Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

4 Nagytoanyai Hírlap 1909. január 3. A Jótékony Nőegylet karácsonya. Városunknak ez a jótékony egyesülete nagy mértékben rászolgált a karácsonyi ünnepek alatt régi kitűnő hírnevére. Mint minden évben, úgy most is három különböző helyen sietett a nagy Ínség enyhítésére: két óvójában és a Mária- menházban. Az óvókban a gyermekek kará­csonyfa ünnepélye megható volt. Az apró gyer­mekek értelmesen szavaltak, énekelgettek. Külö­nösen kedves volt az ünnepély a veresvizi óvó­ban, ahol az uj óvónő, Szabó Irénke derekasan kitett magáért. A nőegyesület nem is tehetett jobb választást, mint akkor tett, midőn a veres­vizi óvó élére Szabó írónkét helyezte, a ki kötelességeinek i gazán híven s odaadóan tesz eleget. Az óvók karácsonyfa ünnepélyén mind­két helyen dr. Kádár Antalné ügyvezető elnök és Szőke Béla titkár tartottak a gyermekekhez buzdító beszédeket. Ezen a helyen számolunk be egyszersmind a karácsonyi kegyes adomá­nyokról is. Hálásan köszönjük a következő adományokat: Pellionné 30 K. Szaitz Lászlóné 20 K. Kende Dánielné 16 K. Bittsánszky Edéné 14 K, György József né, Stoll Gáborné 6 —6 K. Dr. Kádárné, Öttömössyné, György Gusztáv, Szőke Károlyné 5 — 5 K. A Városi Takarék- pénztár 10 K. Gólya János és neje 4 K. Virág Lajosné, Hanisch Viktorné 2-2 K. Összesen 130 K. Nagyértékü természetbeli ajándékokat adtak: Szőke Jánosné, Lovrich Gyuláné, Gyön- gyösy Gyuláné, Stoll Béla, Kovács Józsefné, Weisz Tádéné. A nőegyesület elnöksége. Matiné. Úgy értesülünk, hogy a Teleki- Társaság január 17 d. e. 11 órakor a városháza nagytermében felolvasó ülést tart. A részletes műsort lapunk jövő számában már közread­hatjuk. Kaszinóbál. A Kaszinó karácsony másod­napján fényesen sikerült bált rendezett az ün­nepek alkalmából itthon tartózkodó egyetemi fiatalság közreműködésével. Kilencz órakor még nehéz lett volna sikert jósolni, mert a bálozók közül még senki sem jelet meg. Tiz órára azon­ban megteltek a Kaszinó termei előkelő közön­séggel, tánczravágyó fiatalsággal, úgy hogy már reá is kezdhette Adám Józsi czigányprimás az első ropogós, jóizü csárdást. Az ifjúság dicsé­retre méltó buzgalmat fejtett ki, hogy mindenki kedves emlékkel gondoljon a minden tekintet­ben jól sikerült mulatságra. Elismerést érdemel Stoll Béla elnök és Moldován László igazgató tapintatos fáradozása, mely szép közönséget vonzott és barátságos jó kedvben együtt tartotta azt a késő reggeli órákig. A számadás a követ­kező: bevétel 203 korona. Kiadás 97 korona 50 fillér. Maradvány 105 korona 50 fillér, mely a Kaszinó pénztárába folyt be. Felülfizettek: özv. Szehdy Antalné 5 K. Moldován László 21 korona, Pokol Elek 25 korona, Szűcs Károly adótárnok, Bernhardt Adolf 1 — 1 korona, N. N. 2 korona, Stoll Béla 14 korona, melyekért ez utón is köszönetét mond a rendezőség. Megbízatás. A fernezelyi kénsavgyár vezetését ideiglenes megbízás folytán dr. Deutsch Ede vegyész vette át. Népmozgalmi adatok. A nagybányai állami anyakönyvi kerületben a múlt 1908. évben született 422, meghalt 373. Hasonlítva az előző 1907. év eredményével: akkor volt a születések száma 473, 1908. évben 422, ke­vesebb 51. A halálozások száma 333, 1908. évben 373, több 40. Házasság köttetett az 1908. évben 110, 1907. évben 122, kevesebb 12. Házassági kihirdetés foganatosíttatott 1908. évben 149, 1907. évben 173, kevesebb 24. Az 1908. évben házasságot kötött özvegy férfi 14, özvegy nő 10, elvált férfi 1, elvált nő 1. 1907. évben pedig özvegy férfi 17, özvegy nő 9, elvált férfi — elvált nő 1. Kivételes nősülési engedélylyel nősült 1908. évben 2, 1907. évben 7. Várakozási idő alól felmentést nyert 1908. évben 2, 1907. évben 5. A gyermekek vallása szerint egyezség köttetett 1908. évben 9 és pedig 6 a róm. kath. 1 a ref. 1 az ág. hitv. evangélikus és 1 a gör. kath. vallás javára, mig 1907. évben 5 egyezség köttetett és pedig a róm. kath. vallás javára 2, a ref. vallás javára 2, a gör. kath. vallás javára 1 esetben. Házasságot kötött külföldi illetőségű nő 1908. évben 1. Az állami anyakönyvek életbe lépte, 1905. évi október hó 1-től 1908. év végével bezá­rólag terjedő idő alatt született 54871, elhalt 3597, szaporodás 890. Átirat. Dr. Makray Mihály polgármester átiratban arra kérte Szatmár tanácsát, hogy a közös hadügyminiszternél és a ü-ik hadtestpa­rancsnokságnál támogassa Nagybányát egy 5-ik ezredbeli zászlóalj megnyerésének kérdésében. A tanács, ha ez az ügy tárgyalás alá kerül, a kért támogatást megígérte. Bányaszerencsétlenségek. Daczára an­nak, hogy a kincstár sem fáradságot, sem pedig pénzt nem kiméi avégett, hogy a bánya­szerencsétlenségek elkerülhetők legyenek, mégis ilyen szomorú alkalom elég gyakran adja elő magát. Kivételes intézkedések történtek az állam részéről arra nézve, hogy a robbanás vesze­delme csökkenjen és gondoskodva van modern egészségügyi berendezések létesítéséről is. Az első bányaszerencsétlenség a veresvizi m. kir. bányamű tárnájában történt a Márton-teléren karácsony szombatján. Egyik veresvizi kincstári bányamunkásnak három oldalbordáját törte össze a lazulás következtében leszakadt oidalkőzet. A sérültet a kincstári műorvosok azonnal ápo­lás alá vették s véleményök szerint meg is menthetik az életnek. Mint értesülünk, a kis- bányai Herzsa bányatársulat bányájában dynamit- robbanástól származó szerencsétlenség történt. A vizsgálatot Kisbányán, valamint a veresvizen Gálfy Pál m. kir. bányakapitánysági főbiztos vezeti. A harmadik szerencsétlenség színhelye Kapnikbánya, hol a kincstári bányában az erős villamá'ram feszültsége Krizsán József géplaka­tost oly mértékben megütötte, hogy péntek éjjel meg is halt. A vizsgálattal Weisz Lajos főbiztos van megbizva. Boldog ujév.et kívánok látogató ven­dégeimnek, ismerőseimnek, jó embereimnek s a város és vidék pártfogó közönségének. Rumpold Gyula, a „Központi szálló“ tulaj­donosa. Szabad előadás. Bertalan István, a „Nagybánya“ jeles tollú belmunkatársa, ma, va­sárnap d. u. 5 órakor a katholikus legényegy­letben a sajtóról szabad előadást tart. Újévi üdvözletek megváltása. A Jóté­kony Nőegyesület hálás szívvel nyugtatja a következő újévi üdvözletek megváltását: Szőke Béla, Péter Pál 3 — 3 korona. Weisz Lajos, Rencz János dr., Szőke^ Jánosné 2 —2 K. Platthy Géza 2 K. Hoffmann Árpád 2 K. Mikes János 2 K. Halmai József 2 K. Fábián Lajos 3 K. Göbel Imre és neje, Gyöngyössy Gyula, Jancsovits József 2-2 K. Dr. Makray Mihály 5 K. Az Elnökség. Erzsiké beteg. Részvéttel értesülünk, hogy Révay Károly munkatársunk aranyos Erzsikéje skárlátban megbetegedett. A szülők nagy bánatában őszintén osztozkodunk. Farsangi naptár. A Vörös Kereszt egy­let nagybányai fiókja február 1-én a Casinóban jelmezes bált rendez. Az előkészületek nagyban folynak. — A ref. egyház ezidén is megtartja szokásos batyubálját. Az egyháztanács elnök­sége az időpontot még nem állapította meg. Jó volna kissé sietni, mig minden alkalmas idő le nem lesz foglalva ! Baleset. A fernezelyi gör. kath. lelkész tanuló fia Pap László egy megtöltött vadász- fegyverrel játszadozott és az véletlenül elsült. Pap László a karján jelentékenyen megsérült. Adakozás. Az állami iskolás szegény tanulók segítésére Mladeiovszky Lajos 2 K 40 fillért adott, melyet köszön az iskola tanítótes­tülete. Az uj évre ezúton kívánok mélyen tisz­telt vendégeimnek és pártfogóimnak boldogsá­got. Tréger Lajos fodrász és borbély. Miért kérdi? Egy helybeli szabónak van egy rendelője, aki sohasem kérdi a készítendő ruha árát. De a szabómester állítása szerint van még egy közismert tulajdonsága, hogy csak rit­kán vagy egyáltalán nem fizet. A múlt héten is rendelt egy télikabátot és mikor elkészült, mégis úgy látszik, szórakozottságból megkérdezte: Azu­tán mennyibe is kerül ez a télikabát ? - A szabó — ismerve rossz fizetési hajlamait — csak eny- nyit válaszolt: — Mjnek kérdi ezt én tőlem ? Majd meg mondja Ő felsége a király nevében i a járásbíróság! Távbeszélő hálózat Nagybányán. A posta- és távirda-igazgatóság a távbeszélő-háló­zatot Nagybányán 1909. évben létesíteni fogja, e végből felkéretnek azon még előfizetni óhaj­tók, kik a kötelező nyilatkozatot ezideig alá nem Írták, hogy 1909, év január hó 4-én d. e. 11 órakor értekezletre a polgármesteri hivatalban megjelenni szíveskedjenek. i00,000 márka egy mathematikai tétel megoldásáért. Fahrmann, a világhírű mathe- matikus, felállította a róla elnevezett mathema­tikai tételt, mit azonban a világhírű génié köz­bejött halála miatt nem oldhatott meg. A göttin- gai tudomány-egyetem ezen tétel megoldására 100,000 márkás pályadijat tűzött ki a leghelye­sebb megoldásra. A pályázati határidő pár nap­pal ezelőtt járt le. Magyarországból egyedül Lichtschein Lajos nagykárolyi kir. főmérnök pályázott, ki folyó hó 21-én érkezett meg Göt- tingából, miután a tétel megoldását az ottani közjegyzőnél elhelyezte. Szakkörökben Licht­schein Lajos megoldása érthető szenzácziót kel­tett és reményeket fűznek ahhoz, hogy a pálya­dijat megkapja. A megoldott tételt a világ külön- j böző egyetemeinek tudós professorai fogják megbírálni, mely eljárás 2 esztendőt vesz igénybe. Ennyi ideig kell tehát Lichtschein Lajosnak várakoznia — feltéve, ha a pályadijat elnyeri — a 100,000 márkára. A tudós mérnököt ezen- alkalomból az ország különböző részeiből szá­mosán üdvözölték. Magunk részéről őszintén kívánjuk, hogy a magyar elme jusson diadalra ezen világhírű versenyben. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anyakönyvi hivatalnál múlt hó 25-től a következő bejegyzések tétettek: Házasságot kötöttek-. Kővári György kerékgyártómester és Vidl Ilona nagybányai lakosok; Mitykó Mihály kőműves segéd és Mocsirán Juliánná varrónő nagybányai lakosok. Születtek-, decz, 21. Kencz Miklós ács­segédnek „István“; decz. 21. Nánásy János nyomdászsegédnek „Mária“; decz. 24. Hotya János bányamunkásnak „Miklós Mihály“; decz. 26. Huszár András ácssegédnek „János“; decz. | 25. Rusznák Márton bányafelvigyázó-segédnek „Ilona“; decz. 25. Laurán György kőműves- segédnek „János“; decz. 22. Cseterás Mihály bányamunkásnak „Gábor“; decz. 24. Polyuk János erdőmunkásnak „Demeter“; decz. 26. Glézl György bányamunkásnak „Verőn“; decz. 24. Lapsánszky Mátyásbányamunkásnak „Mária“; decz. 26. Szabó Árpád bányamunkásnak „János“; decz. 30. Katóka József bányamunkásnak „Mária Teréz“; decz. 25. Kiss Sándor bánya­munkásnak „Erzsébet“; decz. 30. Vigdorovics Dávid szatócsnak „Matild“ nevű gyermeke. Meghaltak: decz. 24. Pável János, gör. kath. 5 hónapos bányamunkás gyermeke, hörg­hurutban; decz. 27. Andor Mária róm. kath. 25 éves, szivszélhüdésben; decz. 27. Gedeon István róm. kath. 50 éves, vashámorban munkavezető szervi szivbántalomban; desz. 29. Nagy Sándor, ref. 6 hónapos, kisbirtokos gyermeke, tüdő- gyuladásban; decz. 30. Smidkó János, róm. kath. 56 éves, nyug. bányamunkás, szervi szivbántalomban; decz. 30. Sándor Ferencz József, ref. 9 hónapos, gépkezelő gyermeke, hörghurutban; decz. 30. Lábas Lajos 70 éves vendéglős, tüdőgümőben. Kihirdetés alatt állanak: Litafi József czipészsegéd és Nagyfejed Etelka elvált Pál Gáspárné varrónő nagybányai; Rusz Gábor erdőszádai napszámos és Babán Róza zazari lakosok. CSARNOK. Karácsonyi krónikázás. A „Nagybánya és Vidéke“ a multévi de­cember hó 25-dikén megjelent karácsonyi számának „Heti króniká“-ját igy kezdi: „Tehát itt van a karácson. Igen, nekem csak karácson marad mindig. En nagyon ragaszkodom a régi igazsághoz. Ma már széltire (sic!) úgy Írja mindenki, hogy kará­csony és elkocsonyásitja az egész szót. A nagy Vörösmarthynak (sic!) jó volt még czimül egyik szép költeményéhez a „Karácson-éj.“ Az öregek egyik elfeledett közmondása is igy hangzott: „Kár Ácson a karácson.“ T. i. Ács egy komárommegyei falu.

Next

/
Oldalképek
Tartalom