőfejtésre volt ítélve. Tehát még egy pápát is találunk a bányamunkára ítéltek között. Commodus császár idejében (180-193 K. u.) sok keresztény robotolt Sardinia banyáiban. Poetikus történet fűződik e szerencsétlenek sorsához. Commodus gyönyörű szeretője Marcia, a császárt egy gyenge, édes órában rábírta, hogy eressze őket szabadon. Mert Marcia a tündérszép nő szivében a kereszténységhez hajlott s a Victor püspök által összeirt keresztények kiszabadítására Hyacinthus lelkészt küldte, ki azután felolvasta előttük a császár kegyelmezési okmányt. A bányarabokat megbélyegezték és pedig tüzes vassal; előbb, mint Sueton mondja hóm- ’ lokukon, Konstantinns óta pedig kezeiken és lábikrájukon. Diodorus Írja róluk: „ezek a rabok uraiknak leírhatatlan vagyont szereznek, a bányák urainak biztos jövedelmük van, de ők föld alatt töltik el életüket és sokan közülök elpusztulnak a nagy túlerőltetés folytán, hiszen nyugalomról, erőpótlásról szó sem lehet náluk: a felvigyázók ostora pattog és kényszeríti őket folytonosan dolgozni. így töltik el életükét szenvedéssel és nélkülözéssel s mégis találunk olyanokat, kik a nyomort sokáig elviselik.“ Ez egy fénysugár, mely bevilágít az ókor borzalmas szociális világába. Dr. Schmoller tanár, kinek berlini egyetemi előadásaira tódult az ifjúság azt Írja: „Nehány ezer római család kezében volt az egész római világbirodalom s ezek millió és millió rabszolgával dolgoztattak. Az ő zsebükbe folyt Itália és a tartományok földjáradéka és az a hihetetlen meenyiségü hozadék, az akkori idők minden néven nevezendő forgalmából eredő haszon, mely a rabszolgák munkájából eredt.“ Mommsen nem látja oly sötét színben a római bányarabok helyzetét. S bár kedvezőtlenebbnek tartja a görög rabokénál, mégis úgy hiszi, jobb állapotban éltek, mint a földműveléssel foglalkozó béresek. Róma patrícius családjai közül nem is egy köszönhette gazdagságát • e szegény páriák verejtékes munkájának. A publicanusok, a gazdag tőkepénzesek összeverődéséből bérlő társaságok keletkeztek s a római állam bányáiból rabló gazdasággal kiszorítottak leírhatatlan jövedelmeket. Mit köszönhetünk tehát a rómaiak bányászatának ? Azt, hogy a germán népeket bányászkodásra tanították s ezek a német bányászok, kik a szabad költözködési jogot először szerezték meg a munkásosztályban, egész Európa tanitó mesterei lettek. Nemcsak Svédország, de hazánk is a német bányászoktól tanulta e téren ismereteit s a német privilegizált bányászok között alakúltak ki az első munkás társládák, melyek akkor, mikor még szó sem volt szakszervezetekről, munkásjóléti intézményeket alkottak, melyek alapgondolata a rómaiak idejéig követhető. Az öreg munkás nyugbért, a beteg pedig segélyt nyert. Jogaik voltak, fegyverviselés, vadászat, fadöntés stb. egyáltalán az első respektált munkás tömeget alkották. < Voltak-e a középkorban sztrájkok ? Alig volt ez a hűber rendszer mellett lehetséges, de azért szórványosan nyomaira találunk. A legnagyobb e fajta mozgalom a joa- chimsthali volt. Joachimsthal, a rádium termő helye, látta 1525-en ezt a munkás lázadást. A bányászság a zendülő zarasztokkal együtt mozdult meg s vagy politikai, vagy, mi sokkal valószínűbb, szociális okokból emelték fel magasra a vörös zászlót. Ezer bányamunkás megostromolta a városházát, a város fegyvertárát kirabolta, sőt a polgármester urat is fogságba ejtette. Nagy stilü dolog lehetett ez, mert kétezerötszáz katona ágyukkal vonult ki s csak ostromharccal tudtak boldogulni félig-meddig. A vége egyezség volt, tehát láthatjuk, hogy le nem tiportattak. A középkorban sokféle privilégiumuk volt már a bányászoknak. Vásártartási jog, adómentesség, vámmentes behozatala a legtöbb árunak, korcsma, malom állítási jog s sok más egyéb, igy ingyen tüzelő, vizjogok stb. Érdekes a fürstenbergi privilégium kultúrtörténeti szempontból, mert mutatja, mennyire túlmentek a kedvezésnél, ha arról volt szó, hogy a szenvedélyes, vad bányásznépet lekössék. Ámulva olvashatjuk ugyanis, hogy a gyilkosnak tiz órányi kerületben bántatlanságot biztosítanak, ami igazán hallatlan dolog.
