Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-15 / 20. szám

1910. május 15, KTagytoányal Hírlap 3 vésznők közé tartozik, kik szuverén biztonsággal értetik meg velünk a dal fenséges intencióit. Hang-kiterjedése fenomenális, a legmagasabb regiszterben is oly tisztán csengő, mint a szin- ezüst. A társaság mély hálával és elismeréssel adózott a művésznőnek. Révész János irótár- sunk is megszólalt gyönyörű bariton hangján s- kuruc — valamint régi magyar dalaival osztat­lan elismerést aratott. A vidám társaság az éj­féli órákban kezdett oszladozni. Újabb siker. Május 12. A nagybányai gyümölcsértékesitő részvény- társaság ismét oly körökben keltett feltűnést és nagy sikert, melyek városunk és vidéke hírneve kolportálásán kívül a társaság üzleti tevékenységében is hatalmas reklámul szolgálnak. Ugyanis a társaság résztvett az Országos Magyar Kertészeti Egyesület által Budapesten, a városligeti iparcsarnokban és környékén ren­dezett jubiláris nemzetközi kertészeti kiállításon, melynek megnyíltáról már múlt számunkban megemlékeztünk volt s mely még csak pünkösd másodnapjáig lesz nyitva gazdag változatosság­ban tárván fel a magyar kertészet, virág- és gyümölcstermelés, úgy az ezekkel összefüggő ipar és kereskedelem nemzetközi vonatkozások­ban is virágzó és versenyképes kiváló produk­tumait. A kiállításon a nagybányai gyümölcsérté­kesitő r. t. képviseletében Bernhardt Adolf gazdasági egyleti titkár jelent meg és a kiállítás rendezésében is tevékenyen közreműködött, a miért nyilvános elismerés illeti úgy öt, mint a társaságot, melynek újabb ténykedésében gyü­mölcstermelő gazdaságainknak és vidékünknek igaz istápolása rejlik, mert oly nagyarányú már az őstermelés és gazdasági ipar terén is a tuda­tos versengés, hogy távolról sem áll meg többé azon mondás igazsága, mely szerint a jó bor­nak nem kell cégér! Ellenkezőleg; a világver­senyt érintő calculátió nélkül itt fúlhatnánk meg a zsírunkban! Mielőtt a kiállítás eredményéből még egy tanulságot a magunk javára értékesíteni óhaj­tanánk, közöljük egyik kiváló fővárosi napilap­nak a részvénytársaság kiállítására vonatkozó referádáját, mely szószerint igy hangzik: „A nagybányai gazdasági egyesület gyü­mölcsértékesitő részvénytársasága Nagybá­nyán. E cég a gazdasági egyesület tagjaiból alakult és idegenektől napi áron vesz, elad mindenféle nyers és feldolgozott gyümölcsöt; a nyers anyagot a szükséghez képest maga is feldolgozza. Az árut osztályozva nagyban és kis részletekben, bel- és külföldön eladja. A forgalom könnyebb lebonyolítása szem­pontjából 60-70 vasúti kocsi befogadására készült gyümölcspincét és raktárhelyiséget és ehez iparvágányt is létesített Nagybányán. A kiállításon a társaságot Bernhardt Adolf, a gazdasági egyesület titkára képviselte, aki a részvénytársaság ügyvezető igazgatója és aki előtt gróf Serényi Béla a kiállított gyü­mölcsök, szeszek és izekről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott és sok szerencsét kívánt a gazdasági egyesület e derék vállal­kozásához.“ íme, a minister is elismeréssel van a társaság működése iránt, bár — mint ezt a jelenvoltak velünk közük - még azt is hangsúlyozta, hogy a társaság ne aprózza szét tevékenységét gyti- mölcskandirozás és más oly természetű gazdasági produktumok eszközlésére, minőket egyes gyá­rak — még állami subvenció mellett sem képe­sek a fogyasztási piacon való elhelyezés nehéz­ségei miatt a túltermelés folytán is kellően ér­tékesíteni. Ezen jóakaró figyelmeztetés épen nem csökkenti a társaság érdemeit, sőt buzdí­tania kell arra, hogy a tömegtermelés nagy jelen­tőségéről a gyümölcstermelő gazdákat végre valahára felvilágosítsa. E tekintetben kiváló példával szolgálhat Korponay Kornél feketefalui ^földbirtokos, ki mintagazdaságában szintén az értékes és kitűnő tömegfajok termelésére fekteti a fősulyt s ebben már oly kiváló eredményt ért el, hogy messze földről, sőt a mostani kiállításon, hol két láda friss almával elragadtatásra fakasztotta a szak­értő közönségét, - még a hollandiai résztvevők is tervbevették gazdasága megtekintését s egy­úttal a mi gyümölcsöseinkét is, meg a gyümölcs­értékesitő r. t., fényképekben a kiállításon is bemutatott raktárhelyiségeiét, a miért e kiváló gazdát és pomologust a városunk iránt táplált jóindulatáért, meg a magyar gyümölcs kiváló­ságának hirdetéséért és terjesztéséért őszinte hála illeti. ____ y. ­HÍ REK. Május 14. A függetlenségi és 48-as párt vezetősége ezúton is kéri a párt tagjait, hogy a pünkösd első napján d. u. 4 órakor az ipartestület helyiségében tartandó értekezleten minél számosab­ban jelenjenek meg azon törekvés impozáns ellen­súlyozására, melynek célja Kohányi Árpád minis- téri tanácsosnak munkapárti programmal való jelölése. Személyi hírek. Dr. Lovrich Gusztáv fővárosi ügyvéd és neje rokoni látogatásra városunkba érkezett. — Harácsek László ministeri tanácsos pár napon itt tartózkodik. — Jámbor Lajos budapesti műépítész a István-király szálló építési ad hoc bizottság tegnap tar­tott ülésén résztvett s még délután visszautazott Buda­pestre. Jőve! szentlélek Úristen! A keresz­tény világ egyik nagy ünnepe: a pünkösd is megérkezett. Fölzúg a templomokban, a hívők ajkán a „Jöjj el szentlélek Úr­isten“ magasztos dallama s kibékíti az emberek háborgó lelkét. A vigasztalásnak megnyugtató érzete fogja el — bár rövid időre is — lelkünket, s oda vezet az Ur zsámolyához, hogy szálljon reánk is a tüzes nyelvek áldása. Csak künt, az or­szág végtelen térségein háborog valami, a minek végeredménye izgatja hazánkért aggódó szivünket. De mi oda fordolunk az alászálló tüzes nyelvek felé s esede­zünk az Úrhoz, hogy csöndesitse le a há­borgást, s adjon hazánknak végre-vala- hára békés nyugodalmat. Jöjj el szent­lélek Úristen ! Hivatal vizsgálat. Dr. Róth Ferenc, a szatmári kir. törvényszék elnöke és dr. Fabó Zoltán kir. ügyész, a szatmári kir. ügyészség vezetője a múlt hét végén és e hét első nap­jain az itteni kir. járásbíróság administratió- ját és ügykezelését megvizsgálva azt a legtel­jesebb rendben találták. tott a tehetségünkről. Nem is olyan kiáll- hatatlan kis béka most már.“ (De nem ám ! Különösen ha olyan édes kék máslit rak a feje tetejére. Mintha nagy pille ereszkedett volna rá a széles hullámú, szőke hajára. Az egész filigrán alak valami tiszta szelídséget lehelit. Maga volt az áttetsző, ártat­lan gyöngyvirág. De, ha úgy féloldalt sandított a szeme szegletéből, abból a nézésből kitüzelt már a lányok minden hamis észjárása.) „Julius 22. Ma társaság volt együtt a doktoréknál. Tenniszversenyt rendeztünk. Hogy kik nyertek, __ mellékes. Csak Milka pártja, azt tudom. Én is amott játszottam. Uzsonna után zongorához kellett ülnöm. Ugyan botrányosan kalimpálok ! A többiek dalolva táncoltak. A kacagástól, visingálástól majd megsüketültem. Hanem azért kellemes volt ez a délután.“ (Már azt elhiszem! Olyan gondtalan neki­lendüléssel is csak olyan fehérruhás, fehérlelkü jópajtások képesek mulatni. Csoda-e, ha ilyen kavargó, kipirult fiatalok között derűs napvilág keresi a bejárást az afféle legénykék szivkamrá- jába ... No de meg is kereste! . . .) „Julius 26. Minden nap eljövök tenni- szezni. Ha meg esik az eső, a verandán be­szélgetünk. Milka oly mulatságos története­ket mesél abból az időből, mikor a zárdá­ban nevelkedett. Milyen egész más lány ő, mint a többiek. Nem hinné az ember, meny­nyire különbözik tőlük. Vele lehet komoly dolgokról beszélni. Minden kicsiség érdekli, sőt tud vitatkozni is sok dologról s olyan engedelmesen hallgatja, ha valamit fejtege­tek, magyarázok neki. De én is elhallgatnám nem tudom én, meddig.“ (Az már igaz, hogy gyönyörű, csodásán meleg hangja volt. Még ma is hallom néha, ha eszembejut. Mikor zengett, csendült, mindig egy alabástromból faragott szoborra gondoltam. A szalonjukban állt ez, s mikor én megnéztem, besütött rá a nap épen. Végigsimitottam : lan­gyos volt, lágyan fénylő s finom, mint a bár­sony.) „Augusztus 2. Igazán lusta lettem. Még az olvasás sem Ízlik, pedig hogy készültem, majd a vakációban mennyit fogok én olvasni. Gyurka azt furulyázza mindig a fülembe, hogy rémesen szórakozott vagyok újabban. Igaz, hogy sokszor háromszor is mond va­lamit, mire felelek rá. Gyurka ma azt kér­dezte, hogy na, tán kirándulásra küldtem az eszemet, hogy egyszer úgy szeretek bámész­kodni csendben, máskor meg majd kiugróm a bőrözetből jókedvemben. Már a doktorék- hoz is alig merek' menni. Itthon nem győ­zöm várni a délutánt, hogy elmehessek, mikor meg odaérek, annyira szegletesen vi­selem magamat, hogy az hihetetlen. Én lega­lább azt hiszem, nagyon nevetséges lehetek. Nem tudom, hogy tartsam a kezemet, ne vegyék észre a zavaromat. Mióta lettem én ennyire ijedős?“ (Az hát! Ijedős! Kár volt annyit legeltet­nem a szememet valakin, mikor az ablaknál ül­tünk, ő velem szemben és kézimunkájára ha­jolva egyre csiripelt, ameddig vékony, puha uj­jaival a szálakat csomózgatta. Hogy a fecskébe ne ijedtem volna meg, hiszen folyton ott pihent a szemem a hamvasan világitó arcon, mely át- ütődő, halvány erek kékjével volt gyengén pók­hálózva. Ha fejbeütik az embert, talán akkor sem retten meg úgy, mintha ilyenkor hirtelen, váratlanul^ rámpillantottak azok a nagy, sötét szemek. Én csak valami villámlást láttam, ami megütött mélyen a lelkemben. A szememet egy­szerre a földre kaptam le attól a bátor nézés­től. Az arcomat elöntötte a vörös forróság.) „Augusztus 17. Ma megint olyan szo­morú vagyok. Jó volna valahol Isten igazában kisírni magamat. Úgy félek visszamenni abba az unalmas robotéletbe. Nem értem, mintha itt egészségesebb lennék. Meglehet, hogy a szabadlevegő jót tett nekem. Jó volna itt élni, mig csak meg nem halunk.“ (Már azt elhiszem! Vagy ha az az aprózó, dallamosan lejtő lépés a mi aszfaltunkon kipegne- kopogna otthon ... De bizony igy szépen el­búcsúztam én a homokos utcáktól. Még csak a szivem se repedt meg bele, csak no, nagyon búslakodtam. Minden gondolatom ráemlékezte­tett. Egyszerre tudatára ébredtem, hogy mi hi­ányzik nekem . . . Ostrom alatt állottam. Más ilyenkor revolvert vásárol. Van, aki szerelmeslevelet ir. Van aki elégiákat borong. Van, aki mértékszámra sírja a keserű csalódás, lemondás könnyűit. Én fogtam a naplómat, odacsaptam a szek­rény fenekébe, s nem írtam bele többet. A bánatom is megenyhült, sőt gyökeresen kiábrándultam egy algebraórán. Mindjárt az első napokban kihívtak. Benneragadtam. Ez felnyi­totta reális szememet. Ámbár nem volt valami nagyon poétikus befejezés. El is titkolom mind­örökre.) Kováts Ferenc fodrász és borbé iy Nagybánya, Felsőbányáikká 2. Pontos kiszolgálás! Elsőrendű munkaerő! Illatszerek és bajusz­kötők gyári árakon! Alulírott mély tisztelettel hozom a n. é. közönség b. tudomására, hogy a Felsöbányai-utca 2. sz. alatt lewö Tóth Sándorné-féle fodrász- ŐS DorL)Őly-lhzlotct átvettem és azt kizárólag elsőrendű munkaerővel ellátva, teljesen újonnan szereltem fel. — A t. bérlővendégek részére külön-külön teljesen felszerelt (hygienikus) fiókokat bocsájtok teljesen díjtalanul rendelkezésre. Teljes tisztelettel: K.O'Vá'tiS J.'’erenc, fodrász és borbély-

Next

/
Oldalképek
Tartalom