Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-16 / 16. szám
IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. április hó 16. 16. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAPAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előf izetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi=(Fő)=tér 14. ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. Az emberiség tavasza. A tavasz ünnepe a husvét minden népnél, minden felekezetnél. Mindenütt a szabadulást, a dermesztő tél elmúltát, az élet kezdetét jelenti a husvét. Az ó-testamentum alapján álló egyistent hívők az Egyptomból való szabadulást, a testi és lelki rabságból való menekülést, az uj- testamentum alapján álló egyisten hívők a feltámadást, a léleknek a gyarló test bilincseitől való megszabadulását, az örökkévalóság eszméjét ünnepük. Az emberiség maga gyakran ment át ilyen megújhodásokon; a világtörténelemnek volt egy pár szép tavasza. Kisütött a nap, ragyogott a napsugár, de mindig voltak, akik tovább is az árnyékban maradtak, a kiknek a nap hevéből nem jutott, a kik látták a verőfényt, de nem érezték melegét, a kik jogosan elmondhatták, hogy szabadság van, de másnak nyíl virága. A fölfelé törekvő osztályok tragikuma ez. Segíteni egymást, a mig a megvívandó sáncokon kívül vannak és midőn már a zászlót kitűzhetnék a várfokra, akkor az élelmesebbek kiválnak, bevonulnak a megostromolt várba s ezentúl ők a leghevesebb védelmezői a bezárt kapuknak. S a naivak és jó- hiszemüek ismét kívül maradnak s kezdhetik az egészet elülról, küzdelmüknek mindössze annyi eredménye lévén, hogy segítették amazokat bejutni s ezáltal az ellenséget megerősíteni. így marad meg minden forradalom után az uj forradalomnak a kovásza. Bár- mily győzedelmesen is végződjék valamely mozgalom, az eredmény mindenkit ki nem elégíthet s akadnak elégedetlenek, a kik magukat elárulva érzik; rajongók, kik csak a saját mozgalmuk erejét látják a saját lelkesedésük nagyitó üvegén keresztül, de nem látják az ellentétesen ható erőket, nem tudják, hogy ezen ellentétes erők hatása alatt a mozgalom eredője nem mehet az eredeti irányban, hanem okvetlenül elhajlást fog felmutatni. Ez az elhajlás az, a mi az emberiség fejlődésének irányát meghatározza. Egy hullámvonal, a melynek kilengéseit a szembenálló erők intenzitása determinálja. A két ellentétes erő a konzervatív és radikális irányzat, vagy ha úgy tetszik: a kommunizmus (nem gazdasági értelemben) és az individualizmus. E két világnézet harcát, mint az emberiség fejlődésének irányát meghatározó eredő szülőjét nem úgy kell felfogni, mint a két erő mérkőzését, melynél az egyik a másikat okvetlenül legyűri, megsemmisíti, hanem oly értelemben, hogy az emberiség fejlődése, a világtörténelem alakulása okvetlenül rákényszeríti az uralmon levő világnézetet, a legerősebben ható irányzatot, hogy a feltünedező uj világnézetnek egyes 'elveit átvegye, magát ezekkel fölfrissitse, ezeket érvényesüléshez segítse. így vonul be az előbb forradalmi világnézlet a világ- történelem alkotó műhelyébe. Tehát nem diadalmi jelszókkal, nem győzelmi katonák kíséretében vonul be az uj világnézlet az érvényesülés kapcsán, hanem lassan szívódnak fel elvei az emberiség élő organismusába. S ez az ötezeréves s mindig megifjudó orgánum ez új elveket, ha azok nem életképesek, hogyha nem arra valók, hogy az emberiség ügyét előbbre vigyék, kiizzadja magából, migha életképeseknek találja, úrrá engedi maga fölé s az új világnézlet hova-tovább egészen elárasztja a társadalmi Organismus vérkeringését. De nem sokáig tart a győztes világnézlet kizárólagossága. A világtörténelem számos esetben megmutatta, sőt magunk is szemtanúi vagyunk annak, hogy egykori forradalmi eszmék miként avulnak el, mint lesz avult dogmává, a mi valaha forradalmi csatakiáltás volt. A céhrendszer és a feudális birtokrendszer ellen a polgárság forradalma a magántulajdon és a korlátlan individualizmus jelszavait vitte a harcba; ma már az uj világnézlet, a történelmi materializmus, éppen ezekben látja a bajok forrását s gyógyító szerül a kommunizmust, s az individualizmussal szemben a fokozottabb társadalmi beavatkozást ajánlja. S bár ez még nem foglalta el azt a helyét az emberiség fejlődésének történetében, a mely, mint a nagyszámú proletárság világnézletét, megilletné, már ennek is megszületett az ellenzéke, a revizionizmus s a sindikalis- mus s egy még távolabbi: az anarchizmus. S kétségtelen, hogy a ma még forradalmi szocializmus képviseli az anarchizmussal szemben a konzervativizmust. Egy parton állunk, amelyet a hullámok mosnak, csapkodnak. S az első hullám még nem ült el, a másik már nyomon követi s nem engedi elsimulni s ez szintén engedi magát tovasodortatni az újabb hullámmal, a mely már fodrot vetett, mielőtt még előzője a partot elérte volna. Tavasz van. Ünnepeljük az ember testi és lelki újjászületését. Tavasza, ünnepe akkor lesz az emberiségnek, ha mindnyájan megértjük, hogy akik szemben állva ellentétes eszméket akarunk egymás ellenében győzelemre juttatni, voltaképen mindnyájan csak sakkfigurák vagyunk, akiket -— bár nem is érezzük — végzetünk, az emberiség fejlődési ösztöne mozgat és tol előre, hátra. S ha ezt megértjük, küzdelmünk megértő embereknek nemes eszközökkel vívott harca lesz. Kiderül majd az ég, ragyog a napsugár! . . . Dr. K. Jegyzetek. — Boromisza Tibor. — A N. és V. laptársunk legutóbb vezércikket irt „A nagybányai festőiskola a római világkiállításon“ címen, melyben a fiatalabb festőgenerációról is megemlékezik és az itteni festőiskolával kapcsolatosan művészeti kérdésekről vált szót. Néhány megjegyzést kell fűznöm ehhez a cikkhez annál is inkább, mert a „levegőben van“ a fiatalabb festőgenerációról beszélni. Itt Nagybányán pedig szó kell, hogy essék ilyen dolgokról, mivel a város életében a „festők“ félig-meddig asszimilálódott emberek és a velük kapcsolatos dolgok — mondjuk - a város közérdekéhez is tartoznának (vagy kellene, hogy tartozzanak) némiképen. Sietek egyben leszögezni azt is, hogy ilyen művészeti dolgokban — beszélni lehet, de egy vidéki lap hasábja semmi esetre sem döntő fórum a végleges elintézésre. Le kell szokni tehát arról — bármily jóindulatú legyen az intenciónk egy-egy vélemény-leadásnál; — amiről beszélünk s aminek használni akarunk, először teljes - hogy ne mondjam — alapos, szakszerű ismeretével kell bírni. Az olasz lapok kritikáját a római magyar kiállításról, ismerem — ismerem a magyar lapok véleményét is. S ha eredményként fogadjuk el a kritika dicsérő véleményét — olvassuk el a gáncsolót is csak azért, hogy újra és újra megállapíthassuk, hogy: a kritika mindenkor egyéni vélemény, ha több egyén magáévá is teszi. Az események nyomában bandukol s nem irányítja azokat előre. Ismerem Rómát — ismerem az olasz művészeti viszonyokat. Ha a N. és V.-nek vezércikkírója e téren szintén ily ismeretekkel birt volna, vagy a N. H.-ban a fiatal generáció állapotát megvilágító két utóbbi cikkemet — a közelmúltban — figyelemmel kisérte volna, úgy feleletet találna -- hogy cikkének a vége felé kezdjem — ezen kitételére ... „A fiatalabb generációtól nem vettünk észre képeket a kiállítottak között s ezért bizonyos elégedetlenség is terjedt el állítólag közöttük, erről azonban nincs közvetlenül tudomásunk. Mindenesetre érdekes dolog lett volna a nagybányai ifjabb festőket is szerepeltetni a művészvilág nemzetközi kritikája előtt.“ * A magyar kiállításról az olasz lapokban (mint többek közt „Az Újság“ ápr. 8. számában írja római levelezője) sajátságos hangon szólaltak meg fanyar, sőt lekicsinylő kritikák. Csupán néhány újság, de olyan kiváló iró tollából, mint E. Thovez a torinói „Stampa“-ban, kire még Ijapunk. mai szama 12 oldal.
