Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1914-11-19 / 47. szám
XII. évfolyam. i©14t. november ixó 26. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Meglel ellik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lap - zlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. Nagy napok. November 25. A háború negyedik hónapjában sok véres és dicsőségteljes harcz után elérkeztünk azon határokhoz, amidőn minden hét, minden nap meglepetésszerüleg meghozhatja a döntést. A végleges döntést. Illetékes vezéremberek tolláiból olvassuk, hogy mihelyt a flandriai harcztéren a szövetségesek seregének végső ellenállása megtörik s Szerbia gondosan előrekészi- tett kapitulácziója megtörténik, máról hónapra a helyzet egyszerre máskép alakul ki s talán akkor nem lesz sikertelen az a békeakczió, melyet a svájczi szövetségi elnök és Wilson, az Unió elnöke most már harmadizben indilottak meg, még mindig kilátástalanul. A béke elkövetkeztéig azonban e döntő nagy napokban, midőn egész országok jövendője forog koczkán, egy kötelesség hárul a küzdő nemzet minden minden tagjára: feltétlenül remélni, bízni, hinni a küzde'em dicaőségteljes befejezésében s mindent elkövetni, amivel a nemzeti ügyet csak egy joltával is előbbre viheljük. Áldozni kell mindent nemcsak erejükhöz mérten, hanem mint Apponyi gróf mondotta, erőnkön felül is/ Mert a nemzetnek csak ez az elementáris erővel megújuló együttérzése, semmi nagy áldozattól sem visszariadó áldozat- j készsége az a bűvös talizmán, mely biz- ; tositja számunkra a győzelmet. És a rendületlen, megingathatatlan hit fegyvereink győzelmében! Valóságos hazaárulást követ el, aki e hitet bármi módon is csökkenteni, gyengíteni törekszik, hiszen ez élő hitnek gyengítése nem más, mint a demoraii- záczió magvainak elhintése. Nagyon jól tudjuk mindnyájan, hogy a háború esélyekkel jár s bizony a hadiszerencse nem mindig az egyik küzdő fél fegyvereit kiséri, különösen akkor, ha számbelileg aránytalan hadseregek állanak egymással szemben. De ez apróbb incidensekből, melyeknek a küzdelem, a harcz végső eredménvére semmi hatása sincs, már előre is bizonyos konczekven- cziákat levonni, nemcsak vétek, de halálos bűn. A legfelsőbb hadvezetőség, mely a háború eddigi lefolyása alatt oly sok s az egész világ által megcsodált fényes haditényel gyarapította hadseregünk történetének dicsőségteljes lapjait, bizonyára tudja a maga dolgát. Ezt felülbírálni, főleg pedig mendemondák után felülbírálni, kritizálni csak a kicsinvhitüek tehe- tik, akik előtt mindennél szentebb a maguk bőre. Midőn e sorokat írjuk, főleg a Kárpátoknál folyó harcokra gondolunk. A szövetséges hadseregek uj elhelyezése folytán a hadvonal egészen a Kárpátokig nyúl ki s csak természetes, hogy ha a legádázabb harezok dúlnak az egész hadvonalon, harezok folynak a Kárpátoknál is. Mennyi izgató, alapnélküli hírekre, pánikot terjesztő mende-m. 'dákra szolgáltatnak okot ezek a kán rezok. Á „mondják“, „Írják“, „half n“, „beszélik“ korszaka talán sí sm volt virulóbb, mint jelenleg. Mindé „dnek van valami rémhíre, amellyel békés polgártársait riasztgatja S sajnos, vannak még mindig kishitüek, akik felülnek e riaszt- gatásoknak. Nem gondolják-e meg e hirková- csok, hogy a mások megrémitésére szánt alapnélküli híreiknek micsoda demoralizáló hatásuk van, hogy e koholt hírek terjesztésével micsoda bűnt követnek el maga a nemzet ellen? Az a katona, aki hónapok óta éjt- napot lölt folytonos halálveszedelem között a lövészárkokban, honnan merítsen bátorságot, ha látja, vagy bármi utón is megtudja, hogy a legkisebb farezgésre egész megyék remegnek meg? Nagyon szépen kifejtette egyik czik- kében Apponyi Albert gróf, hogy a jelen válságos napokban mindenkinek hármas kötelességet kell teljesítenie. Először a táborban, álkikon segíteni; másodszor, hogy biztosítsuk a népmunka kontinuitását; harmadszor és ez a legfontosabb: fenlartani a lakosságban a férfias elszántság és bizalom fonalát. A férfias elszántságot és bizalom szellemét! Pedig ezek a »mondják«, »beszélik« hirkovácsok épen e legértékesebb kincsünkre utaznak. Bánjunk el tehát velük ug}7, mint a tolvajokkal szokás. Jelentsük fel őket. A rendőrségen talán ki fognak gyógyulni A „Nagybánya“ tárczája. A szárazföldi torpedó. — Robbanó aknák a föld alatt. — A mai kor háborúiban a várak alárendel- tebb szerepet játszanak, mint a régi hadjáratokban. Régente egy-egy vár elfoglalása a várvédök országának, vagy legalább is nagy földterületnek elfoglalását is jelentette egyúttal, mert a várak közt levő sik vagy dombos területek a mai módon sohasem voltak megerősítve, hanem szabadon gázolhatott rajtuk végig a győztes sereg be az ország belsejébe. A régi időben mást jelentett a vár, mint ma, a huszadik században. Csaknem megdönthetetlen errősséget, amelynek ölnyi vastag falain hozzáférhetetlen szirlhegyeken büszkélkedett a lobogó; de még dombon épült erősség mögött is biztosan érezte magát a maroknyi védőcsspat, mely 80—100 emberével évekig dacolt százezer főre rugó seregekkel. Régente az ostromlók félve tekintettek fel a várra. Érezték, hogy a mázsás kőtömbökből ösz- szerótt sziklafalakkal szemben gyenge az ő erejük, kezdetlegesek, primitiv faltörő kosaik és bágyadtan hullnak róla vissza tömör kő- vagy vasgolyóbisaib. Ekkoriban egy várnak elfoglalása vagy el nem foglalása körül a legtöbbször a véletlen volt a »deus ex machina«, csel, árulás győzedelmeskedtek csak a bevehetetlen falakon. Elmondhatjuk, hogy ma, amidőn az emberi erőt holt anyagokkal már annyira fokozni, pótolni tudjuk, hogy jobban bízunk ezek munkájában, mint az izmunk erejében, amikorra felfedeztük már azt a sok-sok mindent, amellyel a szerves és szervetlen anyagok eddig zürvaros és haszontalan tömkelegéből egy nagyszabású uj világ, a technika világa, lassankint kiformálta önmagát, akkor eddig dicső pályáján hanyatlása felébe kezd lépni a védvár. Ma már kevésbbé imponál az élettelen, ér- zéktelen bástyafal, mert hisz ma mór nem ököllel döngetik kapuját, hanem feltörésére szintén élettelen erőket alkalmaznak, olyanokat, melyek birnak vele: robbantószereket. A technika ezen alkotásai, a robbantószerek, voltaképpen energia-akkumulátoroknak tekinthetők, amelyeknek éppen abban áll óriási értékük, hogy a bennük felhalmozott hatalmas energiát akármikor kiválthatjuk és hasznos munkává alakíthatjuk át. Akár puskatöltényből sütjük ki, akár ágyuc-ő torkában helyezzük el, akár repülőgépről bomba alakjában dobjuk az ostromlott városba, akár a várfalak alatt robbanó akna képében rejtjük el, a benne felhalmozott óriási energiát egy pillanat alatt lángra lobbanthaija. Mig a robbantószerek hadi alkalmazásának utóbbi módja meglehetősen ismeretes, addig a legutolsó, a robbanó aknák felől kevesen vannak tájékozva. A robbanó aknák alkalmazásáról az utóbbi évek harcai közben, különösen az orosz-japán háború alatt, Port-Arthur ostrománál hallottuk. Voltaképpen ekkor tűnt ki, hogy mennyire két élű fegyver a robbantó akna: nemcsak a védekezésre, hanem ostromlásra is fel lehet használni. Port-Arthurnál a japánok tárna módjára vízszintesen fúrták a vájatokat előre és némely oldalon egész aknahálózatokat építettek a föld alatt. A tárnaszerü üregeken kívül, különösen falak aláaknázásánal, felülről lefelé is szoktak furni hosszú nyílásokat, melyek végen az elhelyezett robbantószer igen sikeresen rombolhat. Természetes dolog, hogy az aknafurás rendkívül hosszadalmas és fáradságos mesterség. Nagy távolságról tehát nem lehet elkezdeni a földalatti vakondok munkát, hanem meglehetősen közel is kell férkőzni az ellenséghez. És ez a bökkenő I Ezt ugyanis nem minden ellenség tudja megtenni. A japánoknak az oroszok ellen küzdve sikerült sok aknájukat felrobbantani Port-Arthurnál, az oroszoknak azonban Przemysl ostrománál, mely egy hónappal ezelőtt folyt, egyetlen egyet sem, pedig, amint a hirek mondják, sokszor megpróbálkoztak robbanószerrel közeledni sáncainkhoz, azonban mindannyiszor véres fejjel vertük őket vissza. Bezzeg jól működtek Przemysnél ami védő aknáink. Az ostromlott vár ugyanis sokkal hatásosabb aknatüzelést indíthat az ostromló sereg ellen, mint azok viszont. A várak ugyanis már évek hosszú során át gondos munkálatok árán előre készítik el aknáikat, mint ezt pl. a franciaországi és belgiumi váraknál tudjuk Lüttich - nél, Maubeugenél egész aknarendszerek lappang-
