Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-12-25 / 52. szám
ezl a hibáját a mozi még jobban túlhajtja. Humoros képeiben mindig a női ferdeséget emeli ki, drámáiban pedig az asszony ellenállóképességének csekély voltát és gyengeségét. így ellenszenvessé teszik a feminizmust, a nőkérdést, a dolgozó nőket, még azok előtt is, akik már-már meghódoltak nekik Addig, amig a nőkérdést a társadalom csak karikatúrájában ösmeri, igen sokat, nagyon elkeseredetten kell küzdenie minden komoly gondolkozónak. — Ebben a küzdelemben a legnagyobb hibát a vidéki nőegyesületek követik el, amelyek megelégesznek a legminimálisabb jótékonyság gyakorlásával, amellyel a szerencsétlenné lett nőket ellátják. Miért nem küzdenek magának a szerencsétlenné válásnak megakadályozásáért ? Mert önök, hírlapírók, egyesületek és mozik, akik távolról foglalkoznak a dolgozó nők problémájával, elkövették még azt a hibát is, hogy a nőkérdést a házasság kérdésévé telték. Mert hig}jék meg, nem ér az a házasság semmit, amelyet csak a gazdasági egység tart össze! A nőt ne válasszák el a férfitól, mint nemi kiváltságost, a gazdasági függetlenségben több lesz a szerelmi, mint az érdekházasság, több lesz a boldogság, mint a szerencsétlen »családi együttélés!« A nő garde-des-damesja az egész társadalom legyen, ám neveljük meg fiainkat arra, hogy ne ők támadják meg a védekezni nem tudó nőt, hanem önmaguk védjék meg a nő erkölcsét. írjanak mozidarabokat a dolgozó nők ideáljairól, pergessenek le a vásznakon szerelmi iiesanok helyett socialis témákat és a hatása nem fog elmaradni Mutassák meg a filmen a múlt század legnagyobb intézményének, a rabszolgaság fölszabadulását, tartsanak a nőegyesületek jótékony czéljaikra ilyen tendencziával mozielő- adásokaí s ezekkel hatalmasan lendíthetnek a szegénységben elnyomott családok, nők ügyein! (ismertessék meg a nőtársadalommal Belcker Slown életét, aki a mull század legagressivebb harczos, szinte mártír asszonya volt! Mutassák be a nő küzdelmét az alkoholizmus, a járványok, a kártya ellen, azok a megrázó drámák, amelyeket maga az élet produkál, az az energia, amivel akarni tudnak, a legelfogul íabbakaí is kijóza- niihatják Ezeket mondotta akkor Gieswein Sándor ! és azután erőteljes kézvonással bejegyezte a nevét au'ogramm könyvembe. Ha, most, kará j csony ünnepén eszembe jut s megírom teszem 1913. december 25. a szél a havat s metsző hidegen süvöltött be a szobába. A kis Rüster kocsija nem tért vissza. A háziasszony sírva fakadt, a cselédleányok zsémbeltek. Végre eszébe jutott Liljekronának, hogy nem tettek ki gabonakévét a verebeknek s hangosan korholta a háztartásához tartozó asszonynépséget egytől egyig, hogy sutba veti az ősi szokásokat, divatmajmoló, meg szívtelen. Ám azok jól tudták, hogy a lelkiismerete furdalja, mert szent karácsony estéjén útnak eresztette a kis Rustert. Végre befordult a szobájába, bezárta maga után az ajtókat s elkezdett úgy hegedülni, a hogy nem muzsikált, mióta abbahagyta a vándoréletet. Gyűlölet, gúny, epekedés, meg vihar sirt a dalábau. — Azt hittétek, majd békót raktok reám, de csak magatokra vertek bilincset. Azt hittétek, hétköznapivá tehettek, a milyenek vagytok ti magatok, de én el-kiszállok a szabad végtelenbe. Filiszterek, családi élet rabszolgái, verjetek békóba, ha tudtok. A háziasszony igy szólt e hangok hallatára: — Ha az Isten csodát nem tesz ez éjszaka, holnap már hült helyét leljük. lm’ a nem szives vendéglátásunkkal azt értük el, a mit szerettünk volna elkerülni. Ezalatt a kis Rüster ide s tova bolyongott a hófúvásban. Egyik udvarházból a másikba hajtatott, tudakozva: nincs-e valami dolog a számára? De sehol se fogadták be. Még azt se mondták neki: szálljon le. Az egyiknek tele volt ezt azért: hátha a nőegyesület hasznát veheti Giesswein tanításának, aki a kiengeszteiődést, a legáltalánosabb és legnagyobb jótékonyságot, az általános emberi megértő szeretetet hirdeti! h. ö. _ NAQYBÁNYA _________ A karácsonyfa. Deczember 24. Jaffa irányában a nap lebukott a tengerbe, az Engaddi völgyeire leszállt az éji homály. Czédrus illattal terhes szellő lengeté a mirtusz és olajfák örök lombjait. Csönd, mélységes csönd mindenütt. A völgyekben a pihenő nyájak mellett apró pásztortüzek fénye csillogott, mig a mélységesen kék ég csillagmilliárdjaival, tejutaival elkápráztató ragyogásban pompázott. Az éber pásztorok elanöalogva nézték a természet e csodás", fönséges megnyilatkozását, melyet már oly sokszor láttak s mely a maga nagyszerűségében mégis mindig uj volt előttük. De im, egyszerre, hirtelen oly csillag támad a csillagmilliárdok között, melynek fénye izóbb, fehérebb, vakítóbb valamennyinél s melyet még ők sem ismernek. Ennek fénye uralja az egész égboltozatot. S Engaddi csöndes völgyeiben csodás zugás támad. Valami ének-féle, melynek akkordjait visszhangozzák a hegyek és czédrus-erdők Tisztán hallják immár: Dicsőség a magasságban ... S az egyszerű pásztornép találgatva a titkos jelenséget, a magasságbeli énekre el- fogódva felel: Boldogok, kik félik az Istent! Beteljesedett az írás szava. A betlehemi istállóból uj fény sugárzott az egész világra. A Kisded születésével meghalt a nagy Pan s romba dőllek az Isteuek félelmetesen imádott szobrai. És megszületett a szépséges ünnepek leg- szépségesbbike : a karácsony, a szeretet ünnepe, melyet áradozó boldogsággal, édes reménységgel várnak mindenütt, a legapróbb hunyhók- ban ép úgy, mint a legfényesebb palotában. E bájos ünnepnek egyik jellegzetes megnyilvánulása a karácsonyfa, melynek sehonnan sem szabad hiányoznia Még a legszegényebb ember is már hetekkel az ünnep előtt kezdi összerakosgatni filléreit, csakhogy megszerezhesse gyermekének a fenyőágat, mely bármily szegényes is, de mégis Jézuska hozta . . . A karácsonyfa eredete a legrégibb időkre vezethető vissza. Némelyek azt tartják, hogy a karácsonyfa mai kultiválását a nép ama ősrégi szokása idézte föl, hogy András-napkor galyakat tőrt le az erdőben s azt fűlött szobában pohárba helyezve, várta anuak rügyezését. Ez a szokás évszázadokon át divatos volt nemcsak hazánkban, hanem a háza vendéggel, a másik maga is útra készült az ünnep első napján. — Menj a szomszédba, — mondogatták. Nem sokat gondoltak volna vele, ha köznapon zavarja meg a jókedvüket, de karácsony estén? . . . Esztendőben csak egyszer van karácsony s a gyerekek már az egész őszön sziv- repesve várták. Ezt az embert csak nem ültethetik az apróságok mellé az asztalhoz szent karácsony estén. Azelőtt mindenütt tárt karokkal fogadták, de nem most, mióta annyira ráadta magát az ivásra. Mit is tegyen vele az ember ? A cselédszoba nem elég jó neki, a szalon pedig nagyon is finom. A kis Rusternek hál házról-házra kellett kuncsorognia a pogány hóviharban. Ajkára csüngött a nedves bajusza, vérbe borultak a zavaros szemei, de a pálinka gőze elszállt a fejéből. Elkezdett töprengeni s csodálkozni. Hát lehetséges-e, hogy nem akarja befogadni senki? Hirtelen ráismert magára. Belátta, mily szánalomraméltó s mennyire sülyedt. Belátta, hogy gyűlöletesnek kell lennie mások előtt. — Végem van! — tűnődött — vége a hangjegyirásnak, a fuvolázásnak. Senkinek se kellek, nem szán meg senki. A forgószél játszva sodorta a havat. A hófúvásokat felszakgatta s megint levagdosta a földre. Egy hóoszlopot karjára kapott s végig- lejtett vele a szántóföldön. Az egyik pelyhet felröpitette a felhőkig, a másikat lecsapta a mély gödörbe. — így jár az ember, — mondogatta a kis 3 j Franczia-, Olasz- s Spanyolországhan is, de az még a karácsonyi ünnepekkel nem volt összefüggésben Karácsony napján rügyező galyakat csak a XV. század vége felé kezdenek felállítani, a mely szokás a nép ama hitében leli magyarázatát, hogy a karácsony éjjelén, éjfélkor a fenyőfa virágot hajt. Nieder János nevű dominikánus irta 1843 ban Nürbergában Formicarius c. könyvében, hogy az almafa, de más fák is karácsony éjjelén egy óra alatt levelet, virágot és gyümölcsöt hoznak s ezt a csodadolgot Nürnberg körül a nép karácsony éjjelén seregestül ment megbámulni az erdőbe. A fenyőfának jelenlegi feldíszítése aranyos gyümölcsökkel, cukrokkal, színes láncocskákkal, gyertyával a XVII század elején kezdődik. S csodálatos, hogy az egyház nagyon is kikelt és harcolt e szokás ellen. Ahol csak tehette, be- j folyásával iparkodott elejét venni e bájos szo- ! kás elterjedésének. Ezért a kalholikus országokban nagyon lassan terjedt e szokás. így Fran- ; ciaországban például csak 1837-ben állilja fel J az első karácsonyfát Helen mecklenburgi her- I cegnő, de az arisztokrácia nem utánozta, igy 1 csakhamar feledésbe ment az első karácsonyfa j nagy feltűnést keltő hire. A vallásos meggyőződésében mereven kon ; zervativ francia vidékeken, dacára annak, hogy ma már az egyház sincs ellene e szép szokás- j nak, karácsonyfái még ma sem állítanak. Pedig a karácsonyi szent ünnepnek bübá- josságát, családi melegségét, vonzóságát épen a karácsonyfa adja meg, mely a gyermekben nemhogy csökkentené, de sőt még a legapróbban is növeli a vallásosságot. Karácsonyfa, karácsonyfa, jövel tehát jól megrakva! . , . Festővásznak mögül. — Apróságok a művész-életből. — Az orvosság. Mindenki tudja, aki ösmeri Csáktornay Zoltánt, hogy ő a legerősebb és legegészségesebb a fiatal nagybányai piktorok közt. Emberemlékezet óta nem volt soha beteg, orvossal, ha dolga volt, képek irányában tartottak »konzuliumot«, vasidegzetével megbirkózott — még a legerősebb kritikával is! De valami bohémvacsorán alaposan elrontotta a gyomrát, ugv, hogy heves fájdalmakat érzett. Elhivatta egyik orvos barátját, aki a legradikálisabb gyógyszert: hánytatót rendelt neki. Leült, megirla a recipét, s csak annyit mondott a savanyu képeket vágó Csáktornvaynak, hogy vízben feloldva vegye be. Azzal elment. Két-három nap múlva a Japánban találkoztak : orvos és betege. Csáktornyay vidám volt, mint mindig, messziről integetett a barátjának. Rüster. — A keringő tóncz: játék, de belekerülni a hófúvásba, eltemettetni és alámerülni a feledésbe: nyomor és kínszenvedés, Dehát mindennek le kell szállania s most rajta a sor. Ah, im’a végét járja. Nem kérdezte többé, hová viszi a kocsis, ügy tetszett neki, mintha a halál birodalmába hajtana . . . A kis Rüster útközben nem égé alt el Isteneket. Nem átkozta el se a fuvolázást, se a gavallérokat. Eszébe se jutott, hogy jobb dolga volna, ha túrná a földet s czipőt foltozna. Csupán azon kesergett, hogy immár kijátszott hangszer, a jókedv nem veheti többé hasznát. Nem szállt perbe senkivel, mert tudta, hogy az elhasadt vadászkürtöt s a mindjárt lehangolódó gitárt eldobják. Egyszerre igen alázatos ember lett belőle. Belátta, hogy vége s éppen szent karácsony estén. Megöli az éhség vagy a hideg, mert nem ért semmihez, nem való semmire s nincsenek barátai. S ime megáll a szán s egyszerre világosság veszi körül. Nyájas hangok csengenek a fülébe. Valaki meleg szobába vezeti s forró teával kínálja meg. Lefejtik a bundáját., szeretettel üd- vözlik s meleg életre dörzsölik a meggémberedett ujjait. Mindez annyira megzavarta, hogy beletelt egy negyedóra is, mire föleszmólt. Sehogyse fért a fejébe, hogy került Löfdalába. Nem tudta, hogy a cseléd, megunva a bolyongást a hóviharban, hazatért. ‘ Az se fért a fejébe: miért fogadják óly szívesen a Liljekrona házában. Sejtelme se volt róla, hogy a Liljekrona feleségének tudomására
