Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-12-18 / 51. szám
1913. december 18. NAGYBÁNYA 3 jelentékenyen nehezítik a magyar kommunális hitelügy rendezését. Ezért nyomatékosan ajánlja a miniszterelnök, hogy ilyen izolált pénzbeszerzési akciótól az egyes városok tartózkodjanak s az egész kérdést az összes városok nevében egyöntetűen kellő megfontolással s a kormánynyal egyetértőleg a kongresszus vezesse E leirat folytán a kongresszus elnöksége egyidejűleg intézkedik, hogy mielőbb megállapítható legyen a városok elkerülhetetlenül szükséges beruházásainak az összege. A minta apa. Weis Benjamin múltja. — Aki a leányából ólt. Sötétség országából. — Saját tudósítónktól. — Deczeraber 17. Benedekfalvára huszonöt év előtt vándorolt be Weis Benjamin, akire most ráborult az élet tragikus gesztusában meglebbenő fekete keszkenője. Ennek a keszkenőnek a sarkába fekete, komor betűkkel van hímezve az in memóriám jelmondata és kijár felekezeti és faji különbség nélkül mindenkinek, akinek megdermedtek a tagjai, kinyujtózoti görnyedő dereka és megtért Istenhez, vagy Ábrahámhoz, vagy Allahhoz, vagy Budhához. Szóval Weis Benjamin végelgyengülésben meghalt s mikor érezte, hogy már itt van a vége, föladta a postára takarékkönyveit és elküldte a lányának, Veres Sárikának, akit gyöngéd atyai szívvel vitt a szerelmi vásárra tiz esztendőknek előtte. Weis Benjamin valahol Galíciában született és pájeszt hordott a füle mögött, mint annyi hitsorsosa Huszonöt év előtt vándorolt be és Benedekfalván korcsmát nyitott. Egv csöpp árva gyereke sirt a konyhában, akit még Galíciából hozott magával, s a cselédek közt, majd az ivóban cseperedett gyönyörű, szenvedélyes keleti lánynyá, akiben élt a szemérem ott, a korcsmában is. Az apja azonban, az öregedő Benjámin nem tudta fölvenni a harcot konkurren- seivel és a kis korcsma nem tudott megbirkózni azzal a töméntelen pálinkával, amit a gazdája fogyasztott és a bizonytalan alapokra, rendetlen lump életre fektetett kis bolt, mintha valahol San-Franciskóban, Kecskeméten vagy Sodomá- ban lett volna, ész nélkül, jaj nélkül összeroppant, megbukott. Nem nagy község Benedekfalva és megroppant fiait sem tudja eltartani ingyen, Benjamin atya tehát ott hagyta kiskorcsmáját, zsebre rakta megtakarított pénzét és más vállalkozásokba ködeit Ami legközelebb volt hozzá, ami legtöbb reális eredményt Ígért, abba fektette üzleti szellemét, mert tudta, hogy bár ezen a téren is elharapódzott már az az istenverte konkurrencia, mégis, a gyönyörű Sárikával nehéz fölvenni másnak az — üzleti harcot! Benjamin tehát ott hagyta Benedekfalvát és beutazott leányával a városba. Sárikával beállított egy külvárosi mulatóba, a mulató tulajdonosa poharakat adott Sárikának, Benjáminnak pedig pálinkát és a még alig fejlődött, de már is erős, keleti bujaságra hajló leány élete, sorsa ezzel meg volt pecsételve. A leány még nem is sejtette, mi lesz vele. Hordta az italokat, táncolt és a rendőrségig kiható si- kolylyal utasította vissza a vendégek brutális udvarlásait. Sárikát és az apját eltoloncolták, az öreg bölcsen és alaposan megverte szeretni nem akaró gyermekét és más városokban próbált szerencsét. Addig verte, addig kínozta, addig csábította a förtelmek mély posványába, mig a serdülő hajadon nagy, szép leánynvá nem cseperedett és a fővárosba kerülve, az akkori aktuális kupiék németnyelvű énekesnője lett Veres Sárika Az apja, a vén Weis Benjamin a legraffi- náltabb »művészettel« értett a leányában rejlő értékek kibányászásához, kamatoztatásához. Sok, sok ezert gyűjtött össze ezen a módon és aztán — a leánya szerzetté pénzből, mint ő mondta, nyugalomba vonult, s visszajött ide, Szatmár- megyébe, hol hitsorsosai közt több rokona is volt. Sárika nőtt, szépségben, temperamentumban és külföldi grófok karjain át evezett a már megszokott, megtanult és meg is unt boldogságok felé. Ezzel a rapszodikus akkordal be is fejeződhetnék ez a szomorú, de minden momentumában igaz történet. A bácsi, Benjamin atya, aki eladja a leányát, hogy dologtalan életét, alkohol mámorát kielégítse, tovább is zsarolta a leányát s csak most, a halál küszöbén tért meg isteneihez és összezsugoriskodott, piszkos pénzét visszaküldte annak, aki a vérferíő- ben szerezte neki. A minta apa! . . . HÍREK. Deczember 17. Személyi hírek. Csaba Adorján főispán ma városunkba érkezett. Kinevezés Csaba főispán ifj. Boer Endrét közigazgatási gyakornoknak nevezte ki. Elnökküldés a megyebizottsági tagválasztásra. Szatmárvármegye törvényhatósága Nagybányára a megyebizottsági tagválasztásra elnökül dr. Vass Gyulát, h. elnökül pedig dr. Kádár Antalt küldötte ki. A nagybányai függetlenségi párt Szatmáron. A nagybányai függetlenség* és 48 as párt kép viseltette magát a szatmári függetlenségi-párti nagygyűlésen. A függetlenségi párt képviseletében dr. Ajtai Nagy Gábor és Bónis István jelentek meg Szatmáron. A polgáristák jótékony ünnepe. Fehér és piros tintákat szeretnék, aranyos tollat, játékos ösztönöket és tisztaságot, hogy méltán fóifegy- verkezve Írhassak arról a meleg, minden gyermeki hangulattal tele délutánról, amit, sajnos, az iskolai szigorúság csak keveseknek tartogatott: a szülőknek, mamáknak, akik igaz büszkeséggel nézhették ezeket a kipirult arczu, az első föllépés izgalmában reszkető és mégis, a tudás öntudatosságával szavaló, zongorázó kisasszony- kákat, akik a szegénysorsu iskolatársak segélyezésére rendezték hangversenyüket a polgári leányiskola feldiszitett tornatermében vasárnap délután. Szinte titokban történtek az előkészületek, sorshúzás utján kerültek a műsorra a szavalok és azok, akik szerepeltek, becsületesen meg is állták a helyüket. És valóban, sajnálhatják azok a mamák és papák, akik nem mentek el — érthetetlen okokból — mert nemcsak huszfilléreikkel járulhattak volna a bevételhez, de olyan örömökben lett volna részük, amilyennel az István-béli esték soha sem szolgálhatnak. Ezért a leghálásabb köszönet és elismerés Waigandt Annának, a finom lelkű és agilis igazgatónőnek és a derék tanári karnak, akik kezdeményezték és közreműködésükkel, az egyes számok betanításával hozzájárultak a gyönyörű és finom tónusokban gazdag délutánhoz. — Jóval négy óra után bevonultak az egyes osztályok, a kis számú, de disztingvált közönség elfoglalta a széksorokat és Csordás Ilonka meglepő közvetlenséggel mondotta el előszavát, amelyben bemutatta az egyes szereplőket és elkesergett azon, hogy mi mindent is fogunk mink hallani. Természetesen dörgő taps honorálta a sokat Ígérő talentumu kisasszonyka debütjét. Utána Horovitz Bella szavalta el Kiss József egyik legszebb és drámai motívumokban gazdag költeményét: Kincses Lázár leányát. Bíboros arccal, a megiiletődés zavarával kezdte, kissé gondolkozva, de aztán úgy belemelegedett, hogy maguk a tanárnők is meg voltak lepve a nehéz költemény ilyen fényes és könnyed interpretálásától. Szerencsi Lili és Ágnes, két édes kis szőke baba szaladt a zongorához ezután és pompás összjátékkal adtak elő egy duettet a Normából. Minden zavar nélkül, egészen otthonosan játszottak és kiérdemelték azokat a meg-meg- ujoló tapsokat, amelyekkel a közönség szinte ünnepelte őket. Gállá Erzsi szavallata következett. Kiss József versét: A Naphoz, adta elő, hangjának különös modulatiójával, de közvetlenül és kedvesen. Csak lélegzetvételére kell még jobban ügyelnie, de hisszük, hogy ez csak a természetes zavarban fogta el. Őt is nagyon megÜgyesen forgolódtam ; a legények elragadtatva néztek és utánozni próbáltak; a lányok valamennyien tánczolni akartak velem és nehézkesen, tehén eiegancziával ugrándoztak. Végre is — ahogy tánczra táncz, pohár borra pohár almabor következett, két óra felé olyan részeg voltam, hogy nem tudtam egyenesen állni a lábamon. Tudatában voltam az állapotomnak és a szobámba akartam menni. A kastély aludt, hallgatagon, sötéten. Nem volt gyufám és mindenki lefeküdt már; mihelyt az előcsarnokba értem, szédülés fogott el, nehezen találtam meg a lépcső korlátját ; végre valahogy tapogatózva, ráakadtam és leültem a lépcső első fokára, hogy megpróbáljam egy kissé rendezni a gondolataimat. A szobám a második emeleten volt, harmadik ajtó balra Még jó, hogy ezt el nem felejtettem. Ezzel a tudományommal fölfegyverkezve, nagy ügygyel-bajjal feltápászkodtam és elkezdtem felmászni, lépcsőről lépcsőre lépve, görcsösen fogva a vaskorlátot, hogy le ne bukjam — és azzal a rögeszmével, hogy nem akarok zajt ütni. A lábam mindössze háromszor négyszer tévesztette el a lépcsőt, úgy, hogy térdre estem; de, hála karjaim erejének és akaraterőm meg feszítésének, sikerült a teljes lebukfenczezést elkerülnöm. Végre is fölértem a második emeletre és bemerészkedtem a folyosóra, folyvást tapogatva a falat. Hopp, itt egy ajfó — számoltam: egy... Hanem egy hirtelen szédülés elszakitott a faltól és valami különös kört Íratott le velem, a mely a másik oldalra vitt. Egyenes vonalban akartam visszatérni. Az út hosszú és keserves volt. Végre megtaláltam az előbbi oldalt; újra elkezdtem haladni a fal mellett, kellő óvatossággal — és találtam egy második ajtót. Teljes bizonyosság kedvéért hangosan számoltam ismét: kettő . . . s azzal tovább indultam. Végre is megtaláltam a harmadikat. Három. Ez az enyém — mondtam magamban és megfordítottam a kulcsot a zárban. Az ajtó kinyílt. — Bizonyosan az enyém, mert kinyílt — gondoltam zavaros agyam ellenére. Csöndesen becsuktam magam után és beljebb mentem, teljes sötétségben. Valami puhához értem: ez a díványom. Tüstént el is terültem rajta. Abban az állapotban, amiben voltam, nem kínlódhattam, hogy megtaláljam az éjjeli szekrényt, a gyertyát, a gyufát. Legalább két órába került volna. Ugyanannyi időre lett volna szükség a vétkezéshez — ha ugyan sikerül egyáltalán. Lemondtam róla. Mindössze a czipőmet vetettem le; kigomboltam fojtogató mellényemet, megeresztettem a nadrágom szoritóját és mélységes álomba merültem. Az álmom kétségtelenül sokáig tartott. Hirtelen egy erős hang ébresztett fel, közvetlen közelemben szólalván meg: — Micsoda, te lusta leány, még mindig ágyban vagy? Tudod-e, hogy már tiz óra? Egy női hang ezt válaszolta : — Már 1 ügy kifárasztott a mulatság 1 Elképedve tűnődtem azon, hogy mit jelenthet ez a párbeszéd. Hol vagyok? Mit tettem? Az eszem még mindig sűrű ködben kóválygott. Az előbbi hang újra megszólal: — Széthúzom a függönyöket. — Hallottam, hogy lépések közelednek felém. Kábultan ültem fel. Egy kéz nehezedett a fejemre. Hirtelen mozdultam egyet. A hang energikusan kérdezte: — Ki van itt? — Eszembe sem jutott, hogy feleljek. Két dühös ököl ragadott meg. Magam is átkaroltam valakit és rettenetes küzdelem kezdődött. Hemperegtünk egymáson, bútorokat forgatva fel, falakat horzsolva. A női hang rettentően kiáltott: — Segítség 1 Segítség 1 Szolgák, szomszédok, halálrarémült hölgyek rohantak be. Kinyitották az ablak tábláit, felhúzták a függönyöket. Dumoulin ezredessel verekedtem! A leánya ágya mellett aludtam. — — — Mikor szétválasztottak bennünket, a csodálkozástól megbutulva futottam a szobámba. Bezártam az ajtót és leültep), a lábamat székre rakva, mert cipőm az ifjú hölgy szobájában maradt. Zűrzavaros lármát hallottam az egész kastélyban, — ajtók nyilasát, csapódását, suttogásokat, gyors lépéseket. Félóra múlva kopogtattak nálam, kiszóltam : — Ki az? — Nagybátyám volt, az ifjú házas apja. Ajtót nyitottam. Sápadt volt, dühös volt és bőszükén ripa- kodott rám. — Úgy viselkedtél nálam, mint egy ripők, érted? — Aztán szelidebb hangon tette hozzá: — Mond, te hülye fráter, hogy engedhetted meglepni magad délelőtt tiz órakor ? Elalszol abban a szobában, mint egy mormotér, a
