Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-12 / 46. szám
2 1911. november 12. Kultúra a vidéken. November 10. Hogy újat alkotó vidéki kultúra Magyar- országon nemcsak hogy nincsen, de hogy a vidék még a fővárosi kulturértékeket befogadni sem képes: nyilvánvaló, letagadhatatlan. Tényleg az ország két részre oszlik: Budapestre és a vidékre s a két résznek szigorúan elválasztó szellemi és erkölcsi élete van. Ugy- annyira, hogy azok a fehér hollók, akik a vidéken a főváros szokásai és élvezete szerint szeretnék életüket berendezni, lépten nyomon összeütközésbe jutnak környezetükkel s mint emberkerülő smokkok vagy „félbolondok“ ezernyi pletyka és tűszurás között élik nem nagyon irigylésre méltó életüket. Mert a kultúra igazi érverését nem a szolgailag megismételt vagy iskolailag betanult ismerettömegen vagy erkölcsi Ítéleteken tapogathatod ki, hanem ott, a hol szabadon nyilvánulhat meg az ember igazi természete : a napi élet szükségleteiben, a társas érintkezés apróságaiban, az életrend felépítésében és mindenek felett a szórakozás és élvezet mikéntjében. És egy egész sereg olyan kis német, olasz, francia, angol városkát ismerünk, hol kellemes kulturlevegő csapja meg az idegen arcát, úgy hogy az élet méreteinek kicsinységét némileg kárpótolja a nemzet egyetemes kultúrájában való mély és belső osztozkodás. Egy egész sereg városka van, melyeknek jól gondozott utcái, szép parkjai vannak. Tiszta, kényelmes szálló, melyben nem használják ki az idegen nyelvbeli nehézségeit az árak felverésére. Mindenütt akad néhány művészeti emlék, mely távoli korok felelevenítésével és a vonalok, színek és arányok bájával frissíti föl a szemlélőt. Van muzeum vagy képtár, sok finom koncert és komoly felolvasás, gyakori teázó — és zenélő összejövetelek, melyeknek hangja diszkrét és érdeklődési köre messze kiterjedő. Az emberek tudnak és szeretnek csevegni, mert az életet érdekesnek érzik és szeretik benyomásaikat kicserélni. Sokat olvasnak és megyőződéseiket nemcsak a napilapokra, hanem a legújabb könyv - és szemleirodalomra alapítják. A közügyek iránt érdeklődnek, mert átérzik, hogy a helyesen irányított politikától függ életünknek fejlettebb és finomabb élvezete. Sokat sétálnak, sportolnak, a köztereken gyakori jó hangversenyek vannak, melyek a legnagyobb remekműveket a nép előtt is ismertekké teszik. A nyilvános érintkezés mindenütt halk, figyelmes és feltűnést kerülő. így él az átlag nyugateurópai ember és a mindennapos életnek ezek az úgyszólván a levegőben úszó értékei talán ékesebben beszélereje aláhanyatlik s vésztjóslóan rebegik elhaló ajkai: „Régi dicsőségünk hol késel az éji homályba ?“ De hallga! Mintha a messzi távolban a szférák zenéje csendülne meg s megszűnne a halálmadarak vésztjósló vijjogása. Hát a nemzet nem halt meg ? ! Nem !! ! A nemzet él, csak mély álomba merült, amelyből lassan-lassan kezd már ébredezni. Felriad s újjászületik az irodalomban. Egy fájdalmában és kétségbeesésében tobzódó kor jeremiádhangulata csendül meg a nagy költő szavaiban, amelyek már nem pusztán az elkeseredés, hanem a biztató jövőnek prófétás ihletű szavai: Még jönni fog, még jönni kell Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vagy jönni fog, ha jönni kell A nagyszerű halál, Hol a temetkezés felett Egy ország vérben áll. Megnyílnak a nemzet őserői. A politika, az irodalom megszüli a maga halhatatlanjait, kik példájukkal, odaadó buzgalmukkal egy eredményében és hatásaiban kiszámithatalan boldog kor rajongó előhírnökei. Mint tündöklő csillag az égen jelenik meg a nemes áldozat- készség, az ideális szabadság és hazaszeretet megtestesült hérosza, gróf Széchenyi István, hogy lángszavával felrázza a nemzetet gyötrő tespedéséből, hogy alkosson nagyot és maradandót, teremtse meg végre valahára e sokat hányatott nemzet boldogságát. UNT ngybányal Hírlap nek a német, francia, angol, olasz kultúra erejéről, mint azok a tudományos és művészeti hőstettek, melyek belőlük kerültek ki. Hisz valamely kultúra nagyságát nem egyes, izolált erőkifejezések szerint kell megmérni, hanem aszerint, hogy mennyi ment át azokból az emberek vérébe : milyen a mindennapi élet finomsága, a társalgás elevensége, a beszédtárgyak érdeklődési köre, a rerum novarum cupiditás, az asszonyok mozdulatainak és ruhaíogásának bája, a test és a lélek ezer apró kozmetikai eljárása. A vérbeli kis kultúra eme hiánya Magyar- országon talán még jobban kétségbeej'ti a nyugateurópai magyart, mint a nagy kultúra ragyogásának, az úttörő szellemi alkotásoknak és az erkölcsi bátorságnak hiánya. Helyesebben: tisztán érezzük, hogy ez a nagy kultúra csakis ama kis kultúra humuszából hajthat ki, mint egykor a renaissance csodás művészete a kézművesség évszázados talajából. Ez az intenzív kis kultúra hiánya teszi a magyar vidéki életet olyan sivárrá, olyan elviselhetetlenné. Poros, árnyéktalan, parknélküli utcákon, de kétlovas kocsin a nyugati egyfogatu helyett, hajtasz be a legtöbb magyar vidéki városba. A szálló szobájában a poloskairtó szer szaga üdvözöl és jó szerencse, ha a rovarokat ép úgy visszaijeszti, mint hogy tégedet rémülettel tölt el. Rendesen a külföldinél sokkal magasabb árak mellett primitiv ellátásban van részed. Az emberek kizárólagos szórakozása az ivás, kártya és a cigány. Nem költheted el ebédedet vagy vacsorádat, nem pihenhetsz meg a kávéházba a nélkül, hogy a fekete legények lármás zenéje ne kábítaná el idegedet, a pincéreknek pedig egész sora — a nyugati egypincér ! rendszer helyett — teszi próbára türelmed. A nyilvános helyeken egy csomó ember hangos j beszéddel igyekszik magára vonni a figyelmet, j Vízvezeték, fürdőszoba nincs, de a kabaretben gyönyörködhetsz kiszolgált primadonnák trikó- mutatványain. Az emberek ritkán csevegnek, hanem mindig pletykáznak. Bizonyos szigorú morál mellett, mert oly kedves az agrárius aggszüzeknek, a legállatibb és legmozsdatlanabb prostitúció tettekben és szavakban egyaránt. A legtöbb ember csak a saját tizfilléres közvéle- ménycsinálóját olvassa el s valami középkori i szektárius megvetésével tekint egy uj vagy ! ismeretlen álláspontra. A közügyek iránt jóformán csak a klikk-főnökök érdeklődnek, de a nagyközönség tényleg ki van zárva belőlük. Az emberek keveset sétálnak, nem sportolnak, közhangversenyek helyett egy-egy kávéházban „vendégszerepei“ néhány elzülött pesti kórista. Finomabb társasélet hiányában a vezérszerepet néhány lármás ficsur viszi. ... És ezek a társadalmi élvezetek rengeteg pénzt, szabadidőt és energiát emésztenek föl. A fővárosi ember égy negyedéven át járhatna operába abból a pénzből, melyet egy-egy vidéki notabilitá's égbekiáltó unalmában, duhajkedvében avagy társadalmi tekintélye fokozására egy éjszaka alatt elpezsgőz vagy elcigányoz. Csak természetes, hogy az ily környezetben nem alakulhat ki a tudomány, a művészet, a nemesebb politika igaz szeretete. Csak természetes, hogy az emberek minden érdeklődését fölemészti a táplálkozás, az ivás, a cigány, a legdurvább szoknyakergetés és a merőben személyi veszekedések jellegével biró politika. Csak természetes, hogy a vidéki közéletben egy megfordított kiválasztás folyik, mely a finomabb és tartalmasabb lelkeket úgyszólván számkiveti az úri társaságból. . . Nevetséges volna ezekért a bajokért egyes egyéneket okozni vagy a magyar faj kulturát- lansága vádjával előhozakodni. A nagy magyar vidéki városok lassan ugyan, de biztosan kezdenek belépni az európai kulturélet közösségébe abban a mértékben, melyben lerázzák magukról a vidéki latifundiumok befolyását és a vármegyei rabságot. Az ipar és kereskedelem emez empó- riumaiban megszületett a tudomány, a művészet és az ezeket szolgáló kultúrpolitika szeretete. Egy uj generáció él és gyarapszik, mely valóságos testi szomjúsággal áhítozik modern kultúra után. A régi feudális-bőrkamáslis réteg alatt ott van már az uj indusztrális-frakkos világ. Csak egy „tavaszi záporeső“ kell, hogy minden kinyíljon és virágozzék. Minden életrevaló fiatal ember és minden finomabb asszonyi lélek csak ezt várja. Dr. J. O. Jelenlegi járványos időben nemcsak rendkívüli bacteriumölő hatása, de szerencsés vegyi összetétele folytán legtökéletesebb az összes államokban törvényesen védett: CALOX-FOGPOR ártalmatlan - savmentes - antiseptikus — szagtalanító por, melyből a szájnedvek behatására oxygen (H2 02) szabadul fel. Az oxygen a fogakat az elromlástól óvja, fehéríti, a foghust gyógyítja. A „CAL0X“ a legtökéletesebb fogpor, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üdíti, tisztítja és a fog- kóképződést meggátolja. A ,,CALOX<t az összes betegségek csiráit (bacteriumait), melyek a szájon át igyekeznek a szervezetbe, elpusztítja. Gyermekeket óvja fertőző betegségektől. — 1 szab. acél doboz (mely 3 hónapi használatra elegendő) 1 K 50 f, 4 darabot bérmentve küld : BAJNOCZY S. gyógyszerész laboratóriuma Nagybánya. Lázas tevékenység folyik mindenfelé. A lelkesedés, a hazaszeretet, az áldozatkészség, a tudás életerős szikrái egy áramban egyesülnek, hogy valóra váltsák a boldog Magyarország álmát. A megújhodás fényes korszaka következett most, melyben a magyar nyelv ősi jogai elkeseredett parlamenti harcok után érvényesültek, megindult a gazdasági fejlődés is, hogy necsak hatalmassá, hanem gazdaggá is tegye ezt a nemzetet. A korszakalkotó nagy müvek neves és névtelen héroszai egy eszmében csoporto- j sultak, hogy a hálás utókor ércnél maradandóbb emléket állíthasson nekik. S itt van az a pont, ahol a nagy eszmék martalékává lettek a lelkesedésnek. A vezető szempontok egysége szenvedett csorbát s a fényesen induló megújhodásnak át kellett esnie a vérkeresztségen. A függetlenség eszméjének fenkölt gon- dolkozásu harcosai a sok martirságon keresztül ment Kossuth Lajossal élükön előbbrevalónak tartották a független magyar hazát a gazdag, hatalmas magyar hazánál. A nemzet két pártra szakadt, melyben a függetlenségi eszme győzött. Az európai államokon végigszáguldó francia forradalom tüze lángra lobbantotta a szabadság szent eszméjét és a szabadság mámorától ittas tömeg megteremtette március idusát s ezzel a magyar nemzeti állam kiépítésének alapját vetette meg. Felvirradt hát a szabadság derengő hajnala, fénye besugározta az országot s derült eget varázsolt a magyar alkotmányosság felé, hogy annakjótékony hatása felüditse, életre keltse a nagy reformok termékeny csiráit. De miként gyakran a verőfényes nyári napon a hirtelen tornyoló sötét fellegek orkán- szerű vihart támasztanak, hogy megsemmisítsék egy pillanat alatt a természet ragyogó szin- pompáját s romba döntsék öntudatos munkás kezek fáradságos munkáját, úgy csapott le a vihar is a magyar szabadság verőfényes napjára. A tobzódó reactió véres kezekkel rombolt: megszámlálhatatlan neves és névtelen vértanúit teremtette meg a magyar szabadságnak. A reactió azonban erősebb volt s igy hullt porba Világosnál a magyarság virága. Ami ezután következett: Az sötét lap a nemzet történetében. A diadalmámortól ittas reactió bitóra vitte legjobbjainkat, megfosztotta mindentől nemzetünket: ismét egy korszak, amelynek viharos gyötrelmei úgy látszott, hogy még a kétségbeesés- I tői is megfosztják a nemzetet. De a nemzetnek nem ez volt a végzete: az elnyomatás keserű napjaiban is voltak nagyjai, akik reméltek. Reméltek azzal a szívóssággal, amellyel tombolt a reactió, azzal a fanatikus hittel, hogy a Gondviselés nem engedi elsenyvedni a nemzetet. S mi lett a vége ? A nemzet és királya megértette egymást: kibékült; azóta fejlődött a nemzet azzá, ami most s a második évezred küszöbén büszke öntudattal vallhatta magát nagynak és magyarnak. Az egész történelem eddig tanulság számunkra: ha őseink magasztos eszméiket az ifjúkor lelkesedésével, a férfikor higgadtságával s az öreg kor bölcsességével kezelik, sokkal hamarább és eredményesebben értek volna célt. Legyen ez örökös mementó számunkra !
