Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-12-22 / 51. szám
2 NA G Y B A N Y A Kétségkívül küzdenünk kell a létért, meg kell alapítanunk boldogságunkat, mert arra vagyunk teremtve, de a küzdelemben ne az legyen vezérelvünk, hogy mást elnyomjunk s a boldogságunkat ne a mások bánata árán váltsuk ki a magunk számára. Hiszen minden agy magasztos gondolatára, minden kéz szorgos munkájára, minden erő összpontosítására szüksége van a társadalomnak s ha haladni akarunk a tudomány, művészet, ipar s kereskedelem terén, ne élezzük az ellentéteket, de törekedjünk békeségre, mely áldást fog hozni együttműködésünkre, közelebb hoz egymáshoz, egyesíti a különböző erőket egy közös szent czélra, amelyért élnünk s halnunk kell: boldoggá, nagygyá tenni e sokat szenvedett hazát, hogy tanulja tisztelni mindenki a magyar nevet s három szinü lobogónk előtt becsüléssel emelje meg mindenki a kalapját. A régi lakedaemoniai anjTa harczba készülő fiának adta át pajzsát: ezzel, vagy ezen! Nekünk nem kell harczba mennünk, de azért küzdelmünk felér azokéval. A mi pajzsunkra az legyen Írva: békeség s akkor haladni fogunk, szeretni fogjuk, becsülni fogjuk egymást! Oh jöjj közénk békét hirdető Istenünk, add, hogy békén élhessünk egymás mellett, ez által lesz nagyobb mindenek felett a Te dicsőséged! Szőke Béla. L. Bay Lajos beszéde. — Tartotta a képviselőhöz decz. 14-iki iilésébeu. — Ezelőtt mintegy nyolcz évvel lapunk hasábjain indította meg a mozgalmat feledhetetlen emlékezetű munkatársunk, néhai dr. Harácsek J Imre a bányabiróságok reorganizálása érdeké- ! ben. Szakavatott tollal, széleskörű tudással mu- j tatta ki, hogy a bányabiróságok mostani keretük- | ben aligha felelhetnek meg hivatásuknak s | magvas czikkei abban csúcsosodtak ki, hogy | Nagybányán, ez eminens s nagy kiterjedésű bányavidéken vissza kell állítani a törvényszéket, melyet bányabirósági hatáskörrel is föl kell ruházni. A városi képviselőtestület pedig csak egyik utóbb tartott közgyűlésében határozta el, hogy betyárhajsza. Sokszor még meleg is volt a va- czok, melyből kiugratták Popánt; azonban midőn már biztosra vették, hogy hurokra kerül, mintha csak a pokol nyelte volna el, teljesen nyoma veszett a fekete ördögnek. Kotolár kapitány ezen »rossz hírről« is kénytelen volt jelentést tenni, nagy szégyenkezve küldte be a főkapitányhoz az egyik vén pandurlegényf. A pandúr korán érkezett, tehát az ambituson leültették s mig a főkapitány fölébredt, a tornáczon pipázgatott a vén pandurlegény. Volt már neki ott egy jó ismerőse. A főkapitány Iroriske nevű pendelyes kis fia. A vén pandúr bibicztojással, fürjecskével, tuzok- tollal, madárlátta czipóval sokat kedveskedett a \ kis urfinak. Most is a vén pandúr térdére kapaszkodott Imriske. — Lovagoljunk bácsi — s a gyermek meg- ezibálta a vén pandúr csüngős szürke bajuszát. — Gyih, hé! — a pandúr mozgatni kezdte a térdét és pattintott az ujjával. — Bácsi! szólalt meg a gyermek. — Mi az, Imriském ? — Tudok ám én valamit. — Mit, Imriském? — Egy bácsi van a szénapadlásoo. — Mit mondtál, Imriske? — Miért van az a bácsi a padláson? — Mindig ott van ? — Mindig. Örzse az ételt is oda hordja neki. A pandúr elámultan hallgatta a gyerekbeszédet. majd sunyin tudakolta: — Urficskám, aztán milyen az a bácsi? — Csúnya bácsi. régi törvényszékének visszaszerzése érdekében memorandummal fordul a kormányhoz, amely memorandum kidolgozására Sloll Bélát, a képviselőtestület illusztris tagját kérte föl. Azt hisszük, hogy a törvényszék visszaszerzésének s a bánvabiróságnak városunkban való felállilásának kérdései a legszorosabb nexusban vannak egymással s miután erre fölhívjuk a figyelmet, közöljük L. Bay Lajos orsz. képviselőnek a törvényhozás előtt csak a napokban elmondott beszédét, melyet minden oldalon nagy érdeklődéssel hallgattak meg s gyakori zajos