Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-12 / 37. szám
2 Nagytoányai Hírlap 1909. szeptember 12. kiházasitására fordítják. Ha pedig az alap vagyona az üzleti nyeresség felének hozzácsatolása után megfelelő összegre szaporodik, abból cselédmenhelyet létesítenek, a melyben az ideiglenesen hely nélkül lévő cselédleányok munkát és ennek fejében szállást és ellátást fognak kapni. Vájjon mikor kerül ezen intézmény felállítására városunkban is sor? Km. Pap Sándorné. I Szept. 11. Hosszas és súlyos szenvedésétől váltotta meg a jótékony halál városunk egyik kiváló, a szó igazi értelmében nemes, nagy asszonyát: kápolnokrnonostori Pap Sándorné sz. Boitner Katalint. Ma, a mikor az áldozatkész emberszeretet és bőkezű altroismus is hangos szóval végzi áldásos működését, az elhunyt nagylelkű, nemes szivü asszony egymaga több nyomorultra és szegényre árasztotta jótékonyságát, mint sokan azok, kik e szokatlan erényt csak a látszatért is nagy mértékben öltik fel. Szerény egyszerűségével nem fért össze az emuersze- retet fitogtatása, pedig úri háza az ínségesek- előtt mindenkor nyitva állt s nem jött el onnan senki szelid, vigasztaló szó, megnyugtató biztatás és kellő anyagi segély nélkül. Mély vallásossága természetes folyományaként zajtalanul cselekedte jótékonyságait s koporsójától távol hány szerencsétlen zokog keserves fájdalmában, hogy mentő angyalától a Mindenható megfosztotta ! A megboldogultat társadalmunk minden osztálya mint magát a megtestesült jóságot szerette és nagyrabecsülte. Mint néhai Harácsek Vilmos özvegye a hatalmas nagykereskedést kiváló érzékkel sok ideig egymaga vezette s e közben is ráért jótékonyságát nagy körben gyakorolni és minden társadalmi ilyes akczió- ban tevékeny részt venni és rendező szerepet vinni . . És most péntek éjjel elvégeztetett ! Hosszú, nehéz betegsége után valósággal megváltás volt reá a halál, mely mérhetetlen fájdalmat borított a gyászoló családra, a figyelmes, gondos férjre: Km. Pap Sándor nyug. kir. táblabiró, volt országgyűlési képviselőre, az imádásig szeretett testvérek, gyermekek és unokákra és dr. Makray Mihály polgármesterünkre, ki az elhunytban anyósát gyászolja. A gyászoló család iránt városszerte nagy és őszinte részvét nyilatkozik meg. A megboldogul temetése hétfőn d. e. 3 % órakor lesz a magyar utcai gyászházból. A család gyászjelentése a következő: - „Kápolnokrnonostori Pap Sándor mint férj, Harácsek Vilmos, Erzsébet, László és Károly mint első férjétől született gyermekei, Misi és Józsika unokái, özv.Bittsánszky Edéné Boitner Lotti és Madán Ferenczné Boitner Irén mint testvérei, Eitner Emmy Harácsek Vil- mosné menye és dr. Makray Mihály veje, a maguk és az összes rokonok nevében megszomorodott szívvel jelentik, hogy a hű feleség, önfeláldozó anya és nagyanya, szerető jó testvér, sógornő és nagynéne Kápolnokrnonostori Pap Sándorné Boitner Katalin szeptember 11-én éjjel 1 órakor, életének 52-ik évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 13-án délután fél 4 órakor a róm. kath. hit szertartása szerint, lelki üdvéért az engesztelő gyászmise szeptember 14-én d. e. 9 órakor leend. Nagybánya, 1909. szeptember hó 11-én. Áldás, béke, és örök nyugalom kisérje az örök életen!“ A M. O. K. E. kedvezményei. A folyó évi 30. számunkban „ Turista- Egylet“ czim alatt közölt vezérczikkünk kiegészítéséül közöljük még, hogy a Magyar- országi Kárpátegyesület, tehát a Guttini választmány rendes tagjai is következő kedvezményekben részesülnek arczképpel ellátott évijegy előmutatása mellett: 1. A „Sziléziai ház“-ban, valamint a zöldtavi „Frigyes“ menedékházban 33%-nyi árelengedésben. Hasonló kedvezményben részesülnek a „Tarpatak“ szállóban. 