Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1912-05-30 / 22. szám

óxrfol;ya,m. 1312. május lió 30. 22-d.ils: szám. / V'* r'íLY ^ '- "• ' árak: E?ész évre 8 korona, félévre í korona, yedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér, minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. WT Mziosi kongresszus "tanulságai. jpV Május 29. ^Lezajlott a magyar városok második egyetemes ülése s ez alkalommal lehe­tetlen, hogy rá ne mutassunk azokra a nagy tagságokra, melyek a kongresz- szűs ep&dményes és komoly munkája nyomán kínálkoznak. Első sorban azt kell megállapíta­nunk, hogy nemcsak maguk a városok, hanem az ország összes illetékes ténye­zői rájöttek arra, hogy a nemzet fejlő­dése, kultúrája, gazdasági megerősödése a városokon nyugszik és ami érték, szel­lemi és an}ragi energia az országban fel­halmozódott, az legnagyobbrészt a váro­sokban található fel. Ezt többször hallot­tuk hangoztatni a kongresszuson s im­már nem messze az idő, amikor a köz­tudatba megy át annak az igazságnak felimerése, hogy a városi politika egy­ben a legigazibb hazafias és nemzeti politika. Ezt elismerik ma már úgy az állam- hatalmat képviselő kormány, mint a tör­vényhozás tagjainak számottevőbb része is s immár legjobb utón volnánk, hogy megvívjuk azt a nehezebb küzdelmet, melyet a városi érdekek fontosságának felismerése n3román a városok fejlődé­séért és felvirágoztatásáért folytatunk. Abból kifolyólag, hogy immár az ország vezető körei, tudósai, a politikai és társadalmi élet kiválóságai felismer­ték a magyar városok nemzetfentartó hivatását, élénk érdeklődéssel és rokon­szenvvel kisérték a kongresszus munkál­kodását, elmondhatjuk, hogy az egyete­mes ülés lefolyásában impozánsabb, mél- tóságteljesebb és jelentősebb volt, mint a három év előtti. Jelentőségét növelte az a körülmény, hogy ezen az egyete­mes ülésen olvadt eg}rbe a magyar" vá­rosok minden szervezete, ezen a kon­gresszuson omlott le valóban és végle­gesen az a természetellenes válaszfal, mely eddig a kis város és a nagyobb város között a különálló szervezet követ­keztében látszólag fennállott. Az egyetemes ülés jelentőségét és súlyát emelte, hogy ez alkalommal ala­kult meg az erkölcsi testületek széles e világon legdemokratikusabb szervezete, mely testvérként egyesíti magában az ország minden városát s köztük az or­szág hatalmas fővárosát: Budapestet. Hogy ennek mi a jelentősége, e te­kintetben csak arra hivatkozunk, hogy sokszor és sokat, s jogosan panaszkod­tunk a fölött, hogy a fővárost a vidéki városok rovására fejlesztik és a főváros nagyarányú fejlődése a vidéki városok fejlődését bénítja meg. Most az összes magyar városok szervezetében a fejlett és hatalmas főváros is küzdeni fog a leg­kisebb vidéki város jogos érvényesülé­séért, s joggal remélhetjük, hogy miha­marabb bekövetkezik az az idő, mikor csak a kulturális és gazdasági fejlettség fokozata tekintetében lesz különbség vá­ros és város között. A városok kongresszusát az összes magyar városok szervezetének neveztük, sajnosán kell azonban megemlítenünk, hogy a magyar városok között még egy­két előkelő és fejlődő magyar város van, mely nem csatlakozott a magyar váro­sok kongresszusához. Ezek a városok kö­zött van Debrecen és Zenta is.'Bármi legyen az oka ennek, nem adjuk fel a reményt, hogy ez a két város közönsége és vezetői is előbb-utóbb be fogják látni, hogy távolmaradásuk kicsinyes és vissza­tetsző tüntetés az összes magyar váro­sokkal szemben, ami méltán a vezetők rovására irható. Reméljük, hogy hamaro­san felhagynak ezzel az indokolatlan csö­könyösséggel és belátják, hogy érdekei­ket, jogaikat együttes erővel egy hatal­mas szervezetben jobban és eredménye­sebben érvényesíthetik, mint izoláltan. A kongresszus a szervezeti változá­son kívül három tárgygyal foglalkozott, melyek között legnagyobb fontosságú volt a városi törvénytervezet alapelvei­nek megvitatása. Mindvégig magas színvonalon álló volt a vita, mely ezen tárgy körül folyt, mégsem hallgathatjuk el azt a megjegy­zésünket, hogy az ország igen sok kitűnő ex­ponensének, a politikai közélet nem egy ki­válóságának és a gyakorlati városi közigaz­gatás s tudományos szakirodalom né­hány hivatott művelőjének sajnosán nél­külöztük felszólalását, s igv nem ismer­hettük meg a modern város számára szükséges törvények tekintetében vallott nézeteiket. Kárpótolt bennünket azonban az a magas, nívós vita, mely a városokat sújtó A „Nagybánya“ tárczája. Ecce homo. i. A Megváltó képét sokszor nézegetem, Töviskoszorúja úgy illenék nekem. Én is Golgotámat roskadozva járom, Én se várok már mást, csak a halált várom. Én is a keresztem viszem fel a hegyre, Roskadozó térddel, sebektől vérezve. — Csakhogy nem másokért, én magamért halok, Nem vagyok Megváltó, egyik lator vagyok. 11. Nézel rám szelíden, tört fényű szemeddel S mintha áldást intnél átszegzett kezeddel. Hiszen, aki szenved, te azt mind megáldod, Értünk, szenvedőkért lett gyászos halálod. Csakhogy itt a földön nem válthatsz meg [minket — Osak ha elmehetünk más hazába innet. 111. Töviskoszorú van vérző homlokodon, Én is az enyémet, igy, vérezve hordom. Csakhogy te hősmódra, emelt fővel járod A te szörnyűséges, szörnyű Golgotádat. Mert a lelked tiszta; bún se, szenny se érte S tudod: ártatlanúl folyik tested vére. De én földre sújtva, bűntudattal járok — Te megváltásra 8 én kárhozatra várok . . . Vértesy Gyula. Naplótöredék. Ma, ahogy megyek a kékszemü Marinczer- nével a Kerepesi-uton, ennek a lihegő nagyvá­rosnak a kellő közepén, hirtelen rámcsap, orvul rámront egy csomó kankalinszagu, hűvös kis­városi levegő. Lehunytam a szememet egy pilla­natra. Akkor meg a sötétben, az Isten őrizte, hogy neki nem mentem az öreg Brückné tépő­malmának, ami ott nyomorkodik Veszprém ha­tárában a Séh mellett és brekegő zakatolásában csak úgy ontja magából a tüdőgyilkoló port és bűzt. Mindezeket a különösségeket az a hatal­mas, pompás ember hozta magával, aki szembe­jött velünk. Ránknézet-t bársonyos, fekete szemé­vel, a karja egy hajszálnyit megrándult, mintha köszönni akart volna, de aztán csak mégsem köszönt, ment tovább. Hátrakaptam a fejemet, utána kellett néznem. Hatalmas termete széles árnyékcsikot vetett a trotoárra. — Kicsoda is ez az ember? Olyan ismerős és mégsem tudom . .. Marinczerné sietve közbevágott, nehogy eszembe jusson valami és vége legyen az ő szenzácziójának. Elmosolyodott, sötétkék szeme megvillant és azt mondta nagy fölénynyel: — Nem ismeri? Ez az a Brück, a tépő- malmas Brückné fia! A poltron Brück-kölyök, aki nem mert megverekedni a Lépy Bandival! — No persze, persze, hogy a Brück fiú! mondtam én hidegen, mert a levegő-tömeg, ami a kisvárosból szabadulva rámborult, hirtelen el­tűnt, a nyoma sem maradt meg. Nem maradt mellettem más a gyermekidőmből, mint a Brück- fiu árnyéka, ami éppen akkor foszlott szét a Gyöngytyuk-utcza sarkán és a Marinczer birő felesége, aki azonban akkor nem volt más, mint az ősi nőstény-bestia, aki öreg korában temeté­sekre jár, fiatal korában pedig eleven férfiakat temet, ahogyan ő is bele akarta ásni jó mélyen a sárba a Brück-fiut. — Kedves Boldvay! mondta tovább az asszony, maga úgy tesz, mintha semmit sem tudna a dologról. Csak azt akarja, hogy én be­széljek, maga pedig tunyán hallgathasson. Hanem velem alaposan fel fog sülni barátom! Hallgattunk. Én szivemből örü'tem a fel­sülésemnek, csakhogy kissé elsiettem a dolgot. Mert még a Szent királyi-utczánál sem voltunk és Marinczerné már újból beszélt. — Arrogáns jószágok maguk valamennyien, édes barátom! Ugy-e, hogy mégsem nyugszik, amig ki nemgkényszeriti belőlem a dolgot! Oh,

Next

/
Oldalképek
Tartalom