Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 1-25. szám)

1915-05-20 / 20. szám

2CIII. éTrfolyaaaa. 1©15. május hó 20. 20-ilc szám.

TÁESADALMI és szépieoealmi hetilap.

Előfiaetósi árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉG L Y MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is.

A megszokások.

Május 19.

Mindent megszokik az ember, jót, rosszat egyaránt. Ki hitte volna csak egy évvel ezelőtt is, hogy a háborút, annak különböző hol előnyös, hol hátrányos változatait minden rémes gyilkolásaival, borzalmaival egyetemben úgy megszokjuk, mintha örökké háborúban éltünk volna Talán mintha mi magyarok a harczra születtünk volna, azért vannak idegeink megedzve, megerősödve az élet minden néven nevezhető forgatagaival szemben s ez az erős idegrendszerünk biztosítja számunkra a hidegvért, a nyugodt, csendes, higgadt megfontolást, bárha ágyuk dörgése reszketted határainkat, nem futunk, nem menekülünk, sőt az ágyú dörgését most már úgy vesszük, mint valami idegizgató szükséges rosszat.

Mikor a háború szele végigszágul- dott a magyar birodalom felett, a lelke- sültség a háború mellett világító csillagként ragyogott a világ egén és az a tűz, mely a háború-üzenet nyomában támadt, ma is ég, mert a dicsőség, a hősiesség a mi fiaink részéről a csatamezőkön nap-nap után babérokat arat, a haza- szeretet szent tüzének kohójából származik. A hősiesség különben is a magyar nemzet ősi jelleméhez tartozik, amely a legkisebb homály foltját sem tűrheti meg fényes, csiszolt, századok viharait átélt tükörén.

Megszoktuk tehát a hősi dicsőségteljes küzdelmeket. Megszoktuk magyar vérrel áztatni a világháborúban a fran- czia, belga, orosz, lörök földeket, mert büszkeséggel hirdetjük és valljuk, hogy majd minden nyert csata a magyar birodalom hős fiainak dicsőségét fennen hirdeti.

A háború első Hajijaiban idehozott sebesültek éppen oly jól érezték magukat városunkban, mint a most naponként érkezők, szives, meleg szeretettel öleljük a hősöket kehiünkre és hódoló tisztelettel köszöntjük, sőt megcsodáljuk a fárasztó, nehéz küzdelmek után lelkűknek üdeségét, idegeiknek erősségét. Nem hangzik e hős fiainknak panasz ajkaik-' ról, átélt szenvedéseiket vidor kedélylyel mesélik el és jól esik nekünk hallani, hogy mindenik hős fiunk legyőzhetetlenségünkről tesz tanúbizonyságot, amely a néha-néha csüggedők lelkét is kiemeli a kételkedés fertőjéből és bátorítja őket, hogy a végső eredménye a háborúnak a mi dicsőséges győzedelmünk lehet csupán.

Beletörődtünk e drágaságba is, hiszen ez is egy háború, de küzdünk, ezzel is szembe állunk addig, mig erszényünk birja és mert most odáig érkeztünk el, hogy hitel egyáltalán nincs, tehát koplalgatunk is egy egy kicsit, hiszen a közelmúlt esztendőkben úgyis nagyon gazdagon éltünk, aminek folyamánya volt a sok idegbetegség, gyomorbaj és ezerféle más nyavalya. A koplalás, vagyis a mai viszonyok folytán a legtakarékosabb gazdálkodás az ételnemüekben ránk

van kényszerűvé, mert mi éljünk itthon szűkön, sőt koplalva, de a csaták tüzé- ben álló fiainknak semmiben sem szabad hiányt szenvedniük. Különben is a koplalással, a mérsékelt étkezéssel nemcsak egészségünknek használunk, de nemzetgazdaságunknak temérdek vagyont takarítunk meg, hiszen Vilmos császár mondta, hogy »a poroszokat a koplalás teile nagygyd.«

Sajnos, hogy olyan dolgok is kerültek a háborús világban felszínre, amelyek a nemzet jó hírnevét beszennyezik a világ előtt. A papirtalpu lábbelik, a rongy öltözetek, a kávékonzervek és végül a lócsiszárkodások, különösen ez utóbbi rekkord-számba megy vármegyénkben. Nap-nap után újabb és újabb nagyszabású csalások, tolvajkodások kerülnek elő. A pénz ördöge csábit, a meggazdagodás vágya törtet előre és a legjobb családok sarjai nyargalnak azokon a paripákon, amelyek legalább is a bitó- fához fúlnak be. Hát bizony fájóan sajnos dolgok ezek, de ennek is be kellett következni, tisztuljon a levegő, tisztuljon a láthatár, a háború tisztitó tüze tisztítsa meg az erkölcsiség rettenetesen megfertőzött levegőjét.

íme ezt is meg kellett szoknunk, bár sajnosán, de hiába, ennek is be kellett következnie

Károsunkat és a közeli vidékét ezek az imént elmondott dolgok hála Istennek érintetlenül hagyták, de bizony itt is fordultak és fordulnak elő olvan dől- gok, ami a napikenyerünk körül forog

A „Nagybánya“ tárczája.

Gyász.

Lesz-e virradása valaha ez éjnek:

. . . Én nekem úgy tetszik, mint hogyha mindenütt Posztóval tompított dobok peregnének.

S mint hatot'.as ima reszketve suhanva Vádoló panaszszal a csillagok felé:

Ezer láthatatlan gyászharsona hangja.

S fold felett, fold alatt bús jajok kelnének:

Mint hogyha valamit — a legkedvesebbet — Szomorú, fekete sírba temetnének . . .

Lesz-e virtadása valaha ez éjnek ! 1

Jörgné Draskóczy Ilma.

A mi fiúink.

í.

Ok is elmentek a tűzbe Harezok mezejére,

Akik majdnem, hogy gyermekek Voltak még pár éve.

Nagybányai fiuknak is Elment a legtöbbje,

Azok is, kik köztünk éltek Egy bizalmas’bb körbe’.

Összetartó, együttérző Igaz, jó pajtások,

S szintén pajtásokul nézték Az ismerős lányok . . .

Ők adták meg egy kis körnek A hangulat fényét,

Minden összejövetelnek A kedv teljességét.

II.

Vidám kedvű, jó ezimborák Oavalléros fiuk,

S kettőjüknek azóta már Sors-csillaguk kihunyt.

Igazi szép, hős halállal Szilaj roham közbe,

Lelkes szemük meleg fénye. Kialudt örökre

Katona volt mindkettő; s hogy Kigyúlt a határon Mindkettő az elsők között Kellett hadba szálljon.

Egyik: ■— vérázott szerb földön Nyugszik közös sírba;

Másiknak a Kárpátok közt Ml magányos sírja.

Egyik sok jó bajtársával Porladozik együtt;

Másik fölött a Megváltó Szent képmása áll őrt

Bércek között, ut mentében Feszület aljába,

Hű szolgája temette el Magányos sírjába.

Szőke zászlós, barna zászlós Kedves szép emléke,

Úgy fog élni mi közöttünk Hősies dicsfénybe.

III.

És a többi! Mind akiknek Szintén menni kellett, Köztük egy pár átküzdöbte A harctéri telet.

Agyú tűzben, zivatarban Hóban, fagyban, sárban, Atküzdötték panasz nélkül Férfiasán, bátran I

Ha csendült is fájdalom a Haza irt levélbe,