Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1916-03-09 / 10. szám

2

naoybAnya

1»16 raárczius 9.

csak 14 napi felmondással a gazda is visszaküldhet! a foglyokat a fogolytáborokba. A bizottság a hadifoglyokkal való bánásmódot a legszigorúbban tartozik ellenőrizni és a visszaéléseket a közigazgatási hatóságnál följelenteni, mert embertelen bánásmód esetén a katonai hatóságnak is jogában áll a hadifoglyokat bevonni.

A rendeletben a hadifoglyokra nézve is foglaltatnak részletesebb intézkedések. A hadifoglyok megérkezésük alkalmával és azután is minden kél hétben orvosilag megvizsgálandók, amely vizsgálat a személyen kivül az elszállásolásra is kiterjed. Kisgazdákra nézve, akik a hadifoglyokat a község utján kapták, fontos tudnivaló, hogy ötnél kevesebb hadifogoly csak a megérkezés és az első két hét után ellenőrizendő kötelező orvosi vizsgálattal engedélyezhető. Utóbbinak tiszteletdija 5—20 emberig 7 korona; ezentúl minden két hétben egyszer kell a foglyot a községi vagy kerületi orvoshoz beküldeni és minden vizsgálatért egy korona fizetendő. Természetesen, ha a gazda kívánságára az orvos jön ki ellenőrizni, a nagyobb dijtételen kivül neki fuvarpénz is jár, vagy íuvar természetben. Az ellenőrzést csak hatósági orvos végezheti, a gyógykezelést azonban magánorvos is elláthatja. A díjazásra nézve utóbbi esetben szabad megegyezés irán}radó.

Szükségesnek tartottuk ezen rendelet ismertetését és csupán az a megjegyzésünk, hogy a rendelet márczius 1-én lépett [életbe, akiknek tehát szükségük van hadifoglyokra, idejében jelentkezzenek a vármegyei munkabizottságnál.

Eltjlüll Mmlon Csit Islál.

Egy Jótékony képkiállitás kulissza titkai. — Bezárult a nagyváradi Csók—Rippl—Kosztolányi tárlat.

Nagyvárad, február 24

(Saját tudósitónktól) Február 13 ánigazán művészi esemény színhelye volt a nagyváradi ősrégi vármegyeháza, hol a modern magyar

képzőművészet legjelesebb reprezentánsai rendeztek kiállítást, a nagyváradi Vörös Kereszt- Egylet czéljaira. A tiszta jövedelem ugyanis a jótékonvczélra folyt be, sőt, az eladásra került képek 10%-át is erre a czélra engedték át a kiállító művészek. Ez az első eset Magyarországon, hogy művészek ilyen formában megmozduljanak a hősökért, a hősök árváiért és hátramaradóiéiért s már ebből a szempontból is említésre érdemes lett volna ez a kiállítás; de a művéazet ünnepévé alakították e tárlatot Csók István, Rippl Rónai József és Kosztolányi Kann Gyula szinpompás festményei, Kallós Árpád és Karácsonyi Géza művészi szobrai s nemkülönben a művészet ünnepévé avatták a megnyitást dr. leleky Géza, Purjesz Lajos és Gcrő Ödön, akik a művészek tiszteletére a budaposti Írókat és újságírókat képviselték a megnyitáson.

Az Ünnepies megnyitáson ott volt Nagyvárad és Biharmegye mindkét főispánja, Széchényi Miklós megyés püspök, a polgármester, a megye és a város minden mfiértője, akik elra- I gadlatással szemlélték a csodaszép képeket s a ! művásár is megindult volna ha nem 1—2 ezer ! korona lett volna egy-egy Csók vagy Hippi kép ára.

De megindult csöndben a taiálgatása is egy rébusznak, amit csak a kiállítás következő napjaiban lehetett megfejteni.

Miért dugta el a kiállítás rendezősége, úgy Csók István óriási értékű festményeit az utolsó, szűk fülkébe? Miért hallyatta agyon Csók Istvánt úgy a nagyváradi kritika ? Miért ejtették el úgy Csók Istvánt és képeit az országos ese- ményii kiállításon ?

Az igaz : a nagyváradi lapok közül a Nagyváradi Kapló — amely hasábokon át foglalkozott a kiállítással — többször is, teljes hozzáértéssel ösmertette Csók István művészetének pik- turális jelentőségét. A február 11-iki számában hasábos czikkben foglalkozott a Napló Csók Istvánnal és a következőket irta:

Csók István festői egyénisége egyike a Icg- sajátosabban európai és legkulturásabban magyar festői egyéniségeknek.

