Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-02 / 18. szám
2 NAGYBÁNYA 1912. május 1. városon keresztülfolyó piszkos s minden szennytől fertőzött fokhagymási patakból szivattyúzza a vizét. Isteni komikum rejlenék abban, ha egyszersmind oly szomorú nem volna, hogy a város közönsége egy oly helyre kénytelen járni fürödni, mely oly patakból nyeri a vizét, amely nyílt patakban a kezét sem mosná meg egyébként, nehogy a kezét — bepiszkítsa. Mintha bizony az a viz kristályosabbá válnék azzal, hogy meden- czékbe szivattyúzzák. Már ez az egy körülmény a városi fürdőnek nem a teljes csődjét jelenti-e? Meg az a sok, fel nem sorolható mizéria: hol a csövek fagynak be, hol a nagy kazán reped meg, hol a kis kazán, vagy van viz s gőz nincs, vagy gőz van s nincs viz stb. stb. Gellérf volt polgármester, midőn a régi, rozoga szálló leégett, azzal számolt be a közgyűlésnek a szerencsétlenségről: adjunk hálát az Istennek, hogy a szálló igy pusztult el, mert pusztulásában sokkal nagyobb szerencsétlenséget okozhatott volna. A városi közfürdőre is elmondhatni, hogy jót tenne a várossal az, aki valahogy megszabadítaná a várost tőle. Az pedig, hogy továbbra egy fillért is költsünk e rozoga, piszkos épület tatarozására, kijavítására, fejedelmi vagyonnál is méltán megróható esztelen pazarlás volna. Láttuk, hogy csak ezelőtt egy-két évvel restaurálták s most megint úgy néz ki a fürdő, mintha sohasem látott volna semmi restaurálást. Ez az épület már teljesen rászolgált arra, hogy eltűnjék a föld színéről. De hát akkor foglalkozzunk már az | uj közfürdő, gyógyfürdő és hidegvíz- gyógyintézet felállításának kérdésével komolyan, mert ez a kérdés nemcsak ami testi jólétünket, egészségünket érinti a legközvetlenebbül, hanem a város gazdasági helyzetét is. Mi legalább ezt a kérdést a napirendről letűnni többé nem engedjük. Uj rend az igazságügyi eljárásban. április 30. Tagadhatatlan, hogy az emberek legnagyobb része úgy van vele, hogy csak az érdekli, az foglalkoztatja, a miből él, a mi a kenyér keresete. Akad persze olyan is, a ki még ezzel sem törődik, de azért az átlag mégis csak úgy van vele, hogy a mi rajta kívül esik, arra bizony édes keveset gondol és amit itt-ott hall vagy éppen olvas, korántsem elég gyakran még a tájékozódásra sem. Pedig vannak közérdekű dolgok, a mikről jó tudni az embernek már csak azért is, ne hogy a maga kárán tanuljon és a legkisebb mértékben bár szükségesek azok, hogy valaki müveit ember számba menjen. Ilyen közérdekű dolog általában a mi az igazságszolgáltatás körében annak nagy változásában történik, mert hiszen ki sem tudja, vájjon nem lesz-e köze valaha ehhez. Már pedig sokkal jobb valamit előre tudni, mint a saját kárán megtapasztalni. Mint mindenben, úgy ebben a nagy apparátusban is, a melyet igazságügyi rendszernek hívnak, a fő czél az, hogy minden helyre e megfelelő ember jusson, aki munkaerejét és képességét kizárólag arra fordítsa, a mi eredményes. Másrészt, hogy maga az eljárás ne legyen szövevényes, nehézkes, a formákba elvesző, hanem egyszerű, könnyen áttekinthető és a mi ebből folyik: gyors. Ha ez a két kellék: a gyorsaság és alaposság meg van. akkor beszélhetünk csak jó igazságszolgáltatásról is. Ezeket a követelményeket igyekszik megvalósítani az uj eljárást egyszerűsítő törvény, a melynek egyes szakaszai a múlt hónapban, nagyobb része pedig május elsején lép életbe. Uj rend lesz általuk az igazságügyi eljárásban. És mert általános érdekű, azért ismertetjük röviden. Megszűnt a Curián a hét-, a királyi Ítélőtáblákon az öt tagból álló ilélőtanács. Itt három, ott öt tagból áll már. Eredménye az, hogy a bírák nem »ülnek* majd annyit, több idejük van saját ügyeik feldolgozására és igy az ügymenet gyorsabb lesz. A törvényszéknél az albirák működési köre tágult. Ezentúl már tagjai lehetnek a vád-, felebbezési és esküdtszéki tanácsnak és igy ebben a körben is gyakorlatot szerezhetnek. Ezek mellett gyökeres reform az önálló hatáskörrel felruházott jegyzők intézménye. Ugyanis bírói vagy ügyvédi vizsgát tett jegyzőket az igazságügy-miniszter megbízhat azzal, hogy bizonyos perenkivüli ügyekben nem mint eddig, a biró segédjeként, hanem önállóan járhassanak el. Ilyen ügyek a polgári szakban a végrehajtási, fizetési, meghagyási és lakbér- fölmondási és a hagyatéki ügyek egy része, váltó eljárásban a sommás végzések kibocsátása, a telekkönyvi ügyek egy csoportja és az összes csödbizlositási teendők. Nemcsak más bírósági megkeresést, hanem a peres felek eskü alatti kihallgatását, szemlét is foganatosíthat önállóan az ily megbízott jegyző. Büntető szakban pedig a vizsgálóbírói leendők közül megkereséseket teljesíthet. Ezeknek a reformoknak betetőzése a jövő jogász nemzedék elméleti és gyakorlati képzettségének az emelése. Bizonyos időszakon túl (1913. okt. 31.) csak jog vagy államtudóst neveznek ki a bírósághoz joggyakornoknak is és azok az ügyvédjelöltek, kik ugyancsak e záros határidőig az ügyvédi vizsgát le nem teszik, csak ügyvédhelyetlesek lehetnek s az ügyvédi vizsga után 2 év múlva nyernek csak önálló működésre képesítést. Mindezekhez ha hozzá vesszük azt, hogy az igazságszolgáltatási ügyvitel tekintetében alig két éve, hogy radikális egyszerűsítési rendeleteket léptettek életbe; ha tudjuk azt, hogy annyi irka-firka és időt rabló munka szűnt meg bizonyos kezelési szabályok megszüntetésével, másrészt az örökösödési és végrehajtási eljárás tekintetében a felek, illetve a közjegyző állal elkészített tervezet kötelező csatolása által mennyi munkaerő szabadul fel; hogy a bírák valóban bírói funkezióí teljesítsenek: úgy valóban elmondhatjuk, hogy uj rend következett be az igazságügyi eljárásban közérdekből, az igazságszolgáltatás sikeres gyakorlása érdekéből. Ez pedig első sorban mindenkinek az érdeke. Huzella Ödön versei. Április 30. A nagybányai könyvesház, — mert ilyen is van már, hiszen évente átlag mintegy háromnégy könyv jelenik meg Nagybányán, — egy tetszetős kiállítású verskötettel szaporodott. képzeteket ébresztettek fel az emberben a kis— szebeni házak. Az ábrándok és képzelődések városába álmodta át magát az ember. Az ódon bástyafalak, a fazsindelyes házak és a lapos terméskővel kirakott utczákon szédelgő csend, varázsos patinával vonták be ezt a régi világból itt felejtett kis kulcsosvárost. Az emberek is csak annyiban különböztek a múmiáktól, hogy nagynéha kijöttek az utczára, ha a pápistáknak öregmisére harangoztak, vagy ha Hoitasch nagytiszteletü ur prédikácziójára ballagtak a lassujárásu, kenetes lutheránusok. A nagytiszteletü ur Prágából került Kisszebenbe. Félig-meddig utrakvista volt, másrészt meg Luther igéjét vallotta. Talán ezért a kélkula- csosságért nem mert a hívek szemeibe nézni; mindig lehunyt pillákkal prédikált. Az éjszakai csend még rémesebb volt mint a nappali. A városon átfolyó Tarcza vize babonás meséket, ijesztő históriákat mormolt a magas parton egerésző macskáknak. Az éjjeli őr tülkölése meg úgy hangzott a torony-erkélyről, mintha a föld alól bömbölne valamelyik mérges óriás. Még a szerelem is kifagyolt itt az emberekből. A folyó fűzfái alatt csillagos tavaszi estéken nem hangzik a tilinkó. A kaputornáczban nem leskelődik a leány a legényre. A rácsos ablakok sem nyílnak ki éjszaka . . . A szücsbástya mellett levő ház még a sok furcsa ház közül is kitűnt. Már az is gyanússá tette, hogy szűk udvarán egy vén rezgőnyárfa állott. A ház gazdája tehát nem lehet igaz hitü keresztény, mert ha az volna, elátkozott fát nem tűrne meg az udvarán, A nyárfa levelei tudvalévőén azért rezegnek, mert ilyen fára akasztotta fel magát szégyenében az árulók őse: — Judás. Az ónémet stilü emeletes ház utczai részét világoskékre meszelték. Az ablakok felett torz állatreliefek látszottak. A ház gerinezén hegyes sisaku tornyocska hivalkodott. Az ereszcsatorna homokkőből faragott sárkányfejben végződött. A meredek oromfalon pedig a ház néhai gazdájának nevét lehetett olvasni: Gáspár. 1507. Gáspár mester ugyan rég elköltözött a felhők fölé. De a ház most is bizonyos Sebop Gáspár nevű esküdtpolgár tulajdona. Az egykori Schopnak Isten tudná hányadik unokája a mostani Schop. A hires bronzöntő, Schop Kaszper. Mesterségét insbrucki mesterektől tanulta. Gyertyatartókat, öveket, fokosokat és csákányokat öntött. Gyönyörűen trébelt és czizellált síremlékeket is készített. De azért dilinós embernek ismerték. Már túljárt a harminezon, de még gondolatban sem foglalkozott — nővel. Özvegy édesanyja vezette a házat. Az öregasszony meg úgy bánt a mesterrel, mintha most is hatéves gyerek volna. Ha evett, kendőt akasztott a nyakára ; este imádkozott vele, aztán lefektette, megcsókolta és elaltatta a gyereket. A bolondos bronzöntő senkivel sem szo- kott^beszélni, csak az anyjával. Azt beszélték felőle, hogy váltott-gyerek, akit bölcsőjében a boszorkányok cseréltek ki és hogy a bölcsője vele nőtt. Addig nőtt a bölcső, mig ágy lett belőle. Vasárnap délelőtt fölvette a prémes bekecset, fejére tette a csattos kalapját, zsebre dugta pipáját és kiballagott az erdőre a hurosrigókat hallgatni. Szerette a rigófüttyöt. Maga is megpróbálta e czikornyás melódiákat utánozni. Télen, mikor a rigók nótája elcsendesedett, a pi- rosfejü harkályok rikoltásaiban lelte örömét. A város felett, egy meredek dombon volt a bükkös. Az erdőből, szédítő magasból lehetett látni a csalitokkal tarkás mezőföldön csiilámló Tarczát. Az erdő és lombos lankái között nyúlt néhány ölnyire egy tisztás, ahol alacsony kis bokrokon júniusban vérpiros rózsák termettek. Ha a rózsát valaki letépte, nyomban lehullatta apró leveleit. Ha pedig lövéstől ástak ki egy bokrot, Közkívánatra a jóhirü Huszthy-cég (Hid-u. 15.) ??? 7?? ▼▼▼ VT VT VT ▼ VT berendezkedeü. 12 drb kép csak 70 fillér, dupla nagyság 1 K 50 f. Felvételek kizárólag; vasárnap délután 2-től 7 óráig, továbbá kedden és pénteken reggeltől estig. =======