helyeslésekkel kisértek. Ez a beszéd is rámutat azon visszás jelenségekre, melyek a bányabiráskodás során ez idő szerint megnyilvánulnak s e beszédben is sok nyomós érvet találhatunk azon törekvésünkhöz, hogy régi törvényszékünket visszaszerezhessük. A beszéd, melyet L. Bay Lajos a folyékony és gáznemü bitumenekről szóló törvényjavaslat tárgyalása során mondott el, egész terjedelmében igy hangzik: T. Ház! A szóbanforgó törvényjavaslatot mint olyant, mely az ország közgazdasági és pénzügyi helyzetét emeli, elfogadom. Az előttem szóló t. képviselő ur és többen méltatták ezen javaslatot és foglalkoztak vele, tehát csak röviden akarok vele foglalkozni. Kapcsolatba kívánok hozui ezzel a kérdéssel egy-pár oly közhasznú dolgot is, amely vele szoros összefüggésben van. Nem szorul bizonyításra, hogy a mai társadalomnak ezernyi követelése az állammal szemben jogosulttá teszi az állam részéről azon pénzforrások megnyitását, amelyek mint közgazda- sági monopóliumok az ország anyagi erejének emelésére vannak hivatva. De mivel tőkeszegény ország vagyunk, a föld mélyében levő kincsek feltárása vagy az állam feladatává válik, vagy pedig a külföldi trösztök millióit togja gazdagítani. Belföldi magántőkével közgazdasági vérkeringésünk táplálására ezen kincseket sem feltárni, sem kiaknázni képesek nem vagyunk. A múltban követett rendszer e téren semmi különösebb, reálisabb eredményt el nem ért. Helyesen jegyezte meg Szterényi képviselő ur, hogy a milliárdos trösztnek tudható be, hogy petróleum-ipar minálunk nem keletkezett. Mondhatni elszigetelve áll az állam pénzügyi ereje ezen kérdés megoldásával szemben. Nagyon kívánatos volna, hogy az állam ezeket a monopóliumokat házilag kezelje és bérbe ne adja, mert számos belföldi és külföldi magánember és társulat próbálkozik már itt meg ezen kincsek feltárásával, de ezek nem aunyira az objektumok kiaknázását tartották szem előtt, mint inkább pénzsóvár emberek jóhiszeműségét zsákmányolták ki, nem törődve azzal, hogy ezzel diszkredi- táiják hazánknak közismert gazdagságát belföldön és külföldön egyaránt. Sokat volna képes áldozni, azt hiszem, a pelróleumlöszt azért, hogy a petróleum-ipar — Csúnya ? — Csúnya, fekete bácsi az. Még az arcza is sebes neki — rnagyarázgatta ártatlanul a gyermek, de nagy szeget ütött a vén pandúr fejébe s alig várta, hogy a pusztai örtanyára kiérjen — Nagy szavam van a kapitány úrhoz. A pandúr a gyermekíecsegést közölte Kotolárral. — Ha ez igy van, ahogy kend mondja, akkor a főkapitány padlásán rejtőzködik Popan — felelte komoran Kotolár, aki csak most kezdte megérteni, hogy Popán betyár miért volt mindig i olyan jól értesülve a pandúrok jövés-menésérői? .. . Nyergeitetett a pusztai kapitány s még aznap délután lóvágtában jelentkezett a szegedi főbírónál: — Nyomában vagyunk Popánnak — de csak súgva merte elmondani a súlyos vádat a hatalmas ember felől. Megdöbbent a főbíró is. — Plenumot hivatok össze — mondotta a főbíró — meghivalom a főkapitányt is! — Kegyelmed meg Kotolár uram aközben kutassa fel a szénás padot s azután rögtönös híradással legyen minekünk, de jól vigyázzanak. A pálczás kisbirók nosza széjjelszéledeztek a szenátor urak után. Már alkonyaira hajlott az idő, de mivel »plénumot« (teljes tanácsülést) csupán nagyon fontos ügyben szoktak volt tartani, mindnyájan mentésen, kardosán szállingóztak fel a tanácsházba. Jött a főkapitány is aranyos karddal oldalán. A főbiró komor arczczal ült a patkó- alakú asztalfőn. Az ereszkedő alkony kékessötét fátyolt teritgetett a tanácsház ólomkeretes ablakaira, Az ajtónál kivont karddal strüzsáltak a 1910. deczember 22 nálunk egyáltalán ne létesüljön. Nagyon ügyelni kell e kérdés kezelésénél. Remélhető, hogy ezek a monopóliumok idővel az államra nézve jelentékeny pénzforrássá fognak válni, de tekintettel arra, hogy ez a kérdés többé a bányászattól el nem választható, a jövőben eszközlendő kutatások, fúrások és feltárások oly módon volnának eszközlendők, hogy az állam mindazt a kincset, melyet e téren feltár, legyen az petróleum, vas, nemes fém, szén, ásványvíz vagy kőolaj, egyaránt vegye üzembe. De természetesen csak oly irányban volnának ezek a befektetések eszközöihelők, amely irányban ezek hasznot is hajtanak s igy a munkanyujtás magasabb szempontja mellett még reális hasznot is adnak. Ezzel szemben fokozatosan volnának beszüntetendők azok az állami üzemek, amelyek teljesen improduktivek, semmi hasznot nem hoznak s oda kellene telepileni a népet, ahol ez uj monopólium nekik uj megélhetést biztosítanak. Mind ismeretesek előttem azok az ellenvetések, melyek e téren a radikális megoldás ellen felhozhatók, de közel látom ennek daczára I azt a jövőt, amely rideg számok alapján egyrészt azon intenczióból, amelyből ezt a törvény- I javaslatot megszavazzuk, másrészt pedig a kor I szocziállis szelleméből kifolyólag az adózó polgárok filléreiből egy fillért sem fog improduktív üzemek fentartására adni, hanem egyszerűen meg fog szüntetni minden olyan állami üzemet, amely deficzittel dolgozik. Az ilyen természetű, nagy szocziális kérdést is megoldó ügyben nem lehet a költség- vetésnek szűk keretei közt megmaradni; nem lehet az ily ügyek effekluálását szoros terminushoz kölni, mert az ily kérdés megoldásának sikere a lelkiismeretes szakértelmen kívül még sok előre nem látható véletlentől is függ. Sármáson pl, sóért fúrtak és kaptak fölgázt, Kőszeg- remetén szénért fúrtak és találtak 30 fokos ásványvizet, de miután a rendelet szénre szólott és nem ásványvízre és szeuet nem találtak, elkövették azt a vandalizmust, hogy a furlyuk teljes vastagságában a két méterre szökő ásványvizet mesterségesen betömték.^ Kívánatos volna az évtizedek óta készeu- lévő uj bányatörvény mielőbbi életbeléptetése, ideje volna már, hogy a rendeletek korának ezen régi maradványától is egyszer végleg megszabaduljunk. Nem szükséges bővebben fejtegetnem,hogy az uj monopóliumokat képező anyagok kutatása közben, ha a szükebb értelemben vett Magyar- ország területén szénre, fentartott ásványra akadnak, az a jelenlegi törvényeink szerint még sok kellemetlen és alkalmatlan perre adhat okot. Rendezni kell a zárlkutatmányok és adományozott bányaterületek kérdéséi is, lehetetlenné kell tenni, hogy a tér- és bélyegilleték fizetése fejében kutatásra, feltárásra, egyszóval hajdúk. A feszület előtt gyertyák lobogtak az asztalon. A főbiró a fiskussal sugdosott sokáig. A főkapitány és a többi tanácsurak kíváncsian váriák a következendőket s nem is vették figyelembe, midőn pillanatra benyilt az ajtó. Kotolár kapitány igenlőleg intett be az ajtón, de menten vissza is húzta fejét s a főbiró pedig minden szót megnyomva mondotta: — A hitvány Popán betyár-féle ügyben hívtam össze a tekintetes tanácsot s majd a többit pedig lészen szives előterjeszteni a fiskus ur. A főkapitány homlokát a Popán névre és a komor előkészületekre verejtékharmat léptééi. Kardja az asztallábhoz ütődött, midőn a fekete mentés fiskus rámereszkedett, mint valami súlyos nagy kérdőjel. — Popán betyár számos tudvánlevő gazságait már untig ösraeri a tekintetes tanács! De nem ez a betyár a legnagyobb gazember itt, hanem aki visszaélvén nemes városunknak és a polgárságnak beléje helyezett bizalmával, a betyárt rejtegeti és a betyárokkal czimboráskodik . . . — Hallatlan! — Ki az a becstelen ? — A nevét mondja már fiskus uram! A tanácsosok fölháborodva kiáltoztak. — Velünk ül széket — folytatta a fiskus — Dianovszky kapitány urat vádolom. Minden szempár Dianovszkyra meredt. — Hallatlan, hogy ilyen régi érdemes embert ilyen könnyen gyanusit a fiskus ur. Dianovszky kardjához kapott, de aztán halálra sápadtan megelégedett a hangos tiltakozással:
