Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-07 / 32. szám

1910. augusztus 7.

Nagybányai Hírlap

5

Anyakönyvi közlemények. A helybeli anyakönyvi hivatalnál juh 31-től a következő bejegyzések tétettek:

Születtek: Juh 25. Török János kincstári lakatosnak iker „Mária és Katalin“; juh 27. Maár Lajos erdészeti altisztnek „Emma“; aug. 1. Sa- róti Mihály bérkocsitulajdonosnak „Mari“; juh 27. Szoráti Károly bányamunkásnak „Károly István“; aug. 2. Argyélán Pál erdőmunkásnak „Dominika“ nevű gyermeke.

Meghaltak: Aug. 1. Lupán Róza, g. k. 5 hónapos, bányamunkás gyermeke, Orbánéban; aug. 1. Szarka Róza, g. k. 16 hónapos, bányamunkás gyermeke, tüdővészben; aug. 4. Kalinás János, r. k. 54 éves, bányamunkás, tüdőgyula- dásban.

Házasságot kötöttek: Magyar Zsigmond Géza fogtechnikus és Bungye Mária özv. Lang Gyuláné nagybányai lakosok.

Kihirdetés alatt állanak: Nagy Károly László bányakovács és Plop Róza varrónő nagybányai; Bukóvá Ignác bányamunkás és Debre- czeni Julia Anna szakácsné nagybányai lakosok.

CSARNOK.

Petőfi héber nyelven.

Petőfi, a világirodalom óriása - mint tudjuk - minden művelt nyelvre le van már fordítva, mert csakis elsőrangú költők foglalhatnak helyet a világirodalom magasztos pant- heonában. Az első, ki Petőfit német nyelvre lefordította Dux Adolf volt 1876-ban, ki munkáját ugyanazon évben Bécsben ki is adta. Csak azután indultak utána a többi fordítók.

Sűrűn jelfentek meg Petőfi versei német, angol, francia, román és olasz nyelven. A múlt század nyolcvanas éveiben egy hazafias izraelita tanár, ki ugylátszik alaposan tanulmányozta és beszélte a hamisítatlan bibliai héber nyelvet, — lefordított több Petőíi költeményt, s az akkori lapok mutatványokat is közöltek azokból. Nem lesz érdektelen, ha bemutatunk olvasóinknak egy fordítást az eredetivel együtt.

Érdekes, hogy Petőfi versének alaphangja a héber próféták szózatával megegyezik, s ref- raineja is egészen bibliai.

Az ember.

(Petőfi eredeti költeménye.)

Nincs nevetségesebb az embernél,

Oly kevélységben, olyan gőgben él!

A világot fitymálják ajkai,

S’ minth’ az eget akarná szántani Orrával, oly magasra tartja fel.

Kevély ember, miben kevélykedel?

Egy szempillantásnál mi rövidebb ?

Ember barátom a te életed.

Rohanva jő az idő s elrohan,

Egy kezében bölcsőd pólyája van S másikban koporsódra szemfödel.

Kevély ember, miben kevélykedel ?

S mit végezhetsz egy pillantás alatt ? Hóditál népeket, országokat ?

Hódítani csak gyávákat lehet,

S az uralkodás ilyenek felett Dicsőség? Ezt csak szégyenelned kell. Kevély ember, miben kevélykedel ?

S ha dicsőséget szerzél, nagy nevet ? Veled hal meg s a föld alá viszed,

Vagy, mint hű eb, kisér ki sírodig.

S ott őrzi azt egy pár kis századig,

S előbb-utóbb éhen-szomjan vesz eh Kevély ember, miben kevélykedel ?

Dicsőséged, neved maradjon ! Hol ?

A nép is elvesz, melyhez tartozol.

Az ország, melyben most él nemzeted, Tenger volt egykor, s újra az lehet,

S e föld is semmiségbe oszlik el.

Kevély ember, miben kevélykedel ?

Háádám.

(Kircz Józseftől Petőfi után.)

Én j’kúm aser káádám hájáh lisz’chók, Géáh v’géúsz szám ló l’mispát úl’chók. Jaftir b’száfáh, jilag l’chol sz’viváv,

Natúj gárón jéléch, b’góvah appáv,

K’is esz hárákia b’af jóveh charós.

A1 mah, gever jáhir, al méh tárim rós ?

Mah jiktan mérega, mech a lóm jáúf ? „Kol j’mé chajjechá“, ádám heáhúv.

Háész táchús lávó v’szárúcz nihéráh : Mimin táchón válád, k’szúsz ló jigrá, Miszmól limezó ló kever chis lidrós.

Al mah, gever jáhir, al méh tárim rós ?

Umah taaszeh, tifal b’rega kátán ?

Tilchacz ammim, tilkód a ráeósz, szátán? Másól timsól b’járé v’rach halléváv ; Hód’chá vall a dárcbá hi liinlóch áláv ? Haló szévós v’ló szikkálém hejósz ló l’ros? Al mah, gever jáhir, al méh tárim rós?

lm sem ta a szeh l’Chá, kávód v’sziferesz, B’jóm cellád jéász’fú hú v’há a teresz.

0 jillávú élecliá k’is e munim :

Simchá j’hullal b’fi kol miszpar sánim, Vniskach millév karritfiész b’Ia a náh város. Al mah, gever jáhir, al méh tárim rós?

Simchá l’zécher ólám jih'jeh ! Éfó ?

L’jóm éd jóvad amm’ehá hanimezá fó.

Esz erecz móladt’chá,, máóz umachszeh, Ulaj, kil’fánim jám szóér j’chaszszeh, V’hattévél téháféch l’^zóhú k’mérós.

Al mah, gever jáhir, al mell tárim rós ?

I Nézzük meg I

KARDOS

I JENŐ f ■ d i y a t-1

újdonságait

H az István király szálloda alatt. fi

Felelős szerkesztő: dr. Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: Morvay Gyula könyvnyomda=bérlete.

Nyilttér.*)

A „Nagybánya és Vidéke“ 1910. évi julius 17-iki számában azt mondja:

„Szász Lajos ismét előállott az ő kosár- inditványával, a mi abból a téves alapból indul ki, mintha neki kosármonopoliuma volna; a gyűlés felolvastatta ugyan az indítványt, de azt nem tárgyalta, mert a kereskedelmi törvény értelmében nem volt tárgyalható. Különben az alapszabályok szerint a részvénytársaságnak egyik üzleti ágát képezi a kosarak vétele, készítése és eladása s igy az egész indítvány tárgytalan.“

Tehát ezzel meg van mondva, hogy a közgyűlés magáévá tette az igazgató és a vezetőség egyoldalú és engem megkárosító eljárását, tehát egyik 19, a másik egy hijján 20.

„Ismét előállott“ ez más szóval annyit jelent, hogy Szász már nincs beszámítható állapotban, mert csakis az követelhet jogtalan dolgot. Továbbá azt mondja: „mintha neki

kosármonopoliuma volna“; hát már csak több jogom van hozzá, mint azoknak, akik tőlem elharácsolták, mert mégis csak elösmerik talán, hogy én vezettem be és én tanítottam be a munkásokat, én láttam el őket hosszú időn át

*) E rovat alatt közlőitekért felelősséget nem vállal a Szerkesztő.

lakás, fűtés, világítás és ingyen anyaggal és én vettem meg a kezdet rossz kosarait, hogy később a jókat is élvezhessem; egyszóval a tandijat én fizettem meg reá és nem Bernhardt, se senki más, tehát ebből csak megérthetik, hogy több jogom van hozzá, mint a részvény- társaságnak vagy bárki másnak.

Még arra is hivatkozik a jelzett lap, hogy az alapszabályban benne van, hogy a részvény- társaság ad, vesz és készíttet kosarakat, de az talán még sincs benne, hogy a más megkárosításával is. Tehát vagy ezt be kell vezetni, vagy nem szabad mást megkárosítani, mert ez nagyon fakó fényt vet a részvénytársaságra. Végül azt mondja, hogy „az egész indítvány tárgytalan“; részemről csak akkor lesz tárgytalan, 1. ha tisztességes, elfogadható megoldást keresnek; 2. ha tébolydába küldenek vagy agyonvernek; 3. vagy ha koldusbotra juttatnak, hogy ne legyen miből megfizessem a közlés diját és a nyelvem is kitépik, hogy szóval sem kiálthassam a magam igazát.

Hogy koldusbotra szántak, nemcsak az mutatja, hogy a keresetem elharácsolták, de még az is, hogy a Részvénytakarékba lejárt a múlt hó 16-án egy váltóm és 18-án óvatolták, amit ott szóvá tettem és azzal indokoltam meg, hogy 30 esetben is megtörtént, hogy nem rendeztem pontosan, és soha nem volt baj, és a végén kisül, hogy az ilyen jogtalan követelést támasztó emberrel, mint én, megszűnt az intézet lelkének a bizalma.

Tehát te anyagi gondokkal küzdő ember tudd meg, ha tengetni akarod ezt a nyomorúságos, rongy életed, akkor tűrj és hallgass még akkor is, ha a gazdagok bocskorszijat hasítanak a hátadról, mert ha feljajdulni mersz, eltaposnak, mint egy nyomorult férget, mert szerintük te sem vagy más. Meghalt Mátyás király, oda az igazság.

Most pedig be akarok tekinteni a gazdagok lelki és érzelmi világába, hadd lássuk, hogy a szegény emberek közt tesznek-e különbséget; szolgáljon erre példának egy igaz történet:

A múlt év augusztus 17-én egy harmad- osztályú kocsiba szállt fel velem egy őszbe- vegyült, előre görbült, csoszogó, 70 éven felüli, nagyon kopottas ruháju, rossz cipőjű öreg ember; a kinézése elárulta, hogy jobb napokat is látott. Ez történt Szatmáron. Én sohasem láttam őt, tehát nem érdekelt. Mikor Nagybányához közeledtünk, kérdi az öreg ur, ki ösmerős Bányán ? Erre megszólal egy heted- osztályú ginuiázista és szóba egyelednek. Én hallgatom. Az öreg ur bemutatja magát, hogy francia nyelvtanár s Nagybányára utazik, hol van neki egy régi nagyon jó ismerőse: Révész János lelkész ur és ő ennek a támogatásával biztosan reméli, hogy ott keresethez jut; 8-10 tanítvány neki elég, ebből ő csendesen megél. Mikor már Nagybányához közel voltunk, azt kérdi az öreg ur, hogy hol szállhatna ő meg egy olcsó vendéglőben, mert nagyon kevés a pénze. Én erre azt mondtam: itt a vasúti vendéglő a legolcsóbb, egy koronáért meghálhat; de az öreg ur ezt is sokalta. Leszálláskor meghívtam az öreg urat hozzám szállásra, mondok, ez lesz a legolcsóbb, mert nálam semmit sem kell fizetni, de ezt az öreg ur vonakodott elfogadni, hátha a feleségem kifogásolja, hogy késő éjszaka egész ismeretlen vendéget viszek a házhoz s csak nagy rábeszélésre fogadta el a szállást. Haza jöttünk. Vacsora után kértem, mutassa be magát, mire ő azt mondta, hogy nem szokta magát bemutatni, de miután látta, hogy szívesen látott vendégünk, örömmel teszi. Én - mondja az öreg ur — egy orosz-lengyelországi születésű, menekült és száműzött vagyok, a lengyel szabadságharcban, mint 27 éves ifjú, őrnagyi ranggal vettem részt a saját költségemen összeállított és élelmezett zászlóalj élén; harcoltam végig. Csatákból hozott sebhelyeket is mutatott. A szabadságharc leverése után menekültem, mint ifjú. A diplomata pályára voltam szánva és mint ilyen, beutaztam Európát, Amerikát és Afrikát, a lehető legnagyobb kényelemmel, hol mindenütt kiséretem volt. A titkárom intézett mindent. A szabadságharc kitörése előtt az apám az orosz kormányba belügyminiszter volt, de mint forradalmárt, elfogták és Szibériába száműzték; ott is halt meg. Az összes vagyonomat az orosz kormány elkobozta, a palotáimból kaszárnyákat alakítottak; egyszer ál-utlevéllel Pétervárra mentem és a