Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1908-06-28 / 24. szám

1908. junius 28. 3 A hús vágatási szabályrendeletet odamó- dositották, hogy a vidékről friss húst behozni nem szabad, conservált húst is csak az előirt óvintézkedések betartása mellett. A bér és társaskocsi ipargyakorlásáról alkotott szabályrendeleten több lényeges kor­szerű és czélirányos módosítást tettek. Az évfolyamán lejáró többrendbeli bérlet árverés utján leendő értékesítésére utasítást adtak, nehány bérleti szerződést meg jóváhagytak. Singer Jakabné kérelmét a borpataki borkút forrás bérletére vonatkozólag a meg­tartott sikertelen árverés után teljesíthetőnek nyilvánították. Tanulmányi kirándulás. A nagykárolyi „Kölcsey-Egyesület“, melynek kebelében Nagykároly város és a vár­megye kitűnőségei biztosítják az egyesület czéljául kitűzött közművelődési feladatok meg­valósítását, julius 4-6-án városunk és vidé­kére tanulmányi kirándulást rendez, mely iránt pemcsak az egyesület keretében, de városunk­ban és Felsőbányán is nagy az érdeklődés. A már közölt programm a következő: Julius 4. (szombat). Indulás délután 1 óra 36 perczkor Nagykárolyból; érkezés Felső­bányára este 5 órakor; ugyanott 8 órakor hang­verseny, melyet a Kölcsey-Egyiet rendez. Jul. 5. (vasárnap). Délőtt kocsikon kirándulás Felső­bánya vidékére; ebéd a kirándulás után a felső­bányái ligetben. Délután 6 órakor indulás Nagy­bányára kocsin. Este 8 órakor Nagybányán hangverseny, rendezi a Kölcsey-Egyesület. Julius 6. (hétfő). Délelőtt a nagybányai arany- és ezüstbányák megtekintése. «Délben ebéd a ligetben. Délután 4 órakor indulás haza. A kirándulás sikere érdekében városunk polgármestere csütörtökön délután 5 órakor a közélet tényezőinek bevonásával értekezletet tartott, melyen elhatározta, hogy a Felsőbá­nyáról induló egyesület elé kellő számú magán­fogattal nehányan Felsőbányára kocsiznak. A vendégek valamennyien lehetőleg magán­házaknál szállásoltatnak el, mely czélból Virágh Lajos és Németh Béla voltak szívesek a közbe­járásra vállalkozni. Közönségünk lekötelező szol­gálatot tenne, ha kiki a maga viszonyaihoz képest vendéglátó készségét a rendezőkkel közölné, ki is aztán a vendégek névsorát idején- korán nyilvánosságra hozza, hogy kiki meg­jelölhesse, kit óhajt vendégül látni. Julius 5-én este 8 órakor lesz a Kaszinó nagytermében a concert, melyen az egyesület a következő számokat adja elő: 1. Szamossy Miklósné felolvasást tart. 2. Ifj. Andrássy Jenőné éneke zongora- kiséret mellett. 3. Fátyol Józsi teljes zenekarával koncert darabokat ad elő. 4. Kálnay Gyula énekel hegedű kiséret mellett. 5. Schönpflug Richárd gordonka játéka. Ez a programm azonban Ábrahám Mariska zongoraművésznő és a Schönherr Sándor ve­zetése alatt mőködő vonósnégyes társaság játé- számaival bővülni fog, mert az egyesület óhaja, hogy a hangversenyen nagybányai szereplők is résztvegyenek. Említett művészeink a közre­működésre készségüket nyilvánították, miért is az értekezlet felkérésüket határozta el. A con­cert rendezésében való közreműködésre a nagy­bányai Ifjúsági Kör is felkéretik. Concert után a Kaszinó udvari helyiségében vacsora, udvarán Fátyol József nagykárolyi zenekarával táncz következik. Julius 6-án reggel az egyesület a kereszt­hegyi bányába megy, hol Bertalan Miklós kir. főmérnök személyesen fogja kalauzolni. Kijö­vetel után a bányakarámnál villásreggelizés, honnan a társaság átvonul a ligetbe s a festő­műterem és a vidék megtekintése után ebédhez ül, melynek rendezésére Torday Imre vállal­kozott. Mint értesülünk, az ebéd négy, legfel­jebb öt koronára van tervezve. Julius hó 6-án a délutáni vonattal a tár­saság hazautazik. A helyi rendezés jó kezekbe van letéve, de hiszszük, hogy városunk intelligens közön­sége is mindent el fog követni, hogy az egye­sület körünkbe otthon érezze magát s kedves emlékekkel távozzék mitőlünk. ST agybáuyal Hírlap HÍREK. Junius 28. Személyi hírek. Plachy Gyula nagykárolyi kir. pénzügyigazgató a múlt héten hivatalos ügyben városunkban járt. — Kosutány Géza budapesti nyug. kir. táblabiró és családja nyaralásra városunkba érkeztek. Emlékeztető. Az állami főgimnázium ifjúsága részére az ünnepélyes Tedeum ma d. e. 9 órakor lesz s ezt követi a bizonyítványok kiadása. A polgári leányiskolában d. e. 11 óra­kor lesz az évzáró ünnepély, hova csak belépő- jegygyel lehet bejutni. Vivó=tanfolyam. Dobay Károly az eper­jesi jogakadémia jeles vivó-mestere városunkba érkezett s julius 1-én kezdődőleg vivótanfolya- mot tart. Esküvő. Kulcsár Valér gyógyszerész tegnap szombaton délelőtt tartotta esküvőjét badini Hudoba Gusztáv nyug. pénzügyi tanácsos leányával: Etelkával. Tanúként Timbus László kudui jegyző és Lengyel Zsigmond dési ügyvéd szerepeltek. A polgári kötést Virágh Lajos anyakönyvvezető végezte. Az egyházi áldást a nagy pompával díszített róm. kath. plébánia templomban Szőke Béla r. kath. és Brebán Sándor gör. kath. helyettes plébános adta az ifjú párra. Esküvő után az örömapa házában nagy ebéd volt, melyen mintegy 30 meghívott vendég vett részt. Kinevezés. Mészáros Pál m. kir. p. ü díjtalan számgyakornokot a m. kir. pénzügy- miniszter díjas gyakornokká kinevezte. Uj körjegyző. A lemondás folytán üre­sedésbe jött erdőszádi körjegyzői állás a nagy­bányai járási főszolgabíró elnöklete alatt junius 25-én tartott választáson Hirsch Ernő kapnik- bányai körjegyzővel töltetett be. — A meg-- üresedett kapnikbányai körjegyzőség betöltésére pályázat lesz hirdetve. A „Gazdasági Egyesület“ hétfőn, jun. 29- én d. e. 10 1/2 órakor a városháza tanácstermében gyűlést tart s erre azokat, kik a gyümölcsértékesitő tár­saság részvényeit jegyezték, ez utón is meghivja. Termelő gazdáink oroszlán- része bedugta a fülét, hogy ne hallja azokat az érveket, melyeket az ő jól fel­fogott érdekükben a szakemberek és ta­pasztalt emberbarátok egyenes őszinte­séggel oly nagy számban felhoztak. E miatt meghiúsultnak nyilváníthatjuk azon kísérletet, hogy a gyümölcsértéke­sitő r. t. kizárólag a termelők közremű­ködésével valósítandó meg, miért is az alapítók a megoldás egy másik tervét vetették fel, melyhez a jelzett ülésen a részvényjegyzők hozzájárulását kérik ki. Az uj terv szerint a városi takarékpénz­tár felerészben átvenné a települ kijelölt kertet s ezen saját költségén raktárhelyi­séget létesítene raktárűzletei számára s e helyiség pinczéit díjmentesen s állandóan engedné át a társaság számára, hogy ott 30— 40 mázsa gyümölcsöt elhelyezhessen. Ha e propositiót a városi közgyűlés ma­gáévá teszi, a gyümülcsértékesitő r. t. a már jegyzett tőkével is megalakulhatna, mert pinczehelyiségek nyerésével egy nagyobb befektetési összeget mellőzhetne, s működését még ez év folyamán meg­kezdhetné. A városi takarékpénztár azon altroistikus törekvését, hogy a város pol­gárságáért haszonnélküli áldozatra haj­landó, egészséges irányzatnak tartjuk, de felteszszük a kérdést, hogy helyes-e ezen előnyökben a vidéki részvényjegy­zőket is részesíteni? Nehéz e dologban az igazságot megtalálni! Pedig a gyü­mölcsértékesitő társaságra mégis nagy szükség van! Itt említjük meg, hogy részvények még mindig jegyezhetők. Érczlopás. Szász János kereszthegyi sze­relőnél lopott érczet találtak. A vizsgálat meg- ejtése czéljából a rendőrségre kisérték. Kirándulás. Az országos tüzoltószövet- ség Szatmári aug. 14. és következő napjaiban kongreszust tart, melynek programm ja igen változatos. Az előkészítő bizottság junius 20-án tartott ülésében elhatározta, hogy városunkba a kongreszus tagjaival kirándulást rendez. Tíz éves találka. Felkérem azon volt osztálytársaimat, kik Nagybányán, 1898. évben tették az érettségi vizsgálatot, hogy Ígéretükhöz híven a tízéves találkára megjelenni szívesked­jenek. A nyert megbízás alapján a találkozás idejét 1908. julius 5-én d. e. 11 órára állapítom. A találkozás helye a nagybányai főgimnázium rajzterme. Fehértemplom, 1908. junius hó 18. Kerekes Sándor főgimn. tanár. Az érett ifjak báljára vettük a követ­kező meghívót: A nagybányai állami főgimná­zium érettségizett ifjúsága 1908. julius 1-én, a Kaszinó termeiben bált rendez, melyre címe­det és családját szívesen látja a rendezőség. Személy-jegy 2 K, család-jegy 5 K. Az érett­ségi bál tiszta jövedelme a főgimnázium segélyző .egyletéé. Felülfizetéseket hirlapilag köszön meg a rendezőség. Jegyek előre válthatók Kovács Gyula könyvkereskedésében. Kezdete este 9 órakor. A meghívó előmutatását kérjük! Ren­dezőség: Bernhardt István, Ferenczy Béni, Feuerstein Mór, Fried Lajos, Gálffy Lajos, Janovich Tibor, Jónás János, K. Katona János, Kiss Gyula, Kovács István, Moldován László, M. Pogácsás János, Radó Vilmos, Rozner István, Sz. Szentmiklóssy Ödön, Szokol Pál, Szőke Árpád, Teleki Barna, Török Ferencz, Zakariás József, Zupka Vilmos. Tanítók gyűlése. A nagybányai ref. egyházmegyei tanitó-egyesület évi rendes köz­gyűlését Szatmáron, junius 29-én délelőtt 9 órakor a ref. főgimnázium tanácstermében tartja meg. Szerencsétlen kocsizás. Dr. Wágner József csütörtökön d. u. fél 3 órakor a saját kétfogatu kocsiján Morágyi István és neje társaságában kirándulásra indult el Feketepatak- telepre, hogy egy kedélyes összejövetel kere­tében kellemes délutánt töltsenek el. A Pénz- verő-utczából gyors hajtásban kikanyarodva a felsőbányai-uczai hidról egy parasztszekér jött szembe s igy a gyors kitérés lehetetlen volt, mire a kocsiba fogott lovak visszarántatva, a Graz-féle ház falának ugrottak, mitől a kocsi­rúd a felső végén eltört. A megcsonkított rúd a lovakat érintvén, azok megbokrosodtak s tovavágtatva a kocsit a gör. kath. templom előtt felíorditották. Morágyi Istvánná lábtörést szenvedett. Dr. Wagneren a lovak a kocsival együtt átgázoltak s rajta számtalan sérülést ejtettek, sőt lélő volt, hogy a szenvedett átgá- zolástól oldalbordái is megsérültek, a mi sze­rencsére nem következett be, mig a kocsis kisebb agyrázkódást szenvedett. Morágyi István oly szerencsésen ugrott le a kocsiról, hogy semmi baja nem történt. A sérülteket Dr. Her- czinger Ferencz t. főorvos azonnal gyógyke­zelés alá vette. Felgyógyulásuk a hosszas és gyötrő betegség keserveinek átszenvedéséhez fűződik s egy baleset mindig kellemetlen emlé­kéhez. A köztiszteletben álló két család iránt városszerte nagy a részvét. Uj doktorok. A budapesti tudomány- egyetem Madán Jánost az orvostudományok, Zoltán Lásslót pedig az államtudományok dok­torává avatta. Gyászhir. Korláthi Dienes Lajos, köz- és váltó ügyvéd, vármegyei bizottsági tag, egyházmegyei tanácsbiró, stb., rövid szenvedés után életének 58-ik, házasságának 28-ik évében junius hó 21-én Nagydoboson jobb létre szen- derült. A megboldogult földi maradványát f. hó 23-án tették a ref. egyház szertartásai szerint a nagydobosi sirkertben örök nyugalomra. Uj járási hatóság. A kápolnokmonostori járás ünnepélyes megüyitása tegnap és ma tar- tatik meg. Az ünnepély sorrendje szerint tegnap délelőtt 8 órakor a vármegyei alispán ünnepé­lyes fogadtatása zajlott le. Ma d. e. 9 órakor ünnepélyés hálaadó isteni tisztelet; ezt követi d. e. 11 órakor a küldöttségek tisztelgése a vármegye alispánjánál; d. u. 1 órakor diszebéd a Juga-íéle vendéglőben. Este 8 órakor táncz- mulatság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom