Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-20 / 47. szám
III. évfolyam. Nagybánya, 1910. november hó 20. 47. szám. TÁRSADALMI É5!S SZÉPIRODALMI IIETIIjAP. A ATAOYRÁNYAX IPARTESTÜLET HIVATALOS KLÖZLÖÄTYE. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda=bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. ---------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------Pa ngás. November 19. (M. H.) A magyar nagy és kisipar pangásának okát már régóta keresik nem- zetgazdászaink. Ezek közül azok, akik bizonyos pártpolitikai célzatból nézték az ipar meddőségét, csak a közelmúltban találták fel a fejlődésképtelen magyar ipar egyetlen erősitő szerét, a tulipán-virágot. A tulipán-virág elhervadt. Semmi más nem maradt hátra belőle, mint az intelem, hogy nemzetiszinű hazafias frázisokkal a magyar iparpártolás ügyét elősegíteni nem lehet. Mert a fogyasztóközönség — ha még külföldi is — azt a piacot keresi fel, amely neki olcsóbb és jobb árukat szolgáltat. Ez természetes és nem kell bővebben magyarázni. A magyar ipar fejlődését csak úgy lehet elősegíteni, ha tisztességes magyar piac alakulna és ha a magyar kezek produktumai jóság, minőség és olcsóság dolgában versenyképesek volnának a külföldi államok ipari termeléseivel. — Egészséges magyar piac pedig csak akkor fejlődhetne ki, ha a vállalkozói szellem fellendülne az országban. Egyszóval, ha belföldi kis és nagyiparunk lendületet venne. A vállalkozói kedv hiánya miatt pang a magyar ipar. Ezt érzi meg a belföldi fogyasztó. Ezért küzd az állam folytonos anyagi zavarokkal s ezért oly sivár a magyar ipari munkások helyzete. Nincsen kereseti alkalom ; mit tehet most a munkások nagy serege, kivándorol Amerikába, ahol ma már ugyan a munkabérek nem igen rózsásak, de van legalább kereseti alkalom, a munkásanyagnak nagy a kereslete. Hogy a magyar tőke tulajdonosainak miért nincsen meg a vállalkozói kedvük, azt ezúttal nem kutatjuk, csak egy tényt akarunk leszögezni, ami nagyon szomorú jelenség. A magyar ember, ha nehány ezer koronát gyűjt össze, visszavonul és a vármegyei íróasztalok mellé siet, ahol az improduktív aktagyártással foglalkozik és gazdálkodik szabad idejében azokon a földeken, amelyekbe beleölte mind a több ezer koronáját. Világos, hogy az Íróasztalok mellől gazdálkodni nem lehet. A végső szomorú eredménye ennek a félig pipás hivatalos, félig földbirtokosi állapotnak az, hogy a földbirtok eladósodik. Eleinte kisebb, majd később nagyobb jelzálogos kölcsönök nehezednek a vármegyei urak ingatlanaira. Egy második tapasztalat pedig az, hogy a magyar falu lakossága is igyekszik kis tőkéjét elvonni a produktiv ipari termeléstől és a bankokba apró betétek alakjában helyezi el megtakarított garasait. Tessék csak megnézni egy nagyobb vidéki pénzintézetet. Vásárok és piaci idők alkalmával száz, háromszáz falusi ember tolong ötven koronás betétekkel a betéti osztály ablaka előtt. A jelzálog és a betéti osztály nálunk a legkifejlettebb ágai a bankok üzletágainak. A folyószámla és a csekkforgalom ellenben igen kicsi, számba sem jöhet például az osztrák bankok ilyen üzletágaihoz képest. Legélénkebb tanúság erre az, hogy a vidéki bankok egymásután emelik fel alaptőkéjüket azért, mert a jelzáloghitelezés mind nagyobb tőkét vesz igénybe. Mig a vidéki zsentri magyar osztály vagyonát elveszti, mert a gyümölcsöző ipari befektetésektől borzad, addig a magyar főúri osztály képviseli egyedül az országban a tiszta magyar tőkét. Ezelőtt még ötven esztendővel mint a bél- poklost, kiközösítették volna a Nemzeti Kaszinóból azt, aki mágnás létére „gseftelt“ volna. Ma a magyar főúri osztály legelőkelőbb képviselői: a Károlyi, Csekonics, Szapári, Zselénszky grófok, sőt főhercegek is felcsapnak vállalkozóknak, hogy a nagy, lomha földbirtokokba beleölt milliókat fürge ipari tőkévé alakítsák. A főurak vállalkozó kedve érdekes közgazdasági jelenség Magyarországon. A büszke, kilencágu koronák tulajdonosai adnak példát a történelmi kurtanemeseknek arra, hogyan kell a tőkét gyümöl- csöztetni, hogy az a köznek is javára szolgáljon és a magyar fogyasztópiacot megteremtse. ___ R nagybányai Hírlap tárcája. Vörösmarty Mihály. Halálának 55=ik éves fordulóján. »Vagy nem méltó-e rá, hogy a haza Szivében hordja annak emlékét, Ki a hazát szivében hordozá ?