Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-09-28 / 39. szám
TÁRSADALMI IÍ31S SZÉPIRODALMI Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Az élelmezési diktátor. — Gyárosok az élelmezés bajairól. — Szeptember 27. Diktátor tehát lesz. Még nem lehet tudni, vájjon egy gyors karriért csinált bankember kerül-e Magyarország élelmezési ügyeinek élére, vagy egy erőskezü- nek ismeretes főispán; volt államtitkár-e, vagy aktiv politikus. Csak annyi bizonyos e pillanatban, hogy amit a sajtó oly régen sürgetett: a kormány is szükségesnek tartja végre czentralizálni az élelmezési ügyek igazgatását s a szervezet élére, nagy hatalommal, legalább is miniszteri intézkedési joggal felruházott ve- zetőférfiut állítani. Mi rég sürgettük a sok foltozgatás helyett a radikális intézkedési, amilyennek az élelmezési ügyek központosítása legalább ígérkezik. Es sürgették mások is; mindenki, aki nem tudott belényugodni, hogy száz rendelet és ötven helyről eredő intézkedés között állandóan arra szorultunk, hogy maximális árakkal lakjunk jól. Most van előttünk éppen a magyar gyáriparosok egy felterjesztése. Ez a kis memorandum is azt kéri a minisztertől, csináljon élelmezési diktatúrát, mely rendek kezik és végrehajt és kicsalja rejtekeiből az elbújt készleteket. Mert hiszen készletek vannak, Magyarországnak nem kell éheznie, itt a probléma csak az: a készleteket gyorsan napfényre hozni s kellő időben arányosan, igazságosan szétosztani. Rendelet, mely termésbeszolgáltatást, takarékosságot, arányos szétosztást követel, van ma is elég. De foganatja a sok rendelkezésnek annál kevesebb. A gyárosok felterjesztése igen markánsan foglalja össze, mi a különbség, elgondolás és valóság, rendelkezés és végrehajtás között. Óriási a különbség. Hogyisne; hiszen magában a nemrég megjelent ga- bonarekvirálási rendeletben is az a jogilag teljesen képtelen felfogás érvényesül a büntető rendelkezésben, hogy aki igazolja, hogy tévedésből vagy a rendelet nem ismeréséből nem tett eleget a rendelet intézkedéseinek, az nem eshet büntetés alá. Eddig úgy tudtuk: a törvény, vagy rendelet nem ismerése senkit sem ment; a gabonarekvirálási rendelet ennek ellenkezőjét tanítja ; előfog-e bújni az eltitkolt gabona erre a szelíd biztatásra ? Bizonyos, hogy nem. A gyárosok felterjesztése, amely erre a rendelkezésre rámutat, részletesen foglalkozik eztán az ipari munkásság s általában a városi lakosság ellátásával. Ajánlja, hogy már meist kezdjünk takarékoskodni a gabonával, ne keverjük kuko- riczával, hanem inkább a jó minőségű német burgonyás hadikenyeret vegye a kormány mintául. Hányszor irtunk a zsir, vaj, tej, burgonya beszerzésének ama mizériáiról, melyekre ezután a gyárosok memoranduma is rámutat! S a makszimális árakról! • — Sajnos, — írják a gyárosok — dacára a legnagyobb erőfeszítésnek, dacára a hozott, illetőleg a kérdés megoldására szánt áldozatoknak, gyáraink élelmiszerüzemeiket nem tudják ellátni kellő mennyiségű élelmiszerrel. Az a kísérlet, hogy üzemeik számára maximális áron szerezzenek be élelmiszereket, teljesen naivnak bizonyult, a gyárak minden ideirányuló igyekezete hiábavaló volt. Maximális árat a magyar termelő nem ismer, hozzátehettük, a kereskedő sem, legalább túlnyomó részében nem. Sertés, zsir, hüvelyes vö- temény, takarmány, maximális áron nem kapható. Bevalljuk őszintén, hogy gyá-< raink e háborús időben fontos és nagy munkát igénylő missziót teljesítvén, nem tölthetik idejüket a kormányrendeletek érvényesítésével, melyeket maguk a végrehajtó közegek nem vesznek komolyan, inkább eltekintenek a teljesen meddő panasztételtől és a maximális áron felül is áldozatokat hoznak munkásaik ellátásáért. Következik a bürokratizmus ellen való teljesen jogos — általunk szinte naponta megismételt — panasz. Hatósági intézkedések rendszerint későn jönnek s mikor jönnek, akkor is rendszerint megakad végrehajtásuk valamelyik büróban. Vannak például hústalan napok, de csak azok tartják be, akiknek nincs pénzük húsra. Szigorítani kellene tehát a rendeletet, aztán a zsírral való takarékosságot is nemcsak elrendelni, hanem végig, városban és vidéken egyaránt végrehajtani. Éppen most jelent meg a legujabbi