Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-07-29 / 30. szám
2TIII. évfolyam. 1©15. j-utliias h.ó 2$. 30-ilr szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre na, negyedévre 2 korona, egy szátn ára 20 c’}^ Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 !on. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. Évfordulón. Julius 28. Épen ma egy esztendeje, hogy a királygyilkosok népének, a gyújtogató államnak arcátlan provokációi lángba borilottáka a horizontot s a legfelsőbb Hadúr zászló alá szóliiolta katonáit, hogy bosszul vegyenek a szerajevói ut porába hullott vérrózsákért s megbosszulják mindazt a hallatlan gya- lázkodást, merényletekben nyilvánuló orvtámadásokat s a monarkhia ellen szőtt összeesküvéseket, amiket a hatalmas monarchia éveken át szótlanul tűrt a béke érdekében. Egy éve immár, hogy a szerajevói tragédiát számon kértük Szerbiától, amely bebizonyítottál! értelmi szerzője volt a monstruozus emberi alávalóságnak. E fordulóponton a páratlanul álló bűntény megdöbbenése sokszorosan erőt vesz a lelkűnkön, ha emlékezésünk végigszalad mindazon a borzalmakon, amelyek e háborús év folyamán a szerbek fölbérelt gonoszságából kisarjadtak és vérbe és halálhörgésbe fullasztották a félvilágot. Szerencséseknek érezhetjük azonban magunkat, hogy minket e borzalmasságok gyilkos felelősségéből nem terhel egyetlen parány sem Tisztán áll ország és világ előtt, hogy ami Szerajevóban történt, az csak a betetőzése volt annak a gyalázatos komploltnak, melyet ellenségeink a központi hatalmak megtörésére éveken ál szőttek és érleltek a történelem legvéresebb igaztalanságává. Es sokszorosan szerencséseknek érezzük magunkat, hogyha a történelmi igazságszolgáltatás végre is a mi pártunkra állott és ennek az esztendőnek véres ostorcsapásaival azokat alázta meg, akik a mi megalázásunkra szövetkeztek . . . Szólván pedig e nagy esztendő idáig való gigászi eredményeiről, melyek hova tovább egyre jobban a központi hatalmak javára billentik a háború mérlegét, még az ellenséges rosszakarat sem veheti kérkedésnek, ha mi most magyarokul jcnlentkezünk és megállapíthatjuk, hogy Magyarország büszke önérzettel nézhet ezekre az eredményekre, mert tetemes része van kivívásukban. A túlerőnek reánk erőszakolt küzdelmébe fentarlás nélkül belevittük állami eleiünk ezer éven át kijegecesedell és megacélo- sodott minden energiáját s a készségben nem ismerünk határt, ha igaz ügyünknek a védelme bárminő áldozatot is kö vételt tőlünk. Akár a hareztereket vesszük számon, akár társadalmunk háborús magatartásán szemlélődünk — s ezt nem mi fogjnk magunkra, hanem mások hirdetik rólunk. Olt is, itt is becsülettel álltuk meg a helyünket. A magyar katonai dicsőség talán még soha sem tündökölt fénvesebben s csaknem legendás a hírünk, amit fiaink vitézsége vívott ki. S a front mögött bár, de a csatasorok lelkesedésével, kitartásával vette ki részét ez iszonyú küzdelemből társadalmunknak az egésze is. A korlátok, melyet a faji érzések, vagy a pártlörekvések ékeltek soraink közé, mintha parancsszóra történt volna, már a veszedelem puszta szelétől halomra omlottak. Amiről legrosszabb volt a hírünk, itt bizonyultunk talán éppen a legerősebbeknek. A magyar állam vonzó ereje olyan egységbe tömöritelt bennünket, amely képes volt dacolnia poklok minden ördögével is és amelytől nem kérhetlek olyan áldozatot sem vér- ben, sem anyagiakban, hogy vele megriaszthatták volna. A háborús dicsőségért és a háború sikerével biztosítható békéért is rendkívül becsesek nekünk magvaroknak a O*/ lefolyt esztendő világra és örök időkre szóló eredményei. De legbecse-.ebbek mégis azért mivel élő bizonyságai életrevalóságunknak és mivel nemcsak ellenségeinkkel érlelték meg, hogy ezer éven át miként állhattuk meg itt a helyünket, lunem jómagunkat is megtanított arra, , hogy egyetértésben, a hazához való he- ; roikus ragaszkodással, aminek most annyi fölemelő példáját láttuk, hogyan lehetett biztosítani Magyarország számára a másik ezer esztendőt is. Egy fiúnak. — Irta : Rács Pál. — Honnői van, — mondd csak fiam — hou- nét van bársony pillája szemed égsziuü kékje ? Hóimét van lesfiit arcocskád pipacsos rózsája? Horniét a szemedben a tűz, mi liók lelkének mása, honnál acélos izmod, amely visz, iramit kérésziül ka-ul a te kicsi világodon: az uíca porán ál, az elnyű't gyepen keresztül? Talán az Isten nyújtóit le számodra egy A „Nagybánya“ tárczája. Háború a keresztyen dogmatika szemüvegén át. — Irta: Csiky Lajos, a Ferenc József rend lovagja. — Nem lesz talán érdektelen e t. lap olvasói előtt, ha a háborúról, erről a mostan folyó nagy világhétéiről, melyen kívül másra ez idő szerint alig is tudunk gondolni, a keresztyén dogmatika, mondhatjuk igy is: a biblia szem üvegén át nézve azt, akarunk egyet-mást elmondani. Eszünkben sincsen, hogy mélységes komolysággal theológizáljunk, vagy behunyt szemekkel, kegyeskedő arcczal szenteskedjünk e sorok írása alkalmával hanem egyszerűen csak arra törünk, hogy kimutassuk: mit tanít a biblia, s ennek nyomán a keresztyén dogmatika a háborúról? Jól tudjuk mindnyájan, hogy háború alatt a nemzetközi viszályok erőszakos elintézési módját értjük, azt az ultima ratio regurnot, a királyoknak amaz utolsó érvét, a hogy ezt talán XIV. Lajos franczia király' mondta először, — a mely után már csak az ágyuk s általában a fegyverek következnek. Az önálló, egymástól független államok fölött nem leven olyan közös főhaíalom, mely egymástól esetleg szenvedett jogsérelmeiket orvosolná, a sértett jogrendet orvosolni tudná: nem tudnak, vagy közölük az egyik nem tud más eszközhöz folyamodni, mint a háborúhoz. Mig oda nem érik az emberiség, — de vájjon érik-é valaha oda ?! — hogy egyik em- I bér vagy hát egyik nemzet sérelmeket ne kö vessen el a másik ellen: vájjon nem csak zagyva chimaera, nem gyermekes utopia é az örök békéről beszélni?? Jönni fog-é valaha valamely olyan lelki, szellemi vagy erkölcsi . hatalom, a melynek sikerülni fog a földi Kain- \ nak kezéből kifacsarni a gyilkoló fegyvert?! Jegyezzük föl mindenekelőtt egy keresz- I tyén moralistának azt a mondását, hogy a háború úgy tekinthető, mint Isten kezében egy korbács, mint az emberi elfajultság egyik jele, I és mint a keresztyén államélet eszményétől í való eltávolodás, de úgy is tekinthető az, mint \ valamely Isten vezetése alatt álló hatalmas nagy képzőeszköz, mint valamely szélvihar, mely a tespedés állapotával szemben mindeneket feliázó és tisztitó erővel hat és munkálkodik. Egy másik keresztyén iró pedig azt mondja a háborúról: még nincsen eldöntve, hogy vájjon tisztítótűz é a háború tüze, mely idvességre, vagy pokol-é az, mely örök romlásra vezet?« Allapits.uk meg továbbá, hogy a biblia tanítása szerint a háborút erkölcsi tekintetből a következő okok idézik elő : Isten szavának a I megvetése, ártatlan vérnek a kiontása, szégyen- ; letes cselekedetek, fösvénység és igazságtalan- ■ ság, büszkeség és nagyravágyás. És adjuk ezek mellé azt a mi gondolatunkat, hogy a világtörténelmi összes eddigi háborúk eme nagy j erkölcsi csapások valamelyikének Pandora- szelenczéjéből törtek elő: kincsvágy. hírvágy j és kéj vágy. A keresztyén dogmatika határozottan vallja, ; hogy a hábciu egyike a legnagyobb nyoino- : ruságoknak és rosszaknak a melyek az embe- ' reket egyáltalában élhetik; mert vagyon- és ! embervér puszulásával jár; mert erkölcstelenitő hatása van, vagy lehet győzőre és Iegyőzöttre egyaránt; mert a nem harezolók ezreit is a szegénység, özvegység és árvaság nyomorúságával sújthatja s mert megakasztja a társada- : lom haladását száz- és százféle jó és kívánatos ! munka folytatásában. Isten ott van ugyan a há- I boruk fölött, s vigyáz azokra, mint az orká- ! nokra és a földrengésekre, mint a maga jóakaró j czéljai eszközeire, de ebből még nem követke- ; zik hogy a háború magában véve nagy és j súlyos nyomorúság és rossz ne volna. Az embereknek egymás iránt való ádáz indulatát saját dicsőítése eszközévé teszi ő abban. Vallja a dogmatika, hogy a háborúk, melyeket az uralkodók, vagy a népek saját bűnös vágyaik ki- ! elégitéséie indítanak meg, keresztyéntelen és j gonosz dolgok, és hogy mindazoknak a hábo- I luknak óriási nagy többsége, melyek e föld ' népeit pusztították és pusztítják, mindörökké ; igazolhatatlanok maradnak Istennek s ember- : nek szemében. Mindazonáltal nem következik I mikdezekbői, hogy a háború minden esetben I kárhoztatható volna. E felfogást az önvédelem jogával lehet
