Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-03-08 / 10. szám
2 NAGYBÁNYA 1917. március 8. rendületlenül, ezer és ezer győzelmes csatában állják a vérzivatart, megmutatták nekünk, hogy itt a front mögött minő legyen a mi küzdelmünk is. Hogy bizalom, sziklaszilárd hit, mindenről kész lemondás és önmegtagadás legyen bennünk a végső összecsapásra s akkor a poklok kapui sem fognak rajtunk erőt venni! És akkor a kegyetlenül hosszú megpróbáltatásoknak élvezhetjük majd a gyümölcseit is: a diadalmas békét! HÍREK. Márczius 7. Főhadnagyi kinevezés, őfelsége a király Er- dődy Istvánt, a 10. huszárezred hadnagyát 15- hadnagygyá nevezte ki. Uj hadnagyok. Őfelsége a király dr. Mar- kovits Márton, Tersánszky József, Hullán Ernő, Bánhidy Géza, Dómján Titusz, Marosán Ágost, Török Antal, Abrugyán János, Krizsán Sándor, Rózsa Gyula, Vajda Miklós, Kazamér Dezső és Ketney Zoltán zászlósokat, nagybányaiakat, hadnagyokká nevezte ki. Kitüntető megbízás. A rokkantügyi hivatal elnöke dr. Almer Sándor főorvost a fővárosi Munkácsy-utczai kezelő gyógyintézet sebészeti osztályán a vezető-főorvosi teendők ellátásával bízta meg. Varjú Sándor alezredes. Őfelsége a király Varjú Sándor cs. és kir. 5. gyalogezredbeli őrnagyot, kit városunkban is széles körökben ismernek, alezredessé nevezte ki. Miniszteri elismerés. A pénzügyminisztérium Fejes János szakállasfalvai körjegyzőt a hadi- kölcsönök sikere körül kifejtett buzgó és eredményes közreműködéséért elismerő oklevéllel tüntette ki. A nagybányai rokkant katonák alapja. A nagybányai rokkant katonák alapjára újabban a következő adomány folyt be: Vértes Ilonka gyűjtése 5 korona. Lapunk legutóbbi számában 4235 K 74 fillért mutattunk ki. Az újabb adománnyal az alap 4240 K 74 fillérre növekedett. További szives adományokat kérünk! Szávay Gyula búcsúzása. Szávay Gyula, a debreczeni kereskedelmi s iparkamara titkára megválik ez állásától s Budapestre megy, hová a kamarák központjához hívták meg vezető állásba. A népszerű titkár a kamara legutóbbi — Az talán ott egy erdőőr háza, gyerünk oda! Jó éjt kívántunk a muzsiknak és kerülő utón oda bukdácsoltunk. Tényleg őrház volt nagy csűrrel, első és hátulsó kijárattal, tehát őrjáratunk részére nagyon alkalmas pár órára megállani. Behelyeztük a lovakat, természetesen teljesen fölnyergelve, minden második huszár a kerítés körül kézben tartott karabéllyal őrködött. Éjjel két órakor, azon házban, hol először akartunk megszállni, erős kutyacsaholás volt hallható. — Káplár A. azt mondja: — Főhadnagy uram, ott történik valami, elmenjek-s megnézni ? Roppant vakmerő ember, de le kellett tenni szándékáról, mert nem engedte a főhad- nagy. így teltek a perczek, negyedórák lázas izgalomban, mig végre hajnalodul kezdett, ólomszürke volt az ég és félig sötét, mikor Sz. főhadnagy kiadta a parancsot: „lóra !“ Fölülünk és ugyanabban az időben az előbb említett házból egy gyalogos század indul útnak. A távolság körülbelül 150-200 lépés lehetett, mint előbb említettem. P. főhadnagy azt mondja: — Ez a német század, mely egészen vísz- szamaradt. Ekkor a gyalogos század megáll és frontot csinál felénk és elkezdenek a katonák integetni, P. főhadnagy nevet és odasugja nekem : — Ugy-e mondom, hogy németek ? (. . . . Tudniillik a német és orosz uniformis alig különbözik.) Nekem sehogy se ment a fejembe a dolog és azt mondom : ezek az oroszok és az éjjel, mikor a nagy kutyaugatás hallatszott, érülésében búcsúzott el a kamarától, mely volt titkárát elhalmozta szeretete, nagyrabecsülése minden megnyilvánulásával. A közgyűlés szinte ünnepi jelleget öltött, melyen jelen volt Doma- hidy Elemér főispán, Márk Endre udvari tanácsos, polgármester s igen számosán Debre- czen notabilitásai közül. Miután Szávay sajnálattal jelentette be