Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 1-25. szám)

1915-01-14 / 2. szám

2 kel kár volna számolni és hogy legyünk elkészülve, miszerint a nagy számlának az egvenlegéről a saját erőinkből kell majd gondoskodnunk. Bármennyire is kívánatos volna a fényes és teljes győ­zelem, ugv, hogy a béke feltételeit mi diktálhassuk, de veszélyes volna az op­timizmus, mely ezen eshetőséggel, mint biztos ténnyel, már most számol. Mint vigaszt említi Wekerle, hogy Magyarország mi den körülmények közt képes lesz kötelezettségeinek megfelelni, mert — úgy mondja — a közönségnek adózóképessége még teljesen kiaknázva nincsen. A volt rainisterelnök evvel úgy látszik az általa kontemplált, de életbe nem lépett adóreformra céloz. Igaz ugyan — úgy folytatja — hogy a reform elhalasztása az adóforrás azonali kihasz­nálását el fogja odázni, de idővel képessé fogja tenni az államot, hogy minden fel­adatainak megfelelhessen. Csak egy az, amiben Wekerle való­színűleg téved Azon nézetének ad ki­fejezést, hogy a bekövetkezendő óriási pénzszükséglet a pénz »vételerejét« (Kauf­kraft) csökkenteni fogja. Merészség volna egy ily hires és joggal hires közgazdász- szal szembe szállni. De szerénv nézetünk szerint a pénz vételerejének csökkenése máris bekövetkezett a kibocsátott milli árdok folytán. Hisz az óriási drágaság nem csekély részben ennek a csökkenés­nek a következménve. Épp úgy nem oszthatjuk nézetét, miszerint a pénz értékcsökkenése folytán az ingatlan vagyon értéke sülyedni fog. Azt állítja, hogy az ingatlan vagyon drá­gaságát nem annyira a belső érték, mint a nagy kereslet okozta. De - úgy mondja — ez a nagy kereslet már a pénz drágasága és a jelzálogos hitel ne­hézsége folytán fog csökkenni A — meglehet laikus — felfogá­sunk szerint ebben egy kis kontradikczió rejlik. A pénznek értéke akkor csökken, ha p.o mint jelenleg, sok van forgalomban; és akkor növekedik, ha kevés pénz fo­rog. Ha amint Wekerle nagyon helyesen vélekedik — a háború után óriási lesz az egyik ut Roseningkenbe, a másik pedig Po jerstitenbe vezetett. A hadnagy habozott: (alán jó volna Pojers- titen át, orosz területen Roseningkenbe hajtatni? Veszedelmes vállalkozás, nem bizonyos, hogy keresztültörhet-e az ellenséges területen, de leg­alább bizonyosságot szerezhetne magának meny­asszonya sorsáról Megreszketett a gondolatnál, hogy Vanda a kozákok durva kezei közé kerül­hetne . . . hátha az utolsó pillanatban még meg­menthetné ! . . . Nemi Elutasította magától a gondolatot. Elsfí a kötelesség! Bajtársai ezalatt majd meg­védik Pojestitent! — Egyenesen Roseningken felé I — kiáltotta a kérdöleg hátratekintő soffőr felé. A kocsi őrüie'es sebességgel robogott előre. Útközben találkoztak az előőrs parancsnokával, egy u’ánus őrnagygyal és Hellmuth megállittatta a kocsit, hogy hírek után tudakozódjon. — Az ellenségnek itt még nyomát sem lát­tuk ! válaszolta nyugodtan az őrnagy. — Az ellenséget Pojersf it énből jelentették, — mondta Hellmuth — A németek ott állítólag nagy veszélyben vannak és talán jó volna, ha az őrnagy ur oda küldené járőreit. Sajnálom, de Pojerstiten nem tartozik ki­jelölt szakaszomhoz! Hellmuth szive görcsösen összeszoruh . . . Hát nincs rá mód, hogy segítséget küldjön menyasszonyának, mielőtt -még késő volna ? De előre! A parancs nem tűr halasztást! A kocsi ismét tovább robogott a cseresznyefákkal sze­NAGYBÁNYA a pénzszükséglet, akkor a pénznek vá­sárlási ereje nem kisebb, hanem na­gyobb lesz. Ami pedig azt a nézetét illeti, hogy az ingatlan birtok értéke csökkenni fog, ettől alig lehet tartani A gazdának a nagy árak folytán a múlt évben fényes bevételei voltak, és sok felesleges pénze van, a tapasztalat szerint ilyen kedvező konjunktúra a földmivest mindig birto­kának nagyobbitására szokta ösztönözni. Ha a parasztnak pénze van, ezt elsősor­ban arra fordítja, hogy újabb földet vá­sároljon. Ha egyelőre a takarékpénztárba viszi a felesleget, ezt is csak addig hagvja ott, mig valami alkalmas vételre tehet szert. A földbirtok kereslet rendesen csak rossz termés után gyöngébb. De a múlt évi kitűnő eredmény után, amilyenre a gazda még sokáig fog visszaemlékezni, a földmives iparkodni fog a birtokát I inkább gyarapítani. Ezért az ingatlannak árcsökkenése nem valószínű. Wolf Zsigmond. Lesz még egyszer ünnep . . . Január 13. Kulya élet, komisz elei a katona élet a békében. Hiszen a katona fej kemény fej Rideg és hideg a katona koponya érzésuélküli a szív, mer a reglama kérlelhetíen szigorúságot paran­csol, közönbösséget az alárendelttel szemben sőt valóságos fásult érzékellenséget. Hja! a katonai nevelés különleges mód J szer szerint történik, paragrafusba van ott I szedve mindennéven nevezhető és kigondolható | olyan gondolat, ami a katonának erkölcsi, testi és szellemi fejlődésére czéürányosnak mutat­kozik. A katonai nevelés nem is lehetséges más­képpen Egyöntetűnek kell lenni olt mindennek, az egész ármádiának s Így a hadsereg, honvéd­ség minden tagja, kicsiny és nagy úgy forrná- i landó, úgy képezendő, hogy ebbe az egyön­tetűségbe teljesen beilleszthető legyen. Azért komisz élet, azért kutya élet a ka­tona élet a békében, mert a megszabott for­mához, a kimért keretekhez kell alkalmaztad niíi a hadseregnél, a honvédségnél a közvitéz- nek éppen úgy, mint a tábornoknak. Igv alkot tehát a hadsereg, a honvédség egy olyan teljes egészet mely egyenlő elvek szerint kormá- j nvozva, vezetve, egy emberként ál! a békében j és a háborúban egyaránt. gél.yezeü országúton, csendes, népiden mező­kön át. . . . Messziről már mutatkozott Roseningken templomának tornya. A kis határszéli város, lombos fák közé temetkezve, előtlük állott. A fiatal tiszt itt. meglassította a kocsi menetét, és kérdésére egy paraszt azt válaszolta, hogy a városban nincs ellenség, de az egész lakosság nyugtalan és izgatott. Az ulczákori hemzsegtek az emberek ; ar- czukról leritt a félelem és minden oldalról fel­hangzott. a kérdés: — Hát nem jön segítségünkre a mi ka'o- uaságunk, mikor az oroszok már a nyakunkon vannak ? Hellmuth a postahivatal előtt leszállt és telefonon leadta jeienté,sét a főhadiszállásra, az­után ismét tovább hajtatott. A város mögött levő határt csekélyszámu népfelkelők védték. A túlsó oldalon az oroszok leeresztették a vámsorompöt. — A határőrök elmenekültek, kozákok sin­csenek a közelben — jelentette a népfelkelők altisztje. Hellmuth a katonával iöihuzatta a sorompót és azután áthajtatott ellenségzs területre, ahol sajátságos nyomasztó érzés vett erőt rajta. Az országút végére jutottak, amelynek foly­tatásaként széles, járható mezei ut. következett. Hellmuth a térképen kiböngészte, hogy ez az ut Pojerstiten felé vezet, megparancsolta tehát a soffőrnek, hogy a iehető legnagyobb sebeséggel hajóson tovább. Egy sürü erdőn át nemsokára világos tisztásra jutottak, éppen egy ellenséges A béke katonája büszke, kényes, sokszor felfuvalkodolt és az alárendelttel sokszor néha gőgös is. A háború katonája csupa szív, csupa melegség, csupa odaadás, igazi barátság gyö­nyörű képét 'arázsolja elénk, nem eszményileg, de a valóságban mulatja be nekünk a katonákat oly kedves képekben, amely fölemeli lelkünket tudatára annak, hogy mégis csuk emberek vagyunk. Emberek, kik itthon a csendes, békés élei­ben egymást talán lenézlük, lekicsinyeltük, de a háborúból, ahol a maga valóságában mutat­kozik be az igazi ember, felségesen hangzanak feiénk a harezmezőrő! lelket derítő szivet vi- dámitó oly szavak, melyek a hamisítatlan, me j leg szív kamráiból származva, fé ysugárként j áradnak szél az örök békét sóvárgó embe­riségen. A köllő zsenije, a katona életben is tért : hódit és gyökeret ver a katona szivében. Hiszen a nagy gondolatok, a nagy eszmék a koporsó­ból is kitörnek és eget kérnek. íme egy levél, nekünk magyaroknak — kedves, beszédes levél, egy bájos epistóla, telve i mindazokkal a bűvös szólamokkal, melyek egy lenézett, lesajnált, lekicsinyelt nemzet mélyen érzői szivének húrjait rezgésbe hozzák. A napokban egy nagy katonától, egy hős- lelkü viiéz'ől levél érkezett Székesfehérvárra Egv hős lélektől szól. ki ádáz harezok köze pette irta azt a levelet, pedig ennek e nagy ka- iouának neve nem magyar, de a leikébe a ma­gyar költők hazafias dalai beférkőztek, bevé- I sődtek amugyan, hogy midőn a véres harczi i mezőkön az élet halál harcz rettenetes viadala t folyik, kitör lelkének-lelkéből a magyar költő fenséges igéje és bejárja a világot a harczi kürt harsonája és fülébe zengi az emberiségnek a nagy köllő látnoki tehetségétől sugall varázs igéit, amely után epedve epedez az emberiség a főidőn, amely az örök békéi jósolja, hirdeti amely boldogságot teremt Ezek a varázs sza­vak, melyet egy béklyóban állott nemzet zse Ilijének szülöttei és a nagy katona is azt ii ja idézetül: »lesz még egyszer ünnep a világon ...« A székesfehérvári hadsegélyző bizottság a város és megye áldozatkészségéből nagy rneny- uyiségü karácsonyi ajándékot készített és kül­dött az északi hareztérre, a Hindenburg tábor­nagy nevét vise ő 69 sz. székesfehérvári gya­logezredünk. A küldeményt tömegesen megkö­szönték. A 1 velek közül közöljük az ezred ez­redesének és egy őrmesternek sorai!: — Most — Írja az ezredes, — a világbéke nagy ünnepe alkalmából a t Hadsegélyző bi­zottság szives ajándékával leple meg ezredemel. A legmélyebb hálával gondolok és gondolunk azokra, akik otthonról szerető gondoskodással ki érik lépteit azoknak, akik a legújabb világ békéért, ill a hare/.léren küzdenek Szerető figyelmük csak nagyobb b izdilúsul szolgál arra, 1915 január 14 lovascsapatta! szemben. Megáilani — visszafor­dulni — teljes lehetetlenség! — Keresztül kell förni rajtuk! — adta ki Hellmuth a parancsok Az ellenséges vezérnek még ideje sem ma­radt a gondolkozásra, amikor az automobil vil- lámgyorsasággal keresztülhatolt almos soraikon és bambán bámult a tovnvzágu'dó gépkocsi után. A fiatal tiszt és kisérői pedig nagyot nevettek, mikor már a veszélyen túl voltak, hogy sikerült az ellenséget bolondá tenniök. Hellmuth végre fölismerte Pojerstiten tem­plomának tornyát, de milyen borzalmas kép Iái ült szemei elé? A házakból magas lángok csapkodlak az ég felé és a falu mind a négy sarka égett. Az orosz vámháznál egy kis csapat kozák táborozott, de a beállott alkonyaiban nem ismer­ték fel a poros német katonákat és nyugodtan átengedték a robogó gépkocsit. A falu utcái tele voltak jármüvekkel. A kozákok lovaikat a fákhoz kötözték és elpusztítottak, el harácsoltak mindent, amit a házakban találtak. A lakosok eszeveszetten menekültek. Heilmu'h ismerie azt a kis ösvényt, mely a falu mögött, a major gazdasági épületeihez ve­zetett. Ezen indult menyasszonya megmentésére. A pajta mellett a majoros holtteste feküdt. A fiatal tiszt végig fürkészte a lakóház ablakait, amikor hirtelen megnyílt a p:nce ablakja és egy rémült, hang kétségbeesetten kiáltotta: — H 1 muth! Hála Istennek, hogy az u'olsó pillanatban segítségünkre siettél! — Vanda, édesem, csakhogy nincs bajod!

Next

/
Oldalképek
Tartalom