Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1917-04-26 / 17. szám

2 NAGYBÁNYA 1917. április 26. HÍREK. Aprilis 25. Személyi hir. Harácsek László min. tanácsos pár napi tartózkodásra városunkba érkezett. Kitüntetés. Őfelsége a király Szeőts Béla árkász főhadnagynak az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért a katonai érdem­kereszt III. osztályát a hadi ékítménnyel s a kardokkal adományozta. Kitüntetés a hősi halál után. Őfelsége a ki­rály gróf Dégenfeld Béla 9. huszárezredbeli hadnagynak, ki hősi halált halt, az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért a 3-ik osztályú katonai érdemkeresztet a hadiéldtmény- nyel s a kardokkal adományozta. Névmagyarosítás. A belügyminiszter megen­gedte, hegy Sesták Sándor polgártársunk Emi­lia leányával együtt vezeték nevét Barná-ra magyarosítsa. Fölfordult világ. Ködfátyol kép gyanánt le­beg előttünk a régi jó idő, a mikor nyugodtan tértünk pihenőre s nem zavarták álmainkat meg­élhetési aggodalmak és a világháború rémes eseményeinek sötét felhői. Kikelet enyhe szel­lője, mosolygó tavaszi napsugár, dallos pacsirta mintha kipusztultak volna a természet rendjé­ből. Későn zöldéi a mező s a szántás-vetésre készülő gazda sóhajtva tekint az égre és epedve várja a csapadékok elpárolgását, hogy földbe akaszthassa ekevasát. Felfordult világot élünk. Az egykor vidámsággal telitett derűs ma­gyar eget villámokat rejtő fellegek takarják. A szent Kárpát bércek kapui előtt harci zaj tom­bol s minden világtáj felől népek jajgatása hal­latszik és elégedetlenség moraja zug és törtet felénk. Nincs szeretet, nincs megbecsülés a fa­jok között. Egymást nem ismerő s egymás sza­vát nem értő közeli és távoli világrészek bősz dühvei állanak szemben s tőrnek egymás léte ellen. Irigység, önzés és hatalomért való őrült versenyben pusztulnak az emberi művelődés al­kotásai és a népek milliói. El vannak feledve az egyetértés, egyenlőség és szabadság szent esz­méi. Fásultak a lelkek s minden józanul gon­dolkozó ész nyugtalanul keresi a kibontakozásra vezető utat s a békés szelíd idők visszatérését. Messze távol hideg északon megmozdult a föld s elnyomott népek rázzák bilincseiket és a sza­badságvágy zaja harsog fel. Talán tisztul már a láthatár és a nagy rázkódás nem fog nyom nélkül elvonulni s visszavonulnak sötét odúikba a gyűlölet, rombolás és pusztulás vad szörnye­tegei is. Talán véget ér a világ felfordulás és dacos elleneink leigázó törekvései onnan nyer­nek végső csapást, ahonnan legtöbb bizalmuk volt eltiprásunkra. Talán véget ér a nagy küz­delem létünkért és szabad fejlődésünkért világ- szabadsággal, kiengesztelődéssel. Jöjj óh Béke * szelíd angyala és terjeszd ki tündérszárnyaidat a sokat szenvedett népek felett! A nagybányai rokkant katonák alapja. A nagybányai rokkant katonák alapjára újabban Sparing Herman nagysomkuti lakos egy perből kifolyólag a nagybányai kir. járásbíróság utján 100 koronát ado­mányozott. Az alap ez összeggel 4567 K 48 fillérre növekedett. További szives ado­mányokat kérünk. Művészest. A nagy katonai művészest f. hó 21-én zajlott le a Lendvay-szinházteremben. Jóleső érzéssel jegyezzük föl a hadi jótékony­ság érdekében, hogy ilyen tömött, zsúfolt há­zat a színház avatás óta nem láttunk. Minden hely el volt foglalva úgy a páholyokban, mint a földszinten s valóban a legszebb ünnepi estre lehetett volna kilátásunk, ha az egész estély már jó eleve be nem fagyott volna. De a szó szoros értelemben befagyott. A meghívó a meg­jelenést estélyi öltözékben tette kötelezővé, aminthogy az illik is, aminek következtében asszonyaink, leányaink a leglengébb öltözékek­ben jelentek meg az estélyen, de 4-5 fokos fagypont feletti időben a nagy termet elfeledték befüttetni, úgy, hogy a jó félórai késéssel