Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-08 / 2. szám
TÁRSADALMI és szépirodalmi hetilap. a NAGYBÁNYAI IPARTESTÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal- Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(FŐ)-tér 14. ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------Uj szózat! Január 6. Az Arpádházbeli királyok temetkezési helyén székelő tudós püspök : Prohászka Ottokár egyik ritkabeesü cikkében idegesen tüi'elmetlennek mondja azt a kritika szellemet, mely ma az egyház törekvéseivel, feladataival foglalkozó felszólalásokat áthatja. Igaza van a székesfehérvári püspöknek ! A kritikai szellem idegessége pedig folyik magából az idők szelleméből amelyben ma élünk, dolgozunk. Alig van valamelyes mozgalma társas életünknek, melyen észre nem vehetjük azt a lázas, türelmetlen kapkodást, rohanó sőt száguldó törtetést, mely napjainknak egyik legmegkapóbb jellemvonása. Legékesebb bizonyság erre a többek között épen magának a bátor szókimondó nagy püspök szereplésével szemben megnyilatkozó közöny, ahelyett a méltó elbánás helyett, melyet pedig olyan teljes mértékben megérdemel, minden szava, minden cselekedete. Úgy rohanunk el mellette, mintha automobilon ülnénk. Legyünk igazságosak! Prohászka Ottokár tudós és költő, bölcs, higgadt, tappintatos, a jövőbe látó próféta egy személyben. A pápa kiadja a rendeleteket, — szerinte a régi rend erősítésére és fön- tartására, — ám a Petőfi Társaság legifjabb tiszteleti tagja, megtalálja a formát az egyház ajtaján kopogtató modern áramlatok védelmére s akárcsak, mint az említett irodalmi egyesülés irányitó és buzdító szelleme, Petőfi, — ő is merészen jövendői, mert azt olvassa ki a rohanó idő, a kultúra lépcsőfokain mind magasabbra haladó embergondolat- és érzés világából, hogy az egyháznak is fejlődnie, haladnia kell; az egyház ma már nem élhet meg pusztán a múltból s múltbeli hivatásából. Múltbeli hivatásának nagy részét átvették más intézmények ; uj kulturhivatást kell keresnie, ha nem akar összetörni. A szókimondó püspöknek karácsonyi cikkével foglalkozott ugyan néhány fővárosi lap, de mindez oly csekély jelentőségű esemény, mely legkevésbé alkalmas arra, hogy felszínen tartsa azokat az érlelésre szánt eszméket, melyekkel az egyház uj kulturális feladatára mutat, érinti a papi javak kezelésében illetőlegfelhasználásában szükséges vátoztatásokat s mentséget talál azon papok számára, akik — mint ő, — a mai megváltozott viszonyok keretében, keresik az egyház számára azt a tért, melyen elhelyezkedhetik, hogy aztán ott nyugodtan dolgozhassák azokért, melyeket vállalnia kell, ha nem akarja, hogy a hívek mindjobban elzárkózzanak eddigi befolyása elől. Karácsonyi szózata megérdemlené, hogy mindenki olvassa, minden — az emberiség haladását, boldogulását szivén viselő ember mérlegelné s a benne kitűzött cél megvalósulához keresné az utat, a módokat. Most a tudomány emelkedik, a politikai erőknek a népek nagy tömegeire való kiterjesztése, a mind jobban előtérbe toluló uj társadalmi nézetek, az értelmezés világosabb módszerei, a szélesebbkörü történelmi tudás hovatovább átjárják az emberiség gondolkodását s ellenállhatatlanul viszik a szó teljes értelmében való értelmi újjászületés felé, ahol rombadőlnek a választófalak és az ember megismerve önmagát, — nem mint ma jóformán még csak szóval, - embertársát testvérként, lélek és igazság szerint fogja szeretni. A szeretet ma sem idegen a földön! De még nem jutott el arra a piedesztálra, melyen élnie és halnia lehetne. Ezt is megállapítja Prohászka püspök, amikor arra figyelmeztet, hogy vonzzuk s ne taszítsuk azokat, kik valamiképen az egyházon kivül állanak, mindenek előtt pedig szükséges, hogy a keresztény felekezetek iránt szeretettel viseltessünk. Uj, fölséges hangok ezek s a többi is mind, melyek a székesfehérvári nagy püspök ajakán, a szeretet ünnepén megcsendültek. fl Nagybányai Hírlap tárcája. Rózsik a hóban.- Irta : Révai Károly. — Előttem egy nagy hómező volt, Határát nem láttam sehol; A fejérségnek végtelenjén Se’ szin, se’ derengő mosoly. Egy száraz galy se’ tarkította, Ahol a holló bár meg-ül ; A végtelen sík sötét pontja Csak magam voltam egyedül. ... S én ballagék a hómezőben, Mit bántam, hogy nehéz az út ? Kerestem a bús végtelenben Valami hervadt koszorút. A koszorúnak egy virágát, Vagy egy elszáradt levelét, Mit oda dobnak olykor-olykor Pár — régen elsírt — énekért. S eltűnt egy egész emberöltő, Mióta járom a mezőt; De virágot még nem találtam A letaposott hó között. S im most, az élet alkonyadtán, Mint valami csalóka fény, Káprázatos színek ragyognak A hóbarázdák tetején. Valaki titkon lesi léptem A hómező buckáinál, És lábaimhoz pazar kézzel Gyönyörű rózsákat dobál! . . . A pofon.- Irta: Boros Lajos. Gombházy Ákos és barátja Árok Frici, mindketten, feszes honvedhadnagyi uniformisban karonfogva, vig hangulatban sétálnak a kis város szokatlanul népes főutcáján. Szörnyen tetszik nekik ez az elevenség, ami most, az eddig oly rémesen unalmas fészekben, esti kilenc órakor is uralkodik. Valami civil potentátot — az Isten tudja miféle szerzet — ünnepelnek holmi fáklyásmenettel kombinált szerenáddal, melyet a kitüntetett nagy férfiú háza erkélyén lesz légyen végigélvezendő a helyzethez illő meghatott arccal. Természetesen nem felejtkezve meg az illusztris férfi számos családtagjai, számtalan rokonai és barátjairól sem, kik Allah fényes ábrá- zatjánál is ragyogóbb arccal fogják a megfelelő díszkiséretet képezni a város nagy fia terjedelmes háta mögött. Két hét alatt, melyet a két barát, mint fegyvergyakorlatra behívott tartalékos hadnagyok, a kis városkában töltöttek, ez az első este, mikor az ijesztően felfegyverkezett éjjeli őrön kivül élő embert is láthattak a gyalázatosán világított városka utcáján. E fölötti örömükben aztán majd kiugrottak a bőrükből. Tréfásnál-tréfásabb, huncutnál-huncutabb megjegyzésekkel botránkoztatták meg a főként hasban nagytekintélyű kisvároska becsületes adótisztviselőit, kiknek erényekben megőszült, tiszteletre méltó oldalbordáik lesújtó tekintetek kíséretében igyekeznek a szégyentől (avagy a csillogó egyenruha ördögi csábításaitól) földbe gyökerezett lábú s rózsásra pirult arcú leánykáikat a konfidenskedő tisztek veszedelmes légköréből minél gyorsabban elcipelni. Ez persze csak olaj volt a tűzre. Te Ákos — súgja Árok Frici barátja fülébe, kutyamosó legyek, ha e plasztikus hátvéd nem a legideálisabban megkonstruált frontban kezdődik ? Jókedvűen siklik Gombházy tekintete a szorosan előttük álló hölgy karcsú alakján, iniLapunK mai száma 8 oldal.
