Nagybánya, 1919 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1919-03-06 / 10. szám
Egyes szám 30 fillér. XVII. évfolyam. 1919. márciufl hó 6. 10-ik szám. TÁRSADALMI ÉS Előfizetési árak:' Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 korona, egy szám ára 30 fillér. == Megjelenik minden héten csütörtökön reggel. == SZÉPIRODALMI «ss&s^ea&sssgm jskssmwhhssí HETILAP. Felelős szerkesztő NÉMETH BÉLA. Főmunkatárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utca 10. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizeted pénzek küldendők. == Hirdetések [előéletnek Kovács Gyula könyvkereskedő Ihletében is. ===== Hírek a nagyvilágból. Az amerikai magyarok a magyar békéért. Newyorkból jelentik, hogy az Amerikában élő két millió magyarság körében mozgalom indult meg, hogy Wilson visszatérése alkalmából hatalmas tüntetést rendezzenek. A terv az, hogy ez alkalommal feliratot nyújtanak át Wilsonnak, amelyben kérik, tartson ki békeprog- rammja mellett és hasson oda, hogy a végleges békét Magyarországra nézve igazságosan kössék meg. A katholikua papok országos nagy gyűlést tartottak Budapesten. A kongresszus elfogadta a paptanács alapszabályait és megállapította a végleges programmot. Ez felöleli a papnevelés reformját, az alsóbb papság anyagi helyzetének javítását, a nyugdíjreformot, a magyar nyelv érvényesítését az istentiszteletnél, a magyar nunciatura rögtöni felállítását, a komoly jellegű polgári ruha általános engedélyezését és a papok nő sülhetősét. Az árdrágítás büntetésére uj néptörvény lett hozva, mely szigorú büntetéseket szab az árdrágítás kihágás, vétség eseteire és bűntetteire. Egy hónaptól egy évig terjedő elzárás s száz koronától százezer koronáig terjedő pénz- büntetés sújtja a kihágást; két évig terjedő fogház s ezer K-tól kétszázezer K-ig terjedő pénz- büntetés a vétséget és három évig terjedő börtön s háromezertől háromszázezer K-ig terjedő pénzbüntetés a bűntettet. Két ízben árdrágításért már büntetett egyén maximális büntetése öt évi fegyház és ötszázezer korona pénzbüntetés. A lánckereskedés árdrágító vétség. — Csak aztán Írott malaszt, vagy kijátszható „falra-borsó“ ne legyen ez a törvény is. A községi pótadó kérdése. A helyi lapok egyes közleményeiből Nagybánya város közönsége tudomást szerzett arról, hogy az 1919. évi költségvetés elkészült s hogy azt a városi tanács, a gazdasági tanács és pénzügyi bizottság együttes ülésében tüzetesen letárgyalta és a* reá vonatkozó javaslatokat is megtette. A négy és fél évig tartott háború következtében a város anyagi viszonyai annyira rosszabbodtak, hogy jóllehet a tanács s a gazdasági és pénzügyi bizottság a költségvetést a lehető leglelkiismeretesebb bírálat tárgyává tette s mindazt beillesztette, amiből jövedelmet várhat, illetve a kiadásokat a minimálisra redukálta, mégsem mutatkozik az az eredmény, amelyet sokan reméltek, s Így, sajnos, beállott az az állapot, hogy amily várakozással néztek a folyó évi költségvetés elkészülte elé, épen olyan aggodalmakat keltett az abban mutatkozó fedezeti hiány nagysága. Nem foglalkozom a költségvetés egyes tételeinek részletezésével, miután az — kinyoma- tás alatt lévén — nemsokára közkézre kerül, amikor az egyes tételek fognak beszélni, csupán kötelességemnek tartom, hogy annak végleges elbírálása és megállapitása előtt az illetékes tényezők figyelmét felhívjam arra, miként lehetne a mutatkozó óriási pótadót. a közönség amúgy is minden oldalról túlterhelt anyagi viszonyainak még nagyobb megterhelése nélkül kedvezően megoldani. Költségvetési javaslatomban 3.743,069 K 06 f szükséglettel szemben 3.385,667 K 14 f fedezet áll s igy 357,401 K 99 fillér hiány mutatkozik. A tanács és a bizottság javaslatában 3.869,981 K 44 f szükséglettel szemben 3.519,636 K 30 fillér fedezet áll s igy a mutatkozó 350,345 K 14 f-t kitevő hiány, csupán 7055 K 78 fillérrel lett kevesebb, mint az én javaslatom volt. A 350,345 K 14 f hiány 170,000 korona állami adóalap után kivetendő 207°,o-os pótadót tenne szükségessé. Ezen hiány legfőbb okozója a városnak 8.598,473 koronát kitevő tartozása és függő kölcsöne, mely egyedül 586,089 koronát igényel csak a f. évi amortizációra, illetve kamatokra. Legfőbb ideje tehát, hogy a képviselőtestület, illetve néptanács szerét ejtse annak, hogy a város ezen horribilis tartozásai a lehető legrövidebb idő alatt megszűnjenek, mert ha ez megtörténnék, nemcsak hogy költségvetési hiány nem volna, hanem már ennél az egy tételnél 235,743 K 86 fillér költségvetési felesleg mutatkoznék, mely összeget városfejlesztési célokra lehetne felhasználni anélkül, hogy a közönség csak egyetlen fillér pótadóval is terhelve lenne. A fentemlitett adósságok kifizetésére, véleményem szerint, egyedüli kivezető út mindazon városi ingatlanok eladása, melyek amúgy is csekély jövedelmet hoznak, vagy egyenesen ráfizetéssel járnak. E helyütt csupán két ilyen ingatlanra mutatok rá, s ez a Lapos erdő fa-anyaga és az István király szálló. 1. A Lapos erdő fáit ismeretlen tettesek ezerszámra lopkodják s ezenkívül az erdőben fellépett fabetegség következtében nagy területen kiszáradnak, elkorhadnak a fák és ez ellen még védekezni sem lehet, mig, ha az erdő faanyaga minél előbb eladatnék, úgy a már kiszáradt fák még teljesen hasznavehetőkként ma igen jól volnának értékesíthetők s igy a város oly tetemes összeghez jutna, melyből legalább is fele tartozását játszva kifizetné. 2. A.z István király szálló teljes felszerelésével jóvilágban csaknem egy és egynegyed millióba került s a jelenlegi magas bérösszegek mellett is csak 43,000 korona jövedelemmel volt felvehető a költségvetésbe, pedig az összes helyiségei bérbe vannak adva. Ezen bérösszeg az előállítási költség 3-4 °/0-át fedezi, mig a város — nem számitva a pénzintézetek különféle elmeken szedett dijait — 5—6'75 °/o kamatot fizet a tartozásai után ! Hol A „Nagybánya“ tárcája. Tapasztalataim a szőlészet terén. — Irta: Závory Béla. — A bubapenteli hegyközség annálesében az én nevem aranybetükkel van megörökítve. Méltán, mert a hegyközség aranykora az elnökségem alatt kezdődött s fejlődött ki majdnem a tökéletességig. Nagy tévedésben van az, aki — hegyközségről lévén szó — azt hiszi, hogy Bubapentele valami isszonyuan hegyes vidéken fekszik, ahol a környező hegyek fellegekbe vesző ormain az örök hó tanyáz. Nem. Bubapentele a leglaposabb sikvidék, amilyet csak elképzelni lehet. Annyira vigasztalanul sik, hogy az itt-ott felbukkanó vakondtúrások lelkiismeretfurdalás nélkül nevezhetők a vidék csimborasszóinak. Hogy e kétségbeejtő sikságon elterülő szŐiös- kertek törvényszerű közösségét mi alapon ruházták fel mégis a „hegyközség“ feltétlenül imponáló címével — noha a jellege abszolúte hiányzik — ez a magyar közigazgatás sötét rejtelmei közé tartozik s felfedeztetése egy uj dsemegi megszületésére vár. Mikor engem a „hegyközség“ elnökévé megválasztott, nem is álmodta, hogy milyen fogást csinált. Őszintén szólva magam sem, mert soha életemben nem foglalkoztam a szőlészet elméletével, sőt gyakorlatilag is csak annyiban műveltem a szőlészetet, amennyiben a tömeges szőlőevés gyakorlati szőlészetnek minősíthető. A választásnál a közbizalom megnyilvánulását nem is kiváló szakértelmemnek, hanem a Bubapentelén divó annak az ősi szokásnak tulajdoníthatom, hogy a penteleiek hozzá voltak szokva ahhoz, hogy legalább minden három évben választást rendezzenek — lévén egy ilyen státusaktus rendkívüli kívánatos titulus bibendi s az elnököket legtöbbször nem is azért csapták el, mintha nem lettek volna megelégedve velük, hanem azon a címen: „hadd próbálja már más is!" A próbálkozás sora ezúttal rám következett s igy az elnöki tisztséget az én kezembe helyezték azzal az igaz magyar megnyugvással, hogy a hegyközség ügyeinek vezetése jó kezekbe lett letéve, mert hisz akinek az Isten hivatalt ad, észt is ád hozzá. Megválasztásom ilyenformán minden nagyobb emóció nélkül végbement. A szabványos bankettet megettük, nem épen szabványos mennyiségű bort megütünk s rekedtre dikciózván magunkat, a késő éjjeli órákban szétoszlottunk, alaposan elázván — olyanannyira, hogy némely részünk még másnap reggelre is alig tudott felszáradni. A módosán végbement választás után persze a rendes kerékvágásba zökkentünk s a hegyközség történetének lapjaira semmi feljegyzésre érdemes jelentősebb esemény nem került egész a legközelebbi kertkerülési ebédig. A kertkerülési ebédeknél — mint a címből sejteni lehet — nem annyira a kerülés volt a lényeg, mint inkább az ebéd. Kitetszik ez abból is, hogy az ebédre a kertgazda már napokkal előbb mozgalmas előkészületeket tett, elenben a kerülésre nem készült senki. Szakértő elődeim nem is fektettek rá semmi súlyt, én azonban mint novicius végigcsináltattam az elnökséggel, bár vettem észre, hogy a hosszú séta nem valami vastagon volt kedvükre való. Meglehet, hogy a szőlészettel tényleg foglalkozóknak fel se tűnt, de engem rettenetesen disgusztált a kertet körülvevő, ócska venyigékből, izékszalmából, kivagdalt gyümölcsfa gályákból s más efféle ingredienciákból összehányt s vadkomlóval befutott garádja. Az ebéd folyamán ezt egy — a bubapenteli hegyközség jövőjét színesen ecsetelő — úgynevezett lendületes dik- cióban szóvá is tettem. Rámutattam a garádjákra mint túlhaladott védelmi berendezésre — mert hiszen könnyű szerrel ott bontható meg, ahol a tolvajnak épen a legkényelmesebb. Kifejtettem határozottan káros voltát a szőlőtermelésre, miután mint áthatlan kerítés, az érlelő napsugarakat a reggeli és az alkonyati órákban a szélen fekvő szőlőtőkéktől elzárja s a levegő szabad mozgását módfelett akadályozza. Az elnökség tagjai helyeslő fejbólintásokkal kisérték előadásomat s mikor végül a darazsak pusztítására tértem át s a garádjákat mint e kártékony rovarok főfészkét állítottam be, üdvrivalgással üpvözöltek s indítványomra azonnal és határozatilag kimondták, hogy a garádják még ez évben eltávolitandók s kötelezték a szőlőbirtokosokat, hogy tavaszra a saját részén mindenki köteles a régi garádját elbontani s uj léckerítés
