Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-08 / 32. szám
2 Nagybányai Hírlap 1909. augusztus 8. igényeinek kielégítésére nem létesülhetne-e egy olyan központi intézet, amely az állam közvetlen felügyelete és hathatós támogatása mellett a magyar földhitelintézet szervezetének a módjára kizárólag a magyar városok pénzerejéből létesülne és az általuk biztosítandó alaptőkének mérsékelt kamatozáson kívül osztalékot nem fizetne, hanem az elért — minden esetben minimális nyereséget — a tartalékalap növelésére fordítaná. Midőn véletek közgyűlésünk eme határozatát közöljük, egyúttal felkérünk, hogy a kifejtettek alapján e nagy horderejű és országos jelentőségű kérdést komoly megfontolás tárgyává tenni és a hozandó határozatot velünk közölni szíveskedjetek.“ Ezekből láthatjuk, hogy a rideg magánönzés e felette fontos országos érdek hálózatába is beférkőzött s az egész intézmény altroisztikus hivatását illusori- ussá igyekszik tenni. A nagyfontosságu intézmény megalkotásában tehát az a veszély fenyeget, a mi a községi takarék- pénztárak bevezetésének kérdésében megnyilvánul, hogy t. i. csak másodlagosan szolgálná azt az érdeket, a melynek kizárólagos előmozdításáért alkottatott, mig az előtérben a megengedett polgári haszonnak szükebb körben való letejfele- zése állana, hogy csak a nagymennyiségű szedett tej táplálja az elcsenyevészedett városi érdekeket. De hát mindezeken talán már segíteni sem lehet, annyira átment a köztudatba az egyéni önzés praerogativája! Nemzetiségi gyűlés. A szilágyi- és kővárvidéki román közművelődési egyesület ma Nagy- somkuton közgyűlést és este tánczmulatságot tart. A „Kővárvidék“ híradása szerint oláhnyelvü meghívókban kéri a rendezőség a hölgyeket, hogy lehetőleg nemzeti — vagy egyszerű toiletteben jelenjenek meg. Különös, hogy mig a Felsőbányán már az oláh szövegű meghívó kibocsátásában tüntetést lát a hatóság, addig Nagysomkuton szabad államjogilag képtelen meghatározással tüntetni fel az oláhok szereplését, hisz Magyar- országon csakis oláh nemzetiségi toilette van, a mit szabad ugyan felvenni, de vele tüntetni nem! j Sic itur . . .- Németh Gyula hangversenye. — Művészi esemény szintere volt vasárnap este a Kaszinó díszterme, mely mellesleg mondva városunknak egyik legrosszabb akustikáju he- lyiségev ezért az érvényesülés e fontos külső tényezője a hatás megbirálásánál figyelmen kívül nem hagyható. Előkelő, nagy közönség vonult fel a csendesen permetező esőben s a nyomott levegőjű teremben megadással küzdött az erős hőség ellen. A várakozással járó izgató kíváncsiság tetőpontjára hágott, mikor Németh Gyula az est főszereplője a pódiumra lépett. Németh Gyula csinos fiatalember. Fellépése nyugodt, viselkedése előkelő. Arczán az izgatottságnak vagy bizalmatlan kétkedésnek legcsekélyebb nyoma sincs, pedig jól -tudta, hogy a zsúfoltan szorongó közönség körében sokan vannak, kik műértelemmel figyelik minden mozdulatát s hangjának minden níiánszát. Az j első számul a Tanhauserből előadott ,,Est-csillag dala“ és az Alarczos bál ,,René áriája“ volt legsikerültebb és kifogástalan éneke. Az utolsó S és jelentős fejlődés fázisait itt tapasztaltuk leginkább s a műértők egyöntetű felfogásaként registrálhatjuk, hogy sic itur ad astra! A művészi felfogást tökéletesen interpretálja az a hatalmas hanganyag, mely kaleidoskopikus színekben tündökölted az alaptónust, melyről már múlt számunkban közöltük elragadtatásunkat. Braga: ,,La sercnata“, Tosti: ,, Vorrei Morir“ olasz szöveggel előadott dalaiban s különösen Schumann: Két gránátosában egyéni felfogását művésziesen érvényesítette s különös dicséretéül szolgál, hogy a maga alkotta csapáson halad. Az eredetiség egymagában érdem s ha azt az egyéniség összhangzatos máza vonja be, j a hatás absolut értékű. A tökéletességet az utánzás soha utói nem érheti; a befejezettségben akkor is maradandó a művészi érték, ha az méreteiben nem is feiülmulhatatlan. Révai Károlyt, a Teleki-Társaság elnöke, Démon czimii elbeszélését olvasta fel második pontul. Lehet, hogy mi érdekeltségünknél fogva I különösen elfogultak vagyunk a jeles Íróval szemben, azonban a megérdemelt elismerés nyilvánítása elől nem zárkózhatunk el, mert a közönség zajos ováczióját elhallgatnunk nem illenék. A felhasznált théma nem uj, azonban Ők az ember ábrázolásának ideális realistái voltak. Tehát a mindennapiság nagyságának ábrázolói a realisták. Innen választják a tárgyakat. S a tárgyválasztásnak megfelel a kivitel is. Mint éles megfigyelők, nem riadnak vissza attól, hogy ugyanazt az egy tárgyat vagy embert többször is bemutassák nekünk néha oly csekély külömbségekkel, hogy ezeket a külömb- ségeket csak árnyalatoknak lehet mondani. De ez árnyalatok mégis valami újat mutatnak nekünk a tárgy képén. S daczára annak, hogy" reá ismerünk a dolgok visszaadásának igazságára, érezzük az újság üdítő hatását, azt, hogy ezt és igy még nem láttuk visszaadva. És épen azért, mert egy dolgot sokféleképen figyel meg és ad vissza a realista és mert egy dolognak ezer féle variáczióját tudja érezni, nagyon természetes, hogy neki roppant sok tárgya van s minden tárgy „alkalmas“, nem nézi le a legcsekélyebbet sem. A természet és a való élet gazdagsága, bősége, a különböző tárgyakban s az ugyanazon tárgyaknak helyzetük szerinti fokozatos árnyalatai elragadják, megkapják annyira, hogy egyebet nem is kíván magának. A lényegtelen piczinységek is elragadják, képzeletét a részletek is izgatják. Nem kell azonban azt hinnünk, hogy a részletek ama szeretete, amelyet én az igazi és nagy realistáknál szükségszerűnek mondok, ugyanazonos volna azzal a hiábavaló aprólékoskodással, amit a tehetségtelen kezdőknél avagy a kinos minucziézitással haladóknál, vagy a rövidlátó dilettánsoknál tapasztalunk. Korántsem. A különbség ott van, hogy a mi realistánk tud distinguálni. Gyönyörködik a részletekben- és vissza is adja. De nem mindegyiket. Csak azt, amelyik jellemző, amelyikből megismerjük az egésznek egész jellegét, amelynek látása elmeséli az illető dolog lényegét, a melyik megmagyarázza s szemünkön át agyunkba szűri azt a tudatot, hatást, vagy mondjuk csalódást, hogy a lefestett fa tényleg fa, a tölgyfa kérge tényleg a tölgyfa kérge s nem a fenyőfáé, hogy a lefestett porczellán edények a képen kemények, a haj sima és puha, a márványból készült női testen a márvány keménysége daczára is érzik a lágyság. A dilettáns, a gyakorlatlan épen ezzel ellentétben épen abba a részletbe választ bele nagy szerencsétlenül, a mely összezavarja az egésznek charakterisztikumát. Művészi szempontból gyakran fázunk a realista részletezéseitől, gyakran úgy látjuk, hogy az egészet jellemző nüánszok kisiklottak a művész kezéből, hogy nem tetszik nekünk a részletezés, de ő mindezekkel nem törődik, hanem tovább részletez, keresi a valót anélkül, hogy aprólékossá válnék. (Folytatjuk.) az eredeti felfogásban és gondos kidolgozásban, a substilis átérzésben és magával ragadó felolvasásban mélyen hatott. Zseniben/ Tivadar zongora kísérete és egy különváltan előadott rapszódiája a mesteri kéz újabb remekei voltak. Az a közönség, mely már több ízben élvezte Zsembery játékát, mindenkor hangos lelkesedéssel gyönyörködik abban a virtuóz technikában és élénk lüktető temperamentumban, erős egyéniségben, mely a kiváló művész játékét jellemzi. Zsembery kíséretében Németh Gyula éneke a legtökéletesebben érvényesült s a kiséret a hatást, de az érvényesülést is kétségtelenül és előnyösen fokozta. Stella Gyula, a miskolczi nemzeti színház városunkban, nyaraló s nehány szereplése óta kedvelt művészünk nehány apróság, kedves modern strófa könyed humorában részeltette a hallgatóságot. Fesztelen előadásának közvetlenségével és nyugodt, kellemes nemtörődömségével valósággal elbájolt mindenkit. Befejezésül Németh Gyula egy pár magyar nótát énekelt kiváló preczizitással. Ez alkalommal testvérének Németh Béla főgimnáziumi professzornak két mű dalát is interpretálta. Németh Béla ezen dalai egyszerű közvetlenségükkel és zamatos magyarságukkal a kiváló előadásban nagy sikert arattak, ép úgy mint a fiatal tanár hegediikisérete is, melyben jeles dilettánsnak mutatkozott. A conczert végével a közönség igen emelkedett hangulatban ült asztalokhoz, a fiatalság pedig rövidesen tánczra perdült s késő hajnali órákig a legfesztelenebbül mulatott. Németh Gyula a hangversenyt a vasárnapi programmal szerdán este Felsőbányán is megismételte; itt is a legnagyobb érdeklődéssel viseltetett a városi és nyaraló intelligens közönség a programm minden egyes pontja iránt. A látogatottság nem volt zsúfolt, de igen előkelő; Mint értesültünk, az ünnepelt énekes Szinérváralján is megtartja hangversenyét, de ennek idő pontja még nincs megállapítva. Színház. Hébe-kórba egy egy jutalomjáték, a mi a saison vége lassú elközeledésének elszomoritő jele. Úgy megszoktuk már ezt a társulatot, mintha mindig körünkben maradna s talán ezért hullám- 1 zik az érdeklődés oly változatosan. Egyszer j tetőpontra hág ugyannyira, hogy még a vész- I kijáratokat is meg kell nyitni, másszor majdnem a zérusra száll alá különösen, ha egy régi, de classikusdarabot hoz színre az igazgató. . • Az elmúlt hét jelentősebb színpadi eseményei közé Jakabbfy Jolán jutalomjátéka és Bánk-Bán előadása tartozik. Óriási közönség nézte, illetve tapsolta végig a Nebántsviráy előadását. E darabban búcsúzott a dédelgetett priinadona a szinházjáró közönségtől, mely őt minden szerepében szokatlan meleg szeretettel és figyelemmel halmozta el. Rászolgált. Távozásával ritkult az operettek szinrehozatala, mint ezt a múlt heti műsor is bizonyítja, melyen egyedül Rippvan Winkle képviselte e műfajt. Kár, hogy oly kevés közönség nézte végig a darab előadását, mert Halmos a főszerepben oly alakítást nyújtott,- hangja annyira disponálva volt, hogy az volt az igazi vesztes, aki otthon maradt. Bánk-bán csütörtökön került színre. Ki ne látta volna már e classíkus darabot, hanem is a budapesti színpadon, de Kolozsvárt avagy más nagyobb város megfelelő szinterén. S azért mégis sokan eljöttek, hogy némi illúzió ébrentartása mellett a szűk játéktérén újból lássák azokat a hatalmas alakokat, kik a magyar dráma- irodalom legtökéletesebb alkotásai. Bánk-bánt Hidvéghy creálta. A szerep olyan, mely egyedül képes egy művész számára a halhatatlanságot biztosítani, ez pedig nem az egyoldalú kritika hatás alatt kél szárnyra, bármily hatalmas legyen is, hanem közmeggyőző-
