Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-12-14 / 50. szám
XIV. évfolyam. 1916. dLecem"bor lió 14. 50-115L szsám. TÄHSADA.LMI ÉíS SZÉmFLODALMI HETI LAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Történelmi napok. Deczember 13. Szürke, borongós tél eleje van. Akik itthon maradtunk a békés hétköznapi munkát végezni, robotolni az élet zsarnokának, felajzott idegekkel ugyan, de a legszürkébb életet éljük. Es mig egyrészt minden gondolatunkat és erőnket, minden időnket leköti a megélhetésnek nyomasztó gondja, terhe, addig a nagy világban körös-körül nagy dolgok történnek, emberek milliói pusztulnak, országok tűnnek el, újak alakulnak, trónok omlanak össze, koronák hullanak a porba. Csodás idők, félelmesen gigászi napok, melyeknek minden apró részecskéje inkább meg van terhelve az események tömegével, mint más korban hosszú századok, melyekben a nagy események kergetik, egyik napról a másikra felváltják egymást, vagy a legabszolutabb ellentétben szemben helyezkednek egymással, hogy egy bizzar kontraszt képét nyújtsák a világnak és a legérdekfeszitőbb és tanulságosabb eseményeivel gazdagítsák a világ sok ezer éves történetét. Mint egy földöntúli kaleidoszkópban szemmel, ésszel alig követhető gyorsaságban követik egymást sokszor a leglehe- tetlenebbül ellentétes események óriási képei. íme itt gyászba borulva, szereteté- nek igaz gyöngyeit sírva kiséri egy nemzet szeretett királyát ősei sírboltjához, amott ugyanakkor en, k a megboldogult öreg királynak harczba-háboruba kénysze- ritett hős vitézei ádáz és gonoszlelkü ellenség földjén eljutnak egy királyi sírbolthoz és virágot helyeznek a jó uralkodó koporsójára, akinek utóda az ő bölcs és jóságos végrendeletét eltépve hitszegő módjára ellenséggé vált. íme a hitszegő király, aki lélekszakadva fut s igyekszik megmenteni, nehéz de drága koronáját, melyből útközben a legbecsesebb gyöngyök és ékkövek hullanak el, amott egy másik pedig népek szeretetétől, nemzetének hódolatától körülvéve várja, hogy tegyék fejére a régi, ezer évesnél régibb fényben ragyogó és győzelmi babérokkal újból és újból körülszegett ősi szent koronát. A mi királyunk ez és a mienk a szent korona is, melyet ősi pompával, szerető, lelkes ünnepélyességgel fogunk feltenni felkent homlokára ennek a fiatal, már is ismert, már is szeretett királynak. Es most ennek a, koronázó nemzetnek ez legyen az az esemény, mely minden figyelmét iekös&e'es teljes érdeklődését igénybe vegye. Az uj király hitlevelet ad, esküszik a nemzet alkotmányára és fejére veszi a mi szent koronánkat, aztán mindezek után, eme végtelenül nagy jelentőségű korban koronás magyar apostoli királya lesz ennek az országnak és ennek a nemzetnek. Három országos fontossággal biró aktus, melynek bölcs, tapintatos, mélyen meggondolt jelentőségű lefolyása után egy bevégzett történelmi tény előtt áll a nemzet. Akik ebben a nevezetes történelmi korban az isteni gondviselés folytán hivatva vannak ennek az országnak egész történelmi jövőjére kiható eme legmagasabb és legmélyebb jelentőségű ügyét felelősségteljesen elvégezni, bizonyára tudatában vannak hivatásuk magasztosságának és érzik a felelősségnek azt a teljes súlyát, mely munkájukban a nemzet szeme, figyelme előtt nehezedik vállaikra s melyért nemcsak ez a ma élő, de a történelmi időkig eljövendő nemzet is kérdőre vonhatja, áldani, vagy elitélni fogja. Az a hitlevél lesz ennek az országnak és nemzetnek záloga a boldog jövőre, a jövőbeli nagyságra, az egymás megértésében rejlő nyugodalmas jólét meg nem számlálható megnyilvánulásaiban. Az eskü lesz ennek az országnak és nemzetnek erkölcsi biztosítéka arra, hogy a koronázást megelőző, azt magában foglaló és követő cselekmények nem szertartásos külsőségek, hanem mélységes lényegek telve a nemzetre és királyra egyaránt vonatkozó történeti tartalommal. Es a koronázás lesz ennek az országnak és nemzetnek külső pompákban megnyilatkozó egybeforrása, a jogok és kötelességek szerződésének ezer éves törvények szerint való megpecsételése. Ha a nemzetnek eme nagy jelentőségű napjaikban felelőséggel közreműködő fiai és a koronázandó fiatal király A „Nagybánya“ tározója. Jaroslau. Háborús hírekkel szemben szkeptikus mindenki, legszkeptikusabb az, aki terjeszti. A kedvezőtlen hir a legbiztosabb és legtermészetesebb valami a világon, a jó újság szép, szép, de igaz-e? Ha azt halljuk, hogy csapataink az ellenséges túlerő elől jobban védhető állásba vonultak vissza, katasztrófát pedzünk, ha ellenben arról jön hir, hogy visszavertük az ellenség jobbszárnyát, első gondolatunk: jó, jó, de mi van a balszárnnyal? A przemysli kritikus napok óta a legkülönfélébb hírek keringtek Jaroslauról. Hol orosz kézre került, hol meg most vertük ki belőle éppen az ellenséget; némelyek szerint öt nappal ezelőtt még benn volt a városban, mások szerint pedig mióta hetekkel ezelőtt ott járt, a lábát többé be nem tette. Jaroslau a przemysli erődítési vonalnak mintegy északi kiszögellése, egész jelenlegi hadállásunkra nézve tehát elég nagy jelentőségű, hogy kik az urai ? S miután már nem tudom hányadszor szorongattuk páratlanul előzékeny parancsnokunkat: miénk-e Jaroslau vagy az oroszé? végre is azt felelte: — Nézzék meg. * így történt az, hogy egy kilenczszázkilo- méteres autóturáról éjféltájban hazaérkezve, reggel háromnegyed hétkor már vasúton ültem, hogy miután fenékik kiürítettem a galicziai országutak pokoli élvezetének kelyhét, most meg olyan közlekedési eszközzel próbáljak szerencsét, amely egyes útszakaszoknak evakuálása, induló és elmaradó vonatok torlódása és sok egyéb elképzelhető és elképzelhetetlen vis major következtében nem vas, de ólomlábon jár. A parancs illetve engedély úgy szólt, hogy északi irányban a San felé addig mehetünk, amig a vasút elvihet. így tehát már előre megkonstruálhattam magamban az expedíció mérlegét: ha Jaroslauig nem visz el a vasút, akkor tudom, amit tudok. De bár csak elvinne. Annyi bizonyos, hogy nehezen indult el. Indulási és érkezési pontos idők, meghatározott vonatsebességek, kapcsolások és összeköttetések, ezek a havonkint piaczra kerülő medetrendi delikatesszek, mintha örökre letűntek volna a szemafor birodalmában. Sőt minden állomáskán újból felmeredt a nagy kérdőjel: megyünk-e tovább egyáltalában ? S azután itt is, ott is, mialatt szerető szemekkel kémleljük prüszköl-e már a kilátásba helyezett mozdony, meghalljuk a lefolyt hetek vasúti époszait. Máig faltörő kosokhoz, ijjakhoz, páncélhoz, bajvívó pengéhez, ágyúhoz és Mann- licherhez fűződött képzeletünkben a hősiesség fogalma. Ma tüzvonalban és azon innen, táviró- pózna tövében, egy gépkocsi hágcsóján, egy Morse-gép mellett, egy felrobbantott vasúti sin innenső felén támadnak a Szent-Györgyök, elnyűtt csillagos vagy rozettás blúzokban csupa névtelen, aki napokon keresztül, minden neki- készülődés nélkül úgy játszott életével, „mint a macska az egérrel“. Mellettem ül az egyik állomás piszkos kis söntésében fáradtan, gyötrő- | dötten a kétrozettás forgalmi tisztviselő és szinte fukarkodva a szóval adja elő, hogy evakuálták állomását a közelgő ellenség elől. Már jóformán kiürítették az egész helységet, utoljára maradtak a vasúti tisztviselők, alkalmazottak, szolgák és családjaik. Kétszázra volt hely, ezren jöttek. Melyiket, kit hagyjon itt? Itt hagyhatta-e a málházónak akárcsak egyetlen tehénkéjét is ? És mire megtelt emberrel, asszonnyal, gyerekkel, szopóssal, jószággal, süldő malaccal, tojó tyúkkal a legutolsó vonat, be kellett várnia a messziről feltűnő első kozáklándzsát vagy az első ágyuszót, hogy kényszerítő szükség nélkül el ne hagyja posztját. El is késett, mert mire elindult, már oldalt érte a kocsik falát egy-egy golyó, máshonnét érkezett a veszedelem, mint amerre várta s örökös félelem, örökös reszketősben gyötrődött egy keskeny vágány mentén sok száz asszony, gyerek, valamennyi nyomorúságos életéért egyetlenegy ember felelős bátorságával, hidegvérével: egy kétrozettás névtelen. Útközben egy hektikás főhadnagyot vett fel. A szomszéd állomásig kilehelte lelkét. Egy szegény vasúti munkás asszonya első éjjel a puffer mögött szülte meg gyermekét. Az egyik utke- resztezésnél egy csikó szökött fel a pályatestre és versenyt poroszkált a vonattal. Hiába kergette, bökdöste, ijesztgette, a csikó nem tágított. Elérte sorsa az első hid oszlopánál, poz- dorjává tört. Ahol a vonat, mert már túlontúl megtelt, meg nem állt és menekülőt fel nem vett, elszegődtek hozzá a gazdátlanná lett kutyák s véges végig kisérte a szomorú terhet egy tarka, vonitó, csaholó falka . . . Rzeszov. A szenny, életuntság, nyomor,
