Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-08-02 / 29. szám
T,^^LäS^.X>-av.3L5mX SZÉKE^ICíFLOIDAXjI&CX HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre G korona, félévre 3 korona, negyedévre Í.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. A J T AI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth Lajos-u. 21., hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is Rákóczi-tér. Sajtónk és kisiparunk. A sajtó maga az élő nemzet. Amilyen a nemzet, olyan a sajtója és megfordítva. A nemzet kívánalmai, úgyszólván összes életnyilvánulásai a sajtóba tükröződnek vissza. Egészséges sajtó egészséges lelket képes belékelni a nemzet testébe, romlott sajtó a fertőző baczillu- sok egész seregét viszi magával s megmételyezi azok lelkületét, kiknek szellemi táplálékul szolgál. Nincs könnyebb, mint fogékony lelket hálóba keríteni a sajtó hatalmával.' A nemzet életét visszatükröztető sajtónak azonban más a hivatása. Feladata a nemzet vérkeringését szabályozni, irányítani. E hatás sokszor rendkívüli tevékenységre is fel tudja a nemzetet riasztani lethargikus állapotából. A sajtó hatása néha óriási szokott lenni. Hasonlít a villámütéshez. Kápráz1. tató fényt áraszt, tüzbe hozza a lelkeket s felkorbácsolja sokszor a szenvedélyeket is. Az 1848-as nagyidők a sajtó egy napi villámütésének köszönhetők. A hány eszme csak született akkor az emberiség agyának gazdag tárházában, az mind a sajtó villámszál nyán indult hóditó útjára. Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! Demokrácia! Emberi és politikai jogok! Szabadmunka csak szabad hazában ! Mind e jelszavak s törekvések ugyan minek köszönhetik létüket, ha nem a sajtónak? R nagybányai Hírlap fárczája. Születtél volna . . . — Irta: Dálnoki Ferencs. — Születtél volna kis kunyhóban, Volnál szegény, mint én vagyok: Úgy rólad tán magasztalóbbat Zenghetnének most e dalok . . . Volnál szegény pásztor leánya, Futkároznál a réteken, Úgy megtudhatnád — érted égve, Mily nagy bennem a szerelem! A tisztelet, mely most körülvesz Jól látom én, hogy megvakit, Ne is érd meg te azt a perezet, Mely a valóra megtanít! A láng, mit érted látsz lobogni Te úgy hiszed, örökkön ég . . .- Fénylik, lobog a bolygó tűz is — Alatta bár mocsár fenék! . . . Ne hidd, hogy csak fényes szobákban Találsz virágot, örömet, Mosolygó illatos virágot — A rét is nyújthat eleget . . . Ki most oly éretted égő lánggal, Oly hódolattal vesz körül, Tudnád-e, hogy nem kincseidnek, De szived az, minek. örül ! ? Czéltudatos s tervszerű sajtó működés eszmék keresztülviteléért forradalomszerü átalakulást is képes előidézni az emberiség s igy a nemzetállam társadalmi, gazdasági, politikai életében. S ma ott állunk, hogy egy nemzet nagyságát sajtójának fejlettségéből is képesek lehetünk megítélni. A hatalmas britt birodalom, Németország vagy Amerika sajtói gazdaságilag és politikailag mily hatalmas országok félelmetes erejét rejtik magukban? A britt sajtó az angol nemzetállamot, a német a harczias szellemóriást, az amerikai a munka apotheozisát tárja elibénk. Mindegyik egy-egy életczél, melynek érdekében napról-napra újabb és újabb eszmékkel sarkalják nemzetüket. És hogyan állunk a magyar sajtóval?! Örvendetesen kell tapasztalnunk, hogy e téren az utolsó évtized alatt rohamos fejlődés mutatkozott. Az ország fővárosában elegendő számmal vannak napi, heti és szaksajtóink. Különféle, párttársulatok szolgálatában állanak ugyan e lapok, de bátran merjük állítani, hogy majdnem minden számbavehető sajtó a magyar áilamiság czimerén, jogának teljes kifejlesztéséért küzd. Legyenek bármennyire materiálisak egyes lapok eszközei, mégis a magyar államiság megerősítése képezi munkájuk vezérfonalát. A vidéki sajtóval — néhányat leszámítva — szomorúan állunk. Nincsenek országos szellemű vidéki lapjaink. Ennek okát abban kell keresnünk, hogy nincsenek valódi középponti városaink, ahonnét nem viczinális, hanem országos szellem sugároznék ki a környékre. A nemzetállamban mindenütt a nemzet országos szellemének kell vezetni és uralkodni, mert itt a legkisebb község is maga a nemzet, illetve az állam pari- tikuláris (helyi) viszonyaiban. Habár helyiek legyenek is az ügyek, de azoknak országos szellemétől kell áthatva lenni. Magyarországon nincs egyetlen vidéki város, még Szeged városát sem véve ki, ahol igazán ilyen élet uralkodnék. Inkább szűkkeblű, viczinális, semmint országos érdek vezérli az itteni polgárságot. Ha egyszer-kétszer mutatkozik is e vidéki helyeken országos mozgalom, e körülmény még nem jele annak, hogy itt másképen fordul már a város kereke. A nemzet életének szakadatlan egymásutánban kell lefolynia, akár országos, akár helyi vonatkozásaiban. XT:m lévén erősen kifejlett vidéki középponti városaink, nem fejlődhetik erős alapú és országos szellemi vidéki sajtóorgánum is, mely irányitó befolyást gyakorolna a nemzet vérkeringésében, pedig erős vidéki sajtóra számos tekintetben igen nagy szükség van, mert a fővárosi sajtó nem láthat el minden vidéki ügyet. Erre csak a vidéki sajtó képes, még pedig a nemzetállam követelménye szerint aként, hogy minden helyi ügyet Én csak csókodra vágyakoznám. — Kincsnél aranynál többet ér, Én csak szerelmed szomjuhoznám, — Nem lelkesitne a babér . . . Én csak szolgád szeretnék lenni, — Kit áldott kezed fölemel, Én csak teérdet. tudnék élni, — Szivem minden verésivei. Születtél volna kis kunyhóban: Mily nagy szerelmem! értenéd, Az ősz, ha rontva, bontva jönne, Hozzád én im igy szólanék: Tavaszra nyár, az őszre tél jön, Nézd változás van mindenen, Csak egy maradt meg változatlan: Szivemben a nagy szerelem! Órák és perczek.- Irta: Apáti Imre. — Sohasem megyek többé Pántyékhoz a zöldbe. Az a nap, melyet náluk töltöttem egyike volt életem legkellemetlenebb pillanatainak. Igaz, hogy budapesti lakásukon sem szoktam valami fényesen mulatni, de hát elvégre Budapesten csak egyszer látogatok el hozzájuk egy évben s akkor is csak 10 perczig maradok ott, ha ugyan otthon találom őket. Mert — őszintén szólva — leginkább olyankor szoktam hozzájuk bekopogtatni, mikor a cselédek azt felelik, hogy nincs otthon senki. Rendesen igen szívesen fogadnak. A tavasszal is náluk voltam és nagy örömmel fogadtak, sőt meg is hivtak a nyaralójukba. Épen ezt az esetet akarom most el- i mondani. Abban a reményben mentem hozzájuk, hogy nem lesznek odahaza, de csalódtam, mert j otthon voltak és nagyon szívesen üdvözöltek. Tíz perez múlva azonban Pánty ur, ki eközben már vagy háromszor nézte meg az I óráját, udvariason figyelmeztetett, hogy távozhatom, mert jönnek az emberek. — Milyen emberek? kérdém. — A szállító vállalat emberei! — Mit szállítanak? — Bútorzatot! Ezután elmondotta, hogy hurczolkodnak. Török-Szent-Miklósra mennek a nyaralójukba, amelyet őnagyságáról elneveztek Eulalia paradicsomnak. Meghívtak, hogy nézzem meg mily nagyszerűen élnek abban az idilli fészekben. Megígértem, hogy elmegyek s mint szavamnak ura meg is látogattam őket a földi paradicsomban. Pánty és neje a pályaudvarnál vártak. Csakhamar annak tudatára ébredtem, hogy mind a ketten egy bizonyos mániában szenvednek. (Hogy milyen mániában, az majd kitetszik.)
