Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-12-25 / 52. szám
2 NAGYBÁNYA 1913. december 25 asszonyt s nem az anyát szeretik; önök, akik tartózkodnak a házasságtól, az egykét és más államellenes akciót szervezve, önök nem emlékeznek rá, hogy önök is voltak gyermekek, akik nem akartak megszületni, mint ahogyan nem akarnak a jövő gyermekei sem, önöknek nem jut eszükbe az a sok öröm, amit karácsonyi játékok kedves tömegében éreztek? Ajándékozó kezek szelíd simoga- tásában? Önök nem tudják elképzelni, milyen lehet az a fájdalom, az a vágy, az az álom, amit az élet kidobott apró gyermekeinek a lelkében sínylődik és érik — az életkoruk érésével a szociális gyülölségek hatalmas erejévé, amivel a proletár, a névtelen ember gyűlöli a társadalom vezető fórumait? Unok nem tudnak lemondani két cigarettáról, hogy tizfillért hullathassanak az elhagyott gyermekek megmentéséért kinyújtott kezekbe? Lássák, uraim, ez a momentum fá- tyolt vet a magyar karácsony vidámságára. Mert pezsgős vacsorákra sietve óvatosan elkerüljük a perselyt, amelyek mögött idegen sorsok, néma és vak áldozatok borzonganak a tél hidegében. És ahová nem látunk, mert minden vidámságunk és tangós mulatságunk mellett, minket is zaklat az élet. . . . Társaságban voltam, ahol nem leszek többet. De tessék csak vitatkozni az élőhalottak sorsa fölött és elgondolkozni az átöröklődések tragikumain. És tessék óvatosan vigyázni saját becses egészségükre, hogy utódjaik elkerüljék az élőhalottak szomorú életét, szomorú, fekete karácsonyát . . . Tizenkettedik évfolyam. Deczember 24 Néhány nap még s a »Nagybánya« tizenkettedik évfolyamába lép. Az év végén im beszámolunk működésünkről Most is csak azt Írhatjuk, mit az előző években irlunk. Tizenegy éves pályafutásunk is, bár tekinelbeszélgetett vele poharazás közben, újra átélvén az ekebyi egész időt. Jó kedve nem volt s neki is terhére esett, mint a többinek is valamennyinek, ha nem akarta is éreztetni vele, mert szent volt előtte a régi barátság s a vendég- szeretet. Liljekrona házában azonban immár három hét óta készülődtek a szent karácsony ünnepére. Rendellen, zaklatott életet éltek. Faggyugyerta meg fáklya mellett vörösre dörzsölték a szemeiket, a padláson hús-sózás, a serházban serfőzés közben fagyoskódtak. De mindezt zokszó nélkül tűrte a háziasszony is, meg a cselédség is. Majd ha minden dolog véget ér s beköszönt a szent este, édes varázs száll le reájuk. A karácsony ünnepének hatása alatt tréfa, enyelgés, rim, pajzánság jön a nyelvükre megerőltetés nélkül. Minden lábnak tánczra kerekedik kedve s az emlékezet sötét zugából tánczjáték szavai meg dallamai lopóznak elő, bár most alig hinné az ember, hogy ott lappanganak. Azután mind olyan jók, ah, olyan jók lesznek. De Rüster megérkeztével Löfdaiában az egész háznépnek úgy tetszett, hogy meg van zavarva a karácsonyünnepük. A háziasszony, az idősebb gyerekek, a régi cselédek mind ezen a véleményen voltak. Rüster szorongó aggodalmat keltett bennők. Azon felül attól is tartottak, hogy ha Liljekrona újra át kezdi vele élni a régi emlékeket, a nagy hegedűsben fölpezsdül a művészi vér s elveszítheti őt az egész otthona. Hisz’ azelőtt sohase bírta ki sokáig odahaza. Le nem Írhatja senki, mennyire kedvelték télyes, de rövid idő egy lap életében, mégis elég arra, hogy kihívja a bírálatot a lap életképessége, végzett munkájának hasznossága s főleg azon kérdés fölött, hogy beváltotta-e azon Ígéretet, melyet születésekor zászlajára irt. Haza fiság, igazság és munka hármas jelszavával indultunk utunkra. Minden munkásságunkat e hármas jelszó irányította s fölemelt fővel elmondhatjuk, hogy ez iránytól egy hajszálnyira sem tértünk el soha s hogy e hármas jelszó sokszor küzdelmes szolgálatában patyolattiszía lobogónkat a legkisebb szenny sem érte soha. Fiúi hűséggel, megalkuvást nem ismerő elszántsággal és lángoló szeretettel szolgáltuk a magyar hazát s a mi édes szülőföldünket E végvidéken mindig éber szemekkel állottunk őrt; hazafias szivünk egész melegével istápolluk a testvérnépek testvéries békéjét s a közös haza javára irányuló áldásos együttműködését. Igazság, pártatlanság vezette minden szavunkat, minden tettünket. Az igazság védelmében nem tántorított meg berniünket senki, semmi érdek és semmi melléktekintet. Az igazságért volt bátorságunkat szavunkat akkor is felemelni, mikor a mi érdekeink hallgatást parancsoltak volna. Legjobb tehetségünkkel iparkodtunk azon, hogy a vidék gazdasági, kereskedelmi s ipari érdekeit szolgálhassuk, hogy részesei lehessünk ama nagy munkának, melynek czélja e vidék gazdaságának, kereskedelmének s iparának reorganizálása s minden erre vonatkozó mozgalomból, áthatva a legnagyobb ügyszeretettől, iparkodtunk kivenni a magunk részét. E három pontban állíthatjuk össze számadásainkat S hogy e három irányelv becsületes szol- gálása a nagy közönség rokonszenvével, tetszésével találkozott, mi sem igazolja fényesebben, mint az a nagy, szinte példátlanul álló támogatás, melyben az olvasó közönség lapunkat részesítette s nehéz vállalkozásunknak kezdetét megkönnyítette. A tizenkettedik évfolyam kezdetén csak ünnepélyesen megismételhetjük azon program- mot, mely lapunkat életre hívta. A hármas jeligét híven, becsületesen fogjuk szolgálni ezután is. Dolgozni akarunk fokozott erővel édes szülőföldünk és ősi lakossága a háziurat a birtokán, a mióta pár éven át teljesen a magokénak vallhatták. Be sok mindennel is elhalmozta őket 1 Mennyi mindene volt az övéinek, kivált a karácsonyi szent ünnepen. Nem holmi zsöllyében vagy hintaszékben volt a helye, hanem egy magas, keskeny, fényesre súrolt pádon a kuczkóban. Oít ülve. elkalandozott a képzelet sebes paripáján. Körüljárta a földet, fölhágott a csillagok közé, sőt fölszállt még magasabbra is. Hol hegedült, hol meg mesélt. A háznép apraja-nagyja köréje gyülekezett s áhítattal hallgatta. Megszépült s dicsőüit az egész életük, ha ennek az egyetlen léleknek a gazdagsága bearanyozta. Szerették is, akár a karácsony ünnepét, a tréfát s a tavaszi verőfényt. S a mint beállított a kis Rüster, megzavarodott a karácsonyi békességük. Ha elcsalja a házigazdát, kárba vész minden fáradságuk. Illetlen dolog volna ezt a pálinkás bütyköst kegyeséletü családnál karácsonykor asztalhoz ültetni s tönkretétetni vele az ünnepi örömöt. Karácsony előtt való nap délelőttjén befejezte a kis Rüster a hangjegyirást s nehány szót ejtett az elmeneteléről, habár természetesen az volt a szándéka, bogy marad. Ám Liljekronára is átragadt az általános kedvetlenség s ezért egész halkan s tartózkodva azt mondta neki: legjobb lesz, ha velük tölti el a karácsony estét, ha már náluk van. A kis Rusler sokat tartott magáról s fel - fortyant. Pödörgette bajuszát s hátra vetette művészi fekete sörényét, mely sötét felhő gyanánt borult a homlokára. szellemi és anyagi érdekeinek fellendítésén, felvirágoztatásán. S ha erőink fogyatékosak is. erőt ad az a tudat, hogy nagy közönség áll mellettünk, mely súlyt ad szavunknak, törekvéseinknek. A lezajlott évben tapasztalt rokonszenvvért, jóakaratért s támogatásért midőn hálás szívvel köszönetét mondunk, polgártársainknak s a nagyközönségnek, jövőre is kérjük megtisztelő bizalmát s támogatását. Az asszony karikatúrája. — Beszélgetés Giesswein Sándorral. — Deczember 24 A társadalom minden rétegéből lelkes har- czosai támadtak már a feminista törekvéseknek s ezek sorában messze kimagasló ritkaság Giesswein Sándor pápai praelátus kanonok, a széles látókörű modern pap alakja, aki kora haladó szellemét az egyház falain belül is hallja és látja. Giesswein Sándor egyénisége épen azért érdekes, mert típusa azoknak a mélyen táló, konzervatív embereknek, akik a világot átalakító eszméket felösmerik s ahelyett, hogy megtagadnák, azok útját a békés kiegyenlítődés felé terelik. Nekünk, anélkül, hogy bármely pártállást elfogadnánk a nőkérdésben, eszünkbe jut most egy beszélgetés, amit nemrégiben Gieswein Sándorral folytattunk. Ez az ember, akinek érdekesen karakterisztikus alsó ajka és erős, határozott akaratra valló álla van, a magas állásban sem érzi magát följebb, mint bármely proletárasszony, aki könnyes verítékkel megdolgozik a mindennapi kenyeréért. Emberek vaguink, mondta, s köztünk, emberek közt csak a tisztesség és műveltség vonhat határokat. S minél műveltebbek vagyunk, annál kevésbbé éreztetjük ezt a különbséget azokkal, akik alattunk állanak. — Annak, hogy a nagyközönség a suffra- getteket csak karikatúrájukról ösmeri, az újságírók is eminens okai, akik hőstetteiket kariki - rozva írják meg, a komoly, mély értelmet szenvedélyes elragadtatásaikból elsikkasztva, — mondotta a kanonok. — Igaz, hogy néha tulmennek a határokon, de ebben sem szabad őket elítélni mert tényeik mögött sok keserűség van, amit meg lehet érteni és bocsátani. Az újságíróknak — Mit akar ezzel mondani, Liljekrona ? Csak azért maradjon itt, mert nincsen hova mennie? Ah, milyen epedve várják a broi gyülekezetben a nagy vasbányákban! Rendben a vendégszoba, csordultig a serleg, hogy ráköszöntsék. Nagyon sietős az útja. Csak azt nem tudja, kit látogasson meg előbb ? — Isten ments . . , — felelte Liljekrona — ’sz elmehetsz. Ebéd után lovat, szánt, bundát meg láb- zsákat kért a kis Rüster. El kellett a cselédnek szállítania Löfdalábói valahová a broi vasbányába, még pedig szaporán, mert hófúvásra volt kilátás. Senki se hitte el, bogy várják, vagy hogy csupán egyetlen egy hajlék is akadna a vidéken, a hol szívesen látnák. De annyira szerettek volna tőle megszabadulni, hogy ezt eltitkolták maguk előtt s útnak eresztették. — Maga akarta, — mondogatták. Aztán azt gondolták : most már kedvre derülnek. Mégis, mikor öt óra tájban a terembe gyűltek teázni s körüliejteni a karácsonyfát, Liljekrona szótlan volt s kedvetlen! Nem ült a kalandos padjára, nem nyúlt se a teához, se a puncshoz. Egy árva polka se ötlött eszébe s a hegedűje se volt rendben. A kiknek kedvük van tánczot ropni s játszadozni, megtehetik nélküle is. A feleségén nyughatatlanság vett erőt, a gyerekek elveszítették a kedvüket s mintha mindent kicseréltek volna a házban. Szomorú lett a karácsonyest. Megcsomósodott a kása, megszenesedtek a gyertyák füstölgőit a hasábfa. Odakünn hordta