visszavonulását s kérte a közgyűlést, hogy tartsa meg őt jóemlékezetében, Szent-Királyi Tivadar kamarai elnök meleg szavakkal búcsúztatta a kamara nagyérdemeket szerzett titkárát, kinek hivatali működése kor- szakolkotó volt a kamara történetében s forrása volt a kamara újjászületésének. A mostani bu- csuzás fájó érzéseit csak az enyhíti, hogy Szávay Gyula nem szakad el tőlük, mert országos kiterjedésű uj munkaterületén is kamarai érdekekért fog dolgozni s itt a debreczeni kamara munkatársa is lesz. Dávidházy Kálmán a kamara beltagjainak nevében, Rosenthal Ferencz pedig a kamara kültagjainak nevében szeretetteljes szavakban emlékeztek meg Szávay Gyula hervadhatatlan érdemeiről és tolmácsolták a kerület érdekeltségének háláját. Márk Endre udvari tanácsos polgármester Debrecen sz. kir. város közönségének és a hatóságainak a nevében mondott köszönetét Szávay Gyulának Debreczen közéletében kifejtett eredményes működéséért. Kardos László a kereskedő társulat nevében búcsúztatta el Szdvayt, kinek meleg szavakkal vázolta érdemeit. Ezután dr. Radó Rezső helyettes titkár szives szavakkal köszöntötte a kamara tisztviselői karának nevében a hivatal távozó főnökét. A beszédek elhangzása után Szávay Gyula meghatottan köszönte meg a a kamara ragaszkodó érzéseinek, a hatóságok megtisztelő megértésének és a tisztikar szere- tetének megnyilvánult kifejezését. Nem fog elszakadni a kamarától, mert az ország fővárosában megnyílt uj rokon munka terén szintén a kamarák közérdekeit fogja szolgálni és szeretetteljes ragaszkodása mindig a debreczeni kamarához fogja csatolni. Ezután a közgyűlés az elnökségnek és a közös bizottságnak Szent- Királyi Tivadar elnök által előterjesztett javaslatára Szávay Gyula munkás tevékenységének eredményeit jegyzőkönyvileg megörökitette, nagy érdemeinek elismeréséül és hogy a debreczeni kamarával való összekapcsoltságát kifejezze, visszavonulása alkalmából az örökös főtitkári czimmel ruházta fel és felkérte, hogy legyen részese a kamara munkájának ezután is s tartsa meg az országos bizottságokban, igy az Orsz. Ipartanácsban, Közélelmezési bizottságban, Ipar- muzeum felügyelő bizottságában elfoglalt helyét. Egyszersmind megállapította a közgyűlés szabályszerű nyugdijilletményeit. keztek a házhoz és most tovább nyomulnak Varka felé. Csináljunk legalább rajvonalat és álljunk meg, mert hiszen úgyis oly közel vagyunk, hogy ha sortüzet adnak, egyikünk se viszi el az irháját. Megálltunk rajvonalba és két huszárt előbbre küldve, elkezdtünk gukkerezni. Abban a percben, hogy a két derék huszár körülbelül húsz lépésre ért a századhoz, eldördül egy sor- tüz, a lovak fölágaskodnak, a két jó huszár lefordul paripájáról, újabb és újabb sortüz, a golyók úgy csapkodnak fölöttünk, mellettünk, mint a záporeső. Megfordultunk és elkezdtünk gallopirozni a hatalmas síkságon, hogy kikerüljünk a golyózáporból. Ez nehezen ment, mert a talaj roppant süppedékes és lovaink fáradtak voltak. Jó ideig folytonos tűz között vágtatva, végre is érthetetlen kezdett előttünk lenni, hogy bár az ellenséges századtól már vagy 2000 lépésre vagyunk, mégis a golyók ugyanolyan sokaságban csapkodnak közénk. Egy pillanat alatt tisztába jöttünk, hogy az éj folyamán teljesen körülfogott az előnyomuló ellenséges gyalogság anélkül, hogy akár ők, akár mi erről tudtunk volna. Nem volt sok idő a gondolkozásra. Egyetlen menekülésünk: Varkán keresztül a jobboldalon levő hídon a Pilica folyó túlsó partjára jutni. Folytonos tűz között vágtattunk tehát most már minden oldalról bekerítve és üldözve Varka városa felé. Amint a város közelébe érünk, fölkiált az egyik huszár: — A hid föl van robbantva. Megállapítjuk továbbá, hogy a hídnál körülbelül egy század katonaság (hidászok) dolgozik. Kivenni nem lehetett, hogy a mieink-e, vagy oroszok. Reményünk azonban a legkisebbre lohadt, Viszik a harangokat! A végtelenül hosszúra nyúló háború s a folytonos küzdelmekkel járó nagy fémszükséglet kényszeríti a hadvezetőséget arra, hogy a harangokat is igénybe vegye. Jó szívvel adjuk, sőt magunk ajánlottuk föl, mikor a íémszükséglet fedezése czéljából az első rekvirálások történtek, de most, midőn mégis meg kell válnunk tőlük, bizonyos meghatottság vesz erőt a sziveken. Hiszen ezek a harangok kisérték ki utolsó útjára szüleinket, testvéreinket, szeretteinket; ezek a harangok hívtak évtizedeken át az Urnák házába; ezek a harangok szólották a fájdalomban megtört szivekhez oly enyhetadóan. Békés szelíd hajlékaikból áldás kisérje viharteljes utjokra s a harezok viharaiban járuljanak hozzá a végső diadal kivívásához, melyből a béke fölkelő napja hasad majd az iszonyatos megpróbáltatásokat átélt emberiségre! — A harang átvételi bizottság ezidőszerint Felsőbányán és Misztótfaluban működik. Városunkban a harang átvétel valószínűleg e hét végén lesz, de az átvétel előtt még egy búcsuharangozást tartanak az összes templomokban. A kamara uj titkára. A debreczeni kereskedelmi s iparkamara a Szávay Gyula távozásával megüresedett vezető titkári állásra egyhangúlag dr. Radó Rezső h. titkárt választotta meg, aki eddigi működésével is bebizonyította e kiválóan fontos állásra való rátermettségét. — Ugyancsak itt említjük meg, hogy a közgyűlés érdemeik elismerésem Boruss Mihály felügyelőt fogalmazóvá, Bujdosó Gábor irodatisztet pénztárnokká, Péntek Gizella Írnokot nyilvántartóvá s Vájná Arankát iktatóvá léptette elő. Négy oldalon. A hallatlan mértékben felszökött papírárak s az egyre nyomasztóbban érezhetővé vált papirhiány nemcsak a fővárosi lapok terjedelmét korlátozzák, de a vidéki lapok is kénytelenek, hogy lapjaik terjedelmét redukálják. Más vidéki lapok már a háború első hónapjaiban keresztül vitték e redukálást, sokan pedig a mostoha viszonyok között megjelenésüket a háború tartamára felfüggesztették. Mi a legnagyobb áldozatoktól sem riadtunk vissza, hogy a háború megpróbáltatásai között is rendithetlenül teljesítsük hazafias kötelességünket, de a nagy papirhiány mert a hid közelében kozák őrjárat tűnt föl. E szomorú tény megállapítása után bevágtattunk a városba. Az utczán nagy sürgés-forgás támadt a czivilek között. Egymásra nézünk a főhadnaggyal és csak igy szótlanul adtuk egymásnak tudtul, hogy itt is ellenség van. Ugyanekkor káplár Abucz azt mondja: — Kadett uram, ebben a városban már ellenség tanyáz, a czivilek nagyon sürgölődnek. Alig, hogy káplár Abucz nézetét kifejti, a házakból és sarkok mellől elkezdenek reánk tüzelni. Becsapunk a legközelebbi mellékutczába, ki egyenesen a folyó partjához, hogy keresztül ússzunk rajta és legalább pár ember megmenekül. Amint azonban a parthoz értünk, a hídnál levő század vett czélba. Teljesen kimerültén, minden reménytől megfosztottan vágtattunk hol ide, hol oda, de mindenünnen csak a golyók tömkelegé üdvözölt. Lovaink már alig bírtak, mi magunk is teljesen kifulladtunk. Meg akartunk állni egy pillanatra, hogy legalább némileg tájékozzuk magunkat, mikor a leghátul levő huszár torkaszakadtából ordít, hogy: kozák czug jön a városból vágtában! Miután egyre ment, hogy egy czug ellenséggel több vagy kevesebb, megálltunk és rövid megbeszélés után a hid irányában a folyó mentén vágtattunk előre, hogy a hídnál levő ellenségen keresztültörve, a Mihalow városánál levő hídon próbáljunk átjutni. Óriási árkok és mocsarak között folytonos tűzben keresztültörtük magunkat és egy kies erdőhöz jutottunk, ahol az órák hossza óta tartó golyózápor némileg megszűnt. Megálltunk és rövid tanácsot tartva megállapítottuk, hogy a mihalowi hid még tiz kilométerre van és mire
