Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-04-09 / 15. szám
1914. április 9 NAGYBÁNYA 5 órákat töltöttünk, hogy kedves kis városunkba, Nagybányára mielőbb visszatérhessünk Viszontlátásra jövő télire Dél Spanyolhonba. Ölelő hived Dr. Erdödy Ignácz. Pletykálkodás. — A kiválasztott nép! — Látogatás a művész telepen. — Egy kényes körkérdés. — Akik már letették az ecsetet és akik most veszik föl. — Április 8, Már bocsásson meg, tisztelt olvasó és még tiszteltebb Szerkesztő ur, hogy nem arról a kiválasztott népről fogok csevegni, amelyik selyem kaftánt, szépen kisütött barkót és hosszú szakáit visel, ha férfi vagy szép rózsapiros arcz- czal juttat eszünkbe volt időket, kaldeai és ju- deai üstdobos, muzsikás, lázas éjszakákat, ha nő; — hanem arról a »kiválasztott« népről, amelyik évről évre itt seregük össze a Zazar- part környékén, a Tótfalusi Kiss Miklós-ulczai Művésztelepen s estenkint csoportosan vonul a korzóra Hányszor láttam magam is — ha valamelyikkel a »kiválasztottak« közül sétáltam a főtéren (és bizony Isten nem művészetről beszéltünk) — hogy tüntető szemvallomás jár ki annak szép lányok részéről, akinek nemcsak mancsettája, hanem palettája is van és (szó ami szó, félre téve minden olcsó élczet) tényleges jelöltje egy szép ivü művészpályának. Természetesen a feslőiskolásokról van szó Róluk, az ifjakról, sőt legifjabbakróí, akik sok komolyság gal, sok tehetséggel és megdöbbentő törhetet- | lenséggel harczolnak igen sokszor véres harczo- | kát a megélhetésért, hogy tovább dolgozhassa- j nak, tovább tanulhassanak. Természetesen köz- i tűk teremnek a legelevenebb vidámság órái is, | amelyekbe, ha »idegen« belekóstolt egyszer, I nem egykönnyen felejti el! A festőiskolának a j jelenben csak kevés tagja van, de a nyáron újra lesznek vagy százan. Kuczka Mihály, Né- methy Miklós. Kádár Géza, Szabó Zoltán. Torma Ferencz, Kovács I J., Paál Albert, Jándi Dávid és Varga rendes látogatói az iskolaműteremnek, ; mig Börtsök Samu, Mikola András, Krizsán Já- | nos, Réthy Károly saját műtermükben, vagy | tájképeket festenek Ferenczy Béni az egyetlen nagybányai szobrász és — alig merjük elárulni — Thorma mester a nagy műteremben dolgo- ! zik lankadatlanul a Talpra Magyaron stb. Ez a j legendás kép! Ha valami modell maszkjában ; beférkőzheltünk volna a műterembe! De Laka- | tos, az iskola s művészteiep szolgája lángpallos- ! sál őrzi az ajtót, mondván: lélek ez ajtón se be j se ki és én •— hiába igyekeztem bebizonyítani neki, hogy lelketlen vagyok, nem akart felülni s nem láthattam semmit! Piktorina most nincs Nagybányán. De a ■ nyárra már ide ígérkeztek Vadász Ilus, Erdeiné, j Lehel Mária. Bükkerti Mariska, akik mind pro- l duktiv tehetségek s már elösmert nevek is. | Talán közülök inspirálta valaki ezt a kinrimet (ami egy időben szájról- szájra járt a művész- i telepen) de amiért felelősséget nem vállalunk; úgy történt a dolog, hogy volt a telepen egy fiatal titán (sőt titanic), aki nemcsak a pemzlit és szemeit, hanem a tollat is forgatta. Nos, ez j a titán (alias titanic) meglátott egy szép, mit szép, istennői piktorinál S mivel sikerei eddig nem voltak, de rasigerei igen : a nagy bámulattól fuldokolva nyöszőrgé: — Amott jön a piktorina! Reszket már a piktor — ina . . . S meri piktorina nincs a telep környékén, a stilusosság okából bársonyrokkba bujt munkatársunk is bátran beléphet a város jóvoltából készített drótkerítésen, nem keli tartania semmi féle reszkelésétől inainak A porondos ut jobbra kanyarog. A műterem házat öten tartják most: Réthy Károly és Ferenczy Béni a földszinti műt' rmekben dolgoznak, Börtsök Samu, Kádár és Némelhy pedig az emeleti helyiségekben. Az isknlaterem egyik műtermét Mikola András lakja ő hozzá szólt az első viziltem. Miért épen hozzá? Nos, azt csak a beavatottak tudják, hogy Mikola a festők közt az egyetlen, aki ki tudja vágni a magas »C«-t, vagyis . . . A zenei tehetségek, értvén énektalentumokat, egyre ezt ambicionálják : kivágni a magas »C« t! Hát Mikolának sikerült. Az utóbbi tárlatokon mindenütt megjelent és — nagy büszkén kivágta a zsűri elé — — Velen »C« ét. Ez a piktura magas czéje. — Nem is kopogtattunk, ügy se lehetett volna kilökni, hát minek a ce remonia? Pedig Mikola nem nagyon barátságosan fogadott. Festett épen. Hogy mit, nem szabad elárulni. Meg azután: ő naturalista, a riporter pedig szimbólista. És ha egy virág csendéletet festett volna, mink szüzkisasszonyt láttunk volna, a gyümölcs-csendélet valószínűleg az érett, szép, gyümölcsözött asszonyíság illúzióit keltették volna föl — tehát a kép tárgya mellékes. Fontosabb az, hogy a naturalista elméletek alapján e műteremben rájöttünk Mikolával, hogy — a betűknek is van nemük. Igenis. Ne tessék mosolyogni. Van. Ráültünk pediglen egy bútordarabra Szék volt ? Nem. Dívány ? Nem. Kanapé volt. Ebből látható a fenti elmélet igazsága, hogy: kann a »p«-é. De mielőtt ráültünk volna a bútordarabra, Mikola morózus arczczal kérdezte: — Mi tetszik ? — Az a kép, amin dolgozik, kedves Mester. (Mert t. i. ő a legifiabb mester) Azután tetszenék maga is, ha nem vágna olyan savanyu arezot és ha válaszolna kényes körkérdésünkre. — Hm. Mi legyen az? — A női szoknyákról van szó! — Ah úgy ! — és egyszerre eltűnt a rosszkedv, letette az ecseteket, palettát és már ő maga sürgette kigömbölyödött arczczal a kérdést. Oh, hogyne! a női szoknyák! Ezek a simuló, indiskrét, felcsapódó, sőt eihasitott, csipkés szélű, drága szép jószágok! Ez való a pik- tornépuek! Erről már érdemes csevegni 1 — Nos hát, Mester, kezdtünk az interw- jouba — mit szól a mai női divathoz ? Azokhoz az alul, elül vagy oldalt és hátul elszakított szoknyákhoz, amilyeneket eddig — hála Istennek! — csak a színpadon láttunk. De maga Pestről jött. Hát közelebbről szólhat hozzá a dologhoz. Van e az ilyen szoknyákból kivillanó — hm — izéknek művészi értéke? Szép? — Hjajaj! sóhajtott Mikola. Hiszen levegőhöz sem tudott jutni a sok kérdéstől! De tudja mit? Menjünk ki az udvarra. Ott van levegő is. Kimentünk — Most már válaszolok. Azaz — válaszolnék Mert nekem mint férfinak, miért ne tetszhetnék minden művészi becs nélkül is az a szoknya, amelyik — akár eihasitott, akár nem — szép karcsú bokákat enged látnom? — Ezt megengedem . . . — Szép, hogy megengedi! Nos, de mint művésznek miért ne tessék az olyan ruha, amiben szép test van — ha az van benne — s a redőzeteknek pedig antik szépségük van? Folytatta volna, de valami telepatikus megérzés révén kiözönlöítek a piktorok a művész- teremből s kőrénk csoportosultak. (Később tudtuk meg, hogy nem történt semmi telepathia. Csupán modellpihenés ideje volt s ezért jöttek ki a festők) — Miről van szó? kuktáskodotl Kádár Géza. A női szoknyákról? Antialkoholista vagyok (Le velük !) — Kérem, szólt csöndesen Kuczka Mihály, az nem lehet erkölcstelen, ha egy szoknya el van hasítva! Tessék megnézni Solario Madonnáit, vagy Gerard Amor és Psychejet! Ennek a Psychének a szoknyája egyetlen finom selyem fátyol. Ki meri erre azt mondani, hogy erkölcstelen ? — Az tévedés! Elmélkedett Börtsök Samu. A szoknya vagy szoknya, vagy dekoraczio. Más a Gerard Psyheje a képen és más egy asszony az utcán. A szoknya arra való, hogy takarjon s ha szép, művészi értéke is van, mint divatbeli jelenségnek. A divatot az emberi phanlázia termeli és ezért értéke van a művészetben is, mint psichologiai jelenségnek! — Jaj, maguk nem látták azt a szép kis fehér ruhás lányt a ródlin! lelkesedett Jándi mester. Annak is el volt------olyan szépet én még s oha nem láttam! És ilyen tónusban ment a riport tovább, de egy pontban mind egyet érteitek, ezek az eihasitott szoknyák szépek a szemnek, de nem azok a művésznek. És — ezt már maga a riporter állapította meg, — ezek a szoknyák egy kissé visszavinnék a mai kort XV. Lajos züllött erkölcsi korába. S ebből a szempontból kellene ; taglalni a kérdést 1 Az idő telt s a modellek újra fölálltak a dobogóra Elbúcsúztunk tehát a müvészteleplől s mig visszaigyekezlünk a vá- ■ rosba, eszüukbe jutott, hogy itt, Bányán élnek olyanok is, akik már letették az ecsetet: pld. özv. Reguly Jenőné, aki ma már csak kedves fiának él és Mórágyi Rózsika, aki — ma már boldog asszony. De élnek olyanok is, akik csak ezután fognak föllépni. így kevesen tudják, hogy a ritkán látható Moldován Mariskában is kiváló piktori tehetség van s Beregszászy Kálmántól is igen„sokat fogunk még kapni. Nemkülömben a kis Égig Sáritól, aki 12 éve daczára olyan ügyesen és meglátással fest, hogy, ha helyes utón fejlesztik tovább a talentumát, ebből a gyerekből lehet még valami. —- Hiába, már minden. Ebben a városban a piktura dominál s erről — sajnosán, csak a vezető körök nem akarnak tudni! (Ella.) Nagybányaiak a lexikonban. Április 8. Mi, akik a mának élünk és a holnap köveit rakosgatjuk le ezekben a tömör ólombetű- sorokban, mindig az elsők között vollunk, mikor valakinek érdemeit ki kellett emelni. Most, a feltámadás, a tavasz, a megújhodás ünnepén szívesen emlékezünk meg azokról a nagybányaiakról, kiket a fővárosi körök is érdemesnek tartottak arra, hogy munkásságukról lexikonbeli ismertetéseket közöljenek. Adatainkat a Pallas 1897-ben megjelent Lexikonából vesszük. Kétség sem fér hozzá, hogy a Pallas köteteiből több igen szép múlttal dicsekvő nagybányai ember kimaradt, ez azonban nem a mi hibánk. Tallózásunk eredményeit a következőkben adjuk : Lendvoy Márton (idősb) született 1807-ben Nagybányán. Igen fiatalon, 1820-ban lépett a szinipályára Nagyváradon és csakhamar ismert, keresett tagja lett a színtársulatoknak. Mint hős és szerelmes színész excellált, de ezenfelül mint tenorista is alkalmazást nyerhetett, sokoldalúságánál fogva igen keresték tehát. 1835 ben a budai társulatnak, majd a Nemzeti Színháznak lett tagja s mindenütt a közönség kedvencze volt 1858 január 29 én halt meg. Szobra olt állt a régi Nemzeti Színház előtt s mikor ez épületet a múlt ősszel lebontották, a színészek nemcsak a régi épülettől, de a szobortól is elbúcsúztak. Nagybányán a méltó kegyelet jeléül a színházat és egy teret neveztek el róla s szobrot is emeltek neki. Emlékét azonban az újabb nemzedék nem nagyon ápolja! Takács Mihály, a világhírű operaénekes, aki csak nemrég költözött el a szebb világba, 1861-ben született Nagybányán Iskoláit szülővárosában, az itteni minorita-rendházi gimnáziumban végezte. Eredetileg a papi pályára készült s 1879 ben a nagyváradi papnevelő intézetbe lépett és annak három évig hallgatója volt A theologia mellett azonban a zenével is szeretett foglalkozni és színpadra alkalmas, kiválóan szép baritonját Újházi Ede fedezte föl egy nagybányai vendégfellépte alkalmából. A nagyváradi szeminárium akkori rektora, Bubics Zsigmond (a későbbi kassai püspök) támogatása mellett a fővárosba ment, kilépett a papnövendékek sorából és egészen a művészi pályára szánta magát. A sziniiskolában Passy-Cornet asz- szony volt a tanára, majd az országos magyar zeneakadémiába iratkozott be, hol Paláik Richard fejezte be színpadra való kiképzését Újházi játékmesterrel együtt. A 80-as évek elején a Nemzeti Színház operájához szerződtették 300 frt ösztöndíjjal és már akkor ott is feltűnt. 1884-ben az Opera megnyíltával rendes tagja lett és az is maradt — egyre fejlődve, erősödve, az Opera legnagyobb művészévé nőve. 1893-ban Wagner Cosima a bayreuthi Wagner-szinház előadásaiban való részvételre szólitotta föl s ezt a nagy kitüntetést el is fogadta. Elkészült a Wagner- darabokkal s 1894 ben ott föl is lépett, osztatlan nagy sikert aratva. További sikerei a Magy, Kir. Operával állnak szoros kapcsolatban s országos gyász volt, amikor 1913 augusztus 20-án, Szent István-napkor, négy napi tüdőgyuladás után meghalt. Családtagjai Nagybányán ma is köztiszteletben élnek. Schönherr Gyula történetiró 1864-ben született Nagybányán, szeptember 26-án. Tanult a budapesti egyetem jogi karán és a bécsi császári és királyi történeti intézetben. Igazgató-őri minőségben a Magyar Nemzeti Muzeum levéltári osztályának volt a vezetője. 1892 óta a Magyar heraldikai és geneologiai társaság jegy
