Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-11-06 / 45. szám
ATiTvri :úsm »saáiyiMOPAiiMX blmxitjjli». Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egv szám ára 20 fillér. ■Megjelenik mind " " ’ <3—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt 14 szám, ahov lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. Az °gyseses a. DebituAz elmúlt napokban s légyen bármilyen politikai m* . — elismeréssel mondogatta, hogy a kultuszminiszternek igen jó szeme van. Sok olyan dolgot látott meg, amelyet a gyermekekkel megáldott apák és anyák régen sajogva tudnak. Azt például, hogy az elemi iskolából átlépni a középiskolába nagyobb ugrás, mint egy kiáradt folyót átugrani akarni. Azután, hogy valósággal Isten ellen való vélek a tízéves gyereket Ciceró ősi nyelvére fogni és deklinációkkal nyaggatni. Meg aztán azt is nagyon régen érezzük, hogy egy kicsit nevetséges is, meg ostoba dolog is, hogy Odeacker királyról többet tanulnak a középiskolákban, mint a berlini szerződésről és hogy Himalája meg Davalagiri borza- dalmas magasságát számokban inkább tudja a gimnázium növendéke, mint a maga határának halmát, hegyét. Az is egy régi sajgásunk, hogy a középiskolában a harmadfokú egyenleteket és a vele járó logarithmusokat jobban előveszik, mint a kamatos kamatszámítást, a természettudományokból többet tudunk az elméleti részből és alig tudunk valamit a kémiából. Az a rendelet, melyet a közoktatásügyi miniszter a középiskolai tanterv' itő közoktatási tanácshoz intéz, egy túszra elmondja ezeket a régen ismert szülői kesergéseket és azt hisszük, hogy cg is indit egy egészséges szellemi agaimat az egységes középiskola felé. Mert közoktatásunk ezt a reformot el nem kerülheti. Azt a körülményt, hogy a gimnáziumok népesek, a reáliskolák néptelenek, egy okos tantervvel megszüntethetjük. Mi sok ezren már régen mondjuk, amit a miniszter most pedz, hogy a latin és görög nyelvnek túltengő oktatása megterheltetése a gyermekiéleknek, anélkül, hogy az éleiben valami nagy hasznát látná. És mihelyt a nyelvek túltengő tanítása megszűnik, több időt nyerünk a reállárgyakra és a reáliskola egyszerűen olyan tantervet kaphat, amilyen atyafiának, a mostani gimnáziumnak van. Ezzel megteremtődik az egységes középiskola, mely ugyan szakit a klassziss hagyományokkal, de a modern élet levegőjéből annál többet enged a tantermekbe, amelyeknek erre a levegőre olyan nagy szükségük van. Mindenesetre komoly mérlegelést igényel az is, hogy az elemi oktatás szemléltető és kifejtő módszere helyébe olyan egyenesen megcsináljuk-e némely középiskola ósdi szellemében vezetett prelegáló tanítási módot. Tessék elképzelni azt a gyermeklelket, amelybe a tanár ur magyarázó módon ismereteket ömleszt, holott azelőtt az önkifejtő módszer keretén belül játszva jutott a maga képzeteihez, fogalmaihoz és ismereteihez. A tanárképzés terén kell formálni az oktatás módját és odahatni, hogy az alsó osztályokban a tudós tanár le tudjon ereszkedni arra a szintájra, ahol a gyermekek leikével találkozhat. Nem általá- noskodunk, mert kivétel mindenütt van és némely tanár hivatása szeretetéből úgy is gondol ezzel az elsőrendű nagy feladattal, ha képzésének iránya mást is szabna elébe, — de mindenesetre szükség van általános jellegű és olyan intézkedésekre, hogy a középiskolának legalább I-ső osztályában a növendék ismereteinek megszerzésében ne lásson olyan nagy ugrást, mint amelynek neki iramitják, — némely helyen. Őszintén félünk attól, hogy a miniszter szózata rossz helyre van adresz- szálva. A közoktatási tanács a tudomány régi emlőin táplált öreg vaskalaposokból áll jobbára. Emlékszünk, hogy negyedszázaddal ezelőtt micsoda viaskodás volt a középiskolai törvény tárgyalásakor a klasszikus nyelvekért és akkor tényleg győztek is a — klasszikusok. Mert a kérdés, melyet a miniszter megfogott, nem olyan uj, mint ahogy némelyek hiszik. Régen érzik már a tanügy mezején, hogy a német scolasztikusok eszmeáramlatából valahogy ki kellene verA „Nagybánya“ tárczája. A török nő. — Edmondo De Amicis könyvéből. — Ha látni akarjuk a muzulmán szépnemet, menjünk el egy nagy ünnepnapon az európai »édenvizekhez« az Áranyszarv végén, vagy az ázsiai »édes vizekhez« Anaduli-Hisszár falu szomszédságában. Nagy nyilvános kertek ezek, tele igen sürü csalitokkal, egy-egy kis folyó szeli át mindeniket. Szanaszét kávéházak és csorgókutak. Ott egy nagy pázsitos síkságon diófák, fenyők, platánok, szikomorfák árnyékában, a melyeknek lombjai megszakítatlan zöld pavillonokká borulnak össze, ahová be nem hatolnak a nap sugarai, ezrével látja az ember a lörök nőket csoportonként és körben ülve, rableányoktól, eunu- koktó', gyermekektől körülvéve, amint ozsonnáz- nak és mulatnak fél napon át a közönség végtelen jövés-menése közepette. Ahogy odaérkezünk, mintha egy álomkép tárulna elénk. Temérdek hófehér fátyol, skárlátvörös, sárga, zöld, szürke fe- redzse, ezerféle színbe öltözött számtalan rable- ánycsoport, sürgő-forgó, fiúsán öltöztetett kis leánysereg, nagy szmirna-szőnyegek a földön, kéz- ről-kézre adott arany- s ezüstserlegek, diszruhás török kávésok, akik gyümölcsöket, fagylaltot hordanak körül, táncoló cigánynők, zenélő bolgár pásztorok. A fákhoz kötve selyemmel, aranynyal fölkantározott lovak kapálóznak. Pasák, bégek, fiatal gavallérok nyargalásznak a folyó mentén. A távoli tömeg úgy hullámzik, mintha valami kaméliás- vagy rózsás-kert rezegne. Szünet nélkül jönnek a tarka kakok és fényes fogatok, uj meg uj színeket öltve, a színeknek ebbe a tengerébe. Éneklés, fuvolaszó, török sípok, kaszta- nyettek, gyereksirás hangja zagyván vegyül össze e zöld, árnyékos helyen, hol egy egy pontról gyönyörű kilátás nyílik a távoli tájakra. Mindez olyan felséges, olyan szokatlan látványosság, hogy az első pillanatokban szinte szeretne az ember tapsolni és fölkiáltani: — Éljen! — mint valami színpadi látványosságnál. * * * Ám itt is, ebben a zűrzavarban, a legnagyobb ritkaság tetten érni valamelyik török férfit meg egy nőt, hogy szerelmes pillantásokat váltanak, vagy összemosolyognak, érthető jeleket adnak egymásnak. Náluk nem megy az udvarlás »coram populos«, mint a mi országainkban; ott nincsenek melancholikus silbakok, akik föl s alá sétálnak az ablak alatt, sem pihegő hátvédek, a kik három óra hosszat is eljárnak az imádott- juk nyomában. Az egész szerelem otthoni dolog. Ha egyszer-máskor, valamelyik magános utcában meglep az ember egy fiatal törököt, a ki egy rácsos kis ablakra nézeget föl, amely mögött fekete szempár csillog, vagy egy fehér kéz villan meg, bízvást rá lehet fogni, hogy az vőlegény. Csak a vőlegényeknek van megengedve a kerülgetés, kisérgetés, meg a hivatalos szerelem egyéb gyerekességei, mint a távolból való jelbesződ virágnyelven, szalag, vagy ruha és öv színeivel. Es ebben a török nők mesterek. Ezerféle tárgyuk van, köztük virágok, gyümölcsök, füvek, tollak, kövek, melyek mindenikének megvan a maga konvencionális jelentése: vagy egy jelző, vagy egy ige, vagy egész mondat, úgy hogy egész le velet tudnak kifejezni egy virágcsokorral. Egy dobozba rakott legkülönbözőbb apró tárgyak, a mik mintha csak véletlenül kerültek volna együvé, ezernyi dolgot mondanak el. Minthogy minden tárgy jelentése rendszerint versben van kifejezve, minden szerelmes kész poéta és csinos kis költeményt ir öt perc alatt. Egy szegfűszeg, egy papirosszalag, egy papírdarab, egy szeletke körte, egy szappandarab, egy gyújtószál, egy darabka aranyfonál, egy csipetnyi fahéj és bors, — azt jelentik : — Régóta szeretlek, — érted ég, eped a szivem — szerelem öl miattad. — Adj egy kis reményt, ne utasíts el, — felelj csak egyetlen szóval I A szerelmen kívül még temérdek egyéb dolgot elmondanak igy: tudnak szemrehányást tenni, tanácsolni, figyelmeztetni, hirt adni és a fiatal leányoknak, az első szívdobogások idején, sok dolgot ad, amig megtanulják ezt a jelképes frazeológiát, hogy tudjanak vele hosszú leveleket írni a szép húsz éves szultánokhoz, akiket álmukban láttak. Es ugyanezt tudják tenni a taglejfések nyelvén, melyek egyike-másika igen kecses. Mikor a férfi úgy tesz, mintha tőrt döfne a szivébe, ez azt jelenti: A szerelem kinja gyötör! — Es felel a nő neki, leeresztve két karját úgy, hogy kinyílik egy kissé elől a feredzse, s ez azt teszi: — Kitárom előtted a karjaimat 1 De nincs talán egyetlen európai sem, aki valaha látta volna ezeket a dolgokat, amelyek egyébként ma már csak inkább a tradícióban, mint a gyakorlatban élnek; az ember török férfiaktól sem tudja meg ezeket, mert ők elpirulnának ilyeneknek az említésére, hanem legföljebb valami naiv hanum révén, aki elmondja valamelyik keresztény barátnőjének. * * * Ily módon lehet megismerni a török nők öltözködési módját is a hárem falai közt, ezt a
