Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1914-10-22 / 43. szám
2 NAGYBÁNYA 1914. október 22. élelmezésünk terén napról-napra érezhetőbben nyilvánul meg különösen a gabonaárakat illetőleg, miként hágjunk a nyakára, az nem csupán helyi, de országos kérdés. Itt ebben a kérdésben a kormánynak kötelessége megvédelmezni mindnyájunkat, mert az az üzérkedés, ami a gabonával és liszttel történik, a legbékésebb természetű emberből is kiváltja a düht s olyan gondolatokra serkenti, amiktől nagyon is távol áll. De indokolt is a feljajdulás. Hiszen tudjuk nagyon jól, hogy a háború kezdetén a spekulánsok, a tőkések a mai árakhoz viszonyítva, olcsó pénzen vásárolták a terményeket. Ez körülbelül két hónappal ezelőtt volt. Azóta a gabona ára 30%-al emelkedett s ha igy haladunk, pár hónap múlva 60, talán 100°/0 lesz az emelkedés. Mi lesz akkor velünk ? Hiszen ma is már alig bírjuk a kenyeret beszerezni s ha a kenyér ára száz százalékkal emelkedik, összeroppan csaknem minden háztartás és az Ínség fog bekopogtatni. Az ínség nyomában pedig a tífusz, kolera stb. jár. Megjegyezzük ezúttal, hogy nem csak a terményeknél van ez az őrületes áremelkedés, de a baromfiak is szörnyű mód megdrágultak, a tojás pedig pár hét alatt a kétszeres árt is tuihaladta. Az ősz kezdetén vagyunk még csak, mi lesz a télen, mi lesz tavasszal? Hisz nekünk előreláthatóan gondoskodnunk kell arról, hogy a muszkák kitakarodása után fedeznünk kell az elpusztított, ki- pusztitott^Galicia élelmezését, de a háború után a mi hazatérő kedves fiaink ellátását is, akiknek egy tekintélyes része sajnos, hogy munkaképtelen lesz, de keresetképtelen is, mert nem igen akad munka, ahol keresni tudjon. A mai állapotokon feltétlenül változtatni kell. Akiknek kezében van az ország sorsának intézése, cselekedjenek. Szép szóval ha lehet, ha nem, úgy erőszakkal is, de a gyors és radikális orvoslásnak egy pillanatig sem szabad késnie. Oláh László. A háború tanulságai. Október 21. Említettem már azt a két sajnálatos körülményt, hogy a hazai városok élelmipiaczai nem állanak egymással semmi kapcsolatban és hogy a külföldet sokkal olcsóbb árak mellett, rövidebb szállítási idő alatt s kedvezőbb fuvardíjak segélyével látják el magyar kereskedőink a hazai föld élelmiczikkeivel — mint a magyar városok közönségét. Hivatkoztam arra, hogy például Újvidékről Kolozsvárra gyorsáru gyanánt feladott több vaggon káposzta hetven óra (70 óra) alatt érkeztek meg. holott 48 óra alatt jutottak el ugyanezek az áruk Újvidékről a berlini vásárcsarnokba, teheráru díjtételek mellett. Azt nem is említettem, hogy mindezekhez a gazdasági önzetlenségünket, inkább tudatlanságunkat jellemző dolgokhoz még hozzáadtuk azt a hibát is, miszerint konzervgyárainkat sorra bukni hagytuk, mivel ezek a világ legdusabb tartalmú sóbányáiból nem jutottak hozzá az iparsóhoz olyan olcsó árban, mint aminő árakat kértek. A most folyamatban lévő világháború tehát érezhetővé tette annak belátását, hogy a köz- gazdasági érdekek elsőrangú állami, nemzeti érdekek s végzetes hibát követtek el eddig a közigazgatás és a törvényhozás, mert elméleti dolgokra fecsérelték a munkásságukat, ahelyett, hogy a közélelmezés, főleg pedig a földművelés fejlesztésére, a tisztességtelen kereskedelem szabadsága helyett a tisztességes kereskedelem védelmére gondoltak volna. Ha a választási vagy kinevezési rendszer megvitatása helyeit arra törekedtek volna félszázad alatt, hogy miként emelhetik a magyar föld jövedelmeit s a magyar népet miként védhetik meg a tisztességtelen kereskedelem fosztogatásaitól, pusztításaitól — akkor egy évszázadon át a mostani világháborúig nem kellett volna annyi pénz- és véráldozattal megszerezni azt a tanuulságot (amit Széchenyinek nem hitt el a nemzet), hogy a földmivelés és belkereskedelem fejlesztésénél kezdjük a munkát, nem pedig az iparfejlesztésnél és külkereskedelemnél. ,* Ez igen drága, de egy olyan nagy tanulság, amely megéri a tulmagas árat is, mert ez a leczke nemzetünk jövőjére nézve kiszámíthatatlan fontosságú. Hiszen, ha az öntőzőcsatornák előnyétől eltekintünk és a jelenlegi őstermelésnél maradna is földművelésünk, külkereskedelmi mérlegünk passzivitását még akkor is orvosolhatnék, a rosszhirü magyar kereskedelem erkölcseinek reformjával. Ha pedig a földművelést kertészeti alapokra fogjuk fektetni, mint azt szumir őseink cselekedtél, akkor a világ leggazdagabb állama lehelünk újra. Az a kérdés tehát, hogy a magyar városoknak van-e szerepe ezen a téren? Tehetnek-e valamit abban az irányban, hogy megvalósuljon a gazdasági kérdéseknek előtérbe állítása ? Szerintünk nagyon is hálás szerepe, sőt kötelessége lenne minden magyar városnak ebben a kérdésben példát adni, előljárni, vezetni. A jelenlegi világháború megmutatta, hogy erre képesek lehetnének, ha nem zárnák ki a vezetésből a gyakorlati pályák embereit. Hiszen némely magyar város tanácsa, képviselőtestülete igy is olyan kitűnő intézkedéseket léptet életbe, hogy megelőzte ezzel Német- és Francziaország városait, amelyek közül csak egy porosz város jött arra a gondolatra, amit több magyar város megcselekedett. Jászberény város ugyanis úgy oldotta meg a liszt és kenyérdrágaság kérdését, hogy búzát vásárolt s azt megőröltette a saját malmában és kenyeret süttetett. Más város is követte a jó példát s kibérelt egy-egy malmot. Ellenben a külföldön egyedül Glogau porosz sziléziai város járt el hasonló módon eddig. Glogau azonban nem volt abban a helyzetben, mint Jászberény városa, amely egyszerűen csak felmondta a városi malombérletet és házi kezelésbe vettu a malmot újra, hanem bérelt egy malmot és az összevásárolt gabonát most ott őrölteti és kenyeret is sültet a szegényebb lakosság számára. Ám meg kell állapítani, hogy Németországban a városok élén, mint polgármesterek, többnyire kereskedők, gyárosok állanak, akik gyakorlott emberek. Ott tehát nem történhetett meg az, ami nálunk, hogy van törvény a hatósági árak megállapítására, de még most sincsenek megállapítva az árak. Németországban hélről-hétre egyes vidékenként állapítja meg a kormány az árakat. Nálunk már megígérte a kormány, hogy ebben a kérdésben az érdekelt kereskedőket és gazdákat is meg fogja hallgatni. De még nincsenek mai napig sem hatósági árak. Hiszen nálunk csupa jogászokból áll a közigazgatás vezetése, kereskedelmi, ipari, gazdasági, közegészségi ügyekben is. Ugyan mit lehet ilyen gépezettől várni? Ugyan lehet-e ilyen szakértekezleten kereskedelmi ügyekben tárgyalni, ahol csakis jogászok határoznak ? * Németországban ez máskép van. És ennek köszönhetik a német városok, hogy például Leipzigben a búza 22 márka — ami megfelel 27 koronának — holott nálunk a búza ára 41 korona, Leipzigben a nullás liszt ára 38 korona, nálunk 64 korona. A háború azt a tanulságot is juttatta a városoknak, hogy az élelmiczikkek drágulása tisztán attól függ, hogy mennyire tudja ellenőrizni a kereskedelmet a közigazgatás, mennyire képes visszaéléseit korlátozni, k hetetlenué tenni ? Mindenesetre sürgősen szüksége lenne a városoknak intézked ni már most is két irány Az ezredes a jegyzetek és a helyrajz alapján megkezdte a harczot s óriási vesztességeket okozott az oroszoknak, főként azzal, hogy fedezékeiket szétlövette, tüzérpoziczióit demoláltatta s egész sereg ágyúját tette harcképtelenné. Ez elég is volt neki az első napra s úgy tervezte, hogy az ekkép elgyengített és fedezékeitől megfosztott ellenfeleket másnap rohammal veri egészen és véglegesen tönkre. Estefelé két rutén parasztot hoztak az ezredes elé. A poszt jelentette, hogy ott ólálkodtak körülötte, gyanúsnak találta őket, behozta, itt vannak. Á két rusznyák nagy rejtelmesen, halkan, sugdolózva kezd beszélni: — Ugyancsak megvertétek az oroszokat. Elszaladtak s most tiszta az egész vidék. Alig maradt belőlük valami, azok is ott reszketnek valahol a külső dűlőben. Jöhettek nyugodtan. — Biztos ez? — Hogyne. Mi magunk vezettük őket át az erdőn, mert nem ismerik az utat. Nem tehetünk róla. Ha ellenszegülünk, főbelőttek volna, igy meg fejenként egy-egy rubelt kaptunk tőlük. És mutatták a pénzt. — Jól van, — mondta a parancsnok — elmehettek. De ha nem mondtatok igazat, fel- perzseltelem a fészketeket. A két rutén eltűnt. Vojtik szakaszvezető pedig parancsot kapott, hogy nézze meg, csakugyan eltakarodtak-e az oroszok. Ha nem, hol vannak, mennyien és mit müveinek? Vojtik embereit az erdőben hagyva egyedül indult el s mivel gyanította, hogy a parasztok hazudtak, meg volt győződve arról is, hogy a rendes utón nem fog látni semmit, mert az oroszok elrejtőztek a domboldalak mögött. Oldalt fordult tehát és Borzechow mellett ellópózva, felment a vidék legmagasabb helyére, a kétszáz- huszonnégy méterrel jelzett trigonometriai pontra. Innen aztán megállapította a következőket: 1. Az oroszok régi poziczióikkal derékszögben uj, az előzőnél is erősebb sánczokat ástak s éppen most hordják bele a temérdek municziót. 2. Minden kár, amelyet tüzérségünk az oroszok ütegeiben okozott, gondosan ki van javítva. 3. A hasznavehetetlen ágyukat nemcsak kicserélték, de időközben érkezett nehéz taracz- kokkal meg is szaporították. Hát ez éppen elég egy vérfürdőhöz, amelybe muszkáék a két rutén által invitálták a mieinket. Vojtik ügyet sem vetve néhány utánasivitő golyóra, sietett vissza az ezredhez. Erre a támadásból megkerülés lett s csak mellékesen jegyzem meg, hogy az orosz vérfürdő mégis sikerült. Mi csináltuk meg. Hanem Vojtik abban nem vett részt, mert neki más feladata volt: felgyújtani az áruló falut. A szakaszvezető persze szívesen vállalta ezt a jólesó munkát. Megint egyedül ment, mert bizonyos volt, hogy az oroszok az est homályában a falut is megszállották. A falu nyugati szélén csakhamar lángban állott egy pajta s mivel keletre fújt a szél (ravasz róka ez á Vojtik), perczek alatt valamennyi zsupfedélre kiült a vöröskakas. Félóráig gyönyörködött a mester, mint szaladgálnak fejvesztetten a kipörkölt oroszok, aztán elhagyta rejtekét, hogy visszatérjen ezredéhez — a nagy, ezüst érdemkeresztért. A BIKSZÁDI ÁSVÁNYVÍZ gyógyhatása hurutos bántalmaknál páratlan; a legutóbbi termésű savanyu --------------------- uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. ---------—-------Ár jegyzéket kívánatra küld 1 BIKSZÁDI MyM IWSiil. ■■ Kapható mindenhol. ■■