ő is akkor került Párisba a kilcnczvenes évek elején, mikor a magyar Munkácty volt Páris egyik festőpriifiadonnája, de amikor már Courbet és Manet impresszionista forradalma győzelmeskedett Európa művészetében. Valami nagyszerű láz rázta akkor Párist és az egész világ művészetét. A Montmartreén Baudelaire »Fleurs du mal«-jából szavaltak a költők és festők. Böeklin Puvis de Chavannet, Gustav Moreau és angol prearafaelisták mind külön utakon keresik a jövendő művészetét s valahol még a homályban küzd Cezánne hiperkultur s mindent leegyszerűsítő s a piktura lelkét kei'eső tendencziája.

kihallgatás nélkül azonnal elbocsáttatik, kisebb szerencsétlenség, mint például láb vagy bokatö- rés, szigorú fegyelmi eljárást von maga után és a legtöbb esetben a vezetési engedélynek bizonyos időre való megvonását eredményezi. A vezető óriási hatalommal van felruházva. Úgyszólván rendelkezik a tourista élete, vagy halála felett. A tourista a vezető minden parancsának feltétlenül engedelmeskedni tartozik; a mennyiben az engedelmességet megtagadná, jogában áll őt azonnal otthagyni, legyen bár a legkritikusabb helyzetben. A vezető útközben katonailag parancsol; a milyen figyelmes, udvarias és szolgálat- kész a menedákházban, épp oly merev tribün útközben.

Az a hang, ameiylye! a vezető a touristávai beszól, különösen a nőkre gyakorol nagy hatást. Baedeckerben is olvasható tény, hogy egy angol «missike» a Mont-Blancra felvezető ut alatt beleszeretett vezetőjébe és feleségül Í3: ment hozzá. A folytatást azonban csak Chamonyxban lehet megtudni. A regény tudniillik úgy végződött, hogy a «missike» a montblanci vezétőt az ő életének vezetésére nem találta eléggé alkalmasnak és elvált tőle . . . Mint érdekes dolgot azt is említik, hogy Angolországnak egyik szerepet vivő lordja a Themse partján jégburokban született, minek utána az édes mamája az előző esztendőben egy derék chamonyxi vezetővel a Mont-B’ancnak valamelyik ismeretlen jégárjára gyakorta expeditiókat rendezett.

Chamonyxi vezetők azt tartják, hogy sehol sem olyan forró a szerelem, mint a kietlen hó- mezőkőn, sőt a vezető még egy-egy jégár elolvadását is valamelyik renaissance korabeli

leányka tüzes szerelmének tulajdonítja. A savo- yaik képzeletében az egész Mont-Blanc hegység királykisasszonyokról szoló regék, Szent Gall forrásához iparkodó lovagok soha meg nem szűnő szerelmének finom, aranyos pókhálójával van keresztül szőve. A vezető minden hatalmasabb bércnek, vagy pusztító lavinánák eltudja mondani a népmonda világába átment regényes történetét, És bámulatos! Még hisz is benne. Ezek a vezetők valósággal ősemberek, s dacára annak, hogy napról-napra a természet ellen egy ádáz gyakorlati küzdelmet folytatnak, mégi3 megmaradtak a szó legnemesebb, legtiszíuitabb értelmében ideálistáknak.

A kedélyük gyermeteg, a szemeikből a szelídség sugárzik, s csak a veszedelmeknél vesszük észre, hogy ők valódi férfiak. Balmat Alfréd vezetőm este hót órakor a Hotel L. Angleterrebsn levő lakásomra jött és körültekintő gondossággal adta meg tanácsait és utasításait a felszerelésre nézve. Az én felszerelésem állott egy még Genf- ben vásárolt gletscher cipőből, egy meleg a fülre is iehuzható téli sapkából, egy magyar vadászöltözetből, továbbá két vékony tricot-nadrágból, két vékony tricot ingből, két selyemingből, két S8lyemnadrágből, egy csákányból, egy látcsőből, egy fényképezőgépből és egy fekete szemüvegből. Fekete szemüveg nélkül az ember nem indulhat útnak. Pár óra alatt elfogja a hóvakség és akkor 88 fel se le nem lehet haladni. Nők és férfiak indulás előtt arcukat vastagon zsiro3 korommal beszokták kenni. Nem lehet tudni, vájjon a napsugár, vagy pedig a hőnek hirtelen megváltozása okozza-e a jégári utazásnak az arezbőrre gyakorolt sajátságos hatását. Ha az ember nem keni

I

i Ebben a művészi forrongásba viszi hazul- I ról Csók István a magyar föld józan egészséges formaszeretetét és uapiugaras színlátását. Magas intellektusa hamar átérti a Manet nyomán megizmosodott impresszionizmus igazságát, a felbontott, sugárzó, vibráló színfoltok kifejező erejét és megérzi Gustav Moreau asszony problémákkal vergődő szimbólizmusának mélységes artisz- tikumát, de mind azt a magas festői kultúrát, amit akkor fiatalon és mohón Párisban magába szed józan és egészséges magyar lélekkel vetiti vásznaira.

ő is impresszionista és az asszonyi test szépséges formáival küzkődő, fejlődésének első idejében, mikor hirtelen egymást érik a legnagyobb sikerek. Páris műkiállitásai megnyílnak előtte. Már 1892-ben a Sálon d’Antomne ben nagy aranyérmet kap s ettől kezdve útja mindig Európa legkulturálisabh, legeredetibb művészegyéniségei közölt vezet az Uffizi galléria arczképcsarnokáig s a dunamenti magyar mezőkig, ahol megtalálja a magyar föld és élet legkifejezőbb magyar színeit.

Csók István azok közül a kevés nagy festő- talentumok közül való. akik az embereket újra és uj szempontokból látni tanították.

Amint a Báthory Erzsébet czimü nagy vásznán, ahol az egészséges aktok pompás formagazdagságában már sejttetle erőteljes, magyaros forma- és szinérzékét, később mind szélesebb témakörben érvényesítette festői elveit, kultúráját és művészetének lényegét; a Parisban is megőrzött őserejü színlátását, amely vissza vezette őt a századokon át élő magyar dekorativ művészet motívumaihoz: a tulipános ládához, a varrotías szűrhöz és a nagyszerű párisi piktor kultúráját a primitiv népművészet fájának ősi törzsébe oltva, uj művészi látásra tanítóit bennünket. Azok közül való, akik megteremtették Európa legnagyobb bámulatára és elismerésére az eredeti és fajunk lelkét kifejező igazi magyar pikturát.

A háború dacára is értékes szavak és megjegyzések ezek, valamint a Csók képek sem lettek mások a háború miatt.

De más lett a kiállítás kulisszái mögött rejtező világ: a piktura üzleti világa. S bár tagadhatatlan, hogy Kosztolányi Kann Gyula na- turalisztikus piklurája, amellyel külföldön is nagy sikereket aratott, értékes és egyéni művészet, mégis meg sem közelítheti a Csók István egyéniségét, akinek művészetében a helyesen látás kritériuma, a naturalizmus és impressionisms komplettsége és a sziuharmónia bravúrja jutnak művészi érvényesülésre.

Azonban Csók István távol tartotta magát Nagyváradtól, nem utazott le a kiállításra, nem kenyerezle le a váradi u n. műértőket és szerkesztőket és ezért nem is érvényesítették úgy

be az arczát, úgy két nap múlva foszlányokban jön le a bőr róla. Ily felszereléssel 7—8 órai jótékony álóm után 1906. év augusztus 23-ik napján reggel öt órakor a Hotel L, Angleterre udvarán állottam. Körülöttem volt az aznap kirándulni szándékozó egész társaság; 80—100 to- uristo, vagy 40öszvér az összes vezetőkés porteu- rök. Minden tourista nyakában a fényképező gép. Bármerre fordul az ember, mindenfelől mint valami ágyút, egy ilyen gépet lát magára irányozva. Különös efőszeretettel fényképezik a Mont- Blancra felmenni szándékozó csapatokat, melyeket az I-ső rendű vezetőkről ismernek fel. A nők legnagyobb részben rövid nadrágban vannak. Láttam egy pár hatalmas, jó! trainirozott női lábat. Nyomban indulandó, s a Mont-Blanc csúcsára iparkodó expedíció öt volt: Egy franczia házaspár egy vezetővel és egy porteurrel. Egy amerikai férfi és a nővére, egy indus vezetővel és két porteuerrel; egy idősebb skót, egy vezetővel, három porteuerrel; két fiatal angol egy vezetővel és egy porteuerrel. A körülöttünk állók serege az egyes társaságok felmász&si esélyeit vitatta meg. A Mont-Blancra nem mehet fel mindenki. Ebben az esztendőben 462 bejelentett tourista közül 1906 augusztus 24 ig csupán 56 érte el a csúcsot. A Mont-Blanc csúcsán a hivatalos kimutatások szarint eddig összesen 2168 ember volt. Az évi felmenők átlaga 40; általában úgy számítják, hogy a kísérletezőknek 10% képes megtenni a túrát.

A minket körülvevő európaiak csupán a két angolnak felmenési esélyeiben bíztak, s egymás között ulpari fogadtak. Voltak a kik az amerikai leánykának és fivérének tulajdonították esé-