Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 27-51. szám)

1917-08-23 / 34. szám

2. oldal. NAGYBÁNYA 1917. Augusztus 23. mem tárgyát fogják képezni a középpontok, a melyeket a háború hozott és a béke ismét kel , hogy fölöslegessé tegyen, esetleg bizonyos át­menet után, amelynek hosszát kereskedelem-politi­kai, pénzügyi és szociálpolitikai szempontok állapít­ják meg; az állami felügyelet és ellenőrzést a lehető leghatályosabbá kell tenni, a teljesen elhibázott középpontokat pedig miellőbb le kell bonyolítani. Az átmeneti gazdagság feladata lesz Magyaror­szágot szorosabban beleilleszteni a világgazdaságba, de egyúttal nagyobb biztosítékról kell gondos­kodni önálló gazdasági berendezésünket illetően. Tanulmány tárgyává kell tenni a természeti erők­nek, a szénnek, víznek, földgáznak tökéletesebb teknikai kihasználását. Még sok kérdést kellene emliteni, de már az említettekből látható, hogy nagy terjedelműek azok a feladatok, a melyek az uj minisztériumra várnak. Mivel természetesen az egész gazdasági élet átmenetben van, tehát ide minden tartozik sub specie átmenet. A minisz­tériumtermészetesen teljes összhangban fog mű­ködni a többi közgazdasági minisztériummal és a legfőbb kormányhatóságokkal. Tőlem telhetőleg mindent el fogok követni, hogy a már magában véve is áldásos átmenet a békére a lehető legsinrább módon és nemzetgaz­dasági fejlődésünk teljes biztosításával történjék. Ezek volnának nagy vonásokban az irányadó szempontok, melyek Földes Bélát miniszteri működésében vezetik; ez előre adott kép bizonyára teljes megvilágositást fog nyerni szeptember másodiki beszámoló és programm beszédében. Dr Földes Béla életrajzi adtait a követke­zőkben közöljük : Földes Béla dr. 1848-ban Lúgoson született. Temesvárott és Budapesten végezte a gimnáziumot, azután egyetemi tanulmányait Budapesten, Bécsben és Lipcsében folytatta. Egyetemi tanulmányainak befejezése után tudományos munkálkodása alap­ján az osztrák kereskedelemügyi miniszter fölszó­lította, hogy az akkor szervezett kisipari osztályba lépjen be, később pedig Stremayer közoktatásügyi miniszter egyik osztrák egyetem nemzetgazdasági tanszékére hivta meg. 1882-ben a budapesti egye­temen a statisztika tanárává nevezték ki és 1892-ben ugyanoda nemzetgazdasági és pénzügy- tani tanszékre hívták meg. Ismételten volt az egyetem jog- és államtudományi karának dékánja, s ebben az évben az egyetem az 1917—1818. tanévre őt választotta meg rektorává. A nemzet gazdaság, pénzügytan és a statisztika terén úttörő tudományos működést fejtett ki. Az államtudo­mányok legkiválóbb képviselői, igy többek közötl Roscher, Wagner, Schmoller, Wappaeus, Kolb, Ottinger, Levasseir, Lombroso stb. foglalkoztak tudományos nézeteivel s mindenkor elismerték azok alapvető voltát. Számos kiváló nagy müve közül e helyütt csupán a következőket említjük meg: 1 Társadalmi gazdaságtan. 2. Pénzügytan. 3. Közgazdasági értekezések. 4. A szocializmus, E mellett úgy belföldi folyóiratokban, továbbá a bel- és külföldi napi sajtóban is nagyszabású irodalmi tevékenységet fejtett ki. Földes a Ma­gyar Tudományos Akadémia rendes tagja ; ennek a megbízásából ő alapította és ő szerkeszti a Közgazdasági Könyvtárat, a melyben a nem­zetgazdasági klaszikusok müveinek forditásai is megjelennek. Azonkívül számos bel- és külföldi tudományos és társadalmi intézet és társaság tagja. E mellett behatóan foglalkozik a kriminál- statisztikával és a gabonaárak statisztikájával is : az utóbbi tekintetében az Institut international de statistique állandó előadója. A szocial-etikai is­kolának Magyarországon ő a megalapítója és feje és sokan merítették tudományos munkálkodásukba alapelveiket az ő tanaiból. Iskolát alapított és tanítványai közül nem egy talált külföldön is elis­merésre. Földes politikai pályája az 1906-ik évben kezdődött: a nagybányai kerület ekkor válasz­totta őt meg függetlenségi progmmal országgyű­lési képviselővé. Azóta állandóan tagja a képvi­selőháznak. Parlamenti tevékenysége főleg a külkereskedelmi politikára, a valuta és a bank- kérdésekrekre, a szociális és a pénzügyi politikára terjed ki. Földes Béla az egyesült függetlenségi és 48-as tagja, melynek vezéréhez, Apponyi Albert grófhoz régi barátság fűzi. Dr. Földes Bélát miniszteri kinevezése alkalmából a város, a város tanácsa, a hiva­talvezetők táviratilag üdvözölték. Igen számos távirati üdvözlést küldtek városunkból tiszte­lői, jóbarátai is. Ez üdvözlésekhez jószivvel s igaz szeretettel füzük a magunkét is 1 é. m. HÍREK. Augusztus 22. Személyi hirek. Doby Imre kúriai biró családjával szabadságra városunkba érkezett. — Harácsek László minisz­teri tanácsos pár heti itt tartózkodás után a iővárosba vissza­utazott. — Baráti Ede közigazgatási biró feleségével sza­badságra városunkba érkezett. — Dr. Schönpflug Béla vár­megyei főorvos hivatalos ügyekben városunkban időzött. Kinevezések. Őfelsége a király Szentpétery Ferencz és Boitner Károly kir. járásbirákat a nagy­bányai járásbíróságnál leendő meghagyással VIII-ik fizetési osztályú járásbirákká nevezte ki. Előléptetések. A kereskedelmi miniszter Kárpáti Jenő kezelőt segédtisztté, Wittmann Mi­hály segédtiszt jelöltet II. o. kezelővé, Imricsák Gyuláné kiadót II. o. kezelővé leptette elő. Uj felsőkereskedelmi iskolai tanár. Budapest székesfőváros tanácsa Égly Sándor fő­városi tanárt felsőkereskedelmi iskolai tanárrá választotta meg. Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Bodis Ferenc ungvári áll. főreáliskolai tanárt a nagybányai főgimnáziumhoz helyezte át. — Igen, igen, állásunkat lövik ... Az Is­tenért, fiuk, kitartani! Mackó . . . bum! . . . Bumm ... a gránát!!!... Nem felelsz már ? . . . jön . . . jön! . . . Isten! ... Ne hagyjátok abba a tüzelést, már itt vannak! . . . Hála! A tü­zérség nem lő már bennünket! . . . Minden töl­tényt kilőni! . . . Jönnek! . . . — A lábad vitte el ? Ne sírj, fiam ... a haza . . . — Nincs töltény ? . . . — Tüzet szüntess ! Roham ! Előre ! Rajta ! . .. — Rajtaaa!!!... — Ezredes ur, vége! Ezerszáz fogoly . . . Haroz után. A csatatér . . . Elképzelni nem lehet, leírni is csak nehezen. Nincs olyan jelzőnk, amely bor­zalmasságát híven érzékeltetni tudná, nincs szó, amellyel szépségét az olvasó szeme elé varázsol­hatnánk. Olyan mesebeli tündérvilág ez, ahol egyik oldalon a könnyelmű, gondtalan Élet mosolyogva csábit virágos kertjébe, ezer gyönyört ígérve, ha belépsz kapuján — mig a hátad mögött a zsugori, vigyorgó halál áll az örvény szélén, amelyen ha­ladsz, várva: mikor csúszol meg, mikor zuhansz már csontos karjai közé ... Ha igy a leírást olva­sod : átfutsz a sorokon, amelyek a legvégső két­ségbeesést, pusztulást, vérözönt jelentik nekünk odafönt, szavakon, amelyekben százak, ezrek bol­dogsága reszketett, könnye olvadt fel abban a pillanatban — s unottan fordítasz tovább. Nem tudsz velünk érezni. Hiányzik az a levegő, ami megrészegít, a vér, mely megvadit, a halottak ki- mereszlett, megüvegesedett szeme, a czafatokban lógó emberi hús látása, a srapnellek kis füstkarikái, amelyek láttára egy rongyos, agyagos, vizes gödörbe dugod büszke fejed, gránátok zenéje, amelyre elhal ajkadon szó s megáll szived dobogása . . . Csudás világ ez! Ha találkozol az ulczán megtépett ruháju, szomorú katonákkal, akiknek feje, keze nem tud megpihenni egy pillanatra sem az átélt idegráz- kódtatásoktól, ha a Hűvösvölgy árnyas fái közt sétálva, egy komor épületben katonát látsz a pá­don ülve, amint üres tekintettel bámulnak maguk elé, jusson eszedbe, hogy ezek a szerencsétlenek józanok voltak még azokban a rettenetes pillana­tokban s ez lett a vesztük. Arra az időre el kell vesztened a józanságod, az eszedet, hogy végkép el ne veszítsd! . . . . . . Háromnapos ütközetünk végéhez köze­ledtünk. Az oroszok erősítést kapva, újra táma­dásba mentek át s hogy a nyílt terepen a czélta- lan emberveszteséget kerüljük, az elfoglalt lövész­árkokba húzódtunk vissza. Mi is újabb erősítést vártunk. Kitartottunk a szakadatlan ágyutűzben, amig lehetett, de amidőn veszteségeink már szá­mottevőkké kezdtek válni, visszavonultunk. Az orosz tüzérség minket üldözött, a mieink meg az orosz gyalogságot tartották sakkban, úgy, hogy a lövész­árok kettőnk előtt üresen állt. Kitüntetés. Őfelsége a király dr. Dumbro- vicsán Sándor segédorvost az ellenséggel szem­ben tanúsított vitéz magatartásáért az ezüst vitéz- ségi éremmel tüntette ki. Kitünteti főigazgató. Őfelsége a király dr. Mázy Engelbert, a kassai tankerület főigaz­gatójának a II. oszt. polgári hadiérdemkeresztet adományozta. Wekerle Sándor üdvözlése. We­kerle Sándort miniszterelnöki kinevezése al­kalmából a város tanácsa a következő távi­rattat üdvözölte: Wekerle Sándor őnagyméltőságának Budapest. Nagybánya város tanácsa és közön­sége visszaemlékezve ama feledhetetlen és felette rokonszenves kapcsokra, melyek Kegyelmességedet majdnem egy évtizedig tartó képviselősége alatt városunkhoz fűz­ték s mint a város díszpolgárát jelenleg is fűzik, miniszterelnökké kinevezése al­kalmából hódolatteljesen, a legmelegebb szeretettel és ragaszkodással üdvözli. Vajha e nehéz megpróbáltatásokban Nagyméltó­ságod általánosan tisztelt és nagyrabecsült egyéniségének sikerülne a belső, szilárdan konszolidált viszonyokat megteremtenie, melyre az országnak oly nagy szüksége van. Dr. Makray polgármester, Égly főjegyző. Földes Béla miniszter köszöneté. Dr. Földes Bélát miniszterré való kineve­zése alkalmából dr. Makray Mihály polgár- mester a városi polgárság nevében a követ­kező távirattal üdvözölte: Miniszterré történt kinevezése alkal­mából választókerülete székhelyének Nagy­méltóságodhoz mindig igaz tisztelettel és szeretettel ragaszkodó polgársága nevé­ben őszinte örömmel üdvözlöm s kívá­nom, hogy fényes nagy tehetségét a haza javára minél hosszabb ideig érvé­nyesíthesse. Dr. Földes Béla miniszter válasza ma érkezett meg s a következőleg hangzik: Nagybánya polgárságának szívélyes üdvözletét és hozzám való ragaszkodását hálásan köszönöm annak kifejezésével, hogy uj állásomban is választókerületem jogos érdekeit támogatni fogom, hogy a magyarság e védvára az őt megillető sza­Karomban fájdalmat éreztem, emelni már nem bírtam, el kellett hagynom a harczteret. Már nem gondolkoztam, nem panaszkodtam, idegeim telje­sen elfásultak. Mentem, illetőleg bukdácsoltam a többiekkel; srapnellek, gránátok előttünk, utánunk, fölöttünk s amitől máskor egytől összezsugorod­tunk, most a záporban: felkelve, teljes alakot mu­tatva botorkáltunk a kötözőhely felé. Ha most már, józan fővel visszagondolok erre a rettenetes órára, átfut hátamon a hideg s ha nem éppen velem történt volna meg, el se hinném. Alig lehettünk már harmincz lépésre attól a fehér háztól, ahol a vörös kereszt lengett, amidőn az egyik gránát bevágott az ablakon. Itt már nem fognak bekötözni bennünket! . . . Mentünk to­vább. Ki erre, ki arra. Útközben találkoztam egy csendőrőrmesterrel, egyikével azoknak, akik a front mögött az igazolatlanul csatangoló legénységet kergetik vissza a tüzvonalba. Látta a kínlódásomat, hogy huzom m3gam után a hátizsákom. —- Mi baj, hadapród ur? — kérdi részvét­tel. Hol a legénye? — Ott maradt. Egy gránát kétfelé szelte mel­lettem. A törzs előre, a végtagja hátra repült . . . — Hát bizony ... — szól ismét, nagyot nyelve, de nem folytatja tovább. Pedig látszik rajta, hogy mondana valamit. — Megsebesült ? — Nem tudom. Amikor kaptam, erős ütést éreztem, akkor alig fájt, most azonban már emelni se tudom, elzsibbadt s úgy érzem, valami meleg­ség ömlik rajtam végig; a hátamon, karomon, a szivem felé . . .

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom