Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-15 / 20. szám
2 Nagybányai Hírlap 1910. május 15. A Teleki=Társaság évi közgyűlése. Nem nagy, de igen distingvált közönség jelenlétében tartotta meg szombat este a Teleki Társaság második évi közgyűlését. Sajnos, hogy a társaság rendes tagjai érdeklődnek legkevésbé a felolvasások iránt, a mennyiben ez alkalommal is a 26 rendes tagból nyolcán jelentek meg, pedig úgy a nagy érdekű és értékű felolvasások, mint b. Kováts Géza brilliáns zongorajátéka megérdemelték volna a nagyobb érdeklődést. Kilenc óra tájban nyitotta meg elnök a gyűlést a következő beszéddel: Mélyen tisztelt közönség! Társaságunk működésének második esztendejéről zárjuk le a számadásokat. Két év csekélység az emberi életben, de egy irodalmi társaság működésében sokat jelentő! Jelenti azt, hogy a két év előtt fölszitott tűz nem volt szalmaláng, mely csak föllobban és kihal, hanem erős, melegítő parázs, mely a már megdermedni készülő kezeket jótékony munkálkodásba hozta; jelenti azt, hogy a magyar nemzeti öntudat eme végvárában a szépnek, nemesnek és igaznak kultuszát eredményesen lehet gyakorolni, mert annak itt talaja van. És most igaz megnyugvással tekintünk vissza küzdelmeinkre és munkálkodásainkra s rózsás reményekkel indulunk működésünk 3-ik évi útjára. Ha oda pillantunk tagjaink névsorára, büszkeség- érzete fogja el lelkünket, mert az díszben és tetterőben hatalmasan megnövekedett. Társaságunk higgadt megfontolással szemelte ki a közélet azon jeleseit, kik Társaságunk díszére válnak s a kidőlt jelesek helyét azokkal betöltötte. De igyekezett a tiszteletbeli tagok sorát is olyan nagyra becsült tagokkal szaporítani, kikre méltán büszkék lehetünk. S nekem ez alkalommal már nem lehet egyéb feladatom, mint e helyről szivem egész melegével üdvözölni megválasztott tagtársainkat! De Gerando Antonia, az országosan elismert nevelő, a jeles Írónő, az elnökséghez intézett levelében mond hálás köszönetét megválasztásáért. Hasonlóan nyilatkozik Münich Sándor, a kiváló történetbuvár, a tudós ; s személyesen köszönte meg a kitüntető megválasztást Brán Lőrincz a műfordító, a hazafias érzésű román lelkész, ki ideális leikével a magyar és román kultúra szolgálatába szegődött s mindent elkövet, hogy a mesterséges módon fölépített válaszfalakat ledöntse s a romokon egy uj világot építsen: a nemzeti összetartás világát! Rendes tagokká megválasztottalak: Oblatek Béla bányatanácsos és Németh Béla főgimnáziumi tanár működésétől sokat várunk! Sóhajtva lessük azt a pillanatot, mikor e helyről tudásuk minden erejével s ékesen szólásuk hatalmával meg fognak szólalni. Üdvözlöm a társaság nevében az újonnan választott tiszteletbeli és rendes tagokat! De a midőn irodalmi társaságunk, első sorban a saját körében, előforduló nevezetesebb eseményekre fordítja gondoskodását, nem kerülik el figyelmét az ország irodalmi köreiben felmerülő kiváló események sem. Nagynevű irodalmi vezérünk Mikszáth Kálmán megünneplését társaságunk tervbe vette s már értesítette is a nagy irót, hogy Nagybánya városa egyik utcáját róla nevezte el. De mig társaságunk együtt örül és lelkesedik az élő nagy iró ünne- peltetésén, — nem feledkezik meg arról sem, ha a végzet kiragad egy-egy jelest az elismert nagyok sorából. Mély megilletődéssel vettük tudomásul, hogy az általánosan becsült és szeretet nagyasszony Gyarmathy Zsigáné úrnő, a Petőfi- és az Erdélyi Irodalmi Társaság jeles tagja elhunyt. Az elnökség meleghangú részvétlevelet intézett az Irodalmi Társaság elnökéhez, Dósa Endre kamaráshoz. Áldott legyen az elhunyt nagyasszony emlékezete! Társaságunk belső életében előfordult mozzanatokról a titkár évi jelentése fog számot adni s azért - nehogy ismétlésekkel untassam a tisztelt közönséget, - azokról itt, e helyen nem emlékezem meg; de azt mégis fölemlítem, mint kiváló irodalmi eseményt, hogy a „Nagybányai Almanach“ kiadása már megbeszélés tárgyát képezte s az elnökség már tárgyalt is egy kiadóval. Az Almanach keretei, formája, tartalma már meglehetősen kialakultak. Ez a megjelenő hatalmas nagy munka a karácsonyi könyvpiac meglepetése lesz. Társaságunk anyagi helyzetéről nem sokat jelenthetek, mert az úgyszólván nincs! De reménységgel tekintünk a jövőbe s hisszük, hogy találkozik nemesen érző lelkes irodalombarát, ki kedvező anyagi helyzetnek örül, — hogy nem feledkezik meg rólunk s nemzeti küzdelmünk támogatására áldozatot is fog hozni. Társaságunk sarkalatos elve az: „semmit se kérni!“ De a jó szívből jött adományt hálásan fogadjuk ! Ezekben voltam bátor Társaságunk ügyeit röviden ismertetni s midőn a nagyérdemű közönséget arra kérem, hogy eddigi jóindulatával, lelkesedésével bennünket támogatni szíveskedjék: a Teleki Társaság közgyűlését ezennel megnyitom ! A megnyitó beszéd elhangzása után Ncu- berger István olvasta fel a távollevő titkár évi jelentését. A tárgysorozat 3-ik pontja Szikra elbeszélése volt, melyet feszült figyelemmel hallgatott meg a közönség s végén élénk tetszésnyilvánítás mellett éltette a távollevő jeles írónőt. A kedves kis elbeszélés, — melyet lapunk múlt számának tárcájában közöltünk, — Révész János lendületes, művészi előadásában teljes szépségben kidomborodott. Utána Révai Károly adta elő egy bibliai tárgyú hosszabb elbeszélő költeményét. Tiz percnyi szünet után a tárgy- sorozat két utolsó pontjára került a sor. Dr. Vass Gyula — ez a jó humoru, nagy irói készséggel rendelkező szorgalmas tagja a Társaságnak, - egy igen mulatságos házasságközveti- tést rajzolt meg a budapesti lipótvárosi életből. I A felolvasást legközelebb közölni fogjuk. Utolsó volt az estély fénypontja: b. Kováts Géza művészi zongora játéka. Felesleges lenne untalan ismételni elrragadtatásunk kitűnő szólamait, hogy kellőképen jelezzük Kováts Géza játékát. Azok az édes - bús magyar dalok az ő keze alatt majd sírva, majd zúgva — tombolva törnek ki s rohammal veszik be a hallgatók szivét. Az elnök rövid zárószavai után a fehérasztalhoz ült a társaság s vidám poharazás mellett mulatott. De a valóban művészi élvezet csak akkor vette kezdetét, b. Kováts Adrién atyjának gyönyörű zongora kísérete mellett egy magyar és egy francia dalt énekelt. Mi, — kiknek még nem volt szerencséjük eddigelő hallani énekét, — csodálattal eltelve, vissza fojtott lé- lekzettel figyeltük meg annak a bubújos hangnak minden árnyalatát Kováts Adrién azon műVéges szeme belenéz az örökkévalóságba. Nemcsak hiszi, de tudja, hogy lehet menny, ahol határtalan a tiszták boldogsága. Az én első szerelmem . . . Hm, az nagyon rövid és cifra történet . . . Engem a mostoha sors nem választott ki regényhősi szerepre. Sajnos, ismeretlen előttem az az indulat, ami akkor pusztít a tragikus szivekben, midőn keserű valóra ébrednek, hogy kínzó szenvedélyüknek áldozatává lettek. Kezükbe kapván az egy koronás papirost, lesújtva veszik tudomásul, hogy az algebrából, miből, biz clcsücsültek és tajtékzó agyarral sziszegik, mint a sasszemű gróf szokta a harmadik kötetben : Ah, átkos szerelem ! . . . Mondom, az én első szerelmem nagyon enyhe lefolyású volt. Mindössze - hét esztendőt töltöttem be ; az Eszti az álmodozó bak- fiskorát élte akkortájban. Sok barátnője kereste fel, szoárékat adtak, s ezek a délutánok képezték akkori életemben a sötét pontot. Az a sok lármás ördög közrekapott, agyba-főbe csókoltak, ölelgettek, ami ellen én önérzetes rugódo- zással tiltakoztam. Ha néha cukrot adtak, azt még inkább el lehetett viselni. De elkeseredésem életuntságba csapott át, mikor megrohantak és unalmas, százszor elrecitált verseket kellett ledarálnom. Ez érthető kínokat okozott. Akármi legyek, hogy megszöktem volna én a látókörükből, ha ... ha ... No igen, hogyha véletlenül ott nem lett volna köztük egy magas, nyúlánk lány is, kinek — mint mondták — remek szép szeme volt; hogy fekete-e, kék-e, nem érdeklődtem, pedig talán mégis illett volna. Csak annyit tudok; hogy nem bántam, mikor ez eljött, és valahogy nagyon jól esett, ha ő itt volt nálunk. Elég az hozzá, hogy csak az ő kedvéért szavaltam mindig, mert ha ő rámnézett és bánatos hangon kérlelni kezdett, megtörtén ejtettem el a harcot és kiadogattam néhány strófát. S azt is szívesen tűrtem, ha ő hálából megsimogatta a hajamat, vagy a számra puszit adott. De ez a reménytelen érzelem úgy sem sokáig tartott. Azt veszegettem észre, hogy énrajtam mulatnak, mikor néha a tarkómig elvörösödöm. Szétpárolgott minden illúzióm az egész szerzet iránt, akik nem átallották gúny tárgyává tenni az én tiszteletreméltó lángolásomat. Oh, gonosz zsiványok ! . . . * * * Ez az eset azonban nem számit. Annyi, mint a rügyek zsendülése a téli dermedtség után. Időbe kerül, mig kifeslik a bimbó belőle. Még mint kis diák, mindig azt mondták nekem, vezessek naplót. Abba szokás beleírni, ami fontosabb történik. Az Esztiről tudtam, hogy van naplója ; azt is láttam, hogy a nagy kredencben tartja őrizet és zár alatt, s ha előveszi, úgy elbújik vele, még a szobában se legyen senki, jól vigyáz. Hát, amint a jelek mutatják, én is ráadtam a fejemet. A régiségeim között néminemű napló nyomaira akadtam. Mosolyogva lapozok benne; eszembe jut a keserves kínlódás, amely- lyel „fontos történetek“ után vadásztam. Valóságos szenvedély gyökeresedett bennem eleinte a feljegyzés iránt ... és mikor kinyitottam a füzetemet, hogy irok, a toll megmeredt a kezemben. De hát ha egyszer semmi megörökíteni valóra nem akadok ! . . . Nincs és nincs ! . . . így került aztán ebbe a szerencsés könyvbe, valahány poharat eltörtek a házban, vagy a városban előforduló kéménytüzek, vagy ha a Bársonyt az utcán vásott gyerekek megdobálták. Az iskolai életben nem ismertem fel érdekes esetet, legfellebb ha egy-egy rendkívüli latinóra, vagy főigazgatói látogatás nőtte ki magát említésre méltó eseménnyé. Vagy ha a Laci eljött. Ezt mindig, de mindig beírtam. Különösen később, amikor egy idő óta egyébként is szorgalmasabban kezdtem naplót vezetni. Történt, hogy valamelyik vakációt egy jóbarátomnak a szüleinél töltöttem el. Hatalmas kúriájuk volt egy vidéki kies városkában, ahol az emberek mind, mint egyetlen családnak a tagjai, rokoni szeretetben, összetartásban állottak egymással. Megható ragaszkodással fogadtak, s az első alkalommal mindenüvé meghívást kaptam. Szinte ünneplésnek lettem középpontja, annyira megbecsültek, mint a doktorék Gyurkájának a jó barátját és nagyvárosból való különlegességet. Hanem a többit mesélje el néhány töredék a naplóból. Magam csak zárjel közül teszek megjegyzéseket, illő komolysággal. „Julius 12. Tenniszezni járok az itteni doktorékhoz. Az udvaron csináltattak pályát. Pompás délutánokat szoktunk náluk tölteni.“ (Igen, persze, mert a doktorék helyes kis lánya is velünk pofozta a tenniszballokat. Milka kivételével, aki szegrül-végrül unokahuga volt Gyurkának, kezdők voltunk, s a kis betyár akkorákat kacagott a mi ügyetlenkedésünkön, hogy már-inár megsokalltám a dolgot és határozottan némi ellenszenv mozgott bennem iránta.) „Julius 20. Ma Gyurkával ketten csúfosan megvertük. Milka el volt ragadtatva gyors haladásunktól, s külön is odajött a középhálóhoz és azt mondta, visszavonja a sértegetést, hogy oly rossz véleményt alkoPF* Berindán Ödön szoba-és templomfestő, mázoló és cégiró-”»® Elvállal minden e szaKmátoa vágó mnnliát modern és ízléses kivitelben. •■■■■■ = Laliasa: Fazoltas-ntca 15. szám. ............... 1 ^ —- -=
