Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-12 / 37. szám
TÁRSADALMI És SZÉPIH03DALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, RákóczÍ-(Fő)=tér 14. ------------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ A h atósági cselédközvetités. A városunkban is uralkodó cselédszerzés mizériái ismeretesek. A munkát teljesítő cselédek csak úgy, mint a munkaadó gazdák egyaránt panaszkodnak a helyzet tarthatatlan voltáról és jámbor óhajtásként emlegetik a hatósági cselédközvetités és cselédotthon bevezetését. Igazságtalanságot követnének el azonban városi hatóságunkkal szemben, ha azt állitónak, hogy a cselédközvetités és szerzés terén jelentkező szerfölött visszás állapotok egyedül városunkban vannak, mert elég sajnálatos, ez biz országos nyavalya és csak úgy létezik a fővárosban, mint az összes vidéki városokban. Az ez irányban hozott országos törvényeink mindez ideig egyedül a munkaadó és cselédje közötti jogviszonyokat szabályozzák s a két fél kötötte szerződés pontos és szigorú betartására ügyelnek fel, tovább azonban még nem jutottunk. A megbízható cselédközvetitést és szerzést illetőleg kellő gondoskodás még nem történt, az napjainkban is egyes élelmes és többnyire lelketlen vállalkozók iparszerü üzérkedésének szolgál tág teréül, kik azután, mint azt számtalan eset igazolja, a munkaadó és cseléd szorult helyzetét egyaránt felhasználva, a legaljasabb cselekedetre is képesek. A munkaadók még csak elég szerencsés helyzetben vannak, — lévén náluk nem egyébről szó: mint csak pénzről, a kicsalt közvetítési díjról, melyet egyszer, avagy többször is lefizet, a lelki ismeretlen közvetítőtől szabadulnak, úgyszintén szabadulhatnak az általa közvetített, de megbízhatatlan, rossz magaviseletü cselédtől is. Igen természetes, hogy ez holmiféle szitkozódások és átkozódások nélkül vajmi ritkán esik meg, mert elvégre a leghiggadtabb háziasszony és családfő is kifogy a türelemből. Nálunk ugyan még magán-cselédköz- vetitő intézet sem létezik, de erre ne is vágyakozzunk, mert a cselédközvetitőnél csak az a fő, hogy zsebében legyen a búsás közvetítési dij, hisz ha előbb vagy utóbb ismét cselédre lesz sükség, úgyis csak hozzá, vagy társához kell folya modni és minél többször történik a cselédváltozás, üzlete annál busásabban jövedelmez. Ezért esik meg, hogy megbízható cselédet a közvetítők nem is igen szeretnek ajánlani, mert az kevés vizet hajt az ő •malmukra. Legveszedelmesebb a mai tűrhetetlen rendszer a szegény női cselédekre nézve. A lelketlen közvetítők nemcsak közvetítői dijat szednek tőlük s velük szemben brutálisan bánnak, hanem a legtöbb gazember lélekvásárt is üz velük. A tapasztalatlan vidéki leány, kivált ha egy kissé csinosabb arcú és egy lélekkufár cselédközvetitő szolgálatait kénytelen igénybe venni, el lehet készülve, hogy helyet egyhamar nem kap s mivel pénze nincs, kénytelen magát a közvetítőnél, az úgynevezett „cupringer“- nél beszállásolni s beadósitani, ki csak ezt az időpontot várja, mert ekkor már a szerencsétlen áldozat teljesen hatalmában van. Ezután kezdetét veszi a puhitás: a dresz- szirozás. Előbb csak erkölcstelen, léha dologkerülő cselédlányok társaságába, végül pedig a vásárra kerül. Folyik pedig ez undorítóan bűnös manipuláció a cselédközvetités űrügye alatt. Ha valaha, úgy napjainkban kell, hogy elérkezett legyen az az idő, mikor országszerte az egésztársadalom megmozdulva, mintegy kényszerítse a hatóságokat a hatósági cselédközvetitő és cselédotthonok felállítására s ezzel egyben gátat vetni a cselédközvetitők bűnös és piszkos üzel- meinek. Szatmár város hatóságáé az érdem, mely e téren nemes és követésre méltó példával szolgálhat. A sok csepürágáson és elméleti kísérletezésen ott csakhamar tultették magukat és felállították az országban az első hatósági cselédközvetitőt, mint egészen uj közigazgatási intézményt, hogy ezáltal a cselédszerzés minden mizériáit lehetőleg megszüntessék. A szervezési szabályrendelet szerint a hatósági közvetítés tiszta jövedelmének felerésze a városé lesz, a másik feléből pedig alapítványt létesítenek, a melynek kamatait hosszabb időn át egy munkaadónál szolgáló cselédek jutalmazására, azon kívül pedig önhibájukon kívül nyomorba jutott cselédek segítésére és férjhezmenő cselédleányok R nagybányai Hírlap tárczája. Ének a Napról.*) — Irta: Révay Károly. — Pazar mezőjén a kék menyországnak Aranyhintóban utazik a Nap; Csodás szemébűl selymes fényű szálak Sugárkévékben aláomlanak. A merre jár büvölten megcsodálják, S himnusz kiséri rónán és hegyen, A mig felölti bíboros palástját S aranyágyában lassan elpihen. Ó Nap! ki ur vagy életben, halálban. Kiben az örök Isteneszme él! Te mormolsz bent a források zajában, S a szélben is, mely hangosan beszél, Mint orkán tombolsz és villámaidban A felhők közt parancsod menydörög; De mosolyodra a rózsa kipattan, S életre kél a szürke, puszta rög. Mikor fölkelsz a boldog álmodásbul, Varázs borit be völgyet, ormokat; Izzó erő zsong minden suttogásbul, Mig csak leszáll a méla alkonyat! *) Az „Uj Idők“ augusztus 29-iki számából. Delejes álom karjából kitéped A zordonkedvü siket éjszakát; Egy csókot adsz meddő csirák szivének, S az duzzadó, könnyező rügybe vág. Mikor az élet lombhullásba fordul, Tévelygő szemmel nézzük az avart; A fellegekből hókönnyed kicsordul, Hogy ezt a bűnös földet eltakard. S mi akkor is, hogy mindig Téged lássunk, Mig az utolsó fűszál is kihal, Feléd röpítjük esdeklő fohászunk : Jöjj vissza kohód fényszikráival! De ha látod, hogy gyalázatba görnyed Szivünkben minden fényes gondolat.- Ne engedd, hogy e vak fuvalgó földnek Lakói tovább dorbézoljanak Ne bonts nekünk több illatos virágot, Legyen körültünk minden éjsötét, Es égesd el e fekete világot, S hamuját szórd a mindenségbe szét! Aranyos porszemek. — Irta: ifj. Kárpáti Endre. — 111. Laci barátom. Foszd meg a rózsát szirmaitól: mindegyik egymagában csak közönséges szemétté válik . .. így vagyok én is a múltammal; bárhová tekintek, egy-egy perc emlékétől el nem választhatom egyik legkedvesebb kortársam alakját. Aki idők folyamán egyetlen részese lett végtelen baráti szeretetemnek ... A Laci . . . Ismeretségünk oda nyúlik vissza, ahol már emlékezetem képei végleg elmosódnak. Alig látszottunk ki a földből és már szeretnünk kellett egymást. Kellett, mert úgy kívánta a mamánk. Pedig furcsa szerzet voltunk minda- ketten. Soha sem tudtam megérteni: mi kedves van egy olyan kis szoknyás gyereken, akinek épen mindig veszekedő kedve van énvelem ? .. És mindjárt pityeregni kezd, pedig egy ujjamat sem értetem hozzá. Mert az bizonyos, hogy — ha a babámmal játszottam - addig nem nyugodott, míg el nem vette a kezemből; ha pedig a gummiból készült kutyuskát nyekgettem, neki is ugyancsak arra jött gusztusa. Szóval ilyen rejtélyes egyéniség volt a Laci gyerek és — csoda-e ? — sokat csöröltünk-pöröltünk eme természete miatt. Habár hiszen én nem okolom egészen őtet; mert úgy mondják, hogy nekem is volt dorong a szememben, mégis mindég a Laciéban kerestem a fogpiszkálót. De hát ilyen az ember, mikor gyerek; az egész világ igazságtalan, csak neki van igaza. De nincs, aki elismerje. Idők múltával némi kis rokonszenv mutatkozott közöttünk. Közeledni kezdtek sziveink. De csak lassacskán. De biztos jelek mutatták. Mikor példának okáért uj bugyogót kaptam, érdemesnek látszott, hogy bemutassam. — Ni te, Lackó, ugy-e, szép ? Lapunlt mai száma 8 oldal.