“ Ezt kérdezi Petőfi Sándor, s a felelet reá a mi lelkűnkben él. S ha méltó valaki arra, hogy egy nemzet szivében örökké éljen: Vörösmarty a legelsők közül való. Az ő nevéhez fűződik a magyar nyelv s a magyar újjászületése; az ő nevével van egybekapcsolva a magyar nyelv és költészet legfényesebb ragyogásának korszaka. S ha a kiforrott nyelv és virágzó költészet jelent valamit a nemzetek kultúrájában: akkor a magyar nemzeti kultúra annyi hálával tartozik Vörösmarty Mihály emlékének, hogy e hálát sohasem fogja tudni leróni. Azonban most, midőn Vörösmarty haláláról emlékezünk meg, ne gondoljunk arra a veszteségre, mely az ő korai halálával érte költészetünket és a magyar nemzetet; hanem emlékezzünk meg arról a nagy dicsőségről, nagy diadalról, a melyet életében szerzett a magyar nyelvnek és irodalomnak. Vörösmarty az irodalomnak csaknem minden ágával foglalkozott. A magyar nyelvnek nemcsak gyakorlati, hanem elméleti művelője is volt. Részt vett szótárak, nyelvtanok szerkesztésében, hogy diadalra juttassa a nemzet legdrágább kincsét : a nyelvet. Nagyobb volt azonban, mint drámairó, habár e téren messze fölülmúlta őt a magyar drámairás atyja: Kisfaludy Károly. A magyar epikai költészet igazi megteremtője Vörösmarty volt. Azonban Vörösmarty lelke legszebben, legteljesebben és legtöbb eredménnyel lírai költeményeiben nyilatkozik meg. Egész nagy kincses ház, tele sok értékes, fényes, drága gyönggyel. Benne van hazaszeretete, szerelme, barátsága, öröme s az a sok mély gondolat, mely fogékony lelkében megszületett. A ,,Szózat“ az uj Magyarország nemzeti himnusza lön. Ha csak ezt az egyetlen költeményét irta volna meg: neve akkor is örökké élne, mig van egy szív, melyet magyar vér dobogtat, mig van egy ajak, melyről magyar szó hangzik el. A „kis leány dala“ a legszebb naiv dal, amely magyar költő ajkán elhangzott. Erre mondta Kazinczy, mikor szóba került: „Nem adnám oda az egész Zalán futásáért!“ Pedig a Zalán futását napjainkig is csak az Arany János „Buda halála“ tudta fölülmúlni. Vörösmarty, Petőfi és Arany mellett a magyar nemzet legnagyobb lírikusa. Lírája oly gazdag, s változatos, hogy káprázatba ejti az olvasót. Elbeszélő költeményei közül a „Szép Ilonka“ ma is utólérhetetlenül áll költészetünkben. Vörösmarty volt az első, a ki hazánk intencióit megérteni és kifejezni, tudta úgy, hogy nemcsak a művelt osztály, hanem az egész magyar nemzet költője volt. 0 volt az első, akit népszerű nemzeti költőnek mondhatunk. S különös érdemének kell tulajdonítanunk, hogy költészetünket a már-már elharapódzott klasszikái és német befolyás alól fölszabadította és tisztán magyar nemzetivé tette. Árpád megszerezte nekünk e hazát; dicsőséges, nagy utódai megtartották nekünk: de a a szellemi nagyok - kiknek első sorából való Vörösmarty, - biztosították nemzeti életünket. Mert nyelvében és szellemében él a nemzet! A nyelv és a szellemi felsőbbség nemzeti életet és hatalmi felsőbbséget jelent. Azokban a megirt kötetekben van letéve a mi nemzeti életünk biztosítéka. S most különösen szükségünk van e biztosítékra. Őrizzük meg és használjuk tehát. Ne heverjen hiába az a szellemi tőke ; kamatoztassuk saját javunkra és hasznunkra. S ha lenne olyan vakmerő, aki nemzeti létünk ellen tör: tartsuk szeme elé e foliánsokat és mutassuk meg, hogy élünk, élni akarunk és élni fogunk ! Mert melyik nemzetnek nyelve, irodalma, lelke van: annak élete is van. A lélek élete pedig örökélet! Ennek az örökéletnek részese Vörösmarty Mihály. Nemcsak önmagának szerezte Lapunlt mai szama ÍO oloLal-