kez­dődő művészest didergéssel kezdődött s úgy éjfél felé ugyancsak didergéssel végződött. E kalamitáshoz hozzájárult még egy második is. A műsoron kívüli szám. A Ganz-villamos rész­vénytársaság egész váratlanul föllépett, mint önkéntelen szereplő. S ezúttal nem a villa­mosság csodáit mutatta be, hanem a sötétségét. És sajnos, az összes szereplők között a legho3z- szabb szám az övé volt. Ami a műsort illeti, fel­tétlen elismeréssel kell meghajolnunk a rende­mért eleinte nem volt ágy. Egy-egy kórházból kimustrált szalmazsák, melynek kinézéséről jobb nem beszélni, jutott a kiváltságosnak, fej felől egy jókora tuskó szolgált párna gyanánt. Alud­tunk teljes öltözetben heteken át. Később megengedték, hogy saját menázsét rendezzünk be, alakuló ülés, befizetés stb. Egy hét alatt már meg volt a menázs — első ebédje : májgaluska leves, marhahús paradicsommártással és rizzsel és palacsinta. Nem hiszem, hogy valaha pompásabban Ízlett volna az ebéd, pláne a sok nyomorult orosz kotylet (fasirt) után. A kosztolással azután rendbe jöttünk, meg egyébbel is. Tudtunk vásznat szerezni, melyből szalmazsák és szalmapárna készült. Soknak nem volt módja még rá, azok úgy oldották meg az ügyet, hogy maguk bújtak bele a kölcsönbe vett szalmazsákba szalma helyett, s az képviselte a paplant is és az egész ágyneműt. Négyen-öten voltunk egy szobában, faba- rakban laktunk, melyben 10 szoba, két konyha volt. Napirend : némelyek fűtés spórolás címén fél egykor keltek közvetlenül ebédhez, aztán újból lefeküdtek. Egy pár merész ember sétálni próbált, hogy csakhamar ész nélkül szaladjon haza meggémberedett tagjait felmelegiteni. Ebéd után egy-két sakkpárti, sietni kellett, mert 3 óra után már sötétedett, azaz sötét volt s a világítási ügy még nem volt rendezve. Egyik­másiknak jutott gyertyára ugyan, de az sem volt elég és mindig palota-forradalom tört ki a gyertya-kérdés miatt. Aztán jöttek a 40 -45-50-55 °C hide­gek s ilyenkor kissé kellemetlen volt helyze­tünk, mert nem kaptunk fűtőanyagot rendesen, vagy kifogyott s ilyenkor önfeláldozó tiszti szolgáink — hála nekik - gondoskodtak rólunk .................. feltörve az orosz ezredes szénrak­tárát, vagy egy-két közeli kerítést elbontva vagy távolabbi barakajtó vagy ablakait czipelték haza az éj leple alatt nagy gaudiummal és a mi örömünkre. Éjjel kissé gyakrabban kellett forgolód­nunk az ágyban, mert egyik oldalunk felmele­gedve, a másik kihűlve, meg kellett változtatni a kombinációt, Szegény legénység, hogy ezt a kérdést megoldja, egész éjjel ugrált vagy tánczolt, hogy kissé felmelegedjék. A hideg tartott s ezzel arányban a kerí­tések és egyéb elmozdítható tüzelni való hol­mik rohamosan fogytak. Elfelejtkeztem az első karácsonyestéről, ezt érdemes elmesélni. Közadakozásból összegyűjtöttünk a legény­ség számára körülbelül 140 rubelt s azon do­hányt, czigarettát, teát véve, elmentünk a le­génységi barakkokba, hol fenyőfát állítottak fel, melyen czigarettadobozok, sok papirdisz és egy pár gyertya volt. Alattok a legénység által készített dísztárgyak kenyérbélből, a massza elég alkalmas volt ahhoz, az agyag konsistentiá- jához hasonlítva! Elég csinos dolgokat produ­káltak. Egy-két karácsonyi dal németül, ez volt ugyanis a többség. Egy öreg őrnagyunk al­kalmi beszédet tartott, szép volt, szívhez szóló. Gondolata mindeniknek elröppent haza nagy Magyarországba és a második hazába, szivében mindenik övéi közt volt, szemeinkben könny csillogott, torkunkat feltörni akaró zokogás foj­togatta. Eleinte szégyeltük egymástól ellágyu- lásunkat, de elmúlt hamar a szégyenkedés, mert a könnycsepp ott csillogott kivétel nélkül min­denki szemében s a néma, elfojtott bánat. Vájjon mit csinálnak odahaza? zőség ötletessége előtt. Változatos, nívós mű­sor volt s az összes szereplők ugyancsak ki­tettek magukért. Nem rajtuk múlott, hogy a fagyoskodó közönség nem birt fölmelegedni. Legalább nem úgy, ahogy a mi lelkesedni tudó közönségünk lelkesedni tud. Pedig minden olyan jól, olyan szépen indult. A 65. gyalogezred ze­nekara a nyitányt nagyszerűen adta elő; Révai ötletes monológját a bájos megjelenésű Szent- miklósy Dusika behizelgően csicseregte el. Glück Ilonka, ez a művész kis lány most is brillírozott s dr. Szentmiklósy Ödön katonai orvos felolvasása, ki közvetlen élményei alap­ján a magyar hadifoglyok oroszországi életét mutatta be nagy közvetlenséggel, a legnagyobb érdeklődést keltette. Róka főhadnagy női imi- tácziója két chansonettel s egy pajkos táncz- czal a könnyezésig megnevettette a házat. Ez ideig úgyszólván perdült a műsor és akkor lé­pett föl a Ganz r.-t. jó háromnegyed óráig tartó sötétséggel. Sötét és hideg. Csoda-e, ha az illékony jókedv elillanóban volt. Pedig a sötétség elmúltával a Sótartó humoros jelenet ugyancsak talpraesett tréfa volt. Szereplői : Stella Aranka, Pásztor Marietta és Schuma­cher főhadnagy egymással vetélkedve briliroz- tak a mulattatós apróság előadásában. Rónai budapesti operaénekes is jeleskedett, Prohász/ca Sári és Schumacher főhadnagy a vansteppet művészi tökéletességgel mutatták be s mégis a nagy és kényszerű szünetekkel az éjféli órá­kig húzódó műsor némileg fárasztóvá vált. A figyelmes rendezőség az összes női szereplőket csokorral tüntette ki, a közönség pedig az ösz- szes szereplőket elhalmozta tetszése jeleivel. A művészest után a vacsora úgy ’/2 2 óra tájban ért véget s ugyanakkor kezdődött a táncz, de itt is meg kell jegyeznünk, a hideg miatt nagyon gyér fiatalsággal. Pedig mily szép számban voltak ott! De a vacsora-terem közönsége annál fölségeseb- ben érezte magát a befütött teremben s itt a reggeli órákon túl nyúló mulatság kerekedett. A művészest igen tekintélyes összeget hozott a háborúban elesett sappeur tisztek közös sír­emléke javára. Az összes bevétel 1606 K volt; kiadás 92622 K. A jótékony célra jutott 679 78 K. Nyomott hangulatban távoztunk a mená- zsénkban, hol ünnepi vacsora volt s hol dacára hogy bort is szervíroztak, csak nem tudtunk felmelegedni. Lassan-lassan szöktünk haza ba­rakkunkba. A következő karácsony, az már a fásultság, megszokás és egyéb körülmények folytán nem volt ilyen meghitt benső érzésekkel teli, olyan más volt, mint az első. Jött a tavasz, jöttek uj emberek, a prze- mysliek, uj eszmékkel, tervekkel. Mindjárt moz­galmasabb lett életünk, futbalt szereztek be, aztán longamétát játsztunk, visszakerülve a gim­nazista kórba, még a megélemedett emberek is! Volt nagy mulatság, ha egy jól megtermett csa­ládapa hátsó frontján egy jót puffant a labda. Később czivilizálódtunk, tenniszpálya léte­sült. A nagy melegekben eleinte megengedték, hogy másfélórai távolságban levő Irkutz fo­lyóba eljárhattunk fürödni, ez is nagy változa­tosság volt életünkben s látványos főleg, mert az orosz nép nem ismeri el a fürdő kosztüm célszerűségét, — ők anélkül füxödnek, beleértve az úri osztályt is és vegyesen. — Jót mulattak rajtunk „ausztrickiken,“ kik kis nadrágkákban fü­rödtünk. A nyár május végétől szeptember végéig tart, de júliusban is még jég van a föld kérge alatt egy negyed méternyire. A nép halászattal, vadászattal, álattenyésztéssel és rablással fog­lalkozik. Nap-nap után hallottunk arról, hogy agyonvertek valakit a külváros utczáiban. A mi embereink különbözőként érvényesültek, a fog­lalkozások különböző módja szerint. Voltak, kik egy-két háztetőpléhből sütőt állítottak össze s abban kalácsot, diós és mákos kifliket sütöttek és ezeket árulgatták. Mások egy-két kóbor ku­tyát ütöttek le és a belőlük készült hentes árut

Next

/
Oldalképek
Tartalom