Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)

1915-12-02 / 48. szám

XIII évfolyam..

1915. deczem^ber Hó 2.

NAGYB

TAKSADALMI ES SZÉPIEOEALMI HETILAP,

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is.

Közélelmezési központ.

Deczember 1

A háború okozta nehézségek között nem utolsó helyen áll az, hogy ámbár ellenségeinknek az a törekvése, hogy a központi hatalmak népeit kiéheztessék, kudarcot vallott, senkinek éhséget szenvednie nem kell, mégis egyes élelmiszerek és első rendű közszükségleti cikkek árai aránytalanul magasra szöktek fel. Nehéz megvonni a határvonalat a magánvállalkozás — termelő és kereskedő — legitim haszna és az élehniszeruzsora között, úgy hogy a hatóságoknak ebben az irányban telt intézkedései többnyire nem tudják tökéletesen elérni azt a célt, hogy elsőrendű szükségleti cikkeikkel mindenki el legyen látva, még pedig nem túlságosan magas árakon. A mondottak helyességét úgyszólván a háború elején már feis- merték Németországban, erős szervezeteket létesítettek, amelyek az élelmiszerek és egyéb fontos áruk beszerzését centralizálni törekedtek, működésük odairányult, hogy a rendelkezésre álló áru- menyiségeket arányosan osszák szét. A német példát Ausztriában is követték, mind a két országban van egy-egy organizmus, amely társadalmi és keres kedelmi alapon szervezve, a vázolt célt majd nem teljesen el tudja érni.

Csak nálunk nem történt eddig ebben az irányban mélyreható intézkedés. A városok és községek közkivilági- tásának, csatornázásának, egyészségügyi berendezéseinek, egyéb közintézményeinek létesítésére és fentartására alakult Magyar város és község fejlesztési ri amelynek működését természetesen a háború kitörése teljesen megakasztotta, egyelőre eredeti czéljait félretéve, a fentiekben vázolt élelmezési központ szervezéséhez látott hozzá.

A részvénytársaság ezt a központot dr. Némethy Károly államtitkárnak, mint miniszteri biztosnak közvetlen felü- ; gyelete alatt az érdekelt törvényhatóságok, városok és községek irányítása és ellenőrzése mellett szándékszik vezetni, de a kommunitásoknak anyagi érdekeltséget is akar ebben az üzletben biztosítani. Az élelmiszerek és elsőrendű életszükségleti cikkek központi beszerzése és eredményes elosztása, ha abszolút allruisztikus alapon történik is, mégis csak üzlet marad, mert hiszen egyébként a vele járó költségekre nem lehetne fedezetet találni. A kommunitásoknak I anyagi érdekeltségét olyformán biztosítja I a társaság, hogy a bt (ügyminiszterium- I mai történt megállapodás értelmében részvénytőkéjének feléiga főrészvényesek a részvényeket névértékben bocsájtják a törvényhatóságok, városok és községek rendelkezésére és a nagyobb összegű részvénynyelérdekeltkommunilások képviselőit a társaság vezetésébe is vonják. Számos törvényhatóság, város és község már eddig is nagyobb összegű részvényeket jegyzett és egyre erősebb érdeklődés mulaikozik ezek részéről a részvények átvétele iránt. Ezzel kapcsolatosan a Város és község fejlesztési rl. kötelezte magát a belügyminisztériummal szemben, hogy az áruforgalom terén elérhető nyereség limitálásába beleegyezik.

A szóban forgó központ működésének egyik ága az lesz, hogy kikutatja, hol van az országban aránylagos, vagy abszolút bőség egyes árucikkekben, — húsban, zsírban, főzelékekben, baromfiban stb. Ezeket a feleslegeket elszállítja azokra a vidékekre, ahol hiány mutatkozik és igy az áraknak aránytalan megnövekedését meggátolja; az olyan czikkeket pedig, amelyekben a szükségletet a hazai termelés nem tudja ellátni, vagy amelyekből az országban nincsenek elegendő készletek, a társaság a semleges országok fontosabb piacain jól szervezett képviselőségei utján bevásárolja és onnan importálja. Különös gondot szándékszik a központ arra fordítani, hogy az egyes városok és községek között csereforgalmat létesítsen, lehetőleg kölcsönös kompenzálás alapján, de a semleges külföldről való behozatalánál is természetszerűleg igyekszik ; kompenzációs alapot minél szélesebb mederben kifejleszteni.

A Város és község fejlesztési r/.-nak elég nagy földbirtokok állanak a benne érdekelt pénzintézetek révén rendelkezésére. Ezeken a nagy birtokokon, de a társaságnál nem érdekelt földbirtokosok uradalmain is, az állattenyésztés és az állatok hizlalálását intenzive kívánja folytatni, amiáltal mód kínálkozik arra, hogy

a sovánv és hizlalt állatok között ma

o

fennálló aránytalanság legalább is eny- hittessék. Nagy szolgálatokat tesz majd

A „Nagybánya“ tárczája.

Autogramm.

Mélyen bent jártunk a galicziai erdőben, a hóban, az alkonyatban és az orosz patrullf, mely ellen ezt a kis kalandos hadjáratot indítottuk, még sehol se láttuk. Hat kunsági huszárom már fáradtan és közönyösen baktatott a hóban, karabélyát a hátára csatolta, békés nyugalommal fújta a pipafüstöt és végkép letett a reményről, hogy ma még szembe kerülünk az ellenséggel. Csak nagy ritkán eset szó közö'lük, — akkor se hőstettekről, háborúról, vagy ütközetekről, hanem paraszti szentimentálizmussal emlegették az otthoniakat, a kunszentmártoni estékek, a Tisza bánatos muzsikáját, vagy azt a kicsi házat, a melyet mindenüvé elczipelnek a szivükben.

Már majdnem egészen besötétedett, óh, kietlen galicziai éjszaka s nekünk a táborozásra kellett gondolnunk. Ház sehol se látszott, csak hó, erdő és köd volt köröttünk.Megbarátkoztunk tehát a gondolattal, hogy itt a szabad ég alatt töltjük az éjszakát.

— Minden két órában másik huszár őrködik. Patruiiführer Kelemen kezdi. Odamégy a domb tetejére és ha az ellenség meglepne minket: jelt adsz egy lövéssel!

— Igenis — csapta össze a sarkantyúját Patruiiführer Kelemen és megindult a dombtetőnek. Lassan topogott a hóban, de alig tiz lépésnyire visszaszaladt.

— Jelentem alássan, itt vannak az oroszok a sűrűben. Hallom a beszédjüket — suttogta izgatottan.

— Megtámadjuk őket! Fejlődjetek széles svarmléniába, óvatosan előre kúszunk és ha lehet, lövés nélkül intézzük el őket.

Zugsfübrer Bognár Demeter biczczentett a fejével, jelezvén, hogy megértették a parancsot. Lábujjhegyen közeledtünk a sűrűség felé. Egyik fatói a másikhoz lopózkodtunk, de hiába volt minden óvatosság : az oroszorok észrevették. Érthetetlen szláv szavak kavarogtak a bokrok között, egy-két elfojtott vezényszó, morgás, kopogás, csörömpölés és a következő pillanatban már eldördültek a fegyverek. Messze fölöttünk fütyültek a »salvec golyói, senkit se találtak, Most kell megrohannunk őket.

— Rajta! — ordítottam.

— Rajta ! — visszhangzott a hat fiatal kunsági torokból és már rohantunk is a láthatatlan ellenség felé. Most már egészen sötét volt. Csak fekete foltokat láttam a sűrűben, nem tudtam: fák-e, vagy emberek? És fogalmam se volt; mennyien lehetnek. Csak egyetlen alak vált ki a homályból, egészen biztosan ember, orosz katona, magas és nyúlánk, szép mint a kárpáti fenyőfák.

— Sztoj! Rukigore! — kiáltottam az árnyék felé és nekiszegeztem revolveremet. Az keményen állott, n int körülötte a fenyők, vállhoz kapta a fegyverét, czélzott és lőtt. Mindezt oly szabályosan és tempósan csinálta, mint ahogy ezt az ujoncz- kiképzéskor tanulta — egy-kettői — mint ahogy

a gyakorlótéren szokás. A golyó alig egy arasznyira zizzent a fülemhez.

— Ruki gore! — ordítottam rekedten feléje, de ő szabályos ütemben repetáit, újra czélba vett és újra lőtt.

— Le a fegyvert, te disznó!

Egy tapodtat se mozdult, újra czélzott és újra lőtt.

— Most megdöglesz. Most a szivedbe lövök ! És éreztem, hogy ez a példátlan vakmerőség egészen megvadif. Odaugrottam eléje, balkézzel megragadtam a mellét és jobbkézzel arczu’ütöt- tem. Oly hirtelenül, oly váratlanul, oly akaratlanul jött ez a reflex-mozdulat, hogy engem is megdöbbentett. Hisz lulajdonképen agyon akartam lőni ezt az embert, revolvert szegeztem a mellének, görcsösen áfmarkoltam a fegyver nyakát, az ujjam ott volt a- ravaszon és . . , és az utolsó pillanatban mégsem volt erőm elcsattantam: a pisztoly önkénytelenül kisiklott a kezemből; nem tudom, hogy történt, nem igy akartam és mégis határtalanul boldog voltam, hogy az orosz katona nem bukott fel és nem csurgóit vér a szivéből.

Amint a pofon elcsattant az arczán, mintha hipnotikus álomból ocsúdott volna fel: egyszerre összerázkódott a hatalmas katona. Puskáját a földre dobta, két karját az ég feíé emelte és minden izében reszketett a félelemtől. Majdnem komikus volt ez a látvány : egy fiatal férfi, aki alig pár perczczel előbb naég a katonai köteles- ségteljesités é3 a biztos halállal szembenéző hő- siessség impozáns megtestesülése volt, egy arczul-