Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-10-26 / 43. szám
XIV. évfolyam. 1916. olsLtotoea» lxc5 28. 48-íIl szám. ZÉSiSl ^SS^jR3:»033^,XJ3^XZ XX:E2TCE:IL.a:E». Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14. sz., ahova lapközlemányek, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Xe világítsunk ! Immár harmadikban ünnepeljük hatollak estéjéi, amióla ez a szörnyű világégés ránk szakadt. Mint az előbbi két évben, ne világítsunk az idén sem, hanem a uilágitásra szánt összegeket ajánljuk fel a nagybányai rokkant katonák alapjára! Sokkal szebben adózunk igy kedves haloitaink emlékének! Áruk és árak. Október 25 Közgazdasági életünknek a nagyközönséget legközvetlenebbül érintő ága oly végzetesen őrült sebességgel rohan utain, hogy ha egy erős kar vasmarkával ennek az őrületnek most még szabadon libbenő gyeplőit meg nem markolássza, oly veszedelem szakad a fogyasztók nagytömegére s ez által az egész országra, amely a világháborúnál is végzetesebb és sok évtizedre kiható pusztítást fog eredményezni. A mindennapi szükségleti czikk, a közönséges áru nap-nap után tűnik el a forgalomból. Azok a czikkek, amelyekre mindenkinek szüksége van, dugott áruk lettek, A' „Nagybánya“ tárczája. Apróságok. A falu költözködik. Kémeket fogtunk az éjjel. A ligetünk mellett való faluban, alig száz lépésnyire tőlünk, nagy, fehérre meszelt ház állt, mondom: állt, mert ma már tégla sincs talán belőle, ablakaival az ellenség felé pislogatva. A falu szegélyén lévő házat már behurczolkodásunk első napján kiürítettük, szigorúan meghagyva többek között, hogy alkonyaitól kezdve világot gyújtani, tüzet rakni sehol sem szabad. Járőreink állandóan cirkál- gattak a faluban, a legkisebb gyanús dolgot sem hagyva figyelmen kívül, az elhagyott házzal azonban nem igen törődtek. Tegnap éjjel is csak ép hogy véletlenül arra vetődtek, amidőn legnagyobb meglepetésükre suttogást, mozgolódást hallottak belülről. Óvatosan körülfogták a házat, nehogy a jómadarak megsejtsenek valamit s várták a fejleményeket. Nem kellett sokáig várniok. Pár perez múlva világos lett az ablak, de csak egy pillanatig, azután újra sötétség borult mindenre. Rövid megszakításokkal igy ment ez tizenkétszer. Tizenkét ágyú, két üteg volt a faluban, azt árulták el a gazemberek. De már a felállitási helyet elárulni nem volt idejük, sem alkalmuk. Alig léptek ki a házból, lefülelték a kedélyes ficzkókat. nemcsak elvannak rejtve, vagyis eldugva, hanem azokhoz hozzájutni is csak dugott módon, rejtélyes utón, mélységes titokban lehet. Az emberi furfangosság felülmúl minden hunezutságot. Kieszelnek az emberek a vagyonszerzésre minden utat, módot, ami a hatóság ellenőrzését, illetve a rajtaütést teljesen lehetetlenné teszi. Mert hát az a fő, hogy vagyonosod- junk, gazdagodjunk, ha pusztul az ember a harezmezőn, itthonn a vagyon nőjjön nagyra. Am mig az emberpusztulás úgy mondhatjuk, hogy általános, a vagyon növekedése ebben a háborús világban csak egyes kiváltságosak kezében van. Városon is, de feltűnő módon a falun általában az árendás kezében van most minden jónak és üdvösnek a forrása. A régi árendás a hajdani világban is tojásért adott pálinkát, galandot, borsot, ezukrot, irkát, sőt krétát is az iskolás gyermekek részére és ez akkor nem tűnt föl senkinek sem, most hogy az árendás dohányt, sőt petróleumot ad pa- szulyért (magyarán bab), tojásért petróleumot, általában föltűnő és úgy mondják a falusiak, hogy leíketlenség terményért és nem pénzért adni árut. Egy kis különbség van a mostani és a régi árucsere között. Mert régen nem lehetett uzsorának nevezni áruért árunak való adását, elfogadását, mert az ár adott és vett, illetve a cserélt áruk között arány- lagos volt, mig ma — fene eszi e világot ugy-e árendás ur hiszen tágult a lelkiismeret is — hát miért ne használja Két nyomorult, piszkos rutén paraszt. A butaság, a korlátoltság díszes mintaképe mind a kettő. Maguk sem tudták, mit vétettek, mi vár rájuk. Az egész eljárás alatt csak annyit lehetett kivenni belőlük, hogy az oroszok, mielőtt elmentek, naponkint iskolát tartottak velük s buzditásképen egy-egy rubelt nyomtak a markukba. Ezt a pénzt szorongatták görcsösen még akkor is, mikor már a kötélen lógtak. Másnap reggel aztán jöttek a „csomagok.“ Jó öreg huszonnégyes nehéz lövedékek, különféle taraczkok megszámlálhatatlan sokasága, dühösen keresték a mi kedves barátainkat, de még közel se jártak hozzá. A lövészárkokban, a ligetben a tartaléknál elszorult szívvel lestük: mi lesz egyes rettenetes salvé-özön után ? hány ágyunk pusztult el ? s szinte felujjongtunk, amidőn egymásután, diadalmasan tizenkétszer megharsant az ég, repült az ellenség felé súlyos üdvözletünk. A falu fele már lángban állt, de még egy löve- get sem sikerült elhallgattatni. Magyarok, honvéd tüzérek néztek szembe a halállal, álltak a helyükön rendületlenül. Egyszer csak látjuk ám, hogy valami raj- vonalféle csoport kúszik felénk. Ugyan kik lehetnek ? Találgatjuk egymás között. Nem bírtunk megállapodásra jutni, türelemmel bevártuk őket. Amidőn az egyik szuszogva hozzánk ért s megszólalt siri hangon, csodálkozva ismertük fel a csuron-vizes, sáros tömegben derék segédorvosunkat. Háta mögött libasorban, talán még sá- rosabban, az érdemes, nagytiszteletü orvosi kar. ki minden ember a helyzetet, mikor olyan könnyű most vagyont szerezni, mert vi- lágitni keli, gyertya nincs, a petroleum szükséges, igy tehát minden lelkifurdalás nélkül vehetünk egy félliter petróleumért 20 drb tojást vagy 5—6 liter babot. Mindenütt és mindenfelé csak hun- ezutság és hunezutság. A maximált ár füttyszó, amelyre tán a kutya hederit, de az ember számba sem veszi. Itt ebben az aranyos városban valóságos áremelő börze folyik. A budapesti, bécsi börze kis miskák azokhoz a börze emberekhez képest, kik itten börzéztek, árat emeltek föl a magas csillagokig. A tengeriről most nem is szólunk, hiszen 30 liter tengeriért 18 koronát kérni ma még felette szerény dolog, szóval a tengeri ár még nem rohant a magas egekig, megállóit a repülőgéppel elérhető levegő magasságában, de aztán az őszi termények, a szilva, dió, lekvár, must árai úgy repültek fel a szédítő magasságba, hogy azoknak árait kimondani is szédületes. De hát ezek mind bagatell dolgok, hagyjunk is békét nekik, menjünk tovább ebből a nagybányai börzéző világból oda, ahol nem egy kis falunak vagy városkának árendásai adnak életet és halált, hanem az egész ország ellátását árendába vett nagy árendások ülnek, határoznak és munkát adnak a népnek, de kenyeret is, ha idejében kérnek tőlük. Hát kérem, mi itten egy kicsit furcsa helyzetben vagyunk jelenleg. Nincs lisz. tünk, malmaink pedig állanak, nem füs. Óriási tidvrialgás fogadta őket. — Mi baj, doktor bácsik ? — kérdé örökös mosolyra álló, hunezut szemével, ártatlan képpel, Tóth Sanyi. — Csak nincs vége a háborúnak ? — zugá a kórus. A doktor kelletlenül mosolygott. — Kifüstöltek bennünket. Ég a kötözőhely. Az ám! A vöröskeresztes házikó ugyancsak nagy lánggal égett. De nemcsak a kötözőhely, hanem a falunak az az egész negyede. Az ezredparancsnok bevonta az orvosokat a rajvonalba, ahol egyszer mégis biztosabb volt, mint odalent. Huszka Laczi mindjárt összekötötte a kellemeset a hasznossal. — Hát van-e boróka, öreg ? Mert tudod, azt mondják ezek itt: a jó bor nem rósz ... El kél idefönt. Ha ti csak negyvenkilencz fokos lázzal engedtek haza, vagy jobb esetben, ha a gránát a fejünket elviszi, mi is felállítjuk az önálló vámterületet itt a rajvonalban. Aki átlépi a határt — fizet. Ki ezt, ki azt. Ti például két üveg tokajival rójjátok le tartozástok . . . Gilt? Az álnok Macskássy még barátságosan hozzáfűzi: — Különben — irány a falu! Ez hatott. Félóra múlva tálalva volt. Hat fogásos menüt ettünk és ittunk végig kedves doktoraink jóvoltából. E tüneményes gyorsaságot látva, fogadtam meg könyező szemekkel, ha mégegyszer világra jövök — orvos leszek. Sanyi nyakába borulva, fenékig kiürítettük serlegünk, szent fogadalmat tettünk.
