Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-26 / 13. szám
egyformán viccel, mulat, szórakozik, kiöntve a kritika összes boulevardszellemességét akkor, mikor az első repülési kísérletet - vagy első újszerű képet látja És vannak az újszerűségnek, az úttörőknek epigonjai, kik divatszerüséget űzve az új égiszé alatt lobogó hajfürttel — finom szabású frakzsakettben és műpáthcszszal élvezik — előkelő zsurokon és vernissageékon — a mindenáron való feltűnés idegbizsergető hatását. De hogy ismét distingváljunk, ez utóbbiak nem hajlandók sem küzdeni, sem nélkülözni. Kemény derékkal és fölemelt fővel előretörtetni. A reklám és egyébb társadalmi koncessziók megadják neki a felszínen maradás ideig-óráig tartó áldicsőségét. * Mikor Magyarországon az első szelek fújtak, Gizanne — Gaugin — Van Gogh újszerű pikturájáról: akkor már itthon megértek, kiéleződtek a viszonyok annyira, hogy megtörtént a Miénk csoportjának kiválása a Műcsarnokból. Szóval különváltak már az akkor régi akadémikus s többnyire művészieden irányok kultiválói; az igazaktól, a komolyan törekvőktől. És ekkor a még fiatalabb generáció j örömmel, lelkesedéssel, a jövőbe vetett biza- j lommal nézte ezt új alakulást. Az a fiatalság, aki a keresés-kutatás jelében született, ki akkor már más és újabb utakon indult meg. És akik már akkor le voltak szorítva, el voltak nyomva. Meg voltak fosztva az anyagi, erkölcsi létezés minden eszközétől. Már a Miénk kiválása j előtt ki volt adva a Műcsarnokban, Nemzeti Szalonban a jelszó — vissza mindent a mi új - fiatal törekvés, — vissza a forradalmárokkal, a haladás igaz utján járókkal. Ne zavarják a mi poshadt, de nyugodt vizeinket! S ezen hangulattal egyértelmű volt: vissza mindent Nagybányáról. Mert hál’ Isten Nagybánya fogalma mindenkor egjr volt a haladás fogalmával. Nagy volt tehát az öröm a fiatalok között. A Miénk kiválása uj perspektívát nyitott és ezt hangulyozottan ki is nyilatkoztatta a fiatal, uj törekvésüek előtt. Ámde a csalódás gyors és gyökeres volt. A Miénk csak félig tett egy óvatos lépést az uj mezők felé. Mig a Műcsarnok kiállításait ott hagyta, habozott kilépni a Képzőművészeti társaságból akkor, amikor e tekintélyes csoport elitje, a magyar művészetnek föltétien, együttes kilépése _2__________________________________________ És el ment, vissza a Vad Vizenős Vadonba és lóbálta vad farkát végig a hosszú magános utakon. De nem szólt senkinek semmit. Aztán felébredt az Ember és csodálkozott: „Mit csinál itt a Vad Kutya ? És az asszony azt mondta: „Ezután az ő neve: Első Jóbarát, mert az lesz örökké és örökké. Viszed magaddal, mikor mész vadászni.“ Másnap este az Asszony szárított füvet nyalábolt össze, finom szénaillatút és kiszórta a Barlang elé. És fogott fonalat és csinált kötőféket belőle, ránézett a báránylapockára és elénekelte a világ második Énekes Varázslatát. Odakünn pediglen a Vad Vizenyős Vadonban mind összesereglettek a Vadállatok. És gondolkodtak, mi lett a Vad Kutyával és végre a Vad Ló dobbantott vad patájával és mondta : „Megnézem, mért nem jött vissza a Vad Kutya. Macska, te is gyere!“ „Hohó! — mondta a Macska — én vagyok a Magános Macska és én mindenütt jól érzem magamat. Nem megyek.“ De azért, mint tegnap, utánasompolygott a Vad Lónak halkan, nagyon halkan és elbújt, de úgy, hogy azért mindent hallhatott. Mikor az Asszony meghallotta a lódobogást, nevetett magában. „Jön már a második. Vad Valaki a Vad Vadonból, mi kell neked?“ „Oh Barátom és Ellenségem, hol a Vad Kutya ? Az Asszony ránézett a báránylapockára és azt felelte: „Vad Valaki a Vad Vadonból, te nem a Vad Kutyáért jöttél, hanem azért a finom szagos szénáért.“ A Vad Ló bokázott hosszú lábával és nyi- hogott. N agy bányai Hii’lap maga után vonta volna a teljes erkölcsi csődjét e két intézménynek. Tagok maradtak továbbra is papiroson — s a kísérlete a kilépésnek is teljes kudarcot vallott — ilyen és olyan hátsógondolatokon. Szidhatta a sajtó a Műcsarnok évenkinti kiállításának sülyedő, művészieden nívóját. A Képzőművészeti társaság továbbra is dominálta a helyzetet. S mig a kivált Miénk tagok papiroson, de szerepeltek; addig a bentmaradók — akiknek terrorizmusa miatt a kiválás létrejött — még jobban megerősödtek. És a Miénk első kiállításának rendezése körül is már protekciós zavarok merültek föl. Mellőzések. A tegnap programjának és Ígéreteinek be nem váltása. Mindenkinek volt valakije, akit be kellett ä fiatalok közül venni; de az egész modern ifjúság törekvéseivel — mint egyetemesen megjelenő ténynyel - vajmi keveset törődtek. Már ekkor hangoztatva: a Miénk egy zárt kör - egy klikk - mely nincs hivatva magába felölelni az egész fiatalság modern törekvéseit. Mikor ezen kijelentéssel elejét vágták az összes jövőbeni kilátásoknak, egyszersmind visszataszították a modern törekvésű fiatal generációt a Miénk kiválása előtti időkre. így elő állott a helyzet: mig egyrészről a Műcsarnok már meglévő ellenszenve velünk szemben fokozódott - az állam minden támogatásától elzárva, minden kiállításról leszorítva, úgy a társadalom támogatását is nélkülözve a Miénk.-től nyújtott mézes madzaggal a szájunkban álltunk - vártunk; de még a nagy nélkülözések között is lankadatlan energiával dolgoztunk. A Miénk pedig elhibázott első lépései nyomdokán haladt. Kisérve az állam és a hivatalos körök negligált és a fiatalok csalódásszülte, elégedetlen hangulat hullámai között — a zátony, felé. És ezt nagy szomorúsággal néztük. A Miénk-nek már második kiállításán, a még meglévő egység is lazulni kezdett, mely lazulásnak belső pártpskodások — újabb belső klikkek keletkezése volt az oka. S ezt eredményként szülte az, hogy nem felelt meg egységes programújában az idők követelményének. Már erről a kiállításáról Írták a kritikák, többek között a „Nyugat“ (1909. márc. 1. számában Lengyel G.) . . . „A Miénk most megnyílt második tárlata tele van nyugodtan, befejezetten, jóllaktatóan szép képekkel .... „Igazad van. Adssza, hadd egyen belőle.“ Vad Valaki a Vad Vadonból, nyújtsd ide a fejedet és akkor mindennap háromszor ehe- tel a szénámból.“ „Ah — susogta a Macska — milyen okos ez az Asszony. De én még okosabb vagyok.“ A Vad Ló lehajolt, az Asszony erre szájára tette a kötőféket és beszólt a Barlangba az Embernek és a Szelíd Kutyának: „Ezután az ő neve: Első szolga, mert vinni fog a hátán, mikor vadászni mégy. Örökké és örökké és örökké. „Ah - mondta a Macska - milyen buta ez a Ló.“ És elment, vissza a Vad Vizenyős Vadonba és lóbálta vad farkát végig a hosszú magános utakon. De nem szólt senkinek semmit. Harmadnap a Vad Tehén vándorolt el a Barlanghoz. A Macska épugy követte titkon, mint máskor. Minden úgy történt, mint máskor. És a Tehén megígérte, hogy tejet ád az Asszonynak. És az asszony megígérte, hpgy háromszor napjában szénát a Tehénnek. És a Macska ugyanazt mondta, mint máskor és visszament a Vad Vadonba, magánosán és vad farkát vadul csóválva . . És az asszony azt mondta az Embernek : „Az ő neve ezután: Jó Kosztadó és én vigyázok rája és megfejem, mig ti hárman vadászni vagytok az erdőben.“ Negyednap reggel a Macska hiába leste, hogy megy-e valami Vad Valaki a Barlanghoz. Senki se mozdult. Erre ő maga indult el és csakhamar szeme előtt látta a Tehenet. Az Asszony épen akkor fejte. Érezni lehetett a jó meleg tejszagot. „Vad Valaki a Vad Vadonból, csak eredj vissza szépen, — mondta az asszony a Macskának. — Eldobtam már a báránylapockát, nincs szükségünk se jóbarátra, se szolgára itthon.“ 1911. március 26. ... A tárlatok nívója ez volt. A forróngó, fiatal erők csak igen csekély térre s egyoldalúan leggyöngébb dolgaikban juthattak át a zsűri retortáján. És jött a rohamos végfeloszlás. S az a gárda, amely igazságának tudatában fölemelt fővel lépett ki a Műcsarnok romlott légköréből: lassan — csendesen — egyenként hátsó ajtóra kerülve — vonult ki s vonult oda vissza. S ott, ahol még azelőtt csak volt valami hatalma - az időközben jóllakott, megerősödött hivatalosak között meg kell most elégedni a megboesájtók asztaláról lehulló morzsával! Mi volt itt a rátió ? És a fiatal törekvők kis csapata ismét ég és föld között lebegett. A belső viszály, a szertelenség, az egymás művészeti meggyőződéseit semmibevevés — mely a Miénk bomlását okozta, átragadt a fiatalokra is. S a hogy vágták egymást a Miénk különféle művészi hitvallású tagjai (bár egyforma becsületes törekvésüek): úgy vágjuk, szidjuk egymást mi a fiatalok, minden egyébb nyomorúság mellett. S a két veszekedő fél között rendszerint a harmadik jár jól. A fiatal mozgalmak szükségszerűsége szülte meg azután 1909-ben a Művészházat, mely a fiatalokért a fiatalokból alakult s melyet a sajtó osztatlan szimpátiával és a közönség lelkes áldozatkészséggel támogatott. Hogy azonban a Művészház mennyiben felelt és felel meg a beléje helyezett bizalomnak, annak tárgyilagos és érdemleges elbírálását máskorra tartjuk fenn magunknak. Annyi tény, hogy a helyzet a fiatal generáció részéről most sem brilliánsabb. Az egység nincs meg. Az egyesek érvényesülése annyira egybe van forrva a talpnyalás művészetével, hogy ez semmiképen sem méltó komoly törekvéseknek élő ember számára. S ez igy fog menni mindaddig, amig az állapotok absolut tarthatlansága — a mai gyors megélhetési kényszer - egy táborba tömöríti a modern fiatalokat jogaik kivivására. Mert az öregek által sokat hangoztatott könnyebb érvényesülési út — mit nekünk meg- ' csináltak - olyan út, amely sok-sok, kisebb- nagyobb vizeken vezet keresztül s amely vizeken a hidat mindenütt felégették' maguk után az előttünk járók! Részben a locálpatriotizmus szólal meg j bennem, mikor itt Nagybányán nyilvánítjuk ki „Nem vagyok én jóbarát és nem vagyok szolga.se -felelt a Macska dölyíösen. - Én vagyok a Magános Macska, aki mindenütt jól- érzi magát. Es be szeretnék jutni a Barlangba.“ „Hát akkor mért nem jöttél mindjárt először.“ „Mondott mesét talán a Vad Kutya rólam ?“ — kérdezte dühösen. „Igen. Te vagy a Magános Macska, aki mindenütt jólérzi magát. Menj hát az utadra mindenüvé, ahol jól érzed magadat.“ Nagyon elszomorodott erre a Macska és mondta félig sírva: „Sose lakhassam a Barlangban ? Sose melegedjem tűznél, sose igyam friss fehér fejecskét ? Ne légy olyan kegyetlen egy szegény kis Macskához! Hiszen oly okos vagy és oly gyönyörű szép!“ „Azt tudtam eddig is, hogy okos vagyok, de azt csak most tudom, hogy szép is vagyok. Hát nem bánom kössünk egyezséget. Ha csak egy szót is mondok neked hízelgésből,be jöhetsz a Barlangba.“ „Hát ha kettőt mondasz ?“ „Soha. De ha mégis, akkor odaülhetsz a tűzhöz.“ „És ha hármat ?“ „Soha, soha. De ha mégis valahogy, akkor iszol napjában háromszor a friss tejből örökké és örökké. „Emlékezzél meg hát a szavaid ígéretére.“ Ezt mondta a macska és eltávozott. Az Asszony nem szólt az Embernek és a Kutyának az egyezségről. A Macska nem jött elő sokáig, hogy az Asszony elfelejtse egészen. Egy kis Denevér mindennap elmondta, amit hallott a Barlangban. A Macska szeme ragyogott, mikor egy nap azt mondta a kis Denevér:
