Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1913-05-08 / 19. szám
1913. május 8. NAGYBÁNYA 3 hires öllel a görög regevilág e csodás lényét a színpadra vinni. A természet gyermeke a faun, természetes ösztöneiből fakadó gondolkodása éles ellentétül kínálkozott a mi modern, a természettől annyira eltávolodott életünknek. S bár a valószínűség rovására esik megjelenése a mi kificzamodotí érzésvilágu társadalmunkban, mégis azon eszmék igazságát, melyeknek az iró hordozóivá teszi, parancsolóan hirdeti. Nem uj gondolat a szerzőtől e képzeletbeli lény felléptetése a reális alakok körében. Hogy többet ne említsünk, ott van Mikszáth Uj Zrínyije, vagy Molnár Ferencz Ördöge. A Faun pompás szatíra, melyben a mi modernnek, finomultnak, a kultúra hatása alatt nemesebbnek tartott társadalmunkat peiiengérezi ki a faun pokoli logikával. De a gúny mellett nagyon szép, még a legvérbelibb romantikus tollára méltó jelenet is akad benne. A faun szerelmi kettőse a meny- dörgő égiháboru keretében csodás, felejthetetlen kép. Az előadás kitünően sikerült. Endrei a czimszerepben igazi művészetet produkált. S ez nem túlzás. Hahnel (Alexandra) oly megértéssel ^ részleteiben kidolgozott alakítással játszott, hogy a legnagyobb elismerés illeti. Szerdán az operett-személyzet mutatkozott be Lehár Éva ez. operettjében. Szövegkönyve a sablonos operett-helyzetekből van összefér- czelve, szinte majd mi; den jelenetét láttuk már, természetes más darabokban; még a szellem sem sziporkázik benne csőstül. A zene azonban elragadó. Csodálatos ember is ez a Lehár. Sohasem fogy ki a bájosabbnál-bájosabb melódiákból s milyen csillogón hangszereli őket. Az elő adás meglepett. Mintha nem is Nagybányán lettünk volna. Semmi kívánnivalót nem találtunk, ha csak azt nem, hogy tánczolni gyengécskén tudnak. H. Balla Mariska (Éva) ügyes énekével, temperamentumos játékával egyszerre a közönség kedvencze lett. Dénes Ella (Pipsi) régi ismerősünk. Még mindig az a páratlan tökéletesség jellemzi játékát és énekét, mint azelőtt. Talán ez este valami kis indiszpozicziót vettünk észre hangján. Sümegi (Oktáv) rutinos játéka, ügyes éneke nagyon tetszett, Ross Jenő (Dagobert) tudása, mióta utoljára láttuk itt nálunk, megizmosodott. Érthetetlen azonban a közönség közönye, amelylyel ez iránt a hir szárnyára kapott darab iránt viseltetett. Csütörtökön, május elsején egy ügyes német bolondság volt soron, a Limonádé ezredes, természetesen a magyar színnek megfelelően diszmagyarba és sarkantyus csizmába átöltöztetve. Gombamódra teremnek újabban a ka ona darabok Takarodó, Farsang utolja, Tánczos huszárok, Ezred apja slb. mindmegannyi a vaskosabb, kevésbbé mozgékonyabb német szellem szülöttei. A dráma mély, a vígjáték ügyes és erkölcsös, de humora kissé nehézkes. Ez is a katonaélet fonákságain nevettet s elmondhatjuk, elég eredménnyel. De már az újság ingerével nem igen tud hatni. A magyar átdolgozásban zenéi is komponált hozzá Vincze Zsig- mond, még pedig olyat, hogy csak emeli a darab értékét. Borbély a czimszerepben finom, disz- tingvált alakítást adott. Őszinte dicséret illeti Bársony Aladárt (Venhausen), ily mesésen kiaknázni szerepének komikumát, igen nagy tehetségre vall. Sümegi (herceg) nemcsak játékában volt kitűnő, hanem finom elegancziával utánozta a katonatiszti allűröket, amit a töb- biekről nem lehet elmondani Hát nem voltak katonák, még azt sem figyelték meg, hogy kell egy tisztnek jelentkeznie. Pedig ilyen apróságok is fontosak. Endrei és Barics szintén pompás játékukkal növelték az általános jókedvet. Pintér Irma (Lenke) bájos naivsággal játszotta szerepét, Balla Mariska (Kati) és Szepessy Szidi (Szekerkáné) szintén méltán megérdemelték a a tapsot Közönség ez este sem volt valami nagy számmal. Pénteken elpirult a szinlap s igy hirdette, hogy ez az előadás csak a »felnőtteknek« vagy az »érettebb ifjúságnak» szól. Az elnökné telivér franczia hohózat s igy természetesen az erkölcsösség • nem valami túlságosan dühöng benne. De mégis! A legtöbb hasonló süttetü franczia darabban mindenki házasságtörő, ebben pedig csak a kokott képviseli a félvilági életet; ez pedig végtére is a foglalkozása. A családi életet nem mutatják be hát a posványbán, ez az egyik előnye. A másik pedig, hogy átkozottan maró a szatíra a minisztériumokban szokásos visszásságok ellen. Jelenetei kaczagta- tók, párbeszéde szellemes s ami legfőbb erénye, a komoly szatíra lépten-nyomon kicsillan soraiból. Az előadás a legkényesebb igényeket is teljes mértékben kielégíthette, valósággal versenyre kelt a fővárosi nívóval A siker oroszlán- része a Szőke-páré. Sz. Oarai Ilus (Gobete) és Szőke Sándor (miniszter) művészi tökéletességű alakítást nyújtottak, mely mellett méltó keretül szolgáltak Tordai Etel (Aglája) és Szalóki (Tri- kainte), kiknek finom játéka szintén őszinte elismerésre talált. A többi szereplők közül nem mellőzhetjük említés nélkül Borbély Máriusát, Bársony Rosimundját, Endrei rendőrét. Az előadás gyorsan perdült, zökkenést sehol sem vettünk észre, miüdenesetre a rendezőt dicséri e körülmény. Szombaton Birő Lajos és Lengyel Menyhért jónevü drámaírónk társas munkája, A czárnő került bemutatóra. Érdeklődéssel néztünk a darab elé. Mind a két iró külön külön is elismert tehétség, mit produkálhatnak ezek tehát vállvetve! Csalódtunk. Manapság nagyon divatba jött a nagy hiszterikák életének intim részleteit szellőztetgetni. Láthatjuk a nap-nap után megjelenő életrajzokon és memoárokon. Természetesen e termékek valahogyan a perverz ízlés kielégítésére szolgálnak A társszerzők észrevették ezt a divatot s színpadra vitték a történelem egyik legnagyobb hiszterikáját, Katalin czárnőt. Azonban minden igyekezetük mellett sem tudtak kielégítőt alkotui Az ilyen szinte pornografia-számba menő mű a társadalomnak Dagyon kis részénél talál hála Istennek tetszésre, a legtöbben undort éreznek láttára. Végtére a hisztériás nőt is lehet mű hősévé tenni, de ahhoz azután iró is legyen az illető a talpán. A szerzők nagy fába vágták fejszéjüket, nem is tudták kihúzni. A másik főszemély is elhibázott vagy talán annak is valami betegsége van. Nincs eléggé motiválva nagyravágyása, kettős szerelme pedig örök talány; őt is bizonyára valami beteg lénynek kell gondolnunk. A harmadik »terhelt« egy paralitikus orosz nemes. Végtére is sok a jóból is megárt, hátha még a degenerált emberekből valóságos virággyüjteménvt lát az ember a színpadon. Az előadás dicséretére válik a társulatnak. Hahnel a czimszerepben az emberi érzések egész skáláját bemutatta s elmondhatjuk, hogy nem az ő játékán múlott, hogy a darab nagyobb hatást nem tudott kiváltani. Az ő művészetében nem volt hiba. Partnere Szőke (Alexái) szintén pompás alakítást nyújtott, mintha Vidor Józsefet láttuk volna megelevenedni, annyira hasonlít hozzá hangban, előadásban és gesztusban. Nem lekicsinylésből mondjuk ezt, mert nem tudjuk eldönteni, me- lyiköjök volna jobb. Bársony a kauczellár szerepében disztingvált, finom játékával gyönyörködtetett, Pálma Tusi egy-két kedves jelenetben mutatta be értékes egyéniségét. A paralitikus orosz nemes megszemélyesítője azonban teljesen helytelenül fogta fel szerepét, bizonyára paralitikust nem volt alkalma soha látni. Az előadás maga igen jól sikerült. Vasárnap este a Gzigányprímás, Kálmán Imre kedves operettje került bemutatásra. Sző vegkönyve is ügyes, zenéje pedig az újabb opereltirodalom legsikerültebb terméke. Á Tatárjárás, az Obsitos szerzője még ráduplázott ezzel a muzsikával eddigi sikereire Szinte sajnálnunk kell, Kálmán Imrét is elvesztjük, mint sok-sok mást. Elszerette tőlünk a német, már Becsben van, pedig azelőtt a Vígszínház karmesteri székében ült. Alig van az egész darabban zeneszám, amely ne volna sláger; egyik fülbemászóbb, mint a másik. Az előadás is kitűnő volt. H. Balla Mariska (Sári) mesésen játszott, pompásan énekelt. Barics (Rácz) nemcsak mint baritonista elsőrangú, hanem játékával is arról győzött meg, hogy kiváló előadó művész. Dénes Ella (Juliska) és Sümegi (Laczi), Ross (Gaston) és Endrei (Estragott) tették az ensemble-t teljessé értékessé. Közönség ez este töltötte meg először zsúfolásig a nézőteret s szívesen tapsolt a szereplőknek a sikerültebb jelenetek után. Több énekszámot meg czolni tud. Ha bizalmas barátaim keresnek meg, akkor a művésznő előjön rej tekéből. Mert mire való volna az ész, a furfangos ész, Szebeni barátom ? Hát igy konczertirozunk mi is néhanapján. A várnak ődon folyóséin felgyújtották a szövétnekeket és a lovagterembe terítettek. Paró- kás apródok sürögtek-forogtak az asztal körül. Mintha a báróné maga is odahaza lenne, a ki imádta a középkorias hangulatokat. Kozsniczky az asztal felett vidám történetekkel mulattatta vendégét: — Bolond ez a kastély baráíom és bolondok vagyunk mindnyájan benne. Néha valósággal várkapitánynak érzem magamat, és ha hetekig nem mozdulok ki, akkor szinte el sem hiszem, hogy ötszáz esztendővel később járunk az időben. Hisz utóvégre senkinek sem vagyunk az útjában és a világnak igy egyre megy, hogy hányadik esztendőt Írjuk itt a várban. Ezek az ódon várfalak, a régi arczképek, tornyok, bástyák, folyosók szinte kisugározzák magukból a középkort. Ha újságot nem kapnánk, akár egészen el is felejtenénk, hogy már régen elmúlt a középkor ... De hát lássunk a mulatság után. Nagy ezüst kelyhét összecsönditette a Sze- beniével s megnyomott egy gombot az asztalon. A terem falán megmozdult egy óriási festmény, amely életnagyságban ábrázolt egy lovas vitézt és a kép mögül sarkantyus csizmában, hosszú uszályosruhában,kezében lovaglóostorral aterembe ugrott Beszterczey báróné. Kozsniczky megdermedve nézett rá. Levegő után kapkodott, aztán hanyatt dőlt a székben. A báróné egy pillantásra sem érdemesítette: — Egy hölgyet találtam a várban, kapitány. Ön ismeri szigorú elveimet. Tudja, hogy nem ismerem a tréfát. Megkondilotía az asztalon álló ezüstharangot. A magas töigyfaajtón két állig felfegyverzett középkori vitéz fordult be. — Vigyétek a várnagyot a börtönbe. A két vitéz megragadta Kozsniczkit. Egy szempillantás alatt elvitték, a báróné megvetőieg fordította el a fejét. Szebeni György némán ült a helyén. Arczán nem látszott se meglepetés, se megdöbbenés. A báróné hosszú sarkantyus lépésekkel járt a teremben, mintha észre sem venné, hogy kívüle még valaki más is van a szobában. — Jő estét Stiglicz Lóri — mondta most Szebeni halkan és felemelkedett. A bárónét mintha vipera csípte volna meg. Megtorpant és ijedten nézett a férfira. A szemében haragos láng villant meg. Aztán halkan felsikoltott : — Oh György — kiáltotta. Leroskadt egy székre és tágra nyitott szemmel meredt a férfira. Szebeni se tudott soká szólani. Sápadt arczán különös indulatok vonaglottak. Végre halkan mormogott valamit: — Bolondság ... ha tudtam volna, hogy ön a hires brozsnyói báróné, soha se jöttem volna ide. Mennyi változás tiz esztendő alatt! . . Mintha az ördög tréfálna velem. Mikor már azt hittem, hogy egészen elfelejtettem önt, Lóri, akkor újra kell találkoznunk. Majd erőt vett felindulásán és könnyed, vidám hangon folytatta: BIKSZÁD GYÓGYFÜRDŐ Megnyitás május hó 15-én. Meleg ásványviz-fürdők, szénsavas fürdő, hidegvíz-gyógyintézet, dr. Balling-féle inhalatio, 160 kényelmesen berendezett szoba, vízvezeték, acetilen-világitás. Vasúti állomás, posta, távirda, telefon, gyógytár helyben. — Elő- és utóévadban, az állandó tartózkodóknál, a szobaárakból 30% engedmény. Prospektust, vízről árjegyzéket kívánatra küld a fürdőigazgatóság.
