Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-08-24 / 34. szám
é-^rfol3ram. ISII. augusztus ixó 2-3=. 3^-lic szám. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. M egjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kflnyvkereskedé Üzletében Is. NAGY •r‘ Uíl2$ Gazdasági népoktatás. Augusztus 23. Hogy a többet-termelés eszméje széleskörű megvalósulást nyerhessen, annak előfeltétele az, hogy első sorban a szellemiek, a kultúra és pedig különösen a mezőgazdasági kultúra terén többet, a jelenlegi állapotnál sokkal többet termeljünk. A magyar népoktatás mai állapotával éppen nem lehetünk megelégedve, az iskolába nem járó tankötelesek igen nagy százaléka, az irni-olvasni és magyarul beszélni nem tudók nagy száma stb. legalább is szomorúan bizonyítják azt, hogy a népoktatás terén még igen tág tere nyílik a munkának és a haladásnak s a sürgős és fontos feladatoknak egész tömege vár mielőbbi megvalósítást. Már pedig a népiskolák rendkívül fontos kulturmissziót teljesítenek és ezért a mai csigaszerü fejlődést czéltudatos és tekintélyes eredményt felmutató, tevékeny népoktatási politikának kell felváltania mihamarább. Ha a népoktatás állapota szomorú képet tár elénk, hátramaradoltabb a magyar mezőgazdasági népoktatás kérdése. Pedig a magyar földbirtok nagyobb része kisgazdák kezén van, a kisbirtokok száma az utolsó évtizedben tekintélyesen megszaporodott s a jövőben a közép- birlokososztály pusztulása, a nagyszámú parczellázás, a birtoknélküliek földéhsége folytán mindenesetre csak emelkedni fog és ha ez az állapot és irányzat — eltekintve a középbirtokososztály erkölcsi és anyagi súlyának erős megfogyásától — úgy szocziális, mint nemzeti szempontból kedvező és helyeselhető, de gazdaságilag sem kifogásolható, annyiban azonban elég szomorú, hogy a kis- birtokokon, kevés kivételtől eltekintve, igen kezdetleges gazdálkodás foly. Mig a gazdasági élet minden más ; ágazatában az utolsó évtizedekben óriási, i nem remélt a haladás, a magyar kis- ! birtokokon a régi, elavult gazdálkodás foly s hozzá a mai kisgazdaközönség nem szereti a nyomtatott papirost, lenézi a tanult ember tudományát s igv a konzervatív, ósdi felfogásban nevelt lelkülete nagy átlagban nem is fogékony a haladás, a tanulás iránt. De ebben nagyrészt nem a kisgazdák a bűnösek, hiszen sohasem volt részük gazdasági nevelésben, ha látták is az iskola falait, a túlzsufolt vagy más fogyatékosságú iskola kevés műveltséget és általános Oldást adhatott nekik s a leg*--!eir».U>b mezőgazdasági szakisme- í reteket sem volt alkalmuk elsajátítani. ! A magyar mezőgazdaság erőteljes továbbfejlődésének az alapja egy tanulni- vágyó, haladás iránt érdeklődő, a gazdálkodás alapelveivel tisztában levő, gyakorlatilag is képzett, értelmes és munkaszerető kisgazdanemzedék nevelése, mert addig nem fogunk többet termelni, amig nem lesznek olyanok, akik többet termelni tudnak és akarnak is. És ennek a gazdaságilag is képzett kisbirlokososztálynak a nevelése a mezőgazdasági népoktatás fontos feladata, amiért annak mielőbbi törvénvhozási szervezése, gyors lépésekben való kifejlesztése és hasznos munkára alkalmassá tétele a kormány és társadalom elodázhatatlan kötelességét és nagy fontosságú feladatát képezi. A drezdai tanulmányút. Agüsztus 23. Mint egy röpke álom, úgy tűnt el az a hét, amelyet a külföldi tanulmányúton eltöltöt- tünk. Még ki sem pihentük a rendkívül prog- ramm-gazdag ut fáradalmait, még az összbenyomásokat sem értünk rá rendezni agyunkban s már is fájó szívvel gondolunk arra, hogy már vége van. Még szivünket áthatja az a meleg barátság, fpneíylyel cseh testvéreink fogadtak; még fogva tartják elménket a drezdai kiállítás tanulságai, még szemünk előtt látjuk a megszemlélt városi közmüvek hatalmas méreteit és berendezéseit s még halljuk azt a halk morajt, amit a Friedrichstrasse nagy emberáradata s a berlini körvasút percenként váltakozó vonaljai okoznak, a tanulmányul azonban már prográmm- szcriileg véget ért. Akik részt veitek a tanulmányúton, azok bizonyára valamennyien kellemesen emlékeznek arra vissza, mert sok tanulságot, érdekeset cs kellemest volt alkalmuk tapasztalni. Ennyi ideig ily szép számban még nem voltak együtt városi tisztviselők s valóban ily ; társas-utazás kiválóan alkalmas arra, hogy egymás képességeit, gondolkodását stb. megismerhessük, nézeteinket, tapasztalatainkat kicserélhessük. A mi városaink még nagyon sziik keretek ! között mozognak, nem csoda tehát, ha a vezetőség látóköre is szűkre szorul. Ilyenkor nyílik alkalma a vezetőségnek, hogy összehasonlítást A „Nagybánya“ tárczája. Este a hegyen. — Irta: Lévai Mihály. — Szépen, sorban, egymás mellett, álltak a fák, sötéten zöldelő, szálegyenes, karcsú, alul kövérebb, felül hegyesedé, tűlevelű fenyők. Szépen sorban, egymás mellett, mintha mérnök mérte volna, jelölte volna ki mindegyiknek a helyét. Katonák állanak igy a díszszemlén, mikor a század előtt ellovagol a generális. így álltak a fenyvek egymás mellett felfelé a hegyoldalon. Alul még magasak voltak, égnek törők s a koronájuk elnézett a soraik között felfelé recsegő hegyi vonat teteje fölött. Aztán minél magasabbra ért a vonat, annál alacsonyabbak lettek a fenyők. Már nem néztek el a kocsi teteje fölött, csak az ablakokon nézegettek be, amint vágánydarabra zökkenve, siklott el a kötélpályán lomhán fölfelé kúszó vonat. Később ezek is elmaradtak, szerteszórva, mint a konda a legelőn, itt is egy, amott is egy, bújtak elő a sziklák ezrei közül apró, törpe, zöld fenyvecskék, amiknek nagy volt a feje, nem látszott a törzse. Apró kicsiny fenyvek s még feljebb, ott, ahol már a sziklák között, a kövek alján, mint az erek, vékony fehér hóvonalak futottak fölfelé, mindig soványabbak lettek, mindig kevesebb lett a tűjük, a zöldjük, többlett a fájuk. Aztán már csak szikla dőlt sziklára, mindig több lett a hó s elmaradtak a fenyők egészen. Azt már nem látták, amikor odabenn a kocsiban a legfelső, első ülésen, a fiatal, nászutas asszony, aki előrelátóan, gondosan magával hozta a cobolypréraes kabátját — s már az egész utón úgy ült az ura mellett, hogy a karja a karját érte, hogy a férfi testéből minél többet érezzen, — azt már nem látták a fenyők, mikor odahajolt az ura vállára, hogy a fényes szőke haja odaomiott a férfi fekete koponyájára és kinézett a havas tetők felé. Az első szerelmek boldogságától, az első nászok gyönyöreitől nedves, elborult szeme nagy fekete golyóiban, mint egy domború tükörben, apróban, akár egy mozgófénykép, suhant el a vidék, a havas ormok, a szürke sziklák képe. Ahogy odaborult, — nem törődve azzal, hogy nem illik, hogy látják mások, az első boldogságokat már rég elfeledett, vagy még ki sem tapasztalt mosolygó idegenek, akikkel tele volt a kocsi, — kifelé nézve, mereven bámulva, inkább lehelte, mint mondta, talán maga sem tudta, hogy mondta, csak kicsúszott a remegő, izgalmaktól száraz ajkán: — Be szép, Istenem, be szép! Az ura pedig, aki eddig a vidéket nézte, nem feleit semmit, nem vette le a szemét egy pillanatra sem az Orller odavilágitó, fehér tetejéről, csak néma nyugalommal lassan, meggondoltan szippantott egyet a szivarjából és csöndesen, gyöngéden, szerelmesen, érzelmesen szorított egyet a cobolykabátos asszonyka finom fehér kezén, amit már egész délután ott tartott a maga hatalmas, erős, napbarnitotta markában. Nem felelt semmit, csak megszorította az asz- szonyka kicsi kezét, büszkén, boldogan, mint akit szerelnek s aki szeret, a szerelmében boldog, tudja, büszke rá, hogy boldogságot tudott okozni. Előttük pedig ott volt az egész hegyvidék, az alul földdel, erdőkkel, mezőkkel, felül hő fehérjével, az égbolt kékjével határolt szürkeség. Ormok és tetők, sziklák, gömbölyűek és hegyesek fantasztikusan, rendszertelenül egymásra hajítva, egymás mögé állítva, mintha játékos istengyermekek hajigálták volna Őket bosz- szus kedvükben szerte. Azokon járt a szemük, a körülöttük, előttük, mögöttük fekvő nagy, nagyszerű természeten, a fenséges, megdöbbentő szépségeken, amikre nyugat felől, mint egy bucsu- sóhajiást, egy utolsó, lágy, aranyos simogatást küldött a távoli messzeségben a hegyek mögé lebukni készülő nap. S ahogy nézték a nagy szépségeket., érzések szöktek a szivükbe. Vibráló, de nagyszerű érzések. Érezték az egymás közel- létét, az egymásba simuló testeken, az összekulcsolt kezeken át érezték az egymás lelkét, az egymás vibráló, sóvárgó érzésekkel, egymásra való vágyakozássokkal teli, reszkető, éhes lelkét. Ott a vonaton, a közömbös, az unott, az utazásba belefáradt emberek, az idegenek, a mosolygók, az őket, a lelkűket, az érzéseiket, a vágyaikat és a vágyakozásaikat meg nem értő, az összehajtásukat, összesimulásukat, egymásra való éhségüket megmosolygó idegenek közölt. A vonaton, amelyik haladt felfelé csöndesen, zök-