kormányrendelet, mely hetenkint egy zsirta- lan és két hústalan napot rendelt el. De Á -„Nagybánya“ tárczája. Közelharcz. Ismerős szó, uj szó! Most keletkezett, a háború forró lehellete költötte ki, a hivatalos jelentésekből ismerjük. Közelharc! Egy főhadnagygyal csavarogtunk éjjel Lemberg utcáin. Itt ismertem meg, egy napja, ismerem és úgy bandukolunk itt a langyos, csöndes éjszakában, egymásba karolva, összebújva, egyenlő, lassú léptekkel, cigarettázva, mintha együtt növekedtünk volna fel. Ez megint a háború sajátossága, hirtelen, átmenet nélkül kell meggyűlölnöm egy talán igen kedves, jó és szimpatikus embert, nekimegyek dühösen és ledöföm, vagy ő lő keresztül. S minden átmenet nélkül, egyszerre szeretjük meg egymást ezzel a magas, barnaképü fiúval, mert — mert, mit tudom én - mert ő is magyar, mert ő is ebből a különös, drága fajból való, amit annyira szeretek, megmagyarázhatatlan, indokolhatatlan, tiszta szeretettel. Szóval ott ődöngtünk a sötét utcán, késő volt, néhány lámpa pislogott, fölöttünk a csodás Bőim kápolna merev, megíeketült, lengyel kőszentjei haragosan néztek le ránk a dús, csipke- szerű, sűrű köornamentek közül — hogy merjük háborgatni éjjeli nyugalmukat? Az utcán néha egy-egy autó zúgott végig, az őrjáratok lépései kietlenül kopogtak, a távoli Karola Ludwigautca lámpái alatt tollas kalapu, lebegő ruháju nőalakok árnyképei suhantak el. Egy-egy tompa, morajló dobbanás a távolból — ott a mi ágyúink szólnak. - A főhadnagy halkan beszélt:- Ott feküdtünk árkainkban a grodeki vasúti töltés egyik oldalán, túlsó oldalán az oroszok állásai, mögötte gomolygó, nehéz füst- felhők mutatták az égő város helyét. Egészen kábult volt már a fejem a rettenetes ágyúzástól, itt fejtette ki legnagyobb erejét a tüzérségünk, itt kellett áttörni az ellenséges frontot és elfoglalni a várost. Nem egyes dördülések voltak ezek többé, nem ágyulövé- sek hangjai, hanem valami őrült, eszeveszett, folytonos bőgés, tombolád,;egy állandó megrázó meny dörgés, melyből csak az aknák orditő robbanásai bőgtek ki. Eiőttem minden párolgó füst- és portengerben úszott, melyen át a nap is homályosan izzóit és melyben a levegőben felrobbanó shrapnellek tömör és elnyúló füst- felhői gomolyogtak. A harc dühödten tombolt. Mellettem egy erdélyi fiatal legény hevert óriási fekete vértócsában - fej nélkül. A shrapnel! Kinyújtott kezében görcsösen szorongatta puskáját, alig bírtam elvenni tőle, lekapcsoltam tölténytáskáját is. A puska agya ragadt a vértői, az ujjaim csúsztak rajta, én öntudatlanul nyomtam be egyik magazint a másik után és lőttem, lőttem, kábultan, esztelenül, bele a töltésbe, nem láttam én senkit, semmit, csak lőttem gépiesen és mégis lázasan . . . Nem tudtam gondolkodni egy percig sem, az a folytonos zugás, bőgés, csattogás, ropogás, mint egy aczélpánt, szorította, feszitette a halántékaimat - mellettem az a véres halott, ott egy őrült fájdalomordi- tás, itt dühös szitkozódás . . . mint egy lázas álom . . . Villanás, süket dördülés — és zuhanó földtömeg temet el, — bevágott előttem a gránát. Görcsös erőfeszítéssel 'küzdőin ki magam, — kinyújtott kezemet megragadja egy forró csontos kéz, éles fájdalom — valaki beleharap a kezembe. A kíntól bőszükén rántom ki a kezemet — egy katonáin volt, előttem vergődik, borzalmasan eltorzult arcczal, lábai helyén vérben úszó hús- é3 rongycafatok, fájdalmában és őrületében tör, zúz, csapkod maga körül . . . Az arcomon csurog a hideg verejték, látom, a katonák tűzik fel a szuronyokat — én nem is hallottam a vezényszót — roham lesz! ... Őrült erőfeszítéssel igyekszem erőt venni a rámnehe- zedő öntudatlan apáthián, reszkető, érzéketlen kézzel nyúlok revolveremhez — keresem kardomat - nincs, csak szófoszlányok — valamelyik shrapnel letépte ... .' E percben nem messze tőlem fölemelkedik a trombitás, egy vörösen égő arcot látók, szájához emeli a trombitát — még emlékszem a fényben megcsillanó réz sárga fényére —. s fölhangzik a rohamjel, rikácsolva, éles, izg'ató, dühítő hangon — egy őrjöngő „Hurráh“-orditás, mint a kínoktól felszabadult elkárhozott lelkek, üvöltő kórusa, száz meg száz felugráló alak, élesen villanó szuronyok és dől előre az egész sor ...
