Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1918-03-07 / 10. szám
XVI. évfolyam. 1918. március hó 7. 10-ik szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉFIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. : s , , Megjelenik minden héten csütörtökön reggel. A lap közleményeiért az ideiglenes szerkesztő felelős. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utca 10. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. = Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében i s. ===== Beköszöntő. Néhai lapszerkesztőnknek s lapunk alapítójának, atyjának keze lehanyatlott hirte- lenül, váratlanul, s kiesett kezéből a tolla. A tolla, amely 15 esztendőn át szolgálta buzgón, önfeláldozóan a* közügyet, a társadalom ügyét, a mi kis városunk ügyét. Én felveszem a tollat s folytatni akarom ott, ahol ő félbenhagyta. Becsületesen, őszinte jóbarátsággal kopogtatok be polgártársaimhoz, a nyájas és kevésbbé nyájas olvasókhoz a jelen lapszámmal. Tudván tudom azt, hogy mindenki mást és mást vár. Az egyik sok jó hirt, a másik sok jó verset, a harmadik inkább több elbeszélést, esetleg regényt, s minél kevesebb verset. Sőt lehetnek, akik elvárják, hogy mindent szidjunk, mert minden csak emberi, tehát gyarló. Külön-külön mindenkinek eleget tenni könnyebb volna. Mi megpróbálkozunk vele, hogy a lap mostani szűk keretén belül lehetőleg minden várakozásnak megfeleljünk. De sem állandóan lantot, sem folytonosan botot nem tarthatunk a kezünkben. S épen ezért talán csak kevesen lesznek, akik biztatással közelednek felénk, azzal az egy pár nyájas szóval, meleg tekintettel, érdeklődéssel, amely emberileg véve jól esik s amelyet nem tudunk egyhamar elfeledni. S mégsem dobom el a tollat. Bármennyire kijózanító a siker reményével szemben emelkedő esetleges csalódások aggodalmas elgondolása, becsületes meggyőződéssel szántogatom toliammal a papirt. Azzal a meggyőződéssel, hogy e lapra, ha 15 éven át fennállott, bizonyára szükség volt. Ha pedig a múltban szükség volt rá, a jövőben talán még inkább úgy lesz. A fejlődésnek annyi lehetősége, a megoldandó kérdések egész tömege, a haladásnak már megkezdett vagy csak ezután törendő annyiféle ösvénye kínálkozik a meginduló békés munka elé, hogy laptársaink mellett a Nagybányára is szükség lesz az utak, módok megvitatásában, az eszközök megbeszélésében. Addig is, mig a közel jövőre remélt békés időszak nagy munkájának szolgálatába állhatunk, a mostani nehéz viszonyok között is föl akarjuk keresni hetenként egyszer olvasóinkat egy kis félórára s elmondjuk, elmeséljük, hogy mi történt, mi fog történni, vagy minek kellett volna történnie. Lehetőleg pontos és sokoldalú hírszolgálatra törekszünk. Igyekszünk a legújabb háborús, illetőleg békés híreket is telefon utján lapzárta előtt megszerezni. Vezetőcikkeink rovatában mindenkit szívesen látunk, akinek főleg városunk fejlesztésére, helyzetének javítására, jövőjének felvirágoztatására, kulturális és társadalmi életünk irányítására nézve komoly és megszívlelésre méltó mondani valója van. Csak egyet hangsúlyozunk, amit elvül tűzünk magunk elé: toliunkat sem mézbe, sem epébe nem kívánjuk mártani. Maradjunk csak a tárgyilagosságnál ! Komoly, becsületes törekvésemben értékes munkatársam lesz Révai Károly, a Petőfi-Társaság tagja, az országos nevű és meleg szivü poéta, akinek Írásai annyiszor szereztek nekünk igaz gyönyörűséget; továbbá Borbás Géza, áll. főgimn. tanár, aki mélyen szántó színi kritikáiban s egyéb cikkeiben alapos képzettségről, fejlett műérzékről és tárgyilagos megítélő erejéről tett már éveken át fényes bizonyságot épen e lap hasábjain. De városunk tollforgató előkelőségei közül többen is megígérték szives támogatásukat. S hogy lapunk szintjét a lehetőségig emelhessük, tárgyalásokba bocsátkoztam fővárosi irói nevezetességekkel is, akik közül már eddig Kiss Menyhért, a jeles poéta, megígérte támogatását. Nem kímélünk sem munkát, sem fáradságot, sem időt, hogy a közönség legszélesebb köreinek igényeit kielégíthessük. A feladat nehéz,/ de az elhatározás erős, a szándék jó. S a jó Isten segítségével, mindnyájunk vállvetett munkájával, remélem, sikerülni fog hasznos munkát végeznünk. Természetesen kérjük olvasóinkat, hogy e munkában támogassanak szives szeretettel; ez első látogatásunk alkalmával pedig tartóztassanak magyaros vendégszeretettel s búcsúzzanak tőlünk: A viszontlátásra! Németh Béla. Színház. Szerdán megismételték a Szobaleány c. bohózatot. Csütörtökön Falt Leo szenzációs sikerű operettjének, Sztambul rózsá-jának bemutatója volt. Visszapillantva az operettirodalom-újabb termékeire, megállapíthatjuk, hogy ez egyike a legsikerültebbeknek. Szövegkönyve a szokásos recept szerint készült ugyan, de még igy is felülemelkedik az átlagos nívón. Zenéje pedig Falinak talán a legjobb alkotása. Török motívumokon építi fel a partitúrát, de természetesen európai fülnek élvezhető formában. A török zene monoton, de A „Nagybánya“ tárcája. Erzsiké születése napján. (1918. március 3.) I. Az volt tavasz! Szebb, virágosabb az sem lehetett, Mikor a földön / Fakadt az első kikelet. Mikor az Isten jóságos keze A puszta földre Egy virág tengert himezg. Mikor megszűnt a sziklák vajúdása S meddő talajból Felhőkbe nyúlt a fenyvek óriása. Ilyen volt a Te születésnapod. Tündőklőbb hajnal A teremtés óta nem ragyogott. Fán, levelen szinarany ömlött végig És madárhimnusz Harsant föl a nagy égig. Az volt tavasz! . . . II. Szeretnék mindig, untalan Vig nótát zengni rólad; Csicsergőt, trillást, muzsikást, Hogy csattogva daloljad. Mert oly jó kedvű kis leány, Mint Te, nincs e világon; Szemednek még egy könnye sincs, Mely mosolyra ne váljon. Olyan vagy, mint a nyáreső, Mely zúgást hoz a szárnyán; De háta mögött ott ragyog A tündöklő szivárvány. III. Azt suttogják az emberek: „Az Erzsiké már nagy gyerek!“ Kit eddig lelkünk szárnya vitt, Most bontja saját szárnyait. Én nem is venném észre sem, Hogy nagy lány lettél édesem, Ha a daliás ifjúság Nem nézne olykor vissza rád. IV. Légy készen édes: jön egy naplemente, Mikor utolszor borulsz az ölembe; De akkor, nehogy életem sirassam : Bársony kezeddel fogd szemem’ le lassan. Én pedig, ha üt az utolsó óra, Hervadt kezemet nyújtom bucsuzóra ; Bús lelkem átszáll a fekete résen. ... A többi már csak az én temetésem! . . . Révai Károly. Gyóni Áchim Géza temetése. Kindlovits István szolnoki népfelkelő főhadnagy körülbelül egy hónappal ezelőtt került haza csererokkant állományban a szibériai fogságból. Magával hozta Krasznojarskból a fogolytáborban szerkesztett és kéziratos példányban megjelent újságnak egy példányát: épen azt, amely dicsőséges, de egyben magyar sorsunkra is szomorú emlékű poétánknak sorsát, tragikumát, kimúlását és temetését írja meg. A megírása ellen esztétikai kifogást talán lehetne emelni; de kinek volna lelke a kritikus hideg szemével nézni bele egy fojtott fájdalmak keserű kenyerén raboskodó pennás baj társnak az ide, messzi nyugatra eltévedt írásába?! Torokfojtogató, sziv- szorongató, keserűen fájdalmas érzés fogott el e krónikás szavak olvastán. Többet mondanak el, sokkal többet, mint amennyit gyarló szavakba, szaggatott mondatokba foglalni lehetett. S amit a raboskodó íródeák el nem zokoghatott, attól a sok fel-felcsukló, de elfojtott zokogástól vissz- hangos a mi lelkünk.
