Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-07-31 / 31. szám
2 NAGYBANYA 1913. julius 31. nézzük "s a döntés irányításába sem hangulatkeltő érzelmi momentumokat, sem pedig semmi taktikázást belejátszatni nem engedünk. A kérdés historikuma annyira ismeretes, hogy azzal ismét foglalkozni már csak unalmat keltene. Tény az, hogy a város milliós szállójába bérlőt három nyilvános árverésen sem kapott s hiába volt Rumpold Gyula minden kapaczitá- lása, a bérletet oly minimális összegre becsülte, hogy vele ez irányban tárgyalást kezdeni nem lehetett. A hivatalos árveréseken pedig részt sem vett. Denikve a várva-várt díszes szálló felépült, de akkorra már az a veszély fenyegette, hogy üresen marad, ami nemcsak szégyenteljes állapot lett volna a városra nézve, de még azt a veszedelmet is magában foglalta, hogy ez az állapot mélyen devalválja a szálló bérleti értékét. Ez a kényszerhelyzet teremtette meg a részvénytársaságot, melynek összeho- zatala bizony nem csekély fáradságba került, mert az alakulásnál is nem »az Üzletszerű haszon« volt a mottó, hanem a városi érdeknek, ha kell áldozatok árán való megmentése. Hogy ez igy volt, bizonyítja az eredmény is, hiszen a részvénytársaság, melyet „üzletszerű üzérkedéssel“ s ebből fakadó „érdekeltséggel“ vádolnak, nemcsak osztalékot nem kapott, de befizetett pénzének kamatait is elvesztette. Az „osztalékot,“ az „Üzletszerű hasznot“ elnyelte az a főczél, hogy a szálló s vendéglő a nyomott gazdasági viszonyok daczára is oly nívón tartassák fönt, mely igazán nagyvárosias igényeket is képes kielégíteni s hogy ez sikerült is, számtalan, itt megíordult magas állású egyén szóbeli és Írásbeli elismerő nyilatkozataikkal dokumentálhatjuk. Ha ezen eminenter gazdasági kérdésbe érzelmi momentumokat volna szabad keverni, nem-e a részvénytársaság tehetné azt legkönnyebben? Nem-e a részvénytársaság állhatna elő a rút hálátlanság vádjával a város ellen, hogy a részvénytársaság önzetlen fáradozásaival s odadobott pénzével megmentette a várost egy lehetetlen helyzettől, az uj díszes nagyszálló bérlő nélkül való maradásától, most pedig a város azzal fizet, hogy egy csekélyebb összegű ajánlattal szemben nem akarja elfogadni a társaság magasabb bérajánlatát s ezzel még azt is lehetetlenné akarja tenni, hogy a befektetéseknek bekövetkező elkótyavetyélésével a bérlőtársaság a maga egészében hozzájuthasson a pénzéhez, melyet három évvel ezelőtt éppen a város érdekében hozott az áldozatok oltárára. Nem e jogosan volna föltehető a kérdés, hogy a väroß igy fizet-e a legönzetlenebb segélyak- czióért is? De hát ez érzelmi térre átjátszani a dolgot senkinek sem jut eszébe, valamint nem jut eszébe a várossal azonosítani azt a tiz-tizenöt képviselőt, akiknek az egyedüli üdvözítő megoldást csak a Rumpold bérleti ajánlatának minden mérlegelés nélkül való elfogadása képezné 1 (Hogy pedig félmunkát ne végezzen a közgyűlés, a Rumpold-szállót mindjárt megisvehe'né a városház kibővítésére.) A mi álláspontunk félremagyarázást nem türően világos. A város érdekében a legelőnyösebb ajánlatot kell elfogadnia a közgyűlésnek, természetesen, ha az ajánlattevők nemcsak anyagi, de kellő erkölcsi biztosítékkal is rendelkeznek. S a bérajánlatok nagyságát pedig nem számtani műveletek utján kívánjuk megállapítani, mely egy kis boskói virtuozitással a kétszer kettőből is ötöt csinál, hanem meg kívánjuk állapítani a preczizen felajánlott bérösszegeknek egymás mellé állításából. Akkor aztán nem fordulhat elő az a csodabogár, hogv 2X2 = 5 és 2X5 = 3. Ami a részvényesek szavazati jogát illeti. Pásztor hírlapíró kollegám ne gyanúsítsa meg a részvényeseket azzal a manipuláczióval, hogy szinleg eladnák a részvényeiket, csakhogy a szavazáson résztvehessenek mint „érdektelen“ felek. Ha szóbeszédből hallott is ilvesmiről hatisztább, legideálisabb barátság. Miből merítette férje a jogot, hogy őt meggyanúsítsa? Hiszen tudta, hogy szereti őt is, a kis leányt is, s hogy becsületes feleség s tiszta anya akar maradni. Ismerhette eléggé s jól tudta, hogy ura az érzékeinek, hogy nem bírná elviselni a kis lánya tiszta tekintetét, ha szemeiben valaha idegen férfi csókjától lángolna fel a tűz. Miért, tiltotta be tehát férje a Joob látogatásait ? Mitől félt ? Mit képzelt ? Érezte, hogy benne nem volt semmi hiba, hogy semmi olyat nem tett, még csak nem is gondolt, ami a férje jogait sértette volna; igy hát csak az urában lehetett a hiba, csak az ő lelke lehet olyan alantas járású, hogy félremagyarázta a Joob látogatásait. A férje nem képes megérteni, hogy egy fiatal férfi úgy közeledjék a nőhöz, hogy abban ne az asszonyt, hanem az értelmes, müveit embert lássa, kinek társasága ránézve szükséges, megnyugtató, felemelő, ki után türelmetlenül vágyakozik, anélkül, hogy e vágyódásban része volna az érzékiségnek. Mennyivel kü- lömb ember ez a Joob, ki olyan határtalan tisztelettel nézett fel reá, ki még gondolatban sem mert volna róla rosszat feltenni s ki világos tudatában volt annak, hogy a más asszonya, a más gyermekének az anyja előtte csak szentség lehet. Aztán önmagára gondolt, a maga érintetlen, büszke lelkére, melytől távol állott minden szenny és rútság és kevélyen emelte fel a fejét. Meg volt róla győződve, hogy valami nemes, magasztos tettet visz véghez, midőn Joob könyörgő levelének engedve alkalmat ad neki, hogy elutazása előtt búcsút vehessen tőle, s amint a rejtett erdei utón a találkozóhely felé közeled ett, világosan érezte, hogy a lelke torönymagasságban áll a férjéé fölött. Egyszerre körülnézett. Kereste a tisztást, amely mögött a kis kápolna áll, ahol Joob várja. De a tisztás seholsem látszott, köröskörül csak a százados fák sötétlettek s az ut sehogy sem akart véget érni A hanyatló nap sugarai még bujkáltak a tűlevelű fák koronáján, de lent, az erdő mélyén, már ólálkodott a homály s köröskörül mintha titokzatos áruyak jártak-keltek volna. Megijedt. Attól félt, hogy eltévesztette az utat. Aztán eszébe jutott, hogy az ut egyenesen rangozni, hiszen kis városban, ahol a tere-feréré annyi idejük van az embereknek, sok mindenféléről hallhatunk, de én nem teszem föl a részvényesek egyikéről sem, hogy ilyen gálád játékra kaphatók volnának. Ellenkezőleg! Amint a részvényesek hangulatát ismerjük, dehogy is engedik magukat terrorizáltalni. Szavazni fognak mindannyian nyíltan, fölemelt fővel és pedig a legjobb belátásuk szerint. Szavazni fognak Rumpoldra is, ha előnyösebb lesz az ajánlata a bérlőtársaságénál. Mert nevetséges dolog még a föltevés is. hogy a részvényesek egy-egy részvény után egy évre várható 5—6 korona ősz- talék miatt érdekelteknek tekinthetnék magukat, vagy hogy ezen 5- 6 K remélhető évi osztalék miatt a várost egy előnyösebb ajánlattól fosztanák meg. Aki állításában idáig menne, azzal már vitázni is fölösleges dolog volna! é. m. Veronái. ,,Egy húsz esztendős médike veronállal megmérgezte magát és azonnal meghalt. Tettének oka ismeretlen. Haladjunk tovább az újság befüországutján és felejlsük el a jelentéktelen medikát. Szaladjunk tovább a veronális tragédiák sablonja fölött és ne engedjük, hogy elvegye a kedvünk, meg keserítse a szánk izét hullavizsgálat és halottasszoba riportja? Álljunk meg, most az egyszer! Nézzük meg azt a szép, szomorú halott arcot és figyeljünk oda a grammofon muzsikájára, Wagner ütemére. Nézzünk szét az Opera aranyfüstös nézőterén, ahova elvitte a viharvert lelkét muzsikaszóra megpihenni s ahol kullurze- nével gyógyitgatta magát, szinezgette az életéi a tudomány és laboratóriumok szürkeségébeu élő médike. Aztán gondolkozzunk, Még akkor is, ha ezt a funkciót rábízzuk arra, aki az újságot Írja nekünk és elfogadjuk tőle azt, amit ad. Álljunk meg most az egyszer — mit gondolnak, mi lehet ott, a sablon mögött ? Mi lehet ott, a tragikus gesztus cselekvő akarata ? — Hát megölte magát! No, nem mindegy az nekünk, miért? Istók uccse, már magam is vezet a tisztáshoz, bizonyosan nagyon lassan ment, azért tart ilyen sokáig. Sietni kezdett, csaknem szaladni s a sebes menéstől s a hirtelen támadt ijedtségtől hevesen dobogni kezdett a szive. Kissé megállóit, hogy megpihenjen. Ekkor valami reccsenést hallott a háta mögött, aztán halk, óvatos lépéseket, s már éppen újból futásnak akart eredni, midőn a háta mögött megszólalt egy nyers, durva férfihang : — Álljon meg, asszonyság! Ijedten fordult hátra s nem mert mozdulni a helyéről. Pár lépésre tőle, egy vastag fa törzséhez támaszkodva, egy rongyokba burkolt ember állott. Fedetlen fejéről arczába hullott kóczos, koromfekete haja, s összevegyült a durva szőrrel, mely egész arczát benőtte. Kezét vastag, kemény dorongra támasztotta, s villogó, komor szemei pa- rancsolóan villantak a halálsápadt asszonyra. Láposyné mocczani sem mert. Borzalommal és kíváncsisággal meredt az előtte álló züllött alakra, mert hirtelenében az az érzése támadt, hogy talán nem is élőlény az, ki oly daczos, Szentmihályi József Tisztelettel hozom a nagyérdemű közönség szives tudomásra, hogy az idei legújabb stilusu üt szobafestő mintagyüjteményeket, címer-, cim-és szobafestő, mázoló, aranyozó melyek a legmesszebbmenő igényeket is teljesen kielégítik, beszereztem. Ezúton kérem tehát a n. Telefon 37. NAGYBÁNYÁN. Telefon 37. é- «*önség szives megrendeléseit, biztosítva úgy a szolid, kifogástalan munkáról, mint a legolcsóbb arszamitasrol. — Elvállalok mindenfele e szakimba vago egyszerű es díszes munkákat, ízléses kivitelben. Költségvetéssel készséggel szolgálok. — Magamat a n. é. közönség szives jóindulatába ajánlva, vagyok kiváló tisztelettel: SZENTMIHÁLYI JÓZSEF.
