Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1917-03-08 / 10. szám

1917. március 8. NAGYBÁNYA 3 immár arra kényszerítenek bennünket is, hogy a Nagybánya terjedelmét redukál­juk. Lapunk, mely a normális időkben 8—12 oldalon jelent meg, ezentúl a vi­szonyok jobbrafordultáig 4 oldal terjede­lemben fog megjelenni. Igyekezni fogunk, hogy a lap terjedelmének ez a kényszerű korlátozása ne a lap szellemi nívójának rovására történjék s ez okból hirdetési rovatainkat szorítottuk összébb. Az uj helyzet hozza magával azt, hogy két ko­ronán aluli hirdetést nem közlünk. Arany születésének századik évfordulója. Hal­hatatlan koszorús költőnk: Arany János szüle­tésének százados évfordulóját megünnepelték az egész országban. A nagy évforduló városunk fölött sem suhant el nyomtalanul. Igen szép Arany-ünnepélyt rendeztek a polgári leányisko­lában, nemkülönben a főgimnáziumban, hol egy ünnepélyes önképzőköri gyűlés keretében adóz­tak kegyelettel a nagy költő emlékének. Helyreállott a rendes vasúti közlekedés. Ar­ról értesülünk, hogy a szatmár- nagybányai vasútvonalon f. hó 7-től kezdve a rendes vasúti összeköttetés kelyreállott. Csataképes számolócédulák. A honvédelmi ministerium Hadsegélyező Hivatala a háború alatt vendéglői és kávéházi pincérszámolócédu­lákat hozott forgalomba, amelyek utján a nagy- közönség számlái fizetésénél 2, 4 vagy 10 fillérrel adakozhat az elesett hősök özvegyei és árvái alapja javára. Ez a önkéntes jótékonysági adó már is tekintélyesen gyarapította a háborús alapot. Az eddig forgalomba hozott hivatalos számolócédulák képe a jövőben megváltozik. A pÖ3tyéni fürdőigazgatóság ugyanis csataképes számolócédulákat ajándékozott a Hadsegélyező Hivatalnak, amelyek forgalombahozatalát és áru­sítását kötegenkint hivatalosan felülbélyegezve most kezdi meg a hivatal. A jótékonysági moz­galmat úgy a fővárosi mint az országos vendéglős egyesület elnöksége melegen támogatja. A Hadsegélyező Hivatal ezúton is kéri a szálloda, étterem és kávéház tulajdonosokat, hogy a számolócédulák megrendelése és állandó haszná­lata révén támogassák a hős katonák családjait. Rendeléseket postán a Hadsegélyező Hivatal (V., Akadémia-utca 17. sz.) címén vagy telefo­non 5—12 sz. alatt eszközlendők. A postai ren­delés épp úgy, mint a szállítás hivatalból por- tómeníes. A legnagyobb örömet azzal szerezhetjük meg hadban lévő hőseinknek, ha megküldjük nekik szeretteink arczképét. Haszthy Mátyás ki­mi teljesen kifulladt lovainkkal odaérünk, az is föl lesz robbantva és a város oroszok kezében lesz. Most már teljesen világosan láttuk a re­ménytelen helyzetet, hogy ezredünk, mely a visszavonuló csapatoknak hátvédje, szintén át kellett hogy keljen a folyón. Nem volt más hátra, mégegyszer neki vágtunk a hömpölygő folyónak, de a közepénél tovább nem jutottunk, mert itt inár oly mély volt, hogy a lovakat el­lepte és a hideg vízben a súlyosan megterhelt és kifáradt lovak nem bírtak úszni. Visszajöt­tünk tehát a partra annál is inkább, mert az élesszemü Albucz a magaslatokon kozák-patro- uilleket vett észre. Teljesen lemondva a szabadulásról, figyel­meztettük a huszárokat esküjükre és nekivág­tunk a Mihalow felé vezető útnak. Nem is me­netelés volt ez már, hanem bukdácsolás. A lo­vak lépten-nyomon fölbuktak a hepe-hupás ta­lajon ; árkok ugrásánál minden második ember lovával együtt bentmaradt. Szomorúan tekin­tettünk a folyóra, mely menekülésünk útját el­vágta és eszembe jutott a napóleoni időkben oly híressé vált Berezina folyó. Végre föltűnt Mihalow tornya. Fölcsillant egy kis remény. Hátha mégis megszabadulhatunk ? Ebben a perczben huszár Stokker fölkiált: — Tessék csak odanézni! a szélmalomnál ellenség van. Tehát mégis igaz volna föltevé­sünk és nincs szabadulás. Leszállók a lóról és gukkerrel próbálom megállapítani, hogy mi van a szélmalomnál. De azok teljesen fedve voltak és nem lehetett látni őket. Közeledtünk a szélmalomhoz, szorongó ér­zéssel, mert hiszen most végleg eldől a sorsunk.- Huszárok azok! - kiált föl Sz. főhnd­váló hírnévnek örvendő műterme, mely a foto­technika összes vívmányaival föl van szerelve, Huszhy-müterem ez idei újítása a 2400 gyer­tyafényt! modern villanyvilágítás bevezetése, amely előre való bejelentés esetén jól fütött műteremben késő estig a közönség rendelke­zésére áll. Ezen újítással lehetővé vált, hogy a téli borús napokban és a korán beálló estéken is felvételeket lehet eszközölni. Az archimedesi csavar. Rövid időkben ismét emelték a dohányáruk árát s ezúttal is mintegy 30-40 százalékkal. Az archimedesi csavar tehát jól működik, mintha csak az állam minden háborús kiadást a dohányon akarna kinyerni. Pedig a dohányt a mai viszonyok között aligha lehet luxus-czikknek tekinteni. Ma, mikor az idegek szinte a megpattattanásig meg vanak feszülve, a dohány, ez a zsonditó szer épen olyan közszükségleti czikk, mint az élelmiszer. Az ismertebb dohányfajok, szivarok és cziga- retták felemelt árait a következőkben közöljük: Általánosak: Legfinomabb török 200 gr. sze- lenczében 26 K, 100 gr. dobozban 13 K. Finom török 100 gr. kartonban 7'20, 25 gr. csoma­gocska 1'80. Finom Herczegovina 100 gr. 4'80, 25 gr. 1'20. Középfülöm Török 100 gr. 3 60, 25 gr. 90 f. Dráma 100 gr. 2'40, 25 gr. 60 f. Ka- naszter 30 f. Krull 100 gr. 1 '36, 25 gr. 34 f. Kiváló finom magyar szivarka-dohány 100 gr. 230. Kiváló finom 3 Király 100 gr. 1 20, 25 gr. 30 f. Legfinomabb magyar pipadohány 100 gr. 1 '44. Legfinomabb magyar szivarkadohány 25 gr. 40 f. Finom Magyar 100 gr. 1'12, 25 gr. 28 f. Középfinomabb Magyar 100 gr. 72 f, 25 gr. 18 f. Hazai pipadohány 1Ő0 gr. 52 f, 25 gr. 13 f. Ka­padohány 100 gr. 52 f, 25 gr. 13 f. Magyar pipadohány 10 f. Regalitas 32 f. Trabucos 30 f. Britanica 26 f. Miliares 24 f. Operás 22 f. Cuba Portorico 16 f. Rosita 14 f. Portorico 12 í. Ciga­rillos 9 í. Nilus 12 f. Memphis 9 f. Király és Hölgy 6 f. Sport 5 f. Duna 4 f. Dráma, Virginia 3 f. Magyar 2 f. Különlegességek: Kiváló finom Török 200 gr. 36 K, 100 gr. 18 K. Finom török 12 K. Finom Purzsán 11 K. Legfinomabb Her­czegovina 10 K. Szt. Andrási, Ersekujvári és Rétháti 4 K. Erdélyi 3 30 f. Muskatály, Faddi, Verpeléti stb. 2'30 fillér. A nyomda-áruk áremelkedése. A Nyomdaipar legutóbbi számában statisztikai adatokkal iga­zolja, hogy a háború kezdete óta a nyomtat­ványok előállításához szükséges nyersanyagok mennyire megdrágultak. Érdekesnek tartjuk, ha e statisztikai adatokból egy-kettőt bemutatunk. A közönséges nyomópapír ára a háború kezdete óta 250 —300%-kal emelkedett, a finom nyomó­papír 300 - 400%-kal; a karton 200-250°/o-kal; a boríték 200-250%-kal; egyéb papírok 250­nagy és abban a perczben a szélmalomnál lévők integetni kezdenek. Odaérve báró G . . . t talál­tuk ott egy szakasszal. Leírhatatlan volt az az érzés, ami mindnyá­junkat elfogott. Sz. főhadnagy imához vezényelte az agyonhajszolt kis csapatot . . . Leszálltunk a gőzölgő lovakról, megtörültük verejtékes hóm- j lokainkat. Megvizsgáltuk egymást, mert hiszen számtalanszor megtörténik, hogy az ilyen haj­szában nem is veszi észre az ember, hogy golyó van benne. Sőt egyéb csodák is történnek. így egyik huszárunk, ki folytonosan mellettem lova­golt, 9 golyót kapott a köpenyegébe, egyet a nyeregbe és egy a lova orrát ütötte keresztül. Miután kicsit kifújtuk magunkat, fölültünk és belovagoltunk Mihalowba, ahol is a hid mel­lett levő magaslaton megtaláltuk az ezredet. Nagy öröm volt, mikor visszatértünk és mikor leszálltunk, kapitányunk átnyújtott egy csomó postát. Négy hét óta az első posta ! Könny szökött szemünkbe, mikor az ott­honiak sorait olvastuk. Főhadnagyom kezében a menyasszonyától kapott levéllel, én hasonló­képen édes jó szüleimtől kapottakkal, megin- dultan néztünk egymásra, majd megöleltük egy­mást. A néma jelenetet a szakaszvezető szakí­totta félbe: — Jelentem alásan kadett urnák, itt van­nak a patrouiileführer Bujdosó levelei ! Szegény már ő többet nem olvas! Ottma­radt és a levelek visszamennek a kis paraszt­házba, mert czimzett már néma halott és az édes szülők sorait nem olvashatja ! Egy névtelen hőssel kevesebb a sereg és egy szülői fájdalommal több! Szegény Bujdosó — örökre elbujdosott!“ 450%-kal; a festék 200 —350%-kai; hengeranyag 400 — 900%-kal; olaj, terpentin, benzin 20 - 400%- kal. Nem is említve, hogy a munkabérek ugyan­ilyen százalékban emelkedtek, elképzelhető, hogy minő suiyos helyzetbe kerültek a nyomdatulaj­donosok, akik a nyomtatványok áremelésével sehogy sem tarthatnak lépést a nyersanyagok árának fölhajtásával. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik édes anyánk Böhm M. Alajosné elhunyta alkalmával akár részvétnyilatkozatukkal, akár a végtisztes­ségen való megjelenésükkel fájdalmunkat eny­híteni szívesek -voltak, fogadják ez l ton is há­lás köszönetünket. Husovszky Ferenczné, özv. Konczwald Károlyné. Megszigorítják a íémöeszoigálíaíást! A fémbe­szolgáltatás és a fémkészletek gyorsabb mobi- lizása érdekében nagyfontosságu értekezlet volt a napokban a hadügyminisztériumban, amelynek határozatai a nagyközönséget, a gyárakat, a műhelyeket stb., igen közelről érdekelheti. Ezen az ülésen ugyanis elhatározták, hogy egy egész rövid határidőt engedélyeznek azok számára, akik bármely módon késedehneztek eddig a ! fémek beszolgáltatásával. Ezen terminus alatt ; megbüntetés nélkül lehet a fémeket beszol- j gáltatni és az ellenértéket készpénzben kapja ! kézhez a késedelmező beváltó, ha fémtárgyait a fémbeváltóknál ezen terminuson belül önként I beszolgáltatja. Egyúttal intézkedés történt az ; iránt is, hogy az országban mindenütt ellenőrző i bizottságok állíttassanak fel, amelyek a leg- j messzebb menő jogokkal lesznek felruházva és házról-házra járva fogják ellenőrizni minden el- I dugott félreeső helyen, külön utasítás, esetleg feljelentés adatai alapján, hogy a municiógyár- tás céljaira beszolgáltatta-e mindenki az arra kötelezett fémkészletét. Akiknél az önkéntes beszolgáltatásra adott ezen végső terminus után, eldugott, be nem szolgáltatott fémre buk­kannak, az nemcsak, hogy semmit sem kap a fémkészletéért — mert azt ilyen esetben elko­bozzák, hanem még hihágás esetleg vétségbe ütköző cselekedetéért külön meg is lesz bün­tetve. Városunkban f. hő 9-én pénteken van az utolsó nap, amikor a fémtárgyakat a fém­átvételi bizottság átveszi. Felhívjuk a határidőre olvasóközönségünk figyelmét. E határnapon minden réz és óntárgy, de különösen a viz- melegítő sárga és vörösréz üstöket köteles min­denki beszolgáltatni, még ha azok föl is vannak mentve, ellenesetben a legszigorúbban meglesz­nek büntetve. Olvasóink figyelmét felhívjuk a mai számunkban e tárgyban közölt hivatalos hirdetésre. Az érték meghatározó bizottság tagjai. A va­gyonadóról szóló 1916. évi XXXII. t.-cz. 26. §-a alapján Szatmárvármegye területére az érték meghatározó bizottság tagjaivá Szatmárvárme­gye főispánja Gábor Sándor, Tichy Gyula, Ber­ger Ármin, dr. Lékel László, Róth Károly, dr. Nagy Sándor, dr. Adler Adolf, Brunner Károly és dr. Miskolczy Sándor tagokat jelölte ki. Országos vásár. A jövő héten országos vá­sárt tartanak városunkban. A külső baromvásár folyó hó 12-án, hétfőn lesz; a kirakodó vásár folyó hó 13-án, kedden. Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anya­könyvi hivatalnál legutóbb a következő bejegy­zések tététtek : Születtek: Febr. 24. Domnyica Gábor munkásnak János ; febr. 22. Csoltye Gá- fiának Katalin ; febr. 26. Grabán István kovács­nak József; febr. 28. Gorgán Aurél bányásznak Ilona ; febr. 25. Csiszár József oki. kőinivesmes- ternek Erzsébet nevű gyermeke. — Elhallak: Febr. 26. özv. Osvald Ignáczné bányászná, r. k. 70 év, végelgyengülés ; febr. 27. Szminic László menhelyi gondozott, g. k. 13 hó gyermekaszály; febr. 28. özv. Podlócz Miklósné, bányász özvegye r. k. 65 év, méhrák ; márcz. 2. Hindii Vilmos zuzómunkás, r. k. 24 év, tüdőgümőkór. - Ki­hirdetés alatt állanak: Iiosvay György és Weiszner Ilona helybeli lakosok. Kiadó laptulajdonos : ÉGLY MIHÁLY. Felhívás. A felsőfernezelyi községi erdővágás elosz­tása 1997. március hó 9. és IQ-ém fog megtartatni. Az ehez jogot tartók fenti határ­idő szigorú betartása mellett jelentkezzenek a községi bírónál. A később jelentkezők figyel­men kívül hagyatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom