Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-02 / 27. szám
í IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. julius hó 2. 27. szám. tAxisadalmi es szépirodalmi hetilap. kit Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye Efßfizetesi árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. FomuTV;otárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fo)-tér 14. ---------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------Vf \ I stenáldás. Junius 30. Mintha hosszú évek keservei után csakugyan kárpótolni akarna bennünket az Ur, mindenütt — a merre szemünkkel ellátunk — az istenáldotta Kánaánban — bő áldásra térit asztalt az idei termés. Hízott kalászok ringanak földjeinken. A kalászok meghajtott fejét nap-nap mellett jótékony rövid eső mosogatja. Nincs hóütés, nincs rozsda, nincs jégverés, nincs aszály. Jó esztendőt adott az Isten. A tömegnek világszerte tapasztalható nélkülözése, a sok szociális nyomorúság, mind a legutóbbi esztendők silány terméséből vették eredetüket. Legfőképen pedig Magyarországon. A kenyér drágasága teremtette a legnagyobb zavarokat a társadalomban. A idei gazdag termés, bár nem szünteti meg egyszerre a szegénységet, bár nem törli le örökre Magyarország homlokáról a nyomor veritékcsöppjeit, - mégis hatalmasan, erőteljesen fölsegiti az elesetteket és gondolkodóbbá teszi a vezető embereket. Ilyenkor aratás előtt akár jók, akár kedvezőtlenek a kilátások, mindig visszatér az a régi gondolat, hogy Magyarország egyoldalú gazdasági tagoltságával és berendezésével valóságos rabszolgája az éghajlatnak. A természeti szeszélyektől való ez az abszolút függés bizonytalanná teszi ezen a földön nemcsak a megélhetést, hanem a kultúrát, sőt a közélet rendjét is. A huszadik században meg kellene valahára érteni, hogy mit jelent az, midőn egy ország majdnem teljesen és kizárólagosan az őstermelésre van utalva. Mi még mindig primitiv, kicsinyes és kezdetleges indusztriát fejtünk ki a föld művelésében. A közgazdasági civilizációtól még mindig mérföldekre járunk. Nálunk még mindig gyermekcipőben járnak a magasabb fejlettségű gazdasági funkciók s ennek a következéseképen az összes politikai, társadalmi, művészeti és ^kulturális életnyil- vánulások is. Magyarország sorsa még mindig ettől az ingadozó 20 millió métermázsa búzától fü/Tg s aszerint, mint az inga nyelve a plusz félé hajlik ti, — jólét és megelégedettség, - ellenben a mínusz irányában nyomor és szenvedés ütnek tanyát déltől északig és kelettől nyugatig a magyar földön. Egy erős és nagy stilü gazdasági politikára van szükség, mert igy tovább vezetni egy ország sorsát bűn és köny- nyelmüség volna. Ma még megelégedéssel vesszük tudomásul a 60 millió búzatermést, de mi lesz jövőre, két év múlva és azután, ha megharagusznak ránk a borús egek istenei és elpusztítják vetéseinket? A kenyeret ennek az országnak ne csak a föld adja, hanem a dolgozó milliók termékeny kulturmunkája is! Péter és Pál napján megkezdődött a nagy munka az Alföld kenyérmezőin. Hasadó hajnalfakadáskor már megcsendülnek a rendvágó kaszák s napestig csurogni fog ott a verejték. S ennek a nagyszerű napi dologtevésnek végén, mikor pihenőre térnek majd a rogyásig fáradt aratók, | fölhangzik az őszinte imádság a szabad ég alatt, a mezőkön. — A mi mindennapi kenyerünket add meg Uram nekünk! . . . A főgimnázium értesitője. Állami főgimnáziumunk XXIV. évi értesitője ezidén is gazdag tartalommal jelent meg dr. Renc János igazgató szerkesztésében. Az itt kulturális jelentőségében különösen hazafias missiójára való tekintettel kimagasló középiskolánk - az elhelyezés mizériáira most ügyet nem vetve — a maga kiváló tanerőivel évről évre oly eredményeket produkál, melyek neki bármely hivatása magaslatán működő közintézménynyel szemben praeponderans tekintélyt kölcsönöznek. Ezúttal minden fontos vonatkozástól eltekintve a 8 ives értesítő tartalmát kívánjuk csak röviden összefoglalni. A bevezető disserR Nagybányai Hírlap tárcája. Holdvilág.- Irta: Mary S. Cutting. Rózsika kisasszony beszél a holdvilágnál valakihez. Kérdez s felelget. — Jó estét! Végre! Már azt hittem, nem is jön. — Ah, vagy úgy! . . . Rodman ur az! . . . Úgy megijesztett! Azt gondoltam, Jack jött! A hold elbújt, nem lehet az arcot messziről kivenni. — Igazán? Pedig azt hittem, senki se látott, mikor idesétáltam. — No persze a fehér ruha! — Oh, hagyja! Tudhatná, mennyire udvariatlannak tartom, aki nekem avval hizeleg, hogy a hajam mint a perzselő, tüzes láng s más efféle. — Még akkor is! Ha százszor a holdsugár, még úgy is tudom, csúf vörös. — Azok? Lementek a tengerpartra. Sose sajnáljon engem, Rodman ur! Ha kedve van, csak menjen. Én szeretem a magányt. Azért szöktem el úgyis a többiektől ide messzebbre. Úgy imádom ezt a helyet! Ez a kis szikiapad! Néha a tenger egész eddig loccsantja fel a habfejü fehér hullámot. A hold mintha aranypénzből vonalat rakott volna ki a viz színén. — Az, az: ösvény a másik partra. Hej, mindenki ezt mondja. — Hiszen megengedem, szellemes mondás, csak túlságos ócska. — Mondom, ne tartassa magát vissza, csak menjen, ha akar. Úgy is tudom, Verát szeretné látni. Gratulálok! Finom Ízlése van. Ma este olyan édesen nézett magára a vacsoránál. Azokkal a teli ibolyaszin szemeivel. — Ne mondjon ilyeneket! Az szemem meg se közelíti a Veráét. — No, szép! Hát ha maga nem látta, én meg láttam. Azt tanácsolhatom, hogy a szemét is, de a lelkét is nézze Verának. Meglátja, milyen lány a Vera. — Kérem, tessék! Sajnálom, hogy olyan rövid ez a szikiapad, de kissé odébb leülhet. Ne oda! Közelebb is talál helyet! Ott jó lesz! — Igen. — Igen . . . Nekem is . . . Valaki jön, úgy hallom. — Áhhh, Jack! Nézze, az előbb Rodman urat magának néztem. — Ne, ne, csak maradjon, ha jól esik! Igazán, maradjon, kérem! — Ugy-e, kitaláltam, hogy nem engem keresi Már várja valaki, jószakát! — Nahhhh, hála Istennek! Úgy féltem, hogy ittmarad. Iszonyúakat mond néha. Tán maga se hiszi el magának. — De küldeni csak mégse küldhetem el! — Persze. Hanem meg kell adni, jó gyerek, borzasztó jó gyerek. Mikor elment az előbb, valami majdnem édes lágyság volt a szemében, ahogy visszanézett ránk ... És ha vesszük, igazán nem csúnya. — Jó, jó, hát nem beszélünk róla többet. — Ide, ide! Ketten is ráférünk erre a sziklapadra. — Gyönyörű ez a holdas est! — Igen, igen! Ösvény a messze-messze másik partra . . . Oh, be szép mondás volt ez, Jack! . . . Annyi poézis van benne! — Ne, ne bántsa a kezemet! Nem akarom! Elég volt tegnap. — Csak azért, mert érzem, nem eléggé ismerjük egymást. — Nem, nem, annyira még nem, hogy a kezem gondolkodás nélkül odaadhatnám magának. — Még két ujjamat se! — Oh, Jack, milyen gyerek maga! Ittvan hát a kisujjam, ha boldoggá teszem vele. — No, de már hogy lehetne ezüstfényü! Ilyen furát még Rodman ur se merne mondani... Mennyit ráfognak erre a holdfényre! Hiszen ha csakugyan ezüstfehér lenne a hajam már, akkor bizonyosan nem jött volna ki értem a sziklák közé.-- Szép a fehér haj is, nem mondom, csakhogy csak az olyan öregasszonyokon, mint a mamája például. Oh, az egy aranyos lélek! Mintha nem is először láttam volna máma. Egész idő alatt magáról beszélt és azt is mondta, mennyire Lapunk, mai száma 8 Oldal.
