Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-04-20 / 16. szám
1©1©. április iió 20. ZSIITr. évfolyam. 7>. lS-ik széna. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő:; ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Dzletében Is Husvét. Április 19 Lelket megragadó szavakkal, egvsze rüségében í'önséges szép nyelven beszéli el a biblia a husvétnak világokat átfogó nagy történetét, Jézusnak halottaiból való föltámadását: »A szombat végén, a hét első napjára virradólag, kirnéne Mária Magdolna és a másik Mária, hogy megnézzék a sirt. És ime nagy földindulás lón, mert az Urnák angyala leszállván a mennyből és oda menvén, elhengerité a követ a sir szájáról és reá ült arra. A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás és a ruhája olyan, mint a hó. Az őrizők pedig tőle való féltőkben meg- rettenének és olyanokká lőnek, mint a holtak.« Az angyal pedig megszólalván, mondá az asszonyoknak: »ti ne féljetek, mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert föltámadott, amint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt vala az Ur.« Elérkezett hozzánk, hogy egy nagyegyházi atyának szavaival éljünk, »a napok királynője, az ünnepek ünnepe, any- nyival szebb valamennyi másnál, ameny- nyivel a nap dicsőbb mint valamennyi más csillag.« Elérkezett a husvét, a melynek a napján az első keresztyének húsvéti csókkal és ezzel a kiáltással üdvözölték egymást: »Surrexit!« (feltámadott),amire ez volt a felelet: »Vere surrexit!« (valójában feltámadott). Vége lesz immár a böjti szigornak, mert elérkezett a vidám örvendezés ideje, elérkezett az a nap, melynek egyik egyházi neve: »Dominica gaudii« (a vidámság űrnapja). Ismeretes dolog, hogy már az első keresztyén császár, Nagy Konstantin, olyan ünnepi fényt gvujtatott husvét éjszakáján, hogy az éjszaka világos nappallá lett s utána még hosszú idővel örömtüzek gyúltak a hegyek csúcsain és hogy sok más mélyér- telmü szokás szimbolizálta az uj életet, mely a feltámadottban való hitből született. A húsvéti öröm igen nagy volt arra, hogy egyetlenegy nap határai között elfért volna s ezért kezdetben husvét egész hetére kiterjedt s csak a Il-ik század végén (1094) szorittatott négy napra. így volt ez hazánkban is. Bőd Péter Szent Heortokrátesében olvassuk : »Négy napokon ülték a László király dekrétuma szerint régen a magyarok a husvétot: nevezték pedig ily nevezettel a Hus-vétellől, mivel a negyven napi böjt után akkor kezdettek elsőben hússal élni.« Ma pedig a keresztyén világ a legtöbb helyütt két napon üii meg a husvét ünnepét. Életet hirdet e napon körülöttünk minden: a tavasz jöttén a sarjadzó fűszál, a mezők keblén viruló tenyészet, a fák illatozásba szökellő virágai, zöld ruhába öltözködő levelei, — minden, minden életet hirdet földi világunkban s Istenre mutat fel, akitől száll alá minden jó és minden tökéletes ajándék. Életet hirdet e napon bennünk is minden magasabb erő, mert Jézus feltámadásának ragyogó tényében az igazság ül fényes győzelmet a hazugság felelt, a halál felett. Kinek lelkében ne kelnének szárnyra e napon a hitnek gondolatai s ki volna olyan rideg bölcs, hogy el ne szállana keble ihletettségének szent indulataival ama megnvilt koporsóhoz, melyből Jézus, az üdvösség királya kel életre, fölépítvén újra templomát? Nagypéntek után harmadnapra érkezett el a husvét: sötétség, mélységes bánat ideje előzte meg a világosság, a dicsőség öröm idejét. Árnyra aztán fény, gyászra aztán vigasság, — úgy rendezte ezt be minekünk a kegyelem örökké való Istene, ki arra tanított meg minket a húsvéti nagy csodaesemény létrehívásával is: ne légy hitetlen, hanem hivő! Nyíljék hát szivünk szent őrömre a hiinek e diadalmi ünnepén; vessük le e napon gyászruháinkat s öitözzünk fehérbe, az örömnek, a hitnek e szép ruhájába, mert feltámadott Jézus s vele majdan mi is feltámadunk. És e szent hitünk mellé kapcsoljuk oda annak édes testvérét, a reményt is, hogy a nagy temetkezés után csakugyan és bizonyára eljő vágyakozásainknak, várakozásainknak boldog húsvéti reggele, megvalósulásuknak várva- várt nagy ünnepnapja is. Háborúk viharában, öldöklő csaták véres fergetegében köszöntött be hozzánk a feltámadás ünnepe. De feltámadunk a keserűségek ez árjából is. Hisszük szent hitünkkel, hogy uj erőre kelve emelkedik ki nemzetünk s vele az igazság ügye a sírból, melybe azt a gonoszság aládönteni igyekszik. A „Nagybánya“ tárczája. Pánik. Hajnalban az előrecsuszott járőrök visszatérnek a hírrel, hogy az ellenség még az éjszaka ellopódzott Állásaiból, á melyeket egy hét óta olyan véres harczokkal ostromolt. A jelentés néhány pillanat alatt drótszálon elszalad a legmagasabb, parancsnokságokig, a honnan jön a parancs, hogy üldöznünk kell az ellenséget. Még alighogy megvirradt, gyalogságunk már ott van az ellenséges állásokban és gyermekes, mohó kíváncsisággal turkál ottan, mint a hogy hurczolkodás után szokás körülnézni az üresen hagyott lakásban. Mindig van abban valami izgató, közelről, szinte budoár-titkaiban meglesni az ördögtanyát, a melyet eddig csak messziről, gyilkos tüzéről ismertünk A bakák szakértőén nézegetik, mustrálgatják a fedezéket, bólogatva elismerik, hogy «jó munka», egy kis elszörnye- déssel himbálódxnak a drótkerítésen, a melyet rohammal kellett volna bevenni, mindenféle haszontalan lim-lomot fölemelnek, tünődaek rajta, hogy mire szolgálhatott éa hogy érdeme3-e eltenni a tarisznyába, hazavinni hadiemlékül az apróságnak, ha majd egyszer vége lesz a háborúnak. Ha ugyan vége lesz. Sokat vesztegelni itt nem lehet, a tiszt urak tovább nógatják a legénységet. Az előre küldött járőrök jelentik, hogy az ellenség már messze járhat, nem tudtak a nyomába érni. Nincs hát szükség a hadiformáczióra, kettős rendekben menetelünk keleti irányban, előre. Erdőben, völgyekben eltűntek az árnyak, frissen, nevetően fölkelt a nap és gyönyörű időt ígér. A tagokból a napsugár kiolvasztja a gém- beredettséget, elűzi a veszély, a szenvedés sötét képeit a lélekből, a melyben mint víztükörben ragyog az őszi nap reflexképe. Valami boldog bizonyosság kezd felülkerekedni, hogy az ellenség eszeveszetten menekül, puszta jövetelünktől retteg, talán már szót is szóródott, mini a pitypang érett bolyha. Egy legénynek eszébe jut, hogy tölgyfagalyat tűzzön a sapkájába, a többi utánozza. Egy legénynek eszébe jut, hogy nótára gyújtson, a többi vele énekel. A ßzük, összezsugorodott rajvonal-élet után örülnek a szabadságnak, a napfénynek és a mikor véget ér az erdő és kiérnek a tarlós mezőkre, csikók módjára szeretnének nekiszaladni, ha kettős rendek és katonás fegyelem nem volna a világon. Előrekészitett ellenséges állásokon visz át az utunk. A legények jókedvűen ugrálnak át az árkokon, némelyik bslébuvik egy-egy fedezékbe é* kipróbálja, hogy milyen kilövés volna onnan, ha sxükség volna rá, Aztán falvakba érünk, a melyeknek népe kigyülekszik az ut szélére és lelkendezve mutat a falu túlsó vége felé: — Muszkali . . . tak . . . tak . . . A mi azt jelenti magyarul, hogy arra szaladnak épp a muszkák. Kendőt lengetnek a jámbor rusnyákok, a férfija földig himbálja széles kalapját és vigyorogva mutatja, hogy milyen nagyon szeret bennünket, «osztrákokat». Ez ová- czióban mindenkinek büszkébb lesz a járása, egy-egy kis tejfölös szájú hadapród marezonán próbálja összeránczolni a szemöldökét és úgy képzeli, hogy dong a föld a lépte nyomán. A másik faluban a lakosság tejjel, vízzel, cziberóvel, gyümölcsösei és mindenféle jóval, a mit csak hirtelenében szegénységéből ki tudott markolni, kínálkozik. Á tisztek alig győzik elkard- lapozni a legénységtől. Győztes hadsereg vagyunk, lejtőn, vagy kanyarodásnál elégüllen nézünk hátra és büszkén megcsodáljuk csapatunk végtelen kígyóját, magunkban érezzük az egész csapat erejét, — a dübörgő ágyuk, a géppuskák fürge málhás állatai, a tömérdek trén, mintha ez mind mi volnánk. Délre elkészül az ebéd, valahol az utszélen megállunk ebédelni, pihenni. Ez a pihenés abból áll, hógy a legények fiatalabbja birkózik, versenyt fut és a higgadtabbja komolyan pipázva nézegeti A nap oly csúf hetek után megembereli magát és nyári meleggel süt. A dombokon, erdők fekete szegélyén rezeg, táncsol délibábja. Imitt-amott egy-egy falunak foltja sötótük, mindenki elfelejtkezik háborúról, oroszról, — mintha egy nagy majálison volna. De tovább kell menni, a puskagulák egy pillanat alatt szótszedődnek, a csapat menetoszlopba áll, indul is már a poros, széles országúton. Észrevétlenül, nem is látni honnan, mintha csak a levegő sűrűsödött volna meg, szürke felhők takarják el az égboltot és a késő délutáni