2. A szatmár-nagybányai helyi érdekű vasutakon abban az esetben, ha egyszerre legalább három tag utazik, alacsonyabb osztályra szóló menetjegygyei magasabb kocsiosztályban, illetve a III. osztályban */2 másodosztályú jegygyei; az eperjes — bártfai vasúton pedig a II. osztályban egy egész III. oszt., a III. osztályban egy fél III. osztályú jegygyei utazhatnak. 3. A Balatontavi Gőzhajózási Részvény- társaság. 4. Az Első cs. k. sz. Duna-Gőzhajózási Társaság és 5. A Magyar Folyam- és Tenger- hajózási Részvénytársaság részéről: a részvény- társaság személyszállító gőzösein a helyi jellegű budapest - dömösi vonalon közlekedő gőzösök kivételével Il-od hajóosztályu jegy váltása mellett az I-ső osztályon. 6. A Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Részv.-társasága az egyesület tagjainak azt a kedveznfényt adja, hogy a használt kocsiosztályban egy megfelelő féláru menetjegygyei utazhatnak a következő föltételek mellett: 1. Az egyesület tagjai az egyesület bélyegével ellátott tagsági igazolványt tartoznak az állomási pénzÉs Laci megdicsérte, hogy nagyon szép; és ez az elismerés már egy foka a viszont való rokonérzésnek. Ám azért még sokat kocódtunk és sok esetben az idősebbek bíráskodása vált szükségessé. Kihirdették a verdiktet, ami rendesen abból állott, hogy össze kellett csóko- lódznunk. Nagy nehezen, egy szóra szent volt a béke. Még a-köny is ott csillogott szemünk alatt, .de már a szánk mosolygott. Mint mikor esik az eső, a nap meg süt azért. És folyt a játék tovább, zavartalanul. Nagyon lassan nőttünk, én legalább nem vettem észre magamon. De mégis nőnünk kellett, mert megnőttünk és bekerültünk az iskola hadseregébe. De be furcsa élet volt az, be egészen másmilyen! Hanem erről most nem beszélhetek, mert mást akarok. Csak annyit mondhatok, hogy csodálatos hatalom gyúrt át bennünket. Hej, gond az az „abc“! Megkomo- lyitja a virgonc csemetéket, nyakába akaszt egy csomó komoly kötelességet. Szeretni kezdtem a verseket, sőt nyolc esztendős koromban magam is faragtam egy kis versezetet, a kis nyulacskáról. Öt strófából állott és ügyes rímek voltak benne. Ez volt az első versem; azóta sem állhatom ki még azt sem, aki poétának mondja magát. Az újabb „modernek“ nyöszörgéseitől pedig egyáltalában rázkódom. Ezt csak azért említettem, hogy lássék, mennyire megváltozik mindenki. Pedig valamikor nagyon szerettük a rigmusokat, meséket. Alig lement az ebéd, kifeküdtünk a fűre és előkerült a „Székely Tündérország.“ „Volt egyszer egy aranyhaju királyleány . . .“ Ez már aztán olyan időszak hajnalodása, amitől fogva mindvégig szorongva lestem az együttlétet. Minden perc egy örökkévalóság boldogságát nyújtotta, de minden nap, mit nálam töltött a Laci, elrepült, mintha csak egy perc lett volna, vagy pillanat. Azt kívántuk: bár sohase kellene elhagynunk a játékot. Hosszú évek teltek lassú egyformaságban. A gyermekek nőttek rohamosan, és észrevétlenül léptük át azt a határt, ahol már az ifjúság kezdődik. A játékos kedv elhagyott bennünket és hirtelen átváltozott a lelkünk, úgyhogy magam is meghökkentem. — Te ... te vagy az, Laci? . . . Ej, be csodás dolgokat mondasz! ... Be ismeretlenül cseng a hangod is! . . . Beszélgettünk sokáig. Beszélgettünk beszélő szemekről, mely ragyogóbb a gyémántnál, jobban éget a parázsnál; szemről, melynek oly jóságos a tekintete, mintha szüntelenül mindig bocsánatért esdekelne . . . Beszéltünk édesen hala- vány arcról, pici, piros, nótás, csókos ajkról, amely ha mosolyra húzódik, mintha csak a nap sütne rá a lelkünkre . . . Beszéltünk egy utcáról, utcában egy házról, amelyben egy kis lány értünk mondja az Ave-Máriát . . . Beszéltünk sok apró kicsinységről, ami akkor egy- egy nagy üdvösséget rejtett magában . . . Hát ez gyermekkor volt vájjon ? . . . Sokan mondják, hogy már nem lehet, az ifjú nem gyermek többé ... De én azt vallom, érzem és értem, hogy az az érzelem gyermeké volt .még. Csak édességből, gyönyörű ábrándból állott minden boldogságunk; a borút, gondot táraknál felmutatni. 2. Minden egyes felmutatott tagsági igazolvány alapján csupán egy megfelelő osztályú féljegyet szolgáltatnak ki. 3. Minden egyes kirándulás a vezérigazgatóságnál előzetesen bejelentendő. 7. Thúrzó füred részéről a gvógydij fizetése alól felmentetnek és a szobaáraknál 10°/0 engedmény. 8. Iglófüred részéről: ha a fürdő területén laknak: 1. Az elő- és utóidényben a fürdő prospektusában feltünteti kedvezményeken felül: a) a szobák árából 15°/0-nyi, b) az ágy- nemüek áraiból 15°/0, c) a gyógy- es zenedij- ból 50°/0-nyi engedmény. 2. A főidényben: a) a szobák áraiból 10%-nyi, b) az ágynemüek áraiból 10%, c) a gyógy- és zenedijból 50% engedmény. 9. Feketehegy fürdő részéről az elő és utóidényben, vagyis május 15-től junius 30-ig és augusztus 25-től szeptember 30-ig a gyógy- és zenedijak, valamint a szobaárak is elengedtetnek. 10. Huszpark részéről: az egész idény alatt a lakás és étkezésnél 20%-nyi. 11. Felkai turistatelep részéről: az egész idény alatt a szobaáraknál és zenedijnál 20%- nyi. 12. Tátraszéplak részéről az egész idény alatt a lakás és fürdődijaknál 10%-nyi. 13. Dobsinai jégbarlang részéről: a barlang belépti dijainál 25%-nyi kedvezmény. 14. Barlangliget részéről: 1. Gyógy- és zenedijak nem szedetnek. 2. Egy turista-szoba ára 1 K. A többi szoba árából 10° 0-nyi engedmény. ^15. Az újonnan belépő tagok az egyesületi Évkönyv régebbi évfolyamait kötetenként 60 fillérért kaphatják. Fiyyelmeztetés: Az arczkép felvételére szolgáló külön évi jegyek a központi elnökségnél: Sieymeth Károly Budapest, VII., Aréna-ut 70. sz. 20 fillér dij lefizetése mellett kaphatók, hová a fényképek lebélyegeztetés végett a postaköltséggel együtt beküldendők. Igló, 1902. évi junius hóban. Az elnökség. A gutini választmány tagok gyűjtése céljából két ivet is rendelkezésünkre bocsátott, ezért felkérjük az érdeklődőket, hogy az egyesületbe lépjenek be. Az évi rendes tagsági dij 4 K 60 f. Az alispán lekésett. Az előbb szombat d. e. 111 o órára, később %10 órára hirdetett városi orvosi választás elmaradt, mert a túlnyomó nagyszámmal egybegyült képviselőtestületi tagoknak az alispán azt sürgönvözte, hogy lekésett. Ezt minden kommentár nélkül adjuk közre. A választás valószínűleg jövő szombaton lesz. nem ismertük, csak a jelen percek virágait tűzdeltük keblünkre. Bennünk volt gyermekkorunk régi heve, lelkesedése, mely fürgévé, játszivá tette akaratunkat. Gyermeki tisztává lelkünket . Csakhogy az a fény,' amely szemünkben ég, nem a régi már . . . Csillogóbb, tiizelőbb . . . Nem a jelen örömei gyújtják csupán, hanem a remény, a jövőbe, pályánk sikerébe vetett nagy, szent bizodalom. Ebben teljesen gyermekek voltunk még; gyermekek addig, míg szenvedélyesen szeretni tudtunk. Nem azért, mert tartalmat, gyönyörűséget adott az életnek; de mert a szivünk úgy kívánta. Most már ránk fújdogál az önző világ fuvallata hűvösen. Érezzük, hogy szebb, magasz- tosabb mostani életünk célja; de azért mégis összeszorul a szivünk, ha gyermekkorunk poé- zisének sirhalmához térdelünk . . . Elmúlt visszahozhatatlanul. A két jóbarát is elvált egymástól. Úgy tűnik fel, mintha nem is éltük volna által, hanem csak álmunk mutatta volna azt a színes, sugárzó világot. De, ha álmodtuk csak, miért, hogy fel kellett ébrednünk? . . . Hiszen nem maradt helyette más a lelkűnkben, mint halvány benyomás, gyengéd, fakuló emlékek . . . S még egy! . . . Csatariadó, mely az élet harcára hí . . . S csak a jó .Isten a tudója: mit hoz a jövő? ...