Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1918-12-12 / 50. szám
XVI. évfolyam. 1918. december hó 12. 50-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 korona, egy szám ára 24 fillér....... Megjelenik minden héten csütörtökön reggel. — Fe lelős szerkesztő NÉMETH BÉLA. Főmunkatárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utca 10. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. == Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Iliidében is. ===== Tisztogatás és uj rend. Amikor a régi rendszer fölött megkondult a lélekharang, ezernyi gond szakadt a népköztársasági kormányra. A dicső munkapárt, melynek lovagjai még közöttünk élnek és néhai előde, a haladópárt és mégelőbb a szabadelvüpárt és minden árnyalata a 67-es kiegyezésnek, elkotró- dott nyugalmas és a bukott dynastia palástjába rejtőzködött ragályos mételyt terjesztő helyéről, kezdetét vette egy üde rendszer, mely az 51 esztendő alatt felgyülemlett szemetet és piszkot tétovázás nélkül elsöpörte. Valamikép azonban lehetetlen egy már egyszer poloska által fertőzött lakást teljes bizonyossággal a féregtől kiirtottnak nevezni, ép oly nehéz azt állítani, hogy tiszta és féregmentes az az ország, ahol a sópénzen és a bárósitások folytán felgyűlt választási kasszából úgyszólván személyválogatás nélkül jutottak be az országházba azok, akik jól strébereskedtek s Fejbólintó Bálintoknak Ígérkeztek a mindenható kormány számára. Megszavaztak ezek a jó urak mindent, amit Becs eléjük utalt, akár értették, akár nem. Tiszáélc, Wekerle, Khuen-Héderváry bérbe vették a magyarnak nevezett kormányt, de a bért ez a szegény ország fizette, mondhatjuk vére keserves hullajtásával. A magyar mágnások kisistenei voltak egy- egy vármegyének. Ezek ránehezedtek a népre és vezetőire s minden úgy történt és alaKult, anogy ők kívánták. Nagykároly nem bir máig sem fejlődni a Károlyi grófok miatt, Munkács és Beregszász a Schönborn-Buchheim grófok miatt, Sárospatak a Windischgrätz hercegek miatt, Balassagyarmat a Coburg grófok és hercegek miatt és igy tovább. A grófok és hercegek voltak mindig az országban a született miniszterek, államtitkárok, főispánok, tábornokok, püspökök és nagykövetek. Csak ők voltak az eszesek, tekintélyesek s megillette őket a nagy cim : kegyelmes és méltóságos urak. A pökhendiek, a tudatlanok! A Károlyi grófok vétójával szemben tehetetlen volt a kormány, a megye, máig is ott van Nagykárolyban a megyeszékhely és nem volt rá emberi hatalom, amely azt illetékes helyére, Szatmárra átvigye. 1802-ben egyik gőgös Károlyi kijelentette, hogy Nagykárolyban nem tűr más méltóságos urat és erre az odatervezett róm. kath. püspökséget Szatmárra tették. Jobb is volt ez igy, de itt sem a célszerűség döntött, hanem a kényszer, a Károlyi gróf vétója. Ott voltam akkor állomáson, amikor Pista gróf sorompóval elzáratta a birtokán keresztül Nagykárolyba vezető szekérutat, mert kocsikázni akart s ezzel megbénította a környékbeliek közlekedését. Szem- és fültanuja voltam, mikor 1905-ben a koalíciós kormány Wekerle vezetésével a 48-as függetlenségi pártkörbe lépett és az éljenzés le- csillapultával a tudós és ok nélkül gőgös Pista gróf Kossuth Ferenc előtt megemelte kis selyem sapkáját és mondta : „Te vagy az első miniszter, aki előtt sapkámat leveszem.“ Hát most már fel fogjuk parcellázni a nagykárolyi grófi tartományt és elhozzuk a megye székhelyét! A grófok hatalmának vége. Nem vagyunk annyira önzők, hogy a megye- székhelyét Nagybányának vindikálnók, de megválasztandó népképviselőnknek lelkére kötjük, hogy összehalmozandó indokainknál fogva szólaljon fel az országgyűlésen a megye székhelyének haladéktalanul Szatmárra való áthelyezése iránt, ami nemcsak nekünk, hanem az egész megyének, sőt maguknak a megyei tisztviselőknek is kívánságuk. ' De minden bővebb indokolás nélkül is tel- sednie kell követelésünknek Szatmármegye földrajzi fekvésénél és vasúti hálózatánál fogva. Aztán tisztogatunk a vármegyeházán is, vagy talán még előbb. Csics Ödön. Nagy idők, nagy emberek. A magyar népköztársaság eszméjéhez hűségesen ragaszkodó minden polgártársunkban valóságos lelki megnyugvást kelt az a tudat, hogy Nagybányán is megalakult hosszú vajúdás után a magyar Nemzeti Tanács. A forradalmi levegő tüzes fuvalmának első megérkezése volt az az óra, melyben mint Messiást várta a közönség az uj Ráda spontán létre- jövetelét. A megalakulás legkedvezőbb ideje akkor elmúlt, ki mondhatná azt, hogy a köztársaság ügye a halogatás következtében nem forgott állandóan kockán mi nálunk? Volt-é szervezet, volt-é megbízható testület, mely láthatóan képviselte az uj demokráciát, őrködött az uj rend felett, védelmezte a népuralom érdekeit? Vájjon képes lett volna-é a régi képviselet támogatni a hatóságot, irányítani a helyi közéletet valameny- nyi ágazatában? Bizonyos, hogy másképviseletnek kellett jönnie, mely különös feladattal bir és fontosabb szerepre van hivatva a mai nagy napokban, mint elődje, a ré;ri képviselőtestület. Köztársasági es Hivatása magaslatait nem álló Nemzeti Tanács nélkül abban a veszedelemben forgott az itteni polgárság heteken keresztül, hogy e magyarsághoz hű nép a politikai vezetést kiszalasztja kezei közül, hegemóniája pedig tovább nem lesz lenntartható. Teljes aggodalomra, kétségbeesésre ezután nincs többé ok. Előre lehet ugyan látni, hogy politikai helyzetünkben változás áll majd be, — nem a régi rendszer híveinek részéről, hanem idegen imperium beavatkozása következtében, a mostani Nemzeti Tanács kezében biztos helyen i gondoljuk a demokrácia mindennemű ügyének védelmezését. Ami annak idején menthető fog lenni, azt legjobb tudása és tehetsége szerint meg fogja oltalmazni. Remélve mindazt, aminek várására feljogosít az uj Tanács létezése, örömmel üdvözöljük a nagybányai uj Rádát. Megelégedéssel szabad megállapítani, hogy az érdekcsoport választása jól szemelte ki az odaadó férfiakat. Ellenben tüstént hangsúlyoznunk kell, hogy a női nem csupán egyetlen taggal van képviselve. Ezt a fogyatkozását a Tanácsnak rövid idő alatt orvosolni szükséges. A nők, akik eddigelé jogfosztottak voltak, de ezután polgárjogokat fognak szerezni, több helyet érdemelnek a Nemzeti Tanácsban. Nehéz helyzetben, nagy napokban veszi át az uj Nemzeti Tanács a helyi kormányzást. Fontos feladat vár reá a politikai és társadalmi vezetés összes területein. Fejtegetésre sem szorul, miféle súlyos feladatok megoldása várakozik reá honnan fenyegeti veszedelem a félre ismert magyarság ügyét. A Tanácsnak nagyszabású jövendő szerep köre kívánatossá teszi, hogy a végvárban különleges kötelességei vannak. A másféle viszonyok föltételezik, hogy a Tanácsnak több joga is le^ gyen, mint amennyibe a kiadott káté felhatalmazza. A hatóságok támogatásában nem merü ki a Tanács legfőbb működése. Nálunk a kezdeményező szerep, önálió cselekvési szabadság illeti meg, ha a Tanács eljárása a törvénybe, az erkölcsi elvekbe, a népkormány rendelkezéseibe nem ütközik, sem pedig a népakarattal ellentétben nem áll. Épen azért, mert bizonyos körülmények befolyása alatt a helyzet magaslatára szükséges felemelkednie, autonom jogokkal ruházza fel magát. A kolozsvári Nemzeti Tanács mostan kért saját imperiumot a népkormánytól. A felelősség vállalása esetén felhatalmaztatva érezheti magát a Tanács, hogy túlhaladjon a szokott határvonalakon és ne ismerjen kicsinyes korlátokat. Hozzá kell nőnie a Tanács tagjainak az idők szelleméhez; alkalmazkodjék a nehéz helyzet fontos követelményeihez. Mutassák meg, hogy a rendes emberi mértéket megütik, sőt meghaladják, készek nagyokká válni a haza, a polgártársak érdekében. A rendkívüli körülmények rendkívüli eljárást kívánnak. A nehéz helyzet nem enged közönséges gondolkozást, szűkkeblű eljárást, mely csak egy régi képviselő-testülettől várható. Ma a N. T. tagjait a nagy idők nagy mértékével fogják mérni, valamint cselekedetüket. Ha méltóknak mutatkoznak a nagy időkhöz, érdemeikkel megszerezhetik a teljes elismerést, a nagy időkhöz méltó emberekké válnak. Bozsenlk Béla. Katonafiamnak. Várnai Zseni verse. Én magzatom, szép katona fiam, Szive vérével ir neked anyád. Mióta a császár kenyerét eszed. Vörösbe fordult itthon a világ. Most készülünk a -döntő csatára S ti lesztek ellenünk majd a sereg, Ha ráuszítanak önnön véreidre: Ne tojj, fiam, mert én is ott leszek. Az anyaföldnek most zsendül a méhe, Már lesi a munkás szolgahadat, Hogy szűz ölébe termő magot hintsen, Várja az erőt, mely életet ad. Most megmérjük irdatlan nagy erőnket S nem ringatnak majd kalászt a szelek; A termőföld lesz a mi lázadásunk: Ne tojj, fiam, mert én is ott leszek. Fiam, ez öreg reszkető sorokban Én sírok, ki méhemben hordtalak, Ki eggyé tettem órát, napot, éjét, Hogy etesselek, hogy dajkáljalak; Hús a húsomból, vér az én véremből, Hogy emelhetnél te reám kezet, Ha én zokogom, sikoltom feléd: Ne lőjj, fiam, mert én is ott leszek. A Krisztusunk vagy, a mi Messiásunk. A reménységünk, mindenünk: az Élet. Fiam, te döntőd el most a sorunk, A te felzudult bús rabszolgavéred: Borítson el a forradalmi mámor, Ha hömpölyög a lázadó sereg, Mint felkorbácsolt zugó tengerár: Ne lőjj, fiam, mert én is ott leszek. Most még csak háborog az óceán S a kevély hajót már tépi, dobálja, Mi lesz, ha majd ős medréből kicsap, Ha úrrá lesz a tenger akarása: Mi lesz, ha minden katonafiu Szülőanyjától kap egy levelet, Mely lázit, gyújt, vérbeborit: Ne lőjj, fiam, mert én is ott leszek.
